Megvonnák az internetcenzúrával élő országok támogatását
2005. november 4. 14:28, péntek
A jövőben a különböző cégek kiemelt figyelmet fognak fordítani arra, hogy a beruházásaik során akarva-akaratlanul se juttassák támogatásokhoz azokat az országokat, ahol cenzúrázzák az internetet.

Hirdetés

Erről egyezett meg huszonöt amerikai, ausztrál és európai befektetési társasággal, kutatóintézettel és alapítvánnyal a Riporterek határok nélkül (ROG) nevű polgári jogi szervezet. A különböző cégek és szövetségek hamarosan New Yorkban egy közös nyilatkozatot is ki fognak adni, amelyben kinyilvánítják, hogy olyan projektekben nem vesznek részt, amelyeknek célja bármilyen formában is a világ bármelyik országában a világháló ellenőrzése és cenzúrázása.

"Régóta megpróbálunk kapcsolatba lépni az olyan cégekkel, mint a Cisco Systems, vagy a Yahoo, amelyek rendszeresen tevékenyen részt vesznek az internetcenzúrák kiépítésében vagy fenntartásában, ám ezek a tárgyalásaink eddig nem voltak sikeresek. A legtöbb cég még tárgyalni sem volt hajlandó velünk. Éppen ezért voltunk kénytelenek más módot találni a probléma megoldására, hogy így tudatosítsuk, az ilyen segítség nem csak az imázsukat rombolja, de a jövőben pénzbe is fog kerülni nekik" - nyilatkozta a közös fellépéssel kapcsolatban Julien Pain, a ROG párizsi szervezete internetrészlegének a vezetője.

A Cisco és a Yahoo az elmúlt hónapokban került a támadások kereszttüzébe. A Cisco routerei lehetővé teszik, hogy a kínai hatóságok meg tudják szűrni az internetes tartalmakat, míg a Yahoo nemrég kiadta egy kínai internetdisszidens és újságíró személyes adatait. A megállapodást üdvözölte Thaddeus McCotter, amerikai republikánus képviselő is, aki szerint az emberi jogok sárba tiprása ellen fel kel lépni - attól függetlenül, hogy az a valós életben vagy például a világhálón történik-e. Elmondta, szerették volna elérni, hogy a különböző befektetési cégek kimondják: a jövőben tartózkodnak minden olyan projektben való részvételtől, ami morálisan vagy etikailag megkérdőjelezhető. Ezt ugyan végül nem sikerült elérni, ám az elmúlt évekhez képest a közös fellépés így is óriási eredménynek számít.

A megállapodást megkötő 25 vállalat nevét a következő hetekben fogják nyilvánosságra hozni. Sok szakértő szerint az egyezmény egyfajta precedensértékű befektetési etikai kódexnek is tekinthető. A Riporterek határok nélkül nevű szervezet képviselői annyit azonban elárultak: a cégek együttes befektetéseinek összege eléri a 21 milliárd dollárt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
moRtiZ  
2005. nov. 05. 14:48 | válasz | #5
Hat, ez eleg durva. Kinaiak akkor sem fogjak megszuntetni a netcenzurat, legalabbis addig biztos nem amig kommunizmus van. De kezd beteljesedni a sci-fi joslat, ahol a cegek felveszik a versenyt az orszagokkal, kesobb majd ok kormanyoznak stbstbstb... :) Persze viccesen hangzik, de azert van benne valami.

A masik meg az idiota amerikai. Kinaiak mostanaban amugy is morculnak USA-ra, (nem is tudom talan 1 honapja olvastam valami ilyesmi hirt) es valamelyik retardalt szenator kiall az ugy mellett. = USA (persze mint egyetlen orszag) mar megint megprobal beleugatni valamelyik mas orszag politikajaba.

Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. nov. 04. 18:33 | galéria | válasz | #4
Sajnos az olcsó munkaerő nagyom vonzó minden cégnek, szerintem most is csak a kisebb cégek vannak benne ebben a buliban
pemga  
2005. nov. 04. 17:02 | válasz | #3
Hmm, és ezt hogy akarják megvalósítani? :) Vicces. Érdekes lehet az a lista, akik bojkottálni akarják Kínát :).
Microsoft, és az Intel sem lesznek rajta a listán :). (Az intel szállítja a szűrős netcafe-s gépeket.) Egyébként tényleg nem értem, vajon azért nem sajátmaguk fejlesztik a dolgokat, mert nem bíznak megukban; vagy ennyire jók az amerikaiak sales-esei?
B@tk@  
2005. nov. 04. 16:25 | válasz | #2
"de azért az nem kellene elfelejteni hogy az internet a szabad böngszésről szóljon"

csak probalj valami hasonlot beadni a kinai kormanynak :)
KIP  
2005. nov. 04. 15:59 | válasz | #1
az odáig még talán oké lenne, hogy a nagyvállalatoknál proxy serverekkel szűrik az internetes tartalmat, de azért az nem kellene elfelejteni hogy az internet a szabad böngszésről szóljon, amennyiben az saját előfizetésem.
Munkaidőben meg nem kell feltétlenül tiltott oldalakat nézegetni... :)