Hogyan képes egy álarcos igazságosztó magának CGI technika nélkül helyet követelni kemény, piac uralta világunkban?

Hirdetés

Bár minden kornak megvannak a maga népbarát mozihősei, a mieink mostanság túlnyomórészt a szuperhősök személyiségjegyeit viselik magukon. Sötétben megbúvó, különleges fegyverekkel és isteni képességekkel megáldott kettős személyiségű igazságbajnokok ők, akik metropoliszok árnyoldalas sikátoraiban osztják a megbocsátást, s ha önbíráskodó magatartásukat bárki is megkérdőjelezné, rögtön előkapják a Marvel-igazolványukat. A klasszikus urbánus képregényhős-történetek hiteles (képregényhű) közelmúltbeli (újra)feldolgozásainak sikerét nagyrészt a hihetetlen kalandokat megjeleníteni képes CGI-technikának köszönhették, sőt úgy tűnt, mintha e látványelemek végzetesen összefonódtak volna legújabbkor tágabb értelemben vett hős-mozijával is.

Jogos ezek után a kérdés, hogy hogyan képes megélni egy fedett arcú igazságosztó ezek nélkül az elemek nélkül egy kemény piac uralta világban. Egy világban, ahol az effajta mozi igazi hősei sokszor a stáblistán már nem is a szereplők között, hanem jól eldugva a visual effects címszó alatt találhatók. A Zorro legendájával kapcsolatban pedig az, hogy mivel kívánják moziba csalogatni és meggyőzni a tömegeket, akik pár hónapja például komplex és ütős Batman-filmet láthattak. Nekik kíván szólni egyáltalán? S ha nem, akkor kinek?


A nagy CGI-fejlődés Banderas első nagysikerű Zorro-filmje, a The Mask of Zorro (1998) után zajlott le, viszont eredményeire a kaliforniai fekete kalapos igazságbajnok ellenfelei legyőzésében aligha számíthatott. A Zorro-mítosz ugyanis nagyon is körülhatárolt: egy emberibbnél is emberibb főhősön, egy fekete lovon, egy éles (de sohasem véres) kardon, egy megátalkodott főgonoszon és annak pofozógép szerepet betöltő szedett-vedett kalapos bandita-bandáján kívül nem sok minden fér be az ernyő alá. (Fejjel is ment volna a falnak a film, ha kibújva a filmtörténeti köntösből a modernebb technika Zorro-milieu-be erőszakolásával eloldalazott volna holmi steam-punkos Wild Wild West irányba.)

Maradt tehát a remény, hogy az új Zorróban elég lesz, ami eddig is elég volt - a mitizáló összegző nagy filmelőd, a Mask of Zorro után sikerül összeverni egy épkézláb forgatókönyvet, Zorro "legendája" pedig becsalogatja a nézőket a Zorro legendájára.


Az örökké dicső hősi hírnevet az idő vasfoga el nem rághatja, a testet viszont már annál inkább, s bár öreg Zorro nem vén Zorro, a Zorro Maszkjában egy nemzedékváltásnak lehettünk tanúi. A stafétabotot az idős nép-oltalmazó (Antony Hopkins) kezéből a forrófejű fiatal utód, Don Antonio de la Vega (Antonio Banderas) veszi át. Banderas akkoriban a negyvenes kaput döngette, ám szerepre termettségének és elnyűhetetlen sármjának köszönhetően beletörődtünk, hogy fiának is beillő korú karaktert játszattak vele. Kissé hangosabb fogszívások közepette megtettük volna ezt most is, ám határozottan pozitívan értékelendő, hogy az ötven felé kaptató színészt immár nem a hevesvérű ifjú bőrébe bújtatják - az előző film eseményeihez képest történetünk majd egy dekáddal később veszi fel a fonalat.

De La Vega immár családos ember, s ki mást választhatott volna hitvesül, mint a káprázatos, előző történetből megismert Elenát. A gyönyörű asszonynak köszönhetően gyermekáldásnak is örvend a de la Vega klán - Zorro Jr., a kis Joaquin immár 10 éves. A féllábútól venné el mankóját az ember, ha a történetről bővebben beszélne. A paprikás krumpli hozzávalóiból most sem lesz mákos tészta, ki tudja azt találni mindenki magától is, aki pedig annak idején kitartóan nézte a tévésorozatot, ide a bökőt, hogy minden egyes képkockával találkozott már valamelyik epizódban.

A történésekben Elena és a kis Joaquin is nagyobb, aktív szerephez jut, a bonyodalmak a de la Vega család problémáival együtt bontakoznak ki. Szerencsére mind a Hihetetlen családos felhangtól, mind pedig a Tucatjával Olcsóbb és a Gorilla bácsi visítozós lurkó-kaladjaitól megkíméltek minket a készítők, így lesz a film a szó legszorosabb értelmében családi mozivá, annak minden előnyével és hátrányával együtt.


Martin Campbell és csapata még dinamikusabb történetet, még jobban kivitelezett akciójeleneteket ígért, s a bő kétórás játékidő "családi szinten" valóban mozgalmasan telik. Aki azonban komolyabb akció-elvárásokkal ül be a moziba (elvégre november első hetének filmbemutatói közül ez mondható akciófilmnek leginkább), hamar kénytelen rádöbbeni, hogy a kardozás tekintetében jobb nem kínos hasonlítgatásokba kezdeni a Repülő török klánja szintű produkciókkal.

Kalifornia poros utcáin a vér nélküli akciófilmek kötelező előírásainak megfelelően a kardforgató még véletlenül sem kard által hal, a vesztesnek legfeljebb a Jackie Chan-os poklok jutnak osztályrészül: fejére esik egy doboz, elszakad a gatyamadzagja, egy arra kószáló szénaboglyában köt ki, esetleg akaratán kívül mártózik egyet a közeli patakban. A nappali vágták után megfáradt, whiskey-t nyakaló vagy pipázó Tornádót (Zorró lovának polgári neve) látva pedi, immár félreérthetetlen bizonyossággal mondható ki, hogy a film 12 éven fölülieknek nem, legfeljebb kiskorú felügyelete mellett ajánlott.


A most is nagy kedvvel játszó Banderas maga a megtestesült örök-Zorró. Csöppnyi öniróniával átitatott játékában úgy tűnik, mintha "én Zorro bácsi mesélném el a történetet nektek kedves gyerekek". Catherine Zeta-Jones is nélkülözhetetlen esszenciája a történetnek az asszonyi korba érett Elena szerepében. A díva-színésznőnek egyaránt sajátja a mérhetetlen elegancia és a könnyedre vett film stílusához igazodó játékosság. Figyelemre méltó még a kis Joaquint játszó spanyol anyanyelvű gyermekszínész (Adrian Alonso), aki mellesleg egy szót sem beszél angolul és kénytelen volt fonetikusan megtanulni a szájába adott szavakat. A kisfiú hihetetlenül karakán és meglepően természetes a kamera előtt, a túljátszott, erőltetett filmbéli "gyermekszínész-betegségnek" nála - hála istennek - nyomát sem fedezzük fel.

Hogy összességében jó film-e a legújabb Zorro-mozi? Nehéz erről objektívan nyilatkozni. A könnyed szórakozást kedvelő moziba járó valószínűleg gondolkodás nélkül rávágja, hogy igen. Egy apuka pedig, ha beül rá a tíz év körüli kisfiával, biztos lehet abban, hogy a gyerkőc jól szórakozik majd, ő pedig végre két órára kikapcsolhatja a mobiltelefonját. S ha hazaérve a felesége megkérdezi, hogy jó filmet láttak-e, ő lesandítva mosolygó kisfiára ezt válaszolja: "Igen drágám, biztos."

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk a poszterre a nagyobb változathoz

Zorro legendája (The Legend of Zorro) Szinkronos amerikai film, 131 perc, 2005 Rendező: Martin Campbell Forgatókönyv: Roberto Orci, Alex Kurtzman Operatőr: Phil Meheux Producer: Laurie Macdonald, Walter F. Parkes, Lloyd Phillips, Gary Barber, Roger Birnbaum, Steven Spielberg Vágó: Stuart Baird Antonio Banderas (Zorro/Don Alejandro de la Vega) Catherine Zeta-Jones (Elena) Adrian Alonso (Joaquin) Alberto Reyes (Ignacio testvér) Raúl Méndez (Ferroq) Rufus Sewell (Armand) Gustavo Sanchez-Parra (Cortez) Julio Oscar Mechoso (Frey Felipe) Nick Chinlund (Jacob McGivens) Giovanna Zacarías (Blanca) Michael Emerson (Harrigan)

Szélesvásznú TV-k Már 32 150 Ft-tól!	Házimozirendszerek Már 19 900 Ft-tól!
részletek »	részletek »