253 millió dollár a McAfee harmadik negyedévi bevétele
2005. november 2. 11:33, szerda - Forrás: SG.hu
A 2005. szeptember 30-ával lezárult harmadik negyedévben a McAfee 253 millió dolláros nettó bevételt ért el. A McAfee harmadik negyedévi nettó nyeresége 23 millió dollár volt, azaz 13 dollárcent részvényenként.

Hirdetés

A McAfee fogyasztói bevételei 26 százalékkal nőttek a negyedév alatt, összesen 116 millió dollárra. Az online szolgáltatások bevétele 55 százalékkal nőtt, miközben a negyedévben 1,9 millió új előfizetőt regisztráltak. A McAfee kis- és középvállalkozóktól származó bevételei 11 százalékkal nőttek, a cég 1,198 milliárd dolláros készpénz, illetve piacképes kötvény állománnyal birtokában zárta a negyedévet.

"2005 a kivételes növekedés éve a McAfee számára, technológiailag és értékesítési szempontból egyaránt" - jelentette ki George Samenuk, a McAfee elnöke és vezérigazgatója. "A stratégiánk működik, ezt igazolják a fogyasztóktól és partnerektől kapott pozitív visszajelzések, illetve ez mutatja a McAfee sikerét, mely a biztonsági megoldásokra való koncentrálásban rejlik."

A McAfee 2005 negyedik negyedévére várható 255-280 millió dolláros nettó árbevétele körülbelül 24 dollárcentes részvényenkénti nettó nyereséget jelent. Az egész 2005-ös év tekintetében a cég 990-1015 millió dolláros nettó bevételt vár, ami részvényenként 1,28-1,34 dollár közötti pro forma nyereséget jelent.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Más torrent-oldalak is követhetik a BTJunkie példájátA Megaupload első emberének letartóztatása, majd a The Pirate Bay vezetői elleni jogerős ítélet nem csak a BTJunkie üzemeltetőjét félemlítette meg, hanem más portálok működtetőit is.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás