A Fűrész 2 az év legjövedelmezőbb filmje?
2005. november 2. 11:15, szerda
A hétvégén mutatták be Amerikában és nemsokára hozzánk is elérkezik a tavaly év egyik nagy sikerének számító horrorja, a Fűrész folytatása.

Hirdetés

A tavaly két műkedvelő ausztrál srác által alig 1 millió dollárból készített Fűrész az év egyik legnagyobb független filmes szenzációja volt, hiszen 18 millió dolláros első hétvégéjével csak Amerikában máris betermelt egy vagon nyereséget, és a film az USA-ban egészen 55 millió dollárig ért el. A világ többi részén még 47 millió dollárt hozott - igaz hazánkban elég csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál, hiszen összesen annyian nézték meg a filmet, mint a mondjuk az Egy szoknya, egy nadrágot premierjének első hetén csak Budapesten, vagyis 30 ezren.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Fűrész hatalmas sikere már a premier másnapján kiváltotta azt a sajtóhírt, miszerint 2005-re, Halloweenra elkészül a film második része. Az ember azt gondolná, hogy a sikeres filmek folytatásai esetében minden tekintetben megpróbálják az alkotók überelni az eredeti filmet. A cél természetesen ezúttal is ez volt, de a Fűrész 2 továbbra is minimális költségvetésből, alig 4 millió dollárból készült el (összehasonlításképpen például a Világok harca című Spielberg-mozinak csak a reklámkampánya 55 millió dollárba került).

Ennek az olcsóságnak is köszönhető, hogy talán az év egyik legjövedelmezőbb filmje lesz a várvavárt folytatás, hiszen múlt pénteki premierjén hozott 12 millió dollár már nyereségessé tette a filmet - az pedig csak hab volt a tortán, hogy 3 nap alatt 31 millió dollár fölé kúszott a film bevétele. A továbbiakban ha követi a horrorfolytatások bevételének átlagos alakulását a film, akkor is 75-85 millió dollár végeredményre számíthat csak Amerikában, ami mindenféleképpen egy újabb folytatás, egy harmadik rész előszelét jelentené.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Magáról a filmről anélkül, hogy bármi poént is lelőnénk annyit érdemes tudni, hogy Jigsaw, a sorozatgyilkos nem nyugszik és újabb próbatételek elé állítja látszólag teljesen véletlenszerűen kiválasztott áldozatait. Akárcsak az első részben, itt is párhuzamosan láthatjuk az áldozati bárányok menekülésének kísérleteit, valamint a gyilkos után való rendőrségi nyomozás lépéseit. Természetesen a két szál ezúttal is a sokkoló végkifejletben fut össze - legalábbis az alkotók szerint.

Az alacsony költségvetés ellenére ezúttal is találhatunk ismert neveket a szereplők között. A főzsarut Donnie Wahlberg játsza, akit sokan még a New Kids on the Block-os időkből ismernek, de azóta olyan filmek és sorozatokban szerepelhetett, mint a Hatodik érzék, az Elit alakulat vagy az Álomcsapda. Partnere Dina Meyer lesz, akit már megismerhettünk a Fűrész első részéből is, de a fedetlen keblek rajongói álltól lefelé is láthatták őt, mondjuk a Csillagközi invázióban. Ugyancsak visszatér az első részből a sorozatgyilkos szerepében a mindig rosszfiút játszó Tobin Bell. A potenciális áldozatok között pedig többek között Franky G (Olasz meló) és Emmanuelle Vaugier (Smallville) lesz látható.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A készítők személye is alapjaiban változott meg, hiszen a 25 éves Darren Lynn Bousman rendezi a filmet, akinek a Fűrész 2 az első nagy mozifilmje. Hogy duplázhasson, az írói babérokat is ő aratta le, bár a stáblistára a miheztartás végett odakerült az első rész írójának, Leigh Whannelnek a neve is. A viszonylag kezdőnek számító rendező azonban megnyugtatta az aggódó rajongókat és egy valóban jobb és betegebb, sokkal véresebb és gonoszabb, sokkal nagyobb és komplexebb folytatást ígért. Ezúttal még hajlamosak is vagyunk elhinni, hogy mindez kivételesen nem csak PR-szöveg.

A Fűrész 2-t már Bulgáriában és Romániában is bemutatták, a magyar premierre pedig a legtöbb európai ország bemutatóját jóval megelőzve már december 29-én sor kerül, mintegy megalapozandó a karácsonyi hangulatot. Persze ez a "gyorsaság" csak arra lesz jó, hogy összezavarja a magyar mozinézőket ha arra a kérdésre akarnak majd válaszolni, hogy melyik volt az idén itthon bemutatott horrorfilmek közül a legjobb, hiszen nem túl gyakori az, hogy egy film első és második részét ugyanabban az évben láthatjuk a mozikban.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Fűrész 2 (Saw 2)
amerikai horror, 93 perc, 2005

Rendező: Darren Lynn Bousman
Forgatókönyvíró: Darren Lynn Bousman, Leigh Whannell
Operatőr: David A. Armstrong
Producer: Mark Burg, Gregg Hoffman, Oren Koules
Vágó: Kevin Greutert

Szereplők:
Donnie Wahlberg (Eric Matthews)
Tobin Bell (Jigsaw)
Franky G (Xavier)
Glenn Plummer (Jonas)
Dina Meyer (Kerry)
Emmanuelle Vaugier (Addison)
Beverley Mitchell (Laura)
Erik Knudsen (Daniel)
Kapcsolódó cikkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 16. 22:07 | válasz | #67
Nagyon vicces 'LMAO', de én komolyan kérdeztem!!
winnie  
2006. feb. 16. 21:00 | válasz | #66
az, hogy lehúzott 10 évet a hetedik mennyorszégban, szerintem.
2006. feb. 16. 19:28 | válasz | #65
Szevasztok szriller fanok:)
Lenne egy kérdésem Beverley Mitchell karaktérnek mi volt a "bűne" hogy Jigsaw bevette a "játékába" ??
dave85  
2006. jan. 20. 12:10 | válasz | #64
Ezek szerint nem....:-)
Csak beírtam a keresőbe, h fűrész 2 (kíváncsi voltam mások véleményére), kidobta ezt a cikket, elolvastam a hsz-eket, aztán gondoltam hozzászólk én is....
Bocs...:-)
winnie  
2006. jan. 20. 00:59 | válasz | #63
.A lényeg:lesz 3. rész (micsoda meglepetés...)

elolvastad az sg-cikket, amiben leírták?
dave85  
2006. jan. 20. 00:07 | válasz | #62
Sziasztok!

Ma néztem meg a filmet, igaz már letöltöttem 2 nappal az amerikai premier után, de a moziig csak ma jutot el nálunk.
Szerintem az első jobb volt, ebből vhogy hiányzozz vmi..talán a karakterek felépítése, bemutatása, ami az elsőben megvolt...
Mindegy...A lényeg:lesz 3. rész (micsoda meglepetés...)

http://www.imdb.com/title/tt0489270/

Elvileg Halloweenkor megy majd le ez is....
2006. jan. 09. 00:55 | galéria | válasz | #61
Szerintem viszont ez volt a jobb!
vortel  
2005. dec. 25. 02:55 | válasz | #60
Cső mindenki! szeritnem az első sokkal jobb volt, de tény, hogy nézhető volt ez is! Remélem cisnálnak egy 3. még jobb részt majd!!
Pemp  
2005. dec. 24. 16:08 | válasz | #59
Ez a film igazán király!!!!Olvastam valahol,hogy a költségvetése se volt olyan magas,ahhoz képest én tuti kasszasikernek mondom. Tényleg vajon az Oscar-ra jelölhetik? Folytatás 100%,hogy lesz. Kiváncsi leszek,hogy a tanítvány felülmúlja e a mesterét?!
2005. dec. 23. 12:15 | válasz | #58
Sztem nagyon király a film. Méltó folytatása az első résznek. Nagyot hasaltam a végén mikor közölte a csaj h mi is van. Végeredményben sztem eszméletlen jó.
Zro  
2005. dec. 22. 10:09 | válasz | #57
Ha leírjátok egy film tartalmát, akkor előtte jelezzétek a szövegben, hogy akit még nem látta, ne olvassa tovább...
aidamn  
2005. dec. 16. 16:02 | válasz | #56
Amanda....Ripley McLaren....ez is túlélő, mint az Alienek Riley-je, még ha ez nem is az, Ripley lánya volt Amanda Ripley MClaren, :))
aidamn  
2005. dec. 16. 16:01 | válasz | #55
Most néztem meg a filmet, és kikúrt tetszett!
Az ember eltemeti elevenen mikor meglátja, hogy második rész, de ez jobban seggbe rúg, mint az első, a végén egy gyönyörű csavarral!
Igen, a harmadik rész várható...
" Hello Amanda, i wanna play a game":)))
Yoz  
2005. nov. 30. 08:58 | galéria | válasz | #54
Horror: látványban erős, gyomor kell hozzá.
Thriller: erős idegzet kell hozzá mert a pszichédre hat, kevésbé gyomorforgató.

Szerintem is jobb az első résznél, ez valóban ritka és ráadásul trilógia gyanus nekem a vége...
Aki szerette az első részt nézze meg mindenképpen!
2005. nov. 12. 07:16 | válasz | #53
nos...
én is láttam :)
yuhuuu,lehet tapsolni :)
vélemény:
az ALIEN 2-n kivül még nem láttam olyan filmet,aminek a 2. része jobb volt az 1.nél...
eddig...
EZ A 2. RÉSZ TYŰŰŰŰŰŰHAAAAAA :)

szal átnyálaztam 52 hsz-t
OFF (mingyá lesz ON is) :)
vki - aki nem látta mind a 4 részt- irta,h az ALIEN filmek le vannak zárva,van végük...

na akkor (1 kis kötekedés):
a 4. rész abszolute nincs lezárva,nem értek haza biztonságban,csak a Föld közelében vannak ("hazafelé"),de természetesen tudjuk,h 1 ALIEN KIRÁLYNŐ csücsül a nénikében,tehát az valszeg vmikor ugy dönt,h ki akar / fog kelni... FELTEHETŐLEG a FÖLD NEVŰ BOLYGÓN (ami nem lenne hátrány)... :)de mivel S.W. nem vállalta X millio dolcsiér ujra a szerepet,ez még kérdés marad... (ez feltételezi,h látta a forgatokönyvet,és nem akar meghalni,amikor kikel az ALIEN) :)

továbbá 1ik rész sincs lezárva,mert 1 rész végén sem értek vissza a Földre,tehát ez már alapbol magában hordozza azt a tényt,h nem érhet véget a történet ugy,hogy vmi hibernáló kamrában utaznak az ürben IDEGEN GALAXISBAN... ez igy hülyeség lenne valljuk be :)

ezzel kapcsolatban a flém elkerülése érdekében PÜ-ben várom a válaszokat

ON:
ez a film überkirályszuperkuuulaaabbb,mint az 1. rész :)
a végén belefolytam a székbe,amikor megláttam az utolso helyszint :)
sztem kötelező darab,a felirat is tökéletes, és ez a film tényleg leköti az embert :) (csak az elején gyujtottam rá, aztán csendben ropit majszolást is elfelejtve ültem a sötét szobában,és néztem,mint Jani a moziban :) annyira lekötött,h a ropi se fogyott,meg a cigim se) :)
deeeee tisztázzunk le vmit:
NEM HORROR, SZIMPLÁN THRILLER

na,ha horrort akartok látni,akkor nézzétek meg: Fortress - 33 emelet mélyen a pokolban c. filmet :) -ide vehetők az ALIEN filmek is

szal mindenkinek csak ajánlani lehet,mert ez: jobb,pörgösebb,meglepőbb,rejtélyesebb,logikusabb,és tényleg csak és kizárolag a végkifejletben jön le az embernek,hogy mi is volt ez,mikor volt ez,és mire is volt jó ez az egész hercehurca :)

GAME OVER ;)
2005. nov. 09. 21:04 | galéria | válasz | #52
nem attól függ mi horror mi nem hogy milyen brutális
pl van benne természetfeletti mint a többi horrorban (szellem,démon,zombi,vámpír) nincs,
pl a hetedik is thriller, a bárányok hallgatnak is pedig abban is vannak durva dolgok
ghost2  
2005. nov. 09. 17:52 | galéria | válasz | #51
bigfoot sztem ez horror csattanoval ! itt majdnem mindenki meghal, gonosz győz ,hapi lefürészeli a saját lábát!meg a nyakábol kivág egy bőr darabot!meg ki kell a hapinak nyomnia a saját szemét hogy ne haljon meg! sztem inkább horror mint thriller ,még a plakátját is betiltották ,ujatt kellet csinálni
2005. nov. 06. 21:39 | válasz | #50
A Saw épp azért volt jó mert a film vége totál kiszámíthatatlan volt...Ezt a másodikban is hozták szal grat,megint meglepős volt:)

Amásik fele hogy cenzúra az ritkásan láttam,ebben is vannak nem gyenge pillanatok ha ez nem 18+-os akkor valami elégnagy error van értékelésekben:)
Szerintem simán van olyan jó mint az első rész,szal grat féltem hogy szar lkesz nem lett,nem érvényesül a folytatás mindig szar eset:)

Azt meg hogy nem győz a jó és a gonosz sem pusztul vele....Körülbelül leszarom ha a vége királyos a filmnek:)
2005. nov. 06. 21:35 | galéria | válasz | #49
mind2 thriller de mind1...
2005. nov. 06. 21:35 | galéria | válasz | #48
kurva jó film!
aki még nem látta az ne olvassa el a kommenteket ,mert eléggé lelövik benne a poént
ghost2  
2005. nov. 06. 19:48 | galéria | válasz | #47
Kicsit meglepet hogy a végén jigsaw meghalt
de azért igen faxa lett

winnie  
2005. nov. 06. 16:37 | válasz | #46
ráadásul nagyon torzít jigsaw dumája. alig értettem...
Ayumi  
2005. nov. 06. 14:55 | válasz | #45
én elkezdtem nézni, meg is néztem az első fél órát de inkább várok a magyar feliratra...
tudok angolul, de az angolt jobban megértem olvasva. ^^

2005. nov. 05. 23:10 | válasz | #44
a fürész a cool
ghost2  
2005. nov. 05. 15:02 | galéria | válasz | #43
sztem ha több pénzt forditanának a reklám kampányra ,akkor még több lenne a bevétele!
ghost2  
2005. nov. 05. 14:58 | galéria | válasz | #42
olvasom hogy valaki a torrentröl a 1gb-osat szedte le ,ami tudtommal a 2cd-s versio(TS.SVCD)
és mpg formátumban ,szal ez kamerás ,aminek nagyon szar a mínősége ,inkább az 700mb-os Avi(xvid)-t szedjétek le,mert annak jobb a minősége , maVen versiot ,aki nem hiszi az nézze meg a Sample-ket a http://www.vcdquality.com/index.php?page=sample&id=56248 webcímen , a magyar felirat elméletileg ma este fog megjelleni a http://feliratok.tx.hu/ weblapon ,de már a portugál fordítást,le lehet szedni ,(aminek nem látom értelmét h az elöbb megvan mint a magyar)

winnie  
2005. nov. 05. 14:46 | válasz | #41
ha már lovagolunk a műfajokon, akkor fordítva.

az első rész az leginkább a hetedikhez hasonlít, az ihlette a filmet. a hetedik pedig egy sorozatgyilkosos thriller/krimi.
xy21  
2005. nov. 05. 11:51 | galéria | válasz | #40
amúgy a fűrész 1 horror
a fűrész 2 pedig thriller

Ennyi ezt tudom,és kész

Blasta  
2005. nov. 05. 11:10 | galéria | válasz | #39
"Tudod van az ismeretségi körömben, olyan akit amúgy normális embernek ismertem meg és egy beszélgetés folyamán nagy vidáman mesélte, hogy amikor még gyerek volt, milyen jópofa dolog volt egy macskát benzinnel leöneni és felgyújtani élve, aztán röhögött!"

Őőőőőőőőő....és? Hogy jön ez ide??????

"És igen, a jónak kell mindig győznie!"

Szép álmokat!
winnie  
2005. nov. 05. 10:30 | válasz | #38
mert a filmet kihozó stúdiója így döntött, vagy mert a thriller ronda magyar szó:)

ja, és mert sok benne a vér:)
csomi  
2005. nov. 05. 08:20 | válasz | #37
Tovabbra sem ertem ezt miert titulaljak horrornak. Valaki vilagositson mar fel!
winnie  
2005. nov. 04. 23:53 | válasz | #36
Én azokat szeretem aminek a vége nem fejeződik be rendesen.mert így tudom hogy lesz folytatás.

ez nem igaz. ha egy filmet nyitva hagynak, akkor nem feltétlenül lesz, csak LHETE folytatás is. rengeteg ilyen végű filmnek nincs folytatása - ha bukott volna a saw, akkor neki sem lenne.

Így is készül saw3(fűrész3)

természetesen még szó sincs arról, hogy készülne, de mérget lehet venni rá, hogy lesz.
2005. nov. 04. 23:34 | válasz | #35
A 4-es képen kár, hogy nem látszik mit csinál a fickó! Én tudom jujj
2005. nov. 04. 23:02 | válasz | #34
A Fülke-t szerintem jól megcsinálták, mert habár a tettes elpályázik a végén, mégis olyanokra vadászik akik mások életét tették tönkre.
Szóval amolyan igazságosztó.
2005. nov. 04. 22:50 | válasz | #33
"Miért, hogy lehet egy filmet máshogyan nézni, mint "FILM"??????????"

Hát mindenesetre egy ilyan műfajban készűlt filmről, olyan forum hozzászólást írni, hogy "nekem nagyon tetszett! aki szereti az ilyen mozikat, annak kötelező darab" vagy "Az eslő rész nagyon jó volt. A második remélem az is ilyen durva lessz!".
Hát lehet, hogy nem csak a rendezés és a szinészi alakítás az amit értékel, hanem maga a brutalitás.

Én egyébként az ilyeneket még ha tetszett is a rendező-író reális sztoria, csak egyszer néztem meg, mert így is annyi a mocsok a világban,hogy szörnyű!

Tudod van az ismeretségi körömben, olyan akit amúgy normális embernek ismertem meg és egy beszélgetés folyamán nagy vidáman mesélte, hogy amikor még gyerek volt, milyen jópofa dolog volt egy macskát benzinnel leöneni és felgyújtani élve, aztán röhögött!

Egyébként a Fűrész-ben is volt egy-két dolog ami sántított és érezni lehetett, hogy a rendező a gyilkos vagy micsoda kedvére alakítja a sztorit.

A StarWars-okat meg kifejezetten rühellem, de mindegy.

És igen, a jónak kell mindig győznie!
Pl.: az ALIEN mind a négy része nagyon jól meg lett csinálva. Minden eggyes rész egész és lezárt és mégis van összefüggés közöttük!

xy21  
2005. nov. 04. 22:06 | galéria | válasz | #32
Én azokat szeretem aminek a vége nem fejeződik be rendesen.mert így tudom hogy lesz folytatás.Mert most abban mi a jó hogy a végén a jó győz????mi????
Semmi akkor minek nézed meg a filmet ha tudod úgy is a jó győz???
Így is készül saw3(fűrész3)
Már le van foglalva a honlap
www.saw3.com;)

Blasta  
2005. nov. 04. 15:28 | galéria | válasz | #31
"Azt nem mondanám, hogy tetszett de mint filmet nézve egész jó"

Miért, hogy lehet egy filmet máshogyan nézni, mint "FILM"??????????

"csak a végét kritizálom, hogy miért nem lehet egy sztorit lezárni..."

Te úgy érzed, csak akkor van LEZÁRVA egy film, ha a gonosz a végén írtózaztos kínok között megmurdál????? Csakis hepiend lehet a befejezés?
Ezek szerint pl. a Birodalom Visszavág, a Közönséges Bűnözők vagy a Bárányok Hallgatnak(ami ugye az általad említett jók között van, mint Hannibál film) sem jók?????
csomi  
2005. nov. 04. 14:41 | válasz | #30
Lehet azert palyazik el, hogy egy ujabb reszben visszapalyazhasson :).
2005. nov. 04. 13:02 | válasz | #29
zet filmek ezért nem tetszenek
2005. nov. 04. 12:59 | válasz | #28
Hát az első részt láttam.
Azt nem mondanám, hogy tetszett de mint filmet nézve egész jó csak,... ottvan az a csak!

Én az olyan filmeket értékelem jónak az ilyen műfajben ahol azért a jó, ha nem is győz, de minimum vele pusztúl a rossz is! És persze közbe azért egykét durva jelenett is van, de ez a műfaj része ugye.
Hogy csak a legismertebbekből említsek néhányat: Hannibal fimek, 8mm.
Persze vannak kivételek -pl.: Fülke és a Fűrész sem rossz - amiknél a tettes szépen elpályázik a végén, de ezeknél is csak a végét kritizálom, hogy miért nem lehet egy sztorit lezárni...

Az ilyen be nem feje
blaze  
2005. nov. 04. 09:27 | válasz | #27
Magyar feliratról tud valaki?
peca  
2005. nov. 04. 09:09 | válasz | #26
En aszondome az 1es resz kur*a jo volt, es a masodik reszt is nagyon varom mar.... de konyorgom! Most nagyitottam ki a boritot, es azt irja rajta hogy "Not yet rated"... szerintem anelkul hogy megnezem a filmet siman +18at adnak...
csomi  
2005. nov. 04. 08:07 | válasz | #25
Mondja mar meg nekem valaki, hogy ez miert horror? Maximum bunugyi thriller, de semmikeppen sem horror. Nekem az elso resz sem tetszett a hatalmas hajppal szemben, mert annyira eroltetett termeszetellenes elethelyzetek voltak benne, hogy hiteltelenne tette. A film egyebkent jo lett volna, de a szineszi jatek szanalmas volt es mondom a tuleroltetett, tulkomplikalt helyzetek hiteltelenne tettek. Ez a film is csak amerikaban lehet ilyen sikeres. Nalam 3 pont az elso resz 5-bol.
2005. nov. 03. 22:13 | válasz | #23
kösz a segítséget mindenkinek :) én is a magyar premierre gondoltam :D
xy21  
2005. nov. 03. 21:39 | galéria | válasz | #22
Most néztem meg a haverokkal!!!!
Tyűűűűűűűűűűűű emberek ilyen baszott jó filmet jobb volt mint az első.
1.A történet sokkal jobb izgalmasabb
2.A cselekmény is több meg látványosabb
Együtvéve : végig izgi az egész.
Meg a végén a csattanó jobb volt mint az elsőnek. :D

Shodan  
2005. nov. 03. 20:09 | galéria | válasz | #21
Én most néztem csak meg az 1, most fejeztem be ebben a percben.Azt hittem ilyen történet nélküli kaszabolós baromság lesz. Hát csalódtam. Nagyon tetszett, remélem a 2. is lesz ilyen jó.
2005. nov. 03. 19:48 | válasz | #20
Ma fogjuk megnézni, én is torrentről szedtem, de nekem normális méretű, 1 gigás. Váá, nagyon várom már, csak meg köll előtte nézni a Barátok Köztöt ^^
xy21  
2005. nov. 03. 17:05 | galéria | válasz | #19
A kinti premier most volt 2-3 napja(helovínkor)Na most pedig ahonnan szedtem.
http://www.mininova.org/search/?search=saw+2

Innen szedheted le amelyiket akarod.

vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. nov. 03. 15:24 | galéria | válasz | #18
2 hónappal a magyar premier elött, nem a kínti premier elött...
2005. nov. 03. 15:05 | válasz | #17
honnan a fenéből szereztétek már meg a filmet 2 hónappal a premier előtt? Jó én is torrentezek meg
DC-zek de én még nem találtam. Valaki adjon már tippet please. Egyébként tuti jó lesz a film az első része valami parádés volt, mostanság nem lehet ilyen jó történettel ellátott horrorfilmet látni(sajna).
xy21  
2005. nov. 03. 15:05 | galéria | válasz | #16
Megy megy megy a film!!!!!!!!!!!!!YEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!überfasza.CSak kár hogy angol és nem nagyon értem.
2005. nov. 03. 13:44 | válasz | #15
Szerintem abbol a 30ezerböl a fele kiment a film alatt :D ha csak visszagondolok, hogy mi volt akkor amikor a premieren ültem :D:D. egy csaj a széke elé hányt, többen a pattogatott kukoricát dobták el, de szerintem egy páran kimentek a teremböl
xy21  
2005. nov. 03. 11:51 | galéria | válasz | #14
Én is most töltöm torrentel a filmet.Valami gyenge minőségűt mert össz vissz 300 mega meg nem is magyar de az kit érdekel.A lényeg a történet mega cselekmény:D:D
mmocus  
2005. nov. 03. 10:45 | válasz | #13
nem tudom mi lessz ebből az első része elég jó volt (szerintem)
booyaa  
2005. nov. 03. 10:39 | válasz | #12
Biztos,hogy jó lesz a film még látatlanban is ki merem jelenteni.de ez is olyan lesz mint a többi nagysikerű film,hogy lesz benne szép néni szép IZMOS bácsi és a végén mindenki meghal a többiek megsebesülnek...
2005. nov. 03. 10:27 | válasz | #11
Sztem nem kell megvárni december 29 -t.
Az első részt is 3 vagy 4 hónappal a magyar premier előtt néztük meg a haverokkal. Torrent és DC++ 4ever
Tiby  
2005. nov. 03. 00:12 | válasz | #10
Király az a injekciós kép :)A Suffering c. játékhoz hasonló.De szerintem jó lenne megcsinálnák a Sufferinget filmben
Cat  
2005. nov. 02. 23:58 | galéria | válasz | #9
valahogy nem tudom megérteni mit élveznek az emberek a horrorfilmeken
félek én eleget anélkül is...
Mipi  
2005. nov. 02. 23:41 | válasz | #8
Az eslő rész nagyon jó volt. A második remélem az is ilyen durva lessz!
2005. nov. 02. 21:42 | galéria | válasz | #7
veszélyes film ám
2005. nov. 02. 20:57 | válasz | #6
december 29? nem november akart az lenni?:)
2005. nov. 02. 20:11 | galéria | válasz | #5
dúúúrva film .. majd DVDrip-ben megnézem az 1-el együtt ;>
mellon  
2005. nov. 02. 19:59 | válasz | #4
Én nem fogom kibírni dec. végéig . Nem is olvasom többé ezt az oldalt , mert még a végén erőt vesz rajtam a kísértés :)
LiPTON  
2005. nov. 02. 18:50 | galéria | válasz | #3
nekem nagyon tetszett! aki szereti az ilyen mozikat, annak kötelező darab
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. nov. 02. 18:38 | galéria | válasz | #2
Hmm, 10es kép...
A film király. A vége döbbenetes, akárcsak az első résznek!

IoIa  
2005. nov. 02. 16:15 | válasz | #1
Szenzációs a film. Ezt mindenkinek látnia kell. Persze akinek az első rész nem tetszett, az ne nézze meg, mert bőven túltesz az első részen.
Nem akarok én sem "poénokat" lelőni, de az biztos, hogy már rögtön a film elején szembesül a néző azzal, hogy mire is számíthat a továbbiakban. És ez csak fokozódik. Vannak érdekes "visszaköszönések" a filmben, amikor az ember - aki az első részt is látta - úgy érzi, hogy már volt valami hasonló dolog, vagy helyszín.
Méltó folytatása az első résznek, szerintem übereli azt.