Mobiltelefon-automata a Vodafone-tól
2005. november 2. 19:13, szerda
A Vodafone eddig is mindent megtett, hogy egyre több mobiltelefont juttasson el a fogyasztókhoz Nagy Britanniában, így nem meglepő, hogy a cég legújabb kampánya keretein belül Manchesterben két mobiltelefon automatát is felállított.

Hirdetés

A cég a Gyorstelefon kezdeményezés keretein belül a jövőben az egész szigetországot elárasztaná automatáival. A berendezésekkel leginkább a repülőtereken, a komptermináloknál és a bevásárlóközpontokban találkozhatnak majd a vásárlók. A Vodafone szerint egy ilyen jellegű automata igazi mentőövként szolgálhat, ha valakinek sürgősen mobilhoz kell jutnia. Emellett vélhetően a nyilvános telefonoknak is konkurenciát jelent majd. A mobilóriás reménykedik, hogy a rendszer népszerű lesz a szigetországba látogató turisták között is, akik így egyszerűen, egy gombnyomásra juthatnak telefonhoz.

A manchesteriek egyelőre három különböző típus közül választhatnak 30 és 50 font (azaz mintegy 11 és 18 ezer forint) közötti áron. Az automaták 5 fontért (körülbelül 1800 forint) SIM-csomagokat is kínálnak, a fizetés pedig készpénzzel, bankkártyával illetve telefonon keresztül is történhet. A modelleket havonta váltogatják, hogy lépést tudjanak tartani a piaci igények változásával - írja a This is Money.

Az önkiszolgálós készülékeket telefonon keresztül, pénzautomatákból, valamint üzletekben is fel lehet tölteni, tehát semmiben nem térnek el hagyományos társaiktól. "Egyre több ember tudja, mit is akar egy telefontól, és akkor akarja megvenni, amikor tényleg szüksége van rá" - nyilatkozta Tom Devine, a cég brit részlegének kiskereskedelmi vezetője a TechSmec oldalán. "Népszerű lesz azok között, akiknek sürgősen kell egy készülék, mert telefonjuk elvesztett vagy lemerült. Azok is örömüket lelik majd benne, akik tudják mit akarnak, és nem akarják végighallgatni az eladók üres fecsegését" - tette hozzá a cég egyik szóvivője.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Maco13  
2005. nov. 09. 12:16 | galéria | válasz | #27
Ha jól tudom Angliában a minimálbér 1260 font. Itthon most 50ezer(?) Ha így átszámoljuk magyar viszonyokra akkor az kb.2000-5000Ft-ot jelent ami tényleg nem olyan sok
2005. nov. 05. 20:43 | galéria | válasz | #26
mé ingyen adják?
2005. nov. 04. 18:31 | galéria | válasz | #25
"Népszerű lesz azok között, akiknek sürgősen kell egy készülék, mert telefonjuk elvesztett vagy lemerült."

Persze, majd ha lemerül a telefonom veszek egy másikat, lol...
BoSA  
2005. nov. 04. 13:01 | galéria | válasz | #24
A feltöltős kártyához Angliában nem kell megadnod se a nevedet se a címedet. Az üzletben is ha veszel simkártyát, azt a kezedbenyomják mindenféle hülye kérdés nélkül. Aztán ha akrod, regisztráltathadod az adataidat, és ezért még fizetnek is neked. Legalábbis amikor ott voltam, az O2-nél így működött a dolog. Azt hiszem 5 fontot írtak hozzá a lebeszélhető pénzhez.
2005. nov. 04. 11:49 | válasz | #23
Számból vetted ki a szót! Meg ügyfélbiztonsági kód+ilyenek...vagy ez arrafelé nem szokás???
2005. nov. 04. 11:31 | galéria | válasz | #22
Ja, nem kell nevesíteni az ilyen telókat nálunk sem. Kapsz egy kártyát, meg egy telót azt ihaj, semmi papírmunka.
Faki  
2005. nov. 04. 10:33 | galéria | válasz | #21
Csak azt nem értem, hogy a szerződést hogy köti meg az ember? Vagy kiköp egy telefont kártyával, aztán a büdös életbe nem tudják meg hogy kié az a teló+kárty?
2005. nov. 04. 10:30 | válasz | #20
Ilyen is csak ebben a "gyönyörű" fogyasztó társadalomban fordulhat elő!!
Erről csak annyit tesó itt még azért nincs mert csórók az emberek.Sajnos.
Mellékesen te is ebből kapod a fizetősed,ösztöndíjad,jattod meg a tököm tudja midet
AeroS  
2005. nov. 04. 00:04 | válasz | #19
"30 és 50 font (azaz mintegy 11 és 18 ezer forint) közötti áron"
Ez még itthon se vmi sok pénz egy telefonért, hát még ott!
Képzelem a minőségét:D..., gondolom ezek csak vmi egyszer használatos telefonok.
2005. nov. 03. 23:10 | válasz | #18
Márakinek:)
Adblock rulz.;)
MagyaR  
2005. nov. 03. 18:39 | galéria | válasz | #17
Dehogynem! Ott van!
htmm  
2005. nov. 03. 17:56 | válasz | #16
Nincs is semilyen reklam :)
Adblock rulz.

2005. nov. 03. 17:29 | válasz | #15
Nekem is ez jutott az eszembe
2005. nov. 03. 15:17 | válasz | #14
Meglepődnél egyes helyeken, pl. Japán, milyen egyébb autómaták vannak ;)
2005. nov. 03. 14:02 | válasz | #13
Azért tök vicces hogy Vodafonos hírnál Pannonos reklám van:D
2005. nov. 03. 12:37 | válasz | #12
Honnan tudod, hogy masnak mire van szuksege???
Caro  
2005. nov. 03. 10:49 | válasz | #11
Igen, de azokat amúgy is megvennéd.
Semmi szükséged egy mobilra, amit aztán majd kidobsz, mert úgyis ott a másik.
hopp  
2005. nov. 03. 09:10 | válasz | #10
miért lenne baromság? üdítőautomata van, csokiautomata van, cigiautomata van. oroszoknál vodkát is lehet venni automatából.. :D akkor mobilt miért ne lehetne? ha pont az automatában lévő 3 típus egyikét akarnám megvenni, akkor biztos, hogy nem tolonganék egy üzletben.
mondjuk az angolok sportot űznek a sorbanállásból, szal nemtom mennyire lesz népszerű :DD
Caro  
2005. nov. 03. 08:21 | válasz | #9
Ez az egész egy orbitális baromság.
Remélem nem is lesz sikeres.
Ilyen is csak ebben a "gyönyörű" fogyasztó társadalomban fordulhat elő!!
Mipi  
2005. nov. 02. 23:42 | válasz | #8
Ez már durva. A Vodafone terjeszkedni akar meg hogy sok zs legyen nekik!
Cat  
2005. nov. 02. 23:14 | galéria | válasz | #7
és mit érnél vele? hivni téged nem tudnak, mert nem tudják a számod, és én speciel fejből már semmilyen telefonszámot nem tudok, hisz nevek alapján hívom fel a haverokat...
2005. nov. 02. 22:19 | válasz | #6
ezeknek az anyja egy coca-cola automata volt...
Bandee1987   2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. nov. 02. 22:03 | galéria | válasz | #5
Mindenesetre terroristáknak és a hülye embereknek (akik szeretnek bombariadót csinálni) kapóra jön ez az alkalom...
2005. nov. 02. 21:36 | válasz | #4
"és nem akarják végighallgatni az eladók üres fecsegését"
Ez nagy előnye ennek a típusú telefonvételnek, a sorbanállásól nem is beszélve :D

2005. nov. 02. 19:28 | válasz | #3
A csóró angoloknak az a 11 ezer pénz annyi mint nekünk 500 forint.
Ha otthon felejti a telefonját, miért ne venne egyet gyorsan?

szacsi  
2005. nov. 02. 19:28 | galéria | válasz | #2
mert bankautmatával tudsz telót feltölteni...
akyyy  
2005. nov. 02. 19:20 | galéria | válasz | #1
Sztem ez nem ér semit:S
ha esetleg valami olcsó, 1000 foritnos telót adnának, rajta x lebeszélhetőséggel, zsír lenne.

vagy miért nincen feltöltőkártya automata???