A Google besegít az OpenOffice-ba
2005. november 2. 14:30, szerda
Megszületni látszik a Sun-Google szövetség első eredménye: a keresőjéről ismert cég programozókat venne fel, hogy javítson a nyílt forráskódú irodai szoftvercsomag helyzetén.

Hirdetés

Az egyelőre még nem ismert, hogy a cég pontosan milyen úton-módon képzeli el a segítségnyújtást. Ez lehet az irodai szoftverek memóriaigényének csökkentése, a telepítő méretének leszorítása, vagy akár a funkciók kibővítése. "Szeretnénk felvenni néhány embert, hogy jobbá tegyük az OpenOffice-t" - nyilatkozta a Google részéről Chris DiBona.

A cég október elején kötött szövetséget a Sun vezetésével, ám akkor még csak sejteni lehetett ennek igazi jelentőségét, és a benne rejlő lehetőségeket. Mindössze annyit árultak el, hogy a megállapodás értelmében a Google Toolbar opcionális letöltésként jelenik meg a Java hivatalos oldalán, illetve az OpenOffice.org letöltőközpontjában. Hamarosan azonban megjelentek olyan híresztelések is, hogy a Google saját irodai csomagon dolgozik, amely egycsapásra a Microsoft Office riválisként jelenne meg a piacon. Mivel az OpenOffice a Sun által fejlesztett StarOffice-ból jött létre, sokan láttak esélyt ennek megvalósulására.

A Google az utóbbi időben fokozott érdeklődést mutat a nyílt forráskódú projektek iránt. Az elmúlt héten az Oregon Állami Egyetemen maga a kormányzó jelentette be, hogy a cég 350 ezer dollárral támogat egy helyi kezdeményezést. Ez a jelentős összeg természetesen óriási segítséget nyújt a projekten dolgozó két intézménynek, amelyek egy közös technológiai központ létrehozásán fáradoznak. A vállalat növekvő profitjából emellett arra is futotta, hogy több, mint 400, szintén nyílt forráskódú projekteken dolgozó hallgatót támogassanak ösztöndíjjal.

Most már szinte biztosra vehető, hogy nem lesz "Google Office", mindössze arról van szó, hogy a két cég - pontosabban a Google és az OpenOffice.org - egyesíti erejét. Ennek jelentőségét sem hanyagolhatjuk azonban el, hiszen a szervezet - amely az elmúlt hetekben vadonatúj verzióval ünnepelte ötödik születésnapját - ezzel fontos szövetségesre lelt, aki valóban hozzájárulhat a további terjeszkedéshez.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 03. 17:56 | válasz | #35
1. nem kötelező felrakni őket, csak saját telepítőt kell készíteni, azt a geekek úgyis szeretik.
2. nem a kuglit szídtam és legkevésbé sem a fő profilját (search), hanem a gmail háttérben húzódó felhasználását.
az egy dolog, h kielemzik a kereséseimet (nem feltétlen örülök neki, de bajom nem lesz belőle), de hogy akár egy robot is elolvassa a leveleimet az már eléggé szúrná a szemem (ha használnám). persze jó lenne 2 gigás tárhely ingyé, de ezt az árat nem éri meg.

azt nem mondanám, h nem rinyáltál, de teljesen mind1, mert egyéként is általánosítottam.
fflx  
2005. nov. 03. 17:46 | válasz | #34
nem rinyaltam, hogy van vagy nincs csak megjegyeztem.

egyebkent nehez megerteni, hogy nem az a baj ha valami van, hanem az, hogy ne legyen kotelezo!
(nem a hasznalata, hanem egyaltalan a letezese az en sajat szamitogepemen)

Egyebkent a 10. hozzaszolasod vege:

"a gmail meg a legnagyobb gazság, simán megsérti a levél titkot (hiszen minden levelen végigfut a spiderbot és adatokat gyüjt), ráadásul mivel meghivásos rendszeren működik a társadalmi kapcsolatok is röhelyesen könnyen feltérképezhetők. de nem gond istenítsük a nagy és tiszta googlet és pécézzük ki magunknak a ms-t, azt úgysi trendi szídni."

vegulis, ahogy erzed... :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 03. 14:36 | válasz | #33
1. ha nincs winben tűzfal azért megy rinya, ha van azért stb. stb. szánalmas
a win egy ún. multimédiás szeméyli számítógépre készített állítólag multimédiás operációs rendszer. az a minimum, h van benne egy lejátszó.
és megintcsak felhívnám a figyelmet arra, h az IE3 már rég uralata a piacot amikor integrálásra került az IE.
2. nem mondtam semmi rosszat a kugliról, olvasd el újra. a hülye fikázókat piszkáltam megint, mint eddig még mindig.
3. hiába vannak 20-30 éve ha semmi eredményük. ez ugyan az, hiába van linux mindel elérhető platformon, ettől még nem lesz hűdejó. 1en kéne valami rendes eredmény elérni.
fflx  
2005. nov. 03. 13:23 | válasz | #32
engedd meg, hogy ne ertsek veled egyet. a bongeszok mplayerek, levelezok es egyeb bizgentyuk idejekoran integralodtak az egyetlen hasznalatos oprendszerbe. ezek szepen ki is turtak minden alternativat azokon a szegemnseken, lehetett az akarmennyire jo vagy rossz.

jelenleg a viruskergetokon es tuzfalakon van sor, kivancsi vagyok meddig huzzak a nem integralt dolgok, talan 1-2 windows verzioig. de meg azt is el tudom kepzelni, hogy mostanra az emberek amitastechnika kulturaja fejlodott annyit, hogy nem mindig a default szarokat hasznaljak. (bar ezt ketlem)

egyebkent nem tudom miert mondod a guglirol, hogy gonosz es alsagos, mikozben a mikroszofra soha ilyen jelzot nem hasznalsz, holott tobbszor hangoztattad, hogy elvileg nem vagy MS fan.

(egyebkent letezik egy olyan egyesulet ami egyetemistakbol all es ingyenesen vallalnak egyetemi felkeszitest, csak a tantermet kell nekik biztositani, most nem jut eszembe a nevuk, de valami 20-30 eve letezik - marcsakhogy tudd, azert letezik olyan, hogy onkentes alapon ingyen akarminek az atadasa teljesen !onzetlenul!)
2005. nov. 03. 09:30 | válasz | #31
nálunk meg buzi parancssorban kellet mindenféle idióta kereséseket csinálni meg egymásban pájpolni csomó programot, aminek semmi köze egymáshoz...
egyesek szerint lehetetlen volt megtanulni :D
2005. nov. 03. 08:53 | válasz | #30
Nehogy azt hidd. A fősulin 8 órányi UNIX volt, végén egy minimális vizsgával(szinte lehetetlen megbukni).
Caro  
2005. nov. 02. 23:57 | válasz | #29
Jó, ez 10 éve volt már. :)
De attól még nem kerül többe, aki ért a linuxhoz, mert ha olyat veszel fel, aki csak a windowshoz ért, akkor az nem valószínű, hogy jó szakember(általában ezek a tanfolyamosok). Persze rájuk is szükség van, mert az egyetemek nem tudnak annyi informatikust képezni, amennyi kellene, mert most eléggé robbanásszerű a fejlődés.
De idővel visszaáll az egyensúly, és akiknek felsőfokú végzettségük van, azoknak biztosan vannak unixos ismereteik is.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 23:12 | válasz | #28
befoLYásolást
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 23:11 | válasz | #27
nahát, akkor mérnem jelentkeznek ingyen közmunkára egyetemisták vagy opensource szerzetesek minden okatási intézménynél, h elősegítsék a hittérítést?
Egyébként is ki hallott már olyat, h pénzt kérjenek a tudásért, fujj!

nem rinyálni kell, h nem oktatják a linuxot, hanem odamenni és azt mondani, h ha adnak termet ingyé megcsinálsz mindent és még a nebulók fejtágítását is vállalod. jaj, mit is mondok, ilyen csúnya befojásolást csak az ms alkalmaz és mint ilyen gonosz dologgal egy szabad lélek nem közösül!
Caro  
2005. nov. 02. 22:55 | válasz | #26
Vicces vagy, (vagy csak én vagyok király :) ),de nekünk már általános 5.-be linuxot oktattak.(persze volt dos is)
A sulinak drága lett volna minden gépbe vinyó, úgyhogy volt egy szerver,(gondolom NFS exportal), és az összes többi disklessként bootolt be róla.(Tehát 1 db floppyt berakni az induláskor, és linux indult. Volt Netware indítólemez is. Hejj, a régi szép idők :))
Persze azért ez rendesen megfogta a gépet, hogy 20 másik róla szedte a cuccot, de bírta.
És hogy mibe került ez akkor a sulinak? Abba, hogy átjött 2-3 ügyes egyetemista, és megcsinálták.
Caro  
2005. nov. 02. 22:52 | válasz | #25
Hehe :)
Asszem Steve Balmer megint tépi a fejét :D
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 22:09 | válasz | #24
inkább ne a kugli fingassa meg, föleg ne az internet felől, egy oldal elkészítésénél már nem is az számít, h mit tudnak a böngészők (és hogy mennyire másképp tudja azt az IE), hanem hogy a kugli spiderbot-ja mitől nem akad ki és az igazség az, h az egyetlen dolog amit megért az a klasszikus html, minden mástól kibukik.
2005. nov. 02. 20:23 | válasz | #23
AdBlock-ot én mondjuk nem használok, de a kiugrálós istenverte csókosszáj animált layer-es bigyótól már idegbajt kapok...

Az lenne a legjobb ha lenne egy file amibe beírom hogy "deny all *advertise*" :DDD. Nem értem mi értelme ezeknek a nyomulós reklámoknak. Aki nem kíváncsi rá, úgyis elnyomja vagy blokkolja.
2005. nov. 02. 20:19 | válasz | #22
Azért nem látják a gugliban a monompol multit, mert ügyesen eldugták a kereső mögé. Senki sem lát túl a keresőn.

Másfelől nézd: én nem sírok, ha lesz végre hosszú idő után egy cég, aki képes megfingatni az MS-t egy kicsit, és versenyre kényszeríteni. A verseny nekünk usereknek mindig jó, ne feledjük.
h4x0r  
2005. nov. 02. 19:59 | galéria | válasz | #21
Hat igen... AdBlock nelkul meghalnek...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 19:32 | válasz | #20
mondom én, vicces fiúk ;)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 19:32 | válasz | #19
ugyan már, a kugli már rég nem az kis feltörekvő cégecske, akinek drukkolni kell.
itt már kemény harc megy az IT elsőbbségét. a kugli már jóval nagyobb befolyással van az internetre mint az ms. msn search sem azért született, mert ez egy milyen jó piac, hanem azért mert ms nem hagyhatja, h egy ilyen vállalat mint a google tulságosan megerősödjön, a végén még fejére nő.
alapító fiúk tízesével ugrálgatnak felfele a Forbs listán.
nem igaz, h nem látod kugliban a monopol multit.
(basszus megszegtem a fogadalmamat, fatal error volt az ignore listben)
dez  
2005. nov. 02. 19:29 | válasz | #18
Nem "fun", hanem "fan".
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 19:13 | válasz | #17
azért tartsuk meg a távolságat a mind1 mért de uálom ("Linux fun MS/Win/IE utálata") és a "nem értek vele egyet" ("OpenSource") meg az "utálom az erőszakos hittérítést" ("Linux fun": szar amit használsz, ménem használsz inkább azt amit én) között.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 19:08 | válasz | #16
kis egyszerű szöveg az oldal szélén/alján egyáltalán nem zavaró ellentétben az oldal közepén ugráló flashekkel (hint: SG 8))

adblock rlz!
h4x0r  
2005. nov. 02. 18:54 | galéria | válasz | #15
Én ismerem ezt az árat, ezért olyanra használom a levelezést, ami nem rejt "szégyelnivaló" adatokat. :)
Mellesleg a Google reklámjai egy oldal "felmérése" szerint a legkevésbé irritáló. Szerintem ez is hozzájárul a sikerhez. Egyik ismerősöm anyja fordító, ő is reklámozik a Googlenél. Azt mondja, hogy teljesen korrekt.
dez  
2005. nov. 02. 17:48 | válasz | #14
Jah, az egyik kizárólagosságra törekszik, a másik egyátalán labdába akar rúgni. (Mármint az o.s. "mozgalom", és vele kapcsolatban álló kisebb-nagyobb cégek. A googli persze elég jó pozicióban van - amit persze igyekszik megtartani. [De legalább viszonylag normális módon.])
2005. nov. 02. 17:37 | válasz | #13
Ha felteszem, hogy igazad van, akkor is feltűnő a hasonlóság a te Linux/OpenSource antipátiád és a Linux fun MS/Win/IE utálata között. Abban persze egyetértünk, hogy a Google nem egy szent cél érdekében borítja az emberek elé a sok mindent, látszólag ingyen ;)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 17:28 | válasz | #12
az iskoláknak egyébként is azt kell tanítani, amire igény van. linuxra nincs igény, az a pár ember akire szükség lehet, az kikerül az önképzők köréből. a komolyabb oktatni való is a szakmai oldalra korlátozódik.
nem is értem egyáltalán hogy merül fel az, h linuxot iskolában kéne tanítani. ez tipikus linux fan ön túlértékelés.
b  
2005. nov. 02. 17:20 | válasz | #11
hajrá!
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 17:14 | válasz | #10
ez nem feltétlenűl így van. életképes alternatívát kell biztosítani és máris újra van verseny. jó példa erre az ff, pedig lássuk be nem egy hibátlan darab és rengeteg hinyossága is van. persze elmaradhatatlan rész a marketing, mert hiba van az opera és hiába jobb valamiben, ha senki sem tudja, h létezik. ffnek sem lenne ekkora sikere, ha nem jelenik meg 1 egész oldalas hirdetés a Timesban.
a média lejátszós probléma is generált, hiszen számtalan életképes alternatíva van és sokan használják is. ellentétben ott áll a realnetworks aminek a termékét akkor sem használnánk ha fizetnének érte. és ahelyett, h megpróbálna valami értelmeset csinálni ráfogja a sikertelenségét az ms-re és hirtelen ő lesz a jófiú, akit meg kell védeni a gonosztól.

és az nem igaz, h kiköti az ms, h mit oktassanak, csak nagyon jó áron biztosít teljes konfigot és az oktatás módjába is besegít. és mivel egyébként is mindenki ezt használja szegény szerencsétlen általános iskolást nem éri meg olyannal traktálni, amivel valószinüsíthetően soha az életben nem találkozik. és innentől kezdve öngerjesztő a folyamat.
ha egy iskolában pl linuxot akarnak tanítani, akkor ahhoz szerezni kell egy hozzáértő embert akit jól meg is kell fizetni és egyáltalán nem biztos, h tanítani is fog, hiszen könynen találhat jobban fizető és kevesebb fejfájással járó állást is. windowsnál ez úgy néz ki, h készen odadnak mindent és csak egy éppen szabadidős matektanárt kell beosztani, aki képes felolvasni a könyvet.

a gmail meg a legnagyobb gazság, simán megsérti a levél titkot (hiszen minden levelen végigfut a spiderbot és adatokat gyüjt), ráadásul mivel meghivásos rendszeren működik a társadalmi kapcsolatok is röhelyesen könnyen feltérképezhetők. de nem gond istenítsük a nagy és tiszta googlet és pécézzük ki magunknak a ms-t, azt úgysi trendi szídni.
fflx  
2005. nov. 02. 16:35 | válasz | #9
egyebkent a kerdest csak azert tettem fel, mert egyesek nem kepesek megerteni, hogy milyen biznic lehet azokban a dolgokban, amikert nem is kernek penzt.

es nem ertik miert kapaloznak egyes kisebb cegek amikor a szent mikroszoft az o operacios rencerbe integralt programjaval gyakorlatilag megszunteti az adott terulten a versenyt
fflx  
2005. nov. 02. 16:30 | válasz | #8
nekem speciel az jut olyankor az eszembe, hogy az iskola megkapja az MS osszes termeket, amennyiben kizarolagosan azt okitja a nebuloknak, nehogy azok meg veletlenul se talalkozzanak valami alternativaval... koran kell kezdeni az idomitast
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 16:15 | válasz | #7
ilyen szempontbon az opensource a legjobb fegyver tény, mert minimális befektetéssel magunkhoz lehet édesgetni (hiszen hátsó fArtáj szájszervel való rendszeres fényezésén kívűl sehonnan nincs pénz) és az ingyen munkából értékes fegyver kovácsolható.
gondoljatok bele, ha googlenek egy saját ofiszt kéne fejleszteni, lehet belerokkanna, mire profitot tudna belőle kicsikarni. így meg alacson befektetés melett, 0 felelőséggel és kockázattal szinte biztos eredményt érhet el.

és mielőtt a jotékonykodó szent kugli képe lebegne fel a szemek előtt, gondoljunk arra, h mi jut eszünkbe akkor, ha ms támogat valamit pl egy iskolát (campus vagy akármilyen független project)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 02. 16:03 | válasz | #6
onnan, h minden alkalommal amikor keresel a kuglin, ellátogatsz egy olyan oldalra amin van "ads by google", FF vagy Opera böngészőket használsz bővítésre kerül a "névtelenül" rólad készített profil (legjobb, ha a kugli settingsét módosítva lementesz 1 sütit), amiből pontosan megmondják, h mit szeretsz mivel töltöd a szabad időd és mi a munkád, családi állípotod stb, mindezt azért, h a legjobban célzott reklámokkal bombázhassanak. az adatbázisok persze "névtelenek", de ha már valakiről ennyi adattal rendelkeznek, akkor nem nehéz észre venni az összefüggéseket. az viszont már csak az összesküvések kedvelőinek szól, h csúnya google kémkedik utánunk és mumusokat küld esténként.
(közben meg mindenki attól tart, h a wmp adatokat gyűjt...)

és mielőtt még vkinek elkezdene dülledezni a melle, h a kugli is a opensource élére állt, gondolkozzon el a nyilvánvalón:
ms támad kereső fronton, neki is támadnia kell ms-t egy másikon.
Cat  
2005. nov. 02. 15:44 | galéria | válasz | #5
a válasz: keresőmarketing
a reklámbevételek terén ez a leggyorsabban fejlödő ágazat, a cégek dollárszázmilliókat fizetnek azért, hogy ha beütsz egy a tevékenységi köréhez tartozó szót, akkor őt is kiadja eredményként, szponzorált találatként
dokar  
2005. nov. 02. 15:43 | válasz | #4
Talán innen???
fflx  
2005. nov. 02. 15:36 | válasz | #3
nemely kedves SG forumozonak ujabb gondolkodtato hazifeladat.

Ha ugye senki nem fizet a google-nak a keresesekert, gmailert, a terkepert, stb... akkor vajon honnan szedik elo ezt a rengeteg let ilyen csip-csup dolgokhoz?
dokar  
2005. nov. 02. 14:57 | válasz | #2
Ha besegít a Google az OO-ba, akkor az nem vonja maga után azt, hogy tele lesz a progi mindenféle Google dologgal? (pl túlbár :)
dokar  
2005. nov. 02. 14:54 | válasz | #1
MS + OpenOffice = ClosedOffice