Az életet viszik magukkal a marsjárók?
2005. november 5. 17:46, Szombat
2003-ban az amerikai űrhivatal két marsjárót küldött legközelebbi szomszédunkra, hogy felderítsék a bolygót és az életre utaló geológiai jegyek után kutassanak. A Spirit és az Opportunity azonban úgy tűnik, jócskán túlteljesítette a küldetést, az élet keresése helyett inkább az élet betelepítését vállalták magukra.

Hirdetés

Korábban a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának űreszköz-összeszerelő üzemének mérnökei megerősítették azt a híresztelést, miszerint földi mikrobák potyautasként beférkőztek a marsjárókba. Még a nyáron bacillus safenis baktériumra bukkantak a pasadenai létesítmény egy kamrájában, melyet a marsjáró teszteléséhez használtak és nagyon valószínű, hogy a mikrobákból a fedélzetre is jutott, amikor elindult a küldetés a Mars felé. A feltehetően a tudósok bőréről átvándorolt bacillus safensis rendkívül ellenálló a gamma- és az ultraibolya sugárzással szemben és képes nehézfémek, mint alumínium és titánium ionjaival táplálkozni.

A baktérium jelenlétét a NASA egyik mikrobiológusa, Kasthuri Venkateswaran erősítette meg, akinek tesztjei azt is bebizonyították, hogy a mikrobák képesek mind az utazást, mind a Mars zord éghajlatát túlélni. Hasonló események bekövetkezésére már közel negyven évvel ezelőtt is számítottak, ennek eredményeként az ENSZ létrehozott egy egyezményt, melynek célja más bolygók földi baktériumokkal való beszennyezésének megelőzése volt.



A NASA nem kommentálta hivatalosan az egyezmény esetleges megszegését, a vezetők véleménye szerint rendkívül valószínűtlen, hogy egy földi mikroba túléljen egy Mars-utazást, különös tekintettel a légkörbe való belépésre. Tony Taylor ausztrál mikrobiológus szerint azonban a NASA-nak koránt sincs igaza, szerinte a mikrobák vidáman eltengődnek a Mars talajában, amit a NASA tanulmányai is bizonyítanak.

Az említett tanulmány egy a Holdra lejuttatott kamerán alapul. A kamerát egy Surveyor szonda juttatta el a Holdra, majd közel három év elteltével az Apollo 12 legénysége hozta vissza a Földre. A kamerába beköltözött egy streptococcus kolónia, ami képes volt túl élni 31 hónapot vákuumban, kitéve a Hold szélsőséges környezetének és a káros nap és kozmikus sugárzásnak. Visszatérve a Földre a mikrobák életre keltek és szaporodni kezdtek. Taylor szerint a NASA által Pasadenaban észlelt bacilus törzsnek minimális az esélye, hogy veszélyeztesse a Mars bolygót, mivel az élethez oxigénre van szüksége, viszont minden kitenyészthető mikroba fajra jut négy ki nem tenyészthető, ezért sok minden van, amit még a NASA sem tudhat a potenciális potyautasairól.

Köztük akadhat akár olyan is, ami képes a maga módján kolonizálni a bolygót. Taylor szerint 1:1000 és 1:50 közötti az esély arra, hogy a bolygó beszennyeződött a hiba révén, hozzá téve, hogy ez az arány egy emberi Marsra szállás esetén egy az egyhez lenne. Az emberi expedíciók szükségességéről megoszlóak a vélemények, Taylor mindenesetre értelmetlen vandalizmusnak tartja.



Van akiben felmerül a kérdés, esetleg a NASA előre megfontoltan telepítette a baktériumokat az űreszközökre, hogy általuk beindítsa a halottnak tűnő bolygó terraformálását? Talán egy sötét napra gondoltak, amikor a földlakóknak menekülniük kell egy nukleáris apokalipszis vagy egy végzetes természeti katasztrófa elől? Valószínűleg erről egyáltalán nincs szó, bár Taylor szerint az űrhivatal már a tenyésztés előtt is tudatában volt a mikrobák jelenlétének. Taylor véleménye szerint a NASA és a mögötte álló politikai hatalom azokat a bizonyítékokat szeretné palástolni a földi mikrobákkal, melyek mind ara utalnak, hogy az élet ma is jelen van a Marson.

Ilyen jelek a viszonylag magas metán, formaldehid, hidrogén és ammónia mennyiségek, melyeket az európai Mars Express szépen sorban mind kimutatott. Ezek a gázok mind aktív mikrobaszintű közösségek indikátorai lehetnek. Az természetesen még nem ismert, hogy a szóban forgó gázokat élő organizmusok termelik-e, de közel helyezkednek el ahhoz a területhez, ahol a Viking I szonda 1976-ban leszállt.

Ekkor újra felmerül a kérdés, az ember juttatott el oda üvegházgázokat termelő mikrobákat, vagy a bolygó már rendelkezett egy jól kialakult mikroflórával és a NASA tudta, hova kell küldeni a szondát? Mindenesetre valaminek termelnie kell a metánt, mivel még csak rövid ideje van jelen a Mars légkörében, Taylor szerint pedig legyen az vulkáni vagy baktériumi tevékenység, igen nagy tömegűnek tűnik. Ha rájuk bukkannak egyszer, akkor akár egy, a helyszínen is elvégezhető egyszerű DNS-elemzéssel megállapítható, hogy földi eredetűek-e vagy sem.

Részletes cikkünk a marsjáró felépítéséről
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
DjJeti  
2006. jan. 14. 14:11 | válasz erre | #59
ártalmatlan vírus --helyett-- ártalmatlan mikroba
DjJeti  
2006. jan. 14. 14:08 | válasz erre | #58

én úgy vélem, hogy már eddig is sokmindent tettünk, amit nem kellett volna
pl: ha a NASA télleg vitt fel mikróbákat, akkor azok a földi életükhöz hasonlóan fognak viselkedni, és ha terraformálni akarják a bolygót, akkor aszt hihetik, olyan lesz ettől mint a föld.
De lehet hogy kismillió vizsgálatot végeztek a Marson, de viszonyítás kérdése mi sok, már csak az ember megjelenéséhez képest kicsi az az idő, amióta a Marsot vizsgáljuk, szóval azért mert eddig nem találtunk semmit, nem biztos hogy nincs is ott semmi.
És ha tételezzök fel tényleg nincs ott semi (ami szerintem lehetetlen) akkor is ha ott az ártalmatlan vírusok másként viselkednek mint a földön?
Lehet hogy terraformáják a bolygót, de mondjuk értelmes életforma lesz belőle, ami már nem akarja, hogy mi odamenjünk...
de az is lehet, hogy volt ott élet (én biztos vagyik benne) és a baktériumaink meg a mikrobáink kiirtják, vagy átalakítják őket, mert azért gondoljunk bele, hogy van 1 baktárium, ami megeszi a titánt is. Érintkezik más mikrobákkal, mire visszajön, már csak a fél szonda van meg, és mire a NASA rájön hogy hopsz, ez nagyobb volt, más megettek 1 várost. Mi van azzal amit megettek, biztos nem úgy van, hogy van 1 gyomruk amibe lenyelték. Magukban nem olyan veszélyesek, de ha ott a marson történt velük valami, akkor át tudják alakítani az anyagokat mittomén valami mérgező gázzá, és akkor akinek lerágták a házát, az meghal mérgezésbe, és közbe nem tudjuk hogy mi van...
Lehet hogy ez egy kicsit túlzás, de ha belegondolunk, hogy ott is kialakulhatott volna élet magától, egyedi élet, és mi megváltoztattunk valamit...
Még a saját földünket sem fedeztük fel, de már megyünk máshova...
Mivan ha azon a szondán volt valami olyan, amiről még mi sem tudunk, vagy visszajön valami olyan, amit ott nem láttunk...
2005. nov. 13. 22:53 | galéria | válasz erre | #57
Most megy a TV2-n a Lény 2. sci-fi horror.
Tessék megfigyuzni, mert a témánkba vág.
(És nem álmodni majd csúnyát :-)

Hát, akkor a film felénél, reklám közben, amondó vagyok, hogy bármi mehet a Marsra, de onnan egyelőre ne hozzunk vissza semmit.
Okés?
dez  
2005. nov. 13. 21:19 | válasz erre | #56
Most inkább nem fogok nekiállni ezt alaposabban átgondolni, és a teljességre törekedő, kimerítő értekezést írni. :) Nagyon röviden, ide vonatkozóan: hogy ne tegyünk alaposan keresztbe saját magunknak (pontosabban főleg a gyerekeinknek, unokáinknak), azzal, hogy pl. úgy elszúrjuk ott a dolgokat, hogy 10x nehezebb lesz majd a terraformálás, stb.

Az persze lehet, hogy nagyon is szándékos volt a "fertőzés", és megtervezett.
2005. nov. 13. 18:57 | galéria | válasz erre | #55
No, és mik a saját érdekeink, szerinted?
dez  
2005. nov. 13. 17:37 | válasz erre | #54
A saját érdekeinket akkor tudjuk szem előtt tartani, ha tisztában vagyunk vele, mik az érdekeink. A köv. kérdés a hogyan. Optimális esetben értelmesen. Mintha egy értelmes faj lennénk.
2005. nov. 12. 23:51 | galéria | válasz erre | #53
kedves dez,

ha cianobaktériumok fejlődnének ki, az is jobb lenne, pedig ugye mérgezők, mint az élet hiánya.
a cianobaktériumok már egy alap, amelyre aztán ráépülhet az oxigén alapú élet is, például.

élet nem nagyon van ott, és ami van, az annyira kisléptékű, hogy nincs jelentősége. tanuljunk már meg az emberi faj érdekeit szem előtt tartva gondolkodni.
dez  
2005. nov. 12. 23:30 | válasz erre | #52
Még nem is ismerjük túlzottan. Nem tudjuk, van-e ott ott kialakult élet, és ha van, az milyen. De ha nincs, akkor is van mit elrontani: pl. egy "káros" baktérium, ne adj isten gomba elterjesztése (megfelelő körülmények között, ellenlábasok nélkül rettentő gyorsan terjednek), amit aztán nem lehet csak úgy kiirtani, és más életformák telepítését is meggátolhatja. Szóval néha gondolkodni is kellene.
2005. nov. 12. 20:55 | galéria | válasz erre | #51
gyakorlatilag igen.
a marson nagyon nincs mit elrontani, jószerével csak jobbítani lehet.
dez  
2005. nov. 12. 20:23 | válasz erre | #50
Érdekes hozzáállás. Csinálhatunk bármit, legfeljebb majd később jóvá tesszük!...
MPZS  
2005. nov. 12. 19:08 | válasz erre | #49
DOOM
2005. nov. 08. 10:21 | válasz erre | #48
Az a szűz bolygó - ha tényleg szűz -, akkor nem szűz, hanem egy hulla, csontig kopva. Ha életet lehelünk bele az azért nem hangzik rosszul, ugye? Most mondod, h "de egy titánevő baktérium..." És ha vakon meg bénán keltjük életre (amiken esetleg később még tudunk, meg akarunk is változtatni), akkor már nagyon rosszak vagyunk, mi? A szomszéd kertje meg nem sittet kap, hanem (még sokkal zöldebb lesz, csak, h az ismert film címét citáljam ide:) ) a kopár földet termőre cseréljük. ez is milyen alattomos dolog, pfujj, blöee. A Marson pont, hogy először történhet meg, hogy az ember telepíti az élővilágot és nem pusztítja. (persze a fa telepítés, hal telepítés, meg veszélyeztetett fajok szaporítása is ide sorolható, meg hasonlók: csak pár nagyságrenddel kissebb méretben)

Ami meg a zöldeket illeti, itt a Földön az ellen tiltakoznak, hogy fajok pusztulnak, meg sivatagodás van, na ez ott pont az ellenkezőjére fordulhat... kevés hasonló jót cselekszünk itt a Földön (gondolom erre majd jön valaki, hogy a Marsért majd nem zöldek, hanem vörösök védekeznek, hisz olyan a környezet)
2005. nov. 07. 19:49 | galéria | válasz erre | #47
A Marson nincs amit elrontani. Ha van is esetleg valamilyen primitív baktérium ott, nem sok haszna lehet, ugyanis a bolgyón nincs oxigén. Oxigéntermelő élő szervezeteket kell odavinni, meg üvegházgázokat termelő élőlényeket. A Marsal könnyű a helyzet, mert nincsenek őslakosai. Ha lennének, lehetne filózni azon, hogy mettől meddig, és hány óra.
Caro  
2005. nov. 07. 16:40 | válasz erre | #46
A zöldek nem akarnak ilyet, ezt csak a média sugallja.
Champ  
2005. nov. 07. 14:06 | válasz erre | #45
Heh... azért tényleg odafigyelhetnének ilyenekre, a tudomány még mindig gyerekcipőben jár nálunk ahhoz, hogy "meghódítsuk" a világűrt. Ja és amúgy a tudomány feladata az is, hogy védje a természetben meglévő kincseket, persze a természetes változás helyén való, de egy bolygó kolonizálása nem hiszem, h természetes lenne. Ha már az ember ilyenekre képes, mint amit a tudománnyal elérhet, akkor legalább ugyanígy óvja is azt, ami körülötte van. Ez az érdekünk, különben vakon megyünk az önpusztításba.
Ez az egész cirkusz egyébként tényleg szánalmas, ha azt nézzük milyen állapotban kezd lenni a SAJÁT bolygónk, csak a hozzáállással vannak problémák itt is, ott is.
2005. nov. 07. 13:35 | galéria | válasz erre | #44
Csak nekem jutott eszembe az Androméda törzs ?
Az is lehet, hogy a mi bacijaink max táplálékkiegészítőnek lesznek elegek a "helyi lakosoknak" :))
eke  
2005. nov. 07. 13:05 | válasz erre | #43
Hát, barátom nagyon rosszul hiszed, hogy így gondolod. Nagyon is foglalkoztak már akkor is ezekkel a kérdésekkel. Olvastam még anno a Werner von Braunnal való interjút ahol kifejtette mekkora probléma az űrjárművek sterizilása! Ez pedig nem tegnap volt hanem 1967-en mikor gőzerővel a holdraszálláson dolgozott a NASA...
2005. nov. 07. 12:50 | válasz erre | #42
Zöldek?! Hmmmmm!
Most maradjunk a földön.
Fontosnak tartom én is a környezetvédelemet, de nem annyira szigorúan mint egyes zöldek. Ha nem lenne áram, meg nem tudna eljutni A-ból B-be, akkor ők lennének felháborodva a legjobban. Ezek a zöldek miért nem mennek ki egy mezőre sátorba lakni vagy miért nem költözik barlangba, hogy ne szennyezze környezetét. Azzal, hogy világít, ill közlekedik stb ő is úgyanúgy szennyez mint a többi ember.
Szóval ez szerintem is egy kirohanás az egész. Bár abban is igazság van, ha nem bizonyított ott az, hogy létezik-e az élet valamilyen formája, akkor erre tényleg vigyázni kellene. De ezek olyan mikróbák voltak amiket ismerünk. De mi van azokkal amiket nem ismerünk?! Egyik tisztítóreklámban van benne, hogy elpusztítja az ismert baktériumokat. És szerintem itt a kulcsszó az ismert. Mi van a nem ismertekkel? Arra nincs garancia, hogy elpusztítja. (Halkan megjegyzem, hogy szerintem az ismertre sincs)
Tehát a nem ismertek ellen hogyan lehetne lefertőtleníteni az űreszközöket? Vagy addig ne is lövöldözzenek fel rakétákat amig az összes bacikat meg nem ismerik. Akkor szerintem soha nem is fognak felküldeni semmit.
Ez szerintem Tylor féle duma egy agyrém az egész.
norbre  
2005. nov. 07. 12:41 | galéria | válasz erre | #41
amikor embereket meg moszatokat meg fákat meg minden limlomot odahurcolunk majd a jövőben, úgyis viszünk magunkal egy rakat bacit meg mikroorganizmust. Akkor meg nem mind1 most mi került oda?

amúgy meg szertinem szándékos volt, ez a legjobb módja hogy megtudjuk mi a reakciója élő organizmusoknak az űrutazásra meg a marsi körülményekre
2005. nov. 07. 11:57 | válasz erre | #40
Idézem: "képes nehézfémek, mint alumínium és..."
Bizony, a legnehezebb az az aluminium, amiből a repülőgépeket csinálják. Mindegy.

Nade a témában: természetesen ROSSZ, hogyha baktériumokat telepítünk egy olyan bolygóra, amin még azt sem tudjuk, van-e saját élet. Hogyan vizsgáljuk meg az élet keletkezésének korai stádiumát, ha ilyen überfejlett baktériumokat telepítünk a helyére?
Akik a terraformálással érveltek, azok meg kapjanak már a fejükhöz! Mennyire terraformált egy olyan bolygó, amin van egy titánevő baktérium? A mókusok szerintetek titánt esznek, és ellenállók a gammasugarakra?
Az is pont elég, ha a saját portánkat összeszemeteljük, nem kellene sittet teríteni a szomszéd kertjébe is.

A további terraformálók figyelmége: Gratulálok az ötletekhez, hogy vigyünk baktériumokat egy szűz bolygóra. Ehhez képest Hernando Cortez szelíd őzike. Persze, és térítsük meg a vadakat.
Razgon  
2005. nov. 07. 09:46 | válasz erre | #39
Igen, eléggé felületes a cikkíró.. Pedig nem sokba fájt volna utánanézni.
2005. nov. 07. 01:14 | válasz erre | #38
A legközelebbi bolygószomszédunk a Vénusz...
2005. nov. 06. 22:53 | válasz erre | #37
ez a terraformáláa jó duma. Kár hoyg finguk sincs, hogyan kellne az ilyesmit csinálni.
dez  
2005. nov. 06. 20:48 | válasz erre | #36
Csak nem egészen mindegy, mit.
2005. nov. 06. 20:18 | galéria | válasz erre | #35
A Marsra igenis vinni kell baktériumokat, algákat. Minél hamarabb.
jerec  
2005. nov. 06. 20:11 | válasz erre | #34
Valami hasonlót akartam kifejezni, de sikertelenül
2005. nov. 06. 18:36 | válasz erre | #33
Abban igazuk van hogy, felelőtlenség egy olyan bolygóra szennyezett szondát küldeni, ahol nem bizonyitott az élet nem létezése. LEhet hogy veszélyt jelent a meglévő életre a mi kis mikrobink ugye. Dehát kit izgat, ha egyszer jó kis uránbányák virágozhatnak majd az őshonos életközösségek rohadó hulláin..
MuldR  
2005. nov. 06. 18:15 | válasz erre | #32
"Taylor mindenesetre értelmetlen vandalizmusnak tartja."

Me amit a foldel csinalunk az mi?:)
Eloszor a kyotoi egyezmenyt irjak ala utana pofazzanak! :)
bobka  
2005. nov. 06. 17:56 | galéria | válasz erre | #31
nemsokára természetvédelmi övezet lesz meg nemzeti park :)
2005. nov. 06. 17:38 | válasz erre | #30
De gyerekek.. egyenlőre még embert sem tudunk zökkenő mentesen, nemhogy a marsra, még a holdra sem eljuttatni. A mikrobik kérdésén izguljon az utókor..
2005. nov. 06. 16:54 | válasz erre | #29
Ezen az alapon a felszállás előtt és közben a légkörből is juthat az eszköz felszínére. Ha túlélik az aszteroidákon való utazást, akkor túlélik a marszondán valót is, így akármit is teszünk, előbb utóbb elvisszük az életet a marsra. Ott meg úgyis lesz egy olyan evolúció, ami az ottani körülmények szerint megy végbe.
vegesm  
2005. nov. 06. 16:34 | válasz erre | #28
Az sem biztos, hogy szaporodni fognak a Marson, a tanulmány amire Taylor hivatkozott csak azt mondja, hogy túlélik a bacik az űrutazást, és csak akkor szaporodtak mikor visszajöttek a földre.
2005. nov. 06. 15:14 | galéria | válasz erre | #27
Ekkora egy hulyet! :DDDDD
Edes istenem.
2005. nov. 06. 15:07 | válasz erre | #26
ennyi erővel ha a sivatagból termőtalajt csinálunk, akkor tönkretettük? télleg rééémes elképzelés...
2005. nov. 06. 15:02 | válasz erre | #25
szerintem nem is volna baj, ha ezzel megnő az élet esélye a Marson
Dono  
2005. nov. 06. 12:58 | válasz erre | #24
jóak!
2005. nov. 06. 11:58 | válasz erre | #23
meg se lepődnék azon, ha a NASA külön kitenéysztett volna, extrém körülmények között is szaporodni képes baktériumokat, amelyeket kisebb csomagokban feljuttatnak a marsra, és ott a szonda kiengedi őket. Most meg potyautasokkal magyarázzák, az előre kitalált dolgokat...
2005. nov. 06. 11:09 | válasz erre | #22
ráadásul ellenzi, hogy Marsra bármilyen életet vigyünk, pedig az a jövő (lehetőleg persze a terv szemponjából építő jellegűeket kéne), pillanatnyilag a világűr határolja az ember "világát", ebbe kell "belelépni" és ha számunkra - még ha sok munka és hosszú idő árán is - egy új bolygót, méghozzá mindjárt a szomszédosat tudná nyújtani, akkor ezért cserébe sokat is adna... és ha mindez működne aligha kéne megállni a Marsnál
NEXUS6   2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. nov. 06. 11:01 | galéria | válasz erre | #21
Az ilyen Taylor féle űberzöldeknek csak annyit tudok mondani, ha annyra imádnak mindent ami nem emberi és szerintük az ember minden tevékenységével csak kárt okoz, akkor nem értem miért nem lesznek öngyilkosak?

Én csak olyan zöldséget, környezet védelmet tudok elfogadni, ami az emberből indul ki.
Sajnos olyan erkölcsi magasságokra még nem jutottam el, hogy a pandák megmentésért az egész társadalmat fel tudnám áldozni.

Szerintem elsősorban azért kell védeni a környezetet, hogy az utódainknak még 100 év múlva meg az ő unokáinak 200 év múlva is legyen hol élnie.


Szal nem értem ezt a faszit, mindenki meindent megtett a legjobb tudása szerint, erre ő annak az esélyére hogy egy ma 99%-ban halott bolygó talán pár millió év műlva talán kialakuló élővilágát egy még csak tüsszentéssel sem felérő beavatkozás talán negatívan fog befolyásolni, azt mondja hogy vandalizmus, szal szerintem ez nem tudomány ez feltűnési viszketegség!
faz  
2005. nov. 06. 10:32 | válasz erre | #20
mókás lenne ha mondjuk bezöldüle tőle a mars.
stanci  
2005. nov. 06. 02:19 | válasz erre | #19
Na jó ez kicsit erős volt, csak felhúzott jerec és signs postja. Én szeretem a technikai újdonságokat, meg ha az emberiség elér valami olyat ami előtte lehetetlennek tűnt.
stanci  
2005. nov. 06. 02:04 | válasz erre | #18
Én pont az ellenkezőjét hallottam. Pont, hogy a Viking szondákat fertőtlenítették rendesen ugyanis akkor sokkal nagyobb költségvetése volt a NASA-nak.

Műbalhé az egész. Nem értem miért kell ilyen álszent dumával hátráltatni a fejlődést. Taylor egy
2005. nov. 05. 22:27 | válasz erre | #17
de annyit, hogy ez alapján azt írhassák, hogy "Taylor szerint pedig legyen az vulkáni vagy baktériumi tevékenység, igen nagy tömegűnek tűnik"? Mer oké, hogy volt pár szökevény baci, meg ne adj isten osztódtak is, de ezt a Mars Expressz Mars körüli pályáról "igen nagy tömegűnek" lássa az reális lehet? Az összes szonda talán együtt nem tesz ki egy házat, nem még a rajtuk lévő szökevény bacik...
2005. nov. 05. 21:36 | válasz erre | #16
Hát a Földet is így terraformálták pár milliárd éve. Igaz, eltartott egy darabig. Ük-ük-ük-...-ükunokáink már látni fogják az eredményt.
jerec  
2005. nov. 05. 21:31 | válasz erre | #15
2005. nov. 05. 21:28 | válasz erre | #14
meg nem értem mi ez a hiszti most. Számtalan űreszköz landolt már a Marson abban az időben amikor még magasról tettek ezekre a sterilizációs problémákra. Ha van ott valami élet akkor azt mi vittük oda a 70-es 80-as években.
2005. nov. 05. 21:26 | válasz erre | #13
"több millió baktérium fog elpusztulni" : )
2005. nov. 05. 21:10 | válasz erre | #12
majd a bacik után küldenek pár vödör hipót meg domestost is:)
pemga  
2005. nov. 05. 20:37 | válasz erre | #11
Mi így terraformálunk :). A metán nem lesz alkalmas légkörképzésre és a felszín viszonylag fix hőmérsékleten tartására? Azért nem semmik ezek a bacik :).
jerec  
2005. nov. 05. 20:33 | válasz erre | #10
Ráadásul még egyáltalán nem biztos hogy nincs élet a marson... és lehet, hogy a földi bacik agresszívak a marsiakkal szemben
dez  
2005. nov. 05. 20:28 | válasz erre | #9
Ha ellenőrízhetetlenül és megállíthatatlanul elterjed egy baci, ami éppenhogy meggátolja egy ember számára egészséges bioszféra kialakítását, az nem lesz hasznos.
dez  
2005. nov. 05. 20:26 | válasz erre | #8
Na igen, de nem így, hanem alaposan megtervezve.
2005. nov. 05. 20:24 | válasz erre | #7
Miert ezek a fickok szerint hogy kerultunk a foldre...?? Pont ugyanigy....)
Kelta   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2005. nov. 05. 20:19 | válasz erre | #6
Már megbocsáss, de hüleség amit irsz, mit tesz tönkre egy szikladarabon az ha ráköpsz?? megváltozik, más lesz az igaz. de nem megy tönkre......gondolkodj már! a világegyetem csak abbol áll, változásbol, minden hat mindenre és változik. Mi is, ez igy megy. Ha te reggel beülsz az autodba, vagy felszállsz a buszra, ugyanugy hatsz a környezetedre, és változtatod...ez nem zavar?????
Mi neked a mars?? vagy más bolygo??? ne légy nevetséges.....
Kornan  
2005. nov. 05. 20:18 | válasz erre | #5
"Taylor mindenesetre értelmetlen vandalizmusnak tartja."

Előbb-utóbb ugyis bekövetkezett volna,ezt kedves Taylor is beláthatná.

2005. nov. 05. 19:45 | válasz erre | #4
Igen, mit lehet tönkretenni a Marson?
Amúgy meg ha megoldható a terraformálás, akkor hajrá!
signs  
2005. nov. 05. 19:45 | válasz erre | #3
Na ez az megyünk tovább pusztítani :) Olyanok leszünk mint a függetlenség napjáűban az ufók, feléljük a készleteket, majd továbbállunk, és ez megy egy darabig.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. nov. 05. 18:29 | galéria | válasz erre | #2
Mit tett tönkre az ember?
jerec  
2005. nov. 05. 18:27 | válasz erre | #1
Nah, és az ember ismét bebizonyította, hogy bármit tönkre tud tenni