Spamküldőket perel a Microsoft
2005. október 31. 12:31, hétfő
A cég beperelt egy zombi hálózatokat működtető társaságot. A csoportosulás sokkal több PC-t használt fel szűrők kiiktatására - hogy aztán kéretlen e-mailekkel árasszák el világhálót - mint azt előzőleg gondolták volna.

Hirdetés

A vállalat még augusztusban, polgári úton nyújtotta be a keresetet Washington állam legfelsőbb bíróságára a csoportosulás ellen. A Microsoft közleménye szerint ez az első olyan per, amely zombi hálózatokhoz kapcsolódó illegális e-mail tevékenységet állít a középpontba. Az ügy érdekében a Microsoft a Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal (Federal Trade Commission, FTC) is szövetségre lépett. A szoftveróriás ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, az elkövetőket számítógépük IP-címe alapján azonosítják majd be.

A cég már korábban is perelt spammereket. 2004-ben nyolc spamküldéssel gyanúsítható csoport ellen kezdeményezett eljárást a CAN-SPAM szövetségi törvény megsértése miatt. Egy felügyelt kísérlet során a Microsoft egy kártékony program segítségével zombivá változtatott egy PC-t. A cég ezután nyomon követte, hogy mennyi spamet és kémszoftvert küld el a számítógép. Három hét után ötmillió különböző kapcsolaton keresztül 18 millió e-mailt küldött el a megfertőzött gép. "Megdöbbentőek voltak számok" - mondta Tim Cartona Microsoft jogásza, az Internet Safety Enforcement Teamet vezetője. "Sokkal magasabbak voltak, mint vártuk."

"Két-három hónapon belül azt is csatoljuk a keresethez, hogy kiknek származott az ügyből hasznuk" - mondta Craton. Nem bocsátkozott részletekbe az érintett társaság kilétét illetően, ám azt megjegyezte, hogy a spammerek jókora hányada az Államokból való. A Microsoft úgy véli, a most keringő kéretlen üzenetek több mint a fele zombi hálózatokra vezethető vissza.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pemga  
2005. nov. 01. 23:29 | válasz | #6
Ha jól értettem, akkor alapvetően nem spammelésről, hanem phishingről van szó (igaz, ez végülis a spam egy fajtája) Legalábbis az eredeti sajtóközlemény ilyesmi veszélyekről szól (TB- és hitelkártyaszám gyűjtés).

Nem értem: ITT SENKI NEM HASZNÁL SZŰRŐT?!? spamassassin mellett már hónapok óta egyetlen egy spam nem csúszott be, pedig napi 15-20-at simán elkap.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 01. 21:58 | válasz | #5
ej, napok óta itt egy ms hír és nemhogy flém nincs, a hozzászólások nem érték el a kétjegyűséget. nincs ez jól így :)

talán a cikk a hibás, nincs a végén, h eközben ms más téren is próbálkozik a védekezéssel, kisebb nagyobb sikerrel ;)
smv  
2005. nov. 01. 20:24 | válasz | #4
Az engem nem izgat, a spamereket b*a meg a ro*dt rib*os mo*s ku*a any*uk hátán egy elefánt. Legalább annyiszor, mint ahány szart elküldtek.
pemga  
2005. nov. 01. 01:16 | válasz | #3
szombi, túl sok southparkot nézel :).

Én vagyok a vaksi, de sehol nem látom, hogy akkor pontosan mennyi gép is az a sokkal több PC. Mert az nagyon impresszív, hogy egy gépről 18M üzenet ment volna ki három hét alatt (gyakorlatilag 10 másodpercenként egy, csak ez úgy Frey-esebbnek hangzik), de összesen hány gépről is van szó?

Továbbá azt is írja, hogy ezek a látszólag hatalmas számok gyakorlatilag 13 különböző esetet takarnak, ennyit akarnak a feltételezett (jelenleg nem nevesített) elkövető(k)re bizonyítani. Az egész programnak sokkal inkább a figyelemfelkeltés a célja: védd a géped, frissíts rendszert, meg ilyesmik. A PR munkáról nem is szólva :).
zidder  
2005. okt. 31. 17:34 | válasz | #2
ez ám a kifejezés: "zombi hálózatokat"
szombi  
2005. okt. 31. 17:28 | válasz | #1
bünetetés: fertőzzék meg őket AIDS-el!!!