Turistáknak épül a WiMAX-hálózat Düsseldorfban
2005. október 29. 15:18, szombat
Németországban Düsseldorf lesz a második olyan nagyváros, ahol vezeték nélküli internethálózatot építenek ki az Intel Digitális Közösségek nevű programjának a keretében. A projekt a tervek szerint a jövő év februárjára fejeződik be.

Hirdetés

A 2006 februári határidő annak tudható be, hogy a város vezetői az új hálózatot még jóval a jövő évi futball-világbajnokság előtt át szeretnék adni a turistáknak. "A cél elsősorban a turizmus fejlesztése" - nyilatkozta Joachim Erwin, a város főpolgármestere. A WiMAX-hálózat azonban nem lesz bárki számára hozzáférhető, eleinte csak a tűzoltók és a turisták használhatják majd.



A város vezetői nagy szerepet szánnak az új hálózatnak, hiszen a tervek szerint a turisták a jövőben már PDA-kat kölcsönözhetnének, amelyek multimédiás információkat tartalmaznak a helyi nevezetességekről és látnivalókról. Ezekkel a készülékekkel csatlakozni lehetne a WiMAX-hálózatra, így a turisták figyelmét semmilyen fontos épület vagy esemény sem kerülhetné el. A turistákon kívül a rendszert a helyi tűzoltók is használhatnák, akik így juthatnának adott esetben egy tűzesetnél például plusz információkhoz (alaprajz, építési tervek stb.) a kigyulladt házról vagy épületről.

Az első WiMAX bázisállomást a düsseldorfi óvárosban fogják felállítani és ez küldi majd a jeleket a többi úgynevezett hotspotnak. Később ezeken a csatlakozási pontokon kívül márt bármelyik notebook vagy PDA is képes lesz csatlakozni a hálózathoz és információkat küldeni és fogadni. Az Intel Digitális Közösségek nevű programjának a keretében Düsseldorfon kívül öt kontinens 12 nagyvárosában is hasonló WiMAX-hálózatot épít fel az Intel, a Capgemini és a Siemens.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pemga  
2005. okt. 31. 12:43 | válasz | #3
Érdekes, franciák és németek összefogtak? :).
gz8  
2005. okt. 30. 21:23 | galéria | válasz | #2
Beragadt a caps lock? :))
2005. okt. 29. 19:54 | galéria | válasz | #1
PERSZE, NINCS IS ILYEN!