Problémákkal indul a német HDTV sugárzás
2005. október 26. 22:56, szerda
A nagy felbontású televíziószabvány németországi elindulása közel sem mondható zökkenőmentesnek. A ma este indult kisérleti adásoknál minden probléma előjött, ami csak előfordulhatott.

Hirdetés

A HDTV vagyis teljes nevén a High Definition Television indulása közel sem mondható zökkenőmentesnek. A tervek szerint ma kezdődőtt volna meg Németországban az új televíziós korszak, azonban úgy tűnik, a HDTV kapcsán minden elromlik, ami elromolhat. A szakemberek szerint az ipar nem volt képes a plazma- és a TFT-kijelzőket a HDTV-adások vételéhez szükséges adapterekkel ellátni, így a legtöbb készülék egyszerűen nem képes a HDTV-jelek vételére. Ám ez még csak a problémák egyik forrása, az első németországi HDTV-adásokat elindító SAT1 és a Pro7 csatornák képtelenek voltak időben eljuttatni az embereknek a vételhez szükséges Set-Top-Boxokat. Ez pedig azt jelenti, hogy ma este ugyan elindultak a kísérleti adások, csak éppen látni nem látja azokat senki...

"A dekódergyártók korábban arról biztosítottak bennünket, hogy a nézők még időben megkapják őket. Ennél abszurdabb helyzetet el sem lehetne képzelni." - nyilatkozott érthetően dühösen Christian Garres, a ProSieben-Sat.1 csoport szóvivője. A kísérleti adást egyébként Edmund Stoiber bajor miniszterelnök indította el a Müncheni Médianapok nevű rendezvény keretében.


A legújabb DVB-S2 szabvány szerinti adásokkal még a legerősebb számítógépek is csak nagy nehézségek árán képesek megbirkózni, míg DVB-S2 kompatibilis tunerkártyák még a kereskedelmi forgalomban sem kaphatók, ezért lett volna szükség a dekóderekre. Bár az is igaz, hogy a tervek szerint a két adó eredetileg nem is digitális, hanem a szabvány PAL-felbontásról HD-felbontásra átkonvertált műsorokat akart sugározni.

A HDTV-műsorokhoz nagy, legalább 1280x720, de még inkább 1920x1080 képpont felbontású televíziókra is szükség van. Ezek hiányában ugyanis nem igazán érzékelhetők a HDTV előnyei. Jelenleg egyébként Németországban az előfizetéses Premiere mozicsatorna már HDTV formátumban ad, de a Pro7 és a SAT1 kezdték volna meg elsőként a kereskedelmi, nagy tömegek számára is elérhető sugárzást.

Szakértők szerint a HDTV-hez elengedhetetlen (lenne) a digitális televíziózás elterjedése is, amelynek előnyei közé tartozik többek között a kifogástalan, zajmentes képminőség (nincs szellemkép, villódzás, színtorzulás, stb.); a CD minőségű (legalább sztereó, de inkább Dolby Surround) hang; a kényelmesebb kezelhetőség stb. Ide kapcsolódnak az olyan szolgáltatások is, mint a szuperteletext és az Elektronikus Programkalauz (EGP).

Képminőség Forrás Felbontás MBit/s GByte/ó Formátum
VHS analóg - - VHS
Gyengébb videókamera 720 x 405 i 29 12,7 PAL (félkép)
TV formátum (PAL) max. 720 × 405 i 2 - 6 kb. 1,3 - 2
DVD 720 x 576 p 5 - 9 kb. 2 - 2,5 PAL
US-HDTV-letömörítve 640 x 360 p 1,1 0,5
US-HDTV-letömörítve 960 x 540 p 2,2 1 Csökkentett HDTV

HD-Trailer 1280 x 720 p 4,4 2 HDTV
WMV-HD-DVD 1280 x 720 p 8 3,5
HDTV 1920 x 1080 i 18 8

A televíziózás világában egyre nagyobb teret nyer a digitális műsorszórás, amely képes gyökeresen megváltoztatni a televíziós szokásokat. E rendszer kiépítésére jött létre 1993-ban a DVB néven ismertté vált páneurópai platform. A szervezet feladata, hogy koordinálja a szabványos digitális televíziós sugárzás összehangolt bevezetését a különböző országokban. A DVB ajánlásai alapján készült szabványokat Európában eddig 27 ország, Európán kívül pedig Ausztrália, Brazília, Dél-Afrika, Dél-Korea, Hongkong, India, Irán, Izrael, Malájzia, Mauritius, Kína, Szingapúr, Thaiföld, Tajvan és Új-Zéland fogadta el. Jelenleg három szabvány létezik: a DVB-S digitális műsorszórás műholdon keresztül; a DVB-T digitális földfelszíni műsorszórás és a DVB-C digitális műsorelosztás kábelhálózatokon.

A kísérleti sugárzások összehangolására, és a DVB-T bevezetésére páneurópai platform alakult DigiTAG (Digital Television Action Group) néven 1996-ban. A szervezet alapításának a célja az európai bevezetés koordinálása volt, azonban hamarosan túlnőtte Európa határait. 2000 augusztusától magyar részről az Antenna Hungária Rt. is aktív szerepet vállal a Digitag munkájában.

Az Antenna Hungária Rt. már 1997-ben elindította az első digitális műholdas DVB-S-csomagját. A földi digitális televíziós műsorszolgáltatással kapcsolatos törvényi szabályozások kidolgozása még folyamatban van, a kormány csak idén március 2-án fogadta el a földfelszíni digitális televíziós műsorszórásra való átállás stratégiai célkitűzéseit. A tervek szerint az országos hálózat kiépítése szigetszerűen történne, először a nagyobb népsűrűségű területeket lefedve. Várhatóan az analóg sugárzás lekapcsolása 2012-ben történik meg. A Nemzeti Hírközlési Hatóság által elkészített országos digitális hálózat frekvenciatervei az Antenna Hungária 20 telephelyére és antennájára készültek el. A kijelölt és a frekvenciatervben szereplő helyeken várhatóan 2007-ben megkezdődhet az országos hálózat kiépítése.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2005. okt. 29. 21:17 | válasz | #64
Cikkhez:
"Szakértők szerint a HDTV-hez elengedhetetlen (lenne) a digitális televíziózás elterjedése is, amelynek előnyei közé tartozik többek között a kifogástalan, zajmentes képminőség (nincs szellemkép, villódzás, színtorzulás, stb.); a CD minőségű (legalább sztereó, de inkább Dolby Surround) hang; a kényelmesebb kezelhetőség stb. Ide kapcsolódnak az olyan szolgáltatások is, mint a szuperteletext és az Elektronikus Programkalauz (EGP)."

Igen, így írja az AH Rt. Csakhogy: a digitális is tud zajos lenni (tömörítési zaj, adott esetben szándékos mákosítás), és a "CD minőségű hang" egyenesen félrevezetés, mivel közepes bitrátájú mp3-ról van szó. (Nem elég magas bitrátán tud "érdekesen" szólni. :( )

dez  
2005. okt. 29. 21:12 | válasz | #63
Nem kötelező 1:1 pixelméretaránnyal nyomni.
dez  
2005. okt. 29. 21:09 | válasz | #62
"Rosszul tudod. A legjobb esetben is analog tv 500 sor. Kicsit a Pal és az NTSC ebben is eltér."

Te tudod rosszul! Ez a téveszme egy téves, laikus fordításnak köszönhető, amiben a line szót nem vonalnak fordították, hanem sornak: itt függőleges vonalakról van szó, amikkel a vízszintes felbontást mérik!

Mint #29-ben olvasható, PAL-ban mindig fixen 625 sor van (ebből 600 látszik), a sorletapogatás fix időzítése miatt nem is lehet más. (Mivel interlace, ez két fele sorfelbontású félképből jön össze.)

A vízszintes felbontás PAL-nál (mivel analóg rendszerről van szó) a jelátvitel minőségétől függ. Ha profi digitális rendszerek 720x576-os bontásban dolgoznak. (De mire a tévékhez ér a jel, a vízszintes felbontás némileg romlik.)
dez  
2005. okt. 29. 20:59 | válasz | #61
Bizonyos színárnyalatokból többet, másokból kevesebbet. De ezt technikailag nem lehet figyelembe venni a mai megjelenítők működésmódjában: ma 256 fokozat van pirosból, zöldből, kékből. Ennél több fényerősség-fokozatot is meg tud különböztetni a szem, és bizonyos árnyalat-változásokból is, amit ezzel meg lehet jeleníteni.
dez  
2005. okt. 29. 20:53 | válasz | #60
"PAL felbontas 352x288, es azert van legelol a tablazatban"

Ugyan, dehogy! Hasadra ütöttél!?
dez  
2005. okt. 29. 20:52 | válasz | #59
Az sima TV-t sem tud venni... Meg semmit.
dez  
2005. okt. 29. 20:51 | válasz | #58
Az nem 5 HD-s volt, hanem 48 sima SD (és egy HD-s képre tette ki őket).
dez  
2005. okt. 29. 20:50 | válasz | #57
Nem kötelező a(z általános) kereskedelmiket nézni...
dez  
2005. okt. 29. 20:47 | válasz | #56
Ha megelégszel 1280x720 v. 1366x768-as felbontással (egyelőre éppen elég, ez is kb. 4x nagyobb, mint a sima TV/DVD), akkor ma már 350e-ért igen jó LCD-set kaphatsz itthon is. (Mondom, igen jó! Nem olyan, mint a régebbi gagyi LCD monitorok, kisebb LCD tévék: sokkal fejlettebb panel van már bennük.)
2005. okt. 28. 15:58 | válasz | #55
"TV formátum (PAL) max. 720 × 405 i 2 - 6 kb. 1,3 - 2" tehát ha jól látom legalább 1gigát elvisz óránként a tv, most akko mivan adslesek előnyben? (havi 150óra?:D)
shabba  
2005. okt. 28. 14:02 | válasz | #54
Vagy HD MPEG-4-re ott vannak az apple trailerei, bár igen komoly gépet követelnek a lejátszáshoz. A trailerek többnyire fent vannak SD-ben és kétféle HD méretben is.

http://www.apple.com/quicktime/guide/hd/

http://www.apple.com/trailers/
2005. okt. 28. 13:42 | válasz | #53
"Egy 720p/1080i-s natív felbontású projektoros tv-t hol kapsz 200e-ért? Én úgy tudom az inkább a 400/500e-res kategória."

Lehet egyáltalán kapni? Én egy ideje keresek ilyeneket, de nem találtam még.
2005. okt. 28. 13:38 | válasz | #52
"A DVD-ken kiadott filmek legtöbb esetben messze elmaradnak az elméletileg lehetséges DVD felbontástól és minőségtől"

Rossz filmeket nézel. Vagy sikerült hamisítványt venni.
Tölts le HD-DVD demókat az MS-től, azokon láthatod a minőséget.
http://www.microsoft.com/windows/windowsmedia/content_provider/film/ContentShowcase.aspx
2005. okt. 28. 12:39 | válasz | #51
Én jól elvagyok a kis felbontású DivX-eimmel...
Persze akinek sok a pénze az vegyen csak ilyen csilivili dolgokat.
5 évente cserélgesse a filmjeit (VHS, DVD, HDTV....)
Attól még nem lesz jobb a műsor hogy HDTV-ben nyomják....
moha  
2005. okt. 28. 10:14 | válasz | #50
Én ahogy utánnanéztem egy könyvemben a PAL 625 sor, az NTSC 525 soros.

Így a 4:3as kép esetén a PAL-nak 833x625, az NTSC-nek 700x525 a felbontása

2005. okt. 28. 08:19 | válasz | #49
Az az Xbox 360 bemutató volt.
adam0  
2005. okt. 28. 00:27 | válasz | #48
HDTV video tölsd le!
Saját készítéső HDTV videomat tölsd le.
1080i szabvány Windows media player kell.
és minimum 3GHz proceszor.
www.polar.hu/latvanyterv

Margitszigeti Hajos Alfréd sportuszodában játszodik. (fedett részén)
Kiss Ádám
adam@polar.hu
vax  
2005. okt. 27. 23:14 | válasz | #47
Rosszul tudod. A legjobb esetben is analog tv 500 sor. Kicsit a Pal és az NTSC ebben is eltér.
2005. okt. 27. 21:30 | válasz | #46
HDTV, persze...
A DVD-ken kiadott filmek legtöbb esetben messze elmaradnak az elméletileg lehetséges DVD felbontástól és minőségtől (homályos, színtelen a kép), akkor mi a fenének (közel) ugyanezt a minőséget 2-3-szor nagyobb bitrate-tel és felbontással nyomni akár HD-DVD-n, akár DVB-S2-n...?

2005. okt. 27. 21:03 | galéria | válasz | #45
Egy 720p/1080i-s natív felbontású projektoros tv-t hol kapsz 200e-ért? Én úgy tudom az inkább a 400/500e-res kategória.
2005. okt. 27. 20:45 | válasz | #44
Álomvilágban éltek.
2005. okt. 27. 20:44 | válasz | #43
Hát igen...minnél fejletebb, modernebb valami, annál sérülékenyebb... de ugye haladni kell, legfeljebb egy özönvíz után kevésbé marad meg a kulturánk dvdkbe ágyazva, mint kőtáblákba égetve...
nem baj, mindenre van pénz.

2005. okt. 27. 16:41 | válasz | #42
Amíg jön analóg formában kábelen, vagy műholdról addig nem.
R0sc0  
2005. okt. 27. 16:24 | galéria | válasz | #41
Most indult be az antenna hungária digitális müsorszórása nálunk már le is cserélték a dekodert, esetleg van fogalamtok arrol hogy mekkora felbontásba adják?
2005. okt. 27. 15:34 | galéria | válasz | #40
csak egy kérdés: ha én magyarhonban akarom nézni a pro7-et, akkor nekem is kell dekóder?
NEXUS6  
2005. okt. 27. 14:13 | galéria | válasz | #39
"Régebbi demonstrációkon még két darab duálprocis Apple gép adta a PS3 lelkét, mert sehol sem volt még cell proc"

A hír "igaz"!

Csak nem ps3/cell, hanem x360/PPC, és a másik gép is valszeg csak backupnak volt ott.

;)))))
shabba  
2005. okt. 27. 14:10 | válasz | #38
Azért több mert egy DV kamerára a kisebb felbontású képet nagyobb bitrátával rögzítik a későbbi utómunkálatokhoz szükséges minőségi ráhagyások miatt. Egy HD anyag DV-re rögzítésekor ez valahol 60-80Mbps felé jár már. De a műsorszórás esetén nincs szükség ekkora bitrátára ott már nem szempont a későbbi editálás. És mivel a sávszélesség kapacitások a műholdon korlátozottak ezért kevesebbel is beérik. Ezért szokták a full 1920x1080-as adást úgy ~18Mbps-tel küldeni.

De az utóbbi időkben fogynak a kapacitások ahogy nő a HD műsorok száma és a csatornaválaszték is bővül. Épp ezért a szolgálatók is egyre inkább spórolna. Az utóbbi időben a legtöbb nagy amerikai adó HD adását visszavették. Pl. a 3 nagy filmcsatorna az HBO,HDNet,Showtime de más adásokat is kisebb 1280x1080-as felbontásban nyomják a korábbi 1920x1080 helyett, így a bitráta is leesett 10-14Mbps közé a korábbi 18-ról.

Ezt többnyire azzal magyarázzák hogy még úgyis kevés az olyan megjelenítő ami viszi a native 1920-at ezért kevésbé gond hogy visszavettek 1280-ra, de valójában szerintem inkább a szűkös sávszélesség kapacitások indokolták a bitráta csökkentést és annak lett a következménye a kevesebb képpont hogy lehessen tartani a képminőséget.
shabba  
2005. okt. 27. 14:01 | válasz | #37
Az DVB-S2 egy javított második generációs szabvány, idén márciusban fogadták el. Javították jelkódolásokat, a hibajavítást és más egyebet ezzel úgy ~30%-kal növelték az átviteli kapacitást. A fejlesztések elsődleges itt már a HD műsorszórást tartották szem előtt. Ezen kívül a korábbi MPEG-2 mellé bekerültek az új codecek is. H.264/AVC és VC-1. Mivel a szabvány visszafelé is kompatibilis ezért tudja az MPEG-2 18Mbps-tel. De az új Set-top boxokba épített decoderek ennél többre is képesek.

Épp ezért ehhez már új és modern set-top box-ok kellenek, de úgy néz ki ezekből még nincs elégséges kínálat a gyártási kapacitások épp ezért már előre lekötöttek. Szerintem most ezt szívták meg sat1pro7-esek. A premier esetén ezt a helyzetet jobban kezelték.

Pl. a Broadcom decoder chipje MPEG4 esetén kezeli a HD-DVD, Blue-Ray-hez szükséges adatfolyamot is egészen 30Mbps-ig, VC-1-nél 40Mbps-ig, a régi MPEG-2-t pedig akár 125Mbps-ig a megnövelt teljesítmény miatt. És egy ilyen kis chip max 2.5W-ot fogyaszt. És van belőle komplett egy chip-es megoldás set-top boxokhoz. A Sigma féle chip pedig állítólag 2 HDTV folyamtos is tud szimáltán dekódolni, de mivel arról a mai napig nem látni specifikációt így nem határolható be hogy milyen körülmények között.

BroadCom decoder chipje

Ez pedig a komplett egychipes megoldás STB-re

Az előző dekóder 2 chipes megoldásán alapul elég sok gyártó STB-a ami jelenleg a piacon van. Pl. a Pace féle is amit a Premier esetén használnak.

Pace STB
arty  
2005. okt. 27. 13:35 | galéria | válasz | #36
azt nemegészen értem, ha a dvbs2 is mpeg2/18mbit, akkor azzal miféle gondja lehetne egy PC-nek ???

mikori cikk ez? 2002? ;)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 27. 12:57 | válasz | #35
//off
az antenna hungária majdnem teljesen külhoni kézben, úgy 7x% kötül és hamar 100% is lesz belőle, szal valszeg a RT.-t is elhagyják és a neve is más lesz, mint a T-akonynál. (nem mintah eddig nem külföldi lett volna a főrészvényes)
UNREG  
2005. okt. 27. 12:53 | válasz | #34
"Régebbi demonstrációkon még két darab duálprocis Apple gép adta a PS3 lelkét, mert sehol sem volt még cell proci
Nem kell hinni a demokban!!!!"

Kár, hogy nagyon rosszul tudod.
2005. okt. 27. 12:42 | válasz | #33
Igaz soha nem is láttam HDTV-t. Még felbontásban sem.
2005. okt. 27. 12:40 | válasz | #32
Valószínűleg változik az egy képpont lehetséges színárnyalatainak száma. Lehet hogy hülyeséget írok, de úgy tudom az emberi szem átlagban 10 millió színárnyalatot tud megkülönböztetni. Így ha egy képet true color felbontás mellett nézel (kb. 16 millió szín) az bőven elég.

Ezután már nem értem a TV-seket mit akarnak még javítani rajta, úgysem lehet érzékelni, de ez csak az én elméletem.
2005. okt. 27. 12:27 | válasz | #31
Azt se vágom hogy lehet egy gyengébb kamerának 12,7 egy hdtv-nek meg 8GB/óra az adatmennyisége.. ://
2005. okt. 27. 12:25 | válasz | #30
Tehát 800X600 a jel maga de nem látok annyit. Valójában csak kb 80%át látom ennek a felbontásnak akkor. Kb.. Aha.
2005. okt. 27. 12:22 | válasz | #29
A 800×600 kiszámítható. Ha nézel egy kb. 15 éves 50 Hz-es TV-t, az 25 képet ad le pro sec. Na most a crt soreltérítése 15625-Hz-en muzsikál. Tehát 15625/25=625 sor, ebből analóg vétel esetén 600-at látsz a többi 25 a szinkronjelek, képkioltás, TXT stb. A 800 meg úgy jön ki h. a képcső oldalai 3:4 arányúak. Ennyi.
pauly  
2005. okt. 27. 12:11 | válasz | #28
"Ne monjda senki, hogy ha valaki akar venni egy ilyen TV-t, akkor nem tud 10 hónapon keresztül havi 20.000-et áldozni rá..." :)
Na te sem tudod hogy mit beszélsz.
2005. okt. 27. 12:07 | válasz | #27
Nálatok nem ez a táblázat van, mint nálam? Én ebbe sehol nem látok 800x600-at vagy 352x288-at. Javítsatok ki, ha valahol vannak benne ilyen számok, de mondjátok is meg, hogy hol.
lmisi  
2005. okt. 27. 12:05 | válasz | #26
Régebbi demonstrációkon még két darab duálprocis Apple gép adta a PS3 lelkét, mert sehol sem volt még cell proci
Nem kell hinni a demokban!!!! Majd ha a kis dobos ott lesz az asztalodon és valóban tudja....
A beharangozott képességek alig harmadát ha hozzák a valós legyártott készülékek. Jönnek a kifogások, még nincs optimalizálva a software. Valamelyik kulcskomponens sajna nem bírja ezért vissza kell fogni a egészet...
Aztán szerintem senki nem eröltette, hogy kimenet valóban olyan magas felbontású-e.

200e ft. szerintem nem adnak 1920 x 1080 felbontású projektort, mivel a kép (levilágítás) alapját képező TV jó ha analog felbontású, legfeljebb a képformátum széessége/magassága stimmel-Igy gyorsan ráírták HDTV-rady. Magyarországon ugysem tudod kipróbálni még egy ideig!
avman  
2005. okt. 27. 11:58 | válasz | #25
>>Amúgy engem érdekelne ez a HDTV-s dolog, de nem igazán divat még itthon ez sajnos.<<
hajrá. legyél, trendi, vegyél hdtv-t.
2005. okt. 27. 11:56 | válasz | #24
Jó de akkor itt a szabvány adás miért 800×600-ban jön?
2005. okt. 27. 11:37 | válasz | #23
PAL felbontas 352x288, es azert van legelol a tablazatban
totya4  
2005. okt. 27. 11:31 | válasz | #22
Sok olyan ember van aki havi 2 ezret sem tudna rá áldozni gyermekem :)
2005. okt. 27. 11:15 | válasz | #21
Na, én nem vagyok egy gazdag gyerek, de HDTV-m van otthon.
Ne monjda senki, hogy ha valaki akar venni egy ilyen TV-t, akkor nem tud 10 hónapon keresztül havi 20.000-et áldozni rá...

Jah igen, és projektoros TV-m van. Aki még nem nézett megfelelő körülmények között ilyet, az ne mondja hogy szar a minősége, mert nem igaz. Ha leülsz elé, gyönyörű a képe.
A plazmáról meg annyit, hogy a cégnél van egy rakás plaza TV-nk monitorozáshoz. Nézd meg a képét fél év használat után, csak úgy hullámzik az összes képe, nem beszélve az áráról.

Amúgy engem érdekelne ez a HDTV-s dolog, de nem igazán divat még itthon ez sajnos.
Majd talán ha az amcsik meg a japcsik kidobják, nálunk is lesz egyszer.
NEXUS6  
2005. okt. 27. 10:46 | galéria | válasz | #20
Na most nálam, van 1 db szobaantenna, ami fog 4 vagy 5 csatornát időjárástól függően.
A tv 15 éves képcsövét és a hangyás képet is figyelembe nálam a felbontás olyan 320x200 lehet;)
A barátokközöttre meg a vészhelyzetre ez böven elég. Ezen kivül még hétvégén megnézem a csigakaput, meg nyálderszet (mert lusta vagyok öket letölteni), és a mi kis családunkban itt meg is áll tévézés.
DVDt persze a TVn nézek, ha már ott az a PS2, meg a videokarinak is van hozzá kimenete.

Tartok tőle, hogy az újabb generációk csak akkor fognak rákattanni a HDTVre, ha végre összehozzák a nettel is.
A nagyiknak meg édesmindegy a dolog úgy se látják már.

A hardvernek viszont jót fog tenni a X360, ps3, BR, HDDVD elterjedése. Ezek viszont egy fajta konkurenciája is lesznek a sugárzott műsornak.

Szummaszummárum, mint ahogy már egyesek céloztak rá Stólbuci HD felbontásban sem szórakoztatóbb!!!
2005. okt. 27. 10:38 | válasz | #19
ha már itt tartunk lehetne a TV-kben antialias :D
2005. okt. 27. 10:37 | válasz | #18
teljes mértékben egyetértek és osztom savior véleményét miszerint HD-re alkalmas műsorokat kéne csinálni, nem pedig először a hálózattal bajlódni, ami eleve megfizethetetlen az átlagembernek. az átlagember nem is akar HDTV-t nézni. az átlagember annyit dolgozik a pénzért, hogy ideje sincs tévét nézni, nemhogy HDTV-t. olyan jó lenne, ha ezek a tévés marhák előbb gondolkodnának majd utána csinálnák amit akarnak...
totya4  
2005. okt. 27. 10:19 | válasz | #17
A nagy felbontásra azért van szükség, mert így jóval nagyobbb képátmérőn lehet nézni az adást.
A nagy baj az, hogy a sok DVD-t ki lehet majd dobni.

2005. okt. 27. 10:08 | válasz | #16
Haat igen 2-3ezer $.

Meg egy kerdes, ezekhez HDTV-khez kell kulon Set-Top-Box, vagy az mar bele van epitve mint a mostani TVkben?
Lame  
2005. okt. 27. 09:57 | válasz | #15
Ott vannak a linkek, tolts le valamit. Majd rajossz.
Dzson  
2005. okt. 27. 09:53 | galéria | válasz | #14
Az X360 tud HDTV jelet adni, mig a Playstation3 2db HDTV kimenettel rendelkezik majd. A CELL processzor pedig valami 5 HDTV jelet egyszerre dekódolt folyamatosan és összegzett egy képpé egy régebbi demonstráción (Ez lesz a Pplaystation3 CPUja ha még valaki nem tudná). :))) Én lesz*rom a tv adásokat, majd a PS3 mellé veszek HDTV-t, pláne, hogy a Blu-Ray eleve ilyen módon tárolja a filmeket. :)
Lame  
2005. okt. 27. 09:52 | válasz | #13
Szanalom amit itt Europaban csinalnak. Amcsiknak meg japoknak mar reg mukodo rendszeruk van ...
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. okt. 27. 09:45 | galéria | válasz | #12
Nézd meg 1x a minőségét.... :D
savior   "Rest in Peace savior" 
2005. okt. 27. 09:38 | galéria | válasz | #11
ha meg dvd-t (meg udodait) nezni kell, akkor inkabb projector szerintem
savior   "Rest in Peace savior" 
2005. okt. 27. 09:35 | galéria | válasz | #10
elkepzelem mekkora buli lesz a valo vilagot ilyen tv-n es ilyen felbontason nezni... paratlan elmeny
eloszor talan olyan musorokat kellene csinalni, amiket erdemes jo felbontasban nezni
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. okt. 27. 09:34 | galéria | válasz | #9
Itt találsz külföldi árakat.
semi  
2005. okt. 27. 09:11 | válasz | #8
2005. okt. 27. 09:08 | válasz | #7
Javítsatok ki, de az analóg TV nem 800×600 felbontású? Ha igen akkor miért van a táblázatban a kamera előtt?
faz  
2005. okt. 27. 08:47 | válasz | #6
Minek ekkora felbontás?
2005. okt. 27. 08:33 | válasz | #5
Korulbelul mennyibe kerulnek most 1920 x 1080 felbontast is tudo LCD TVk?
Mostanaban nezegettem a uj (megfizetheto) TVket, de egyiknel se lattam ilyen felbontast...
De fontos, hogy ra van irva hogy HDready.
izb  
2005. okt. 27. 07:27 | galéria | válasz | #4
Nem ártana nézned a HDTV felbontását.
Mert itt nem a DVD felbontásáról van szó.
ami nem ez 1920 x 1080
PLaci  
2005. okt. 27. 03:13 | galéria | válasz | #3
DivX6-al 1500 kb/s-en tűéles a 720x576!
torjoz  
2005. okt. 27. 02:34 | válasz | #2
Elég durva az a 18 MBit/s! Nálunk majd talán 10-15 év múlva, de lehet még akkorra sem lesz ilyen cucc :(, vagy ha lesz, majd szépen akadni fog, ahogy ismerem a magyar szolgáltatókat :(.
2005. okt. 27. 00:31 | válasz | #1
Majd a BR TV! Mert azt majd a Japcsik!