Elítélhetik az első bittorrentes fájlcserélőt
2005. október 26. 19:05, szerda
A BitTorrent az egyik legnépszerűbb a fájlcserélő rendszerek között. Eddig - hogy, hogy nem - a BitTorrentet használókat elkerülték a bírósági ítéletek, ám arra számítani lehetett, ez a békés állapot nem tart örökké.

Hirdetés

A precedensértékűnek mondható tárgyalásra tegnap került sor Hongkongban. A Chan Nai-ming nevű férfit azzal vádolták meg, hogy három filmet kínált illegálisan letöltésre a BitTorrent hálózatán. Az már biztos, hogy megbüntetik, az ítéletre azonban még november 7-ig várni kell. Chan Nai-ming, az első bittorrentes fájlcserélő és a hatóságok szeretnek példát statuálni. A szakértők szerint akár az is előfordulhat, hogy a legszigorúbb ítéletet kapja majd. Hongkongban jelenleg a szerzői jogsértésekért legfeljebb 4 év börtönbüntetés adható.

A 38 éves munkanélküli Chan még tavaly kínálta letöltésre a fájlcserélő rendszeren a Daredevil - A fenegyerek, a Red Planet (A vörös bolygó) és a Miss Congeniality (A beépített szépség) című filmek illegális másolatait. A férfit az MPAA filmszövetség hongkongi testvérszervezetének tagjai jelentették fel, majd a rendőrök idén januárban le is tartóztatták. A hatóságok ugyanakkor később Chant 650 dolláros óvadék fejében kiengedték.

"Ez azt jelentheti, hogy a jövőben az emberek nagyon meg fogják gondolni, hogy elérhetővé tegyék-e mások számára az interneten a filmek illegális kópiáit" - nyilatkozta Woody Tsung, az MPIA vezetője, aki örömtelinek nevezte, hogy hamarosan megszületik az első precedensértékű ítélet a filmkalózok ellen immár Hongkongban is. Hasonlóan vélekedett John Tsang, a hongkongi kereskedelmi minisztérium képviselője is. A szervezet szerint mióta kiderült, hogy Chan szigorú büntetésre számíthat, Hongkongban 80 százalékkal csökkent a fájlcserélő tevékenységek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
h4x0r  
2005. okt. 28. 17:32 | galéria | válasz | #34
Akár hiszed, akár nem, az egyetemek autonóm területek. És igen, a rendőrnek a rektornak kell pucsítania.

NEXUS6: Heh, minden veszprémi tegye fel a kezét... Letehetitek :)
jojo  
2005. okt. 27. 20:39 | válasz | #33
Szerintem, házkutatási engedéllyel oda megy a zsaru ahova akar, a kollégiumigazgató pedig az ajtót nyissa neki, azé megy elöl.
NEXUS6  
2005. okt. 27. 20:38 | galéria | válasz | #32
Na nézd csak milyen kicsi a világ!;)
2005. okt. 27. 20:36 | válasz | #31
Ha hiszed, ha nem , a kollegiumokba csak a kollegiumigazgato beleegyezesevel mehetnek be a rendorok. Persze a koleszigazgatot be lehet ijeszteni, es akkor vihetik a gepet.
2005. okt. 27. 20:13 | galéria | válasz | #30
Ez tényleg lol, szegény csávó, vele próbálnak példát statuálni ..
2005. okt. 27. 16:37 | galéria | válasz | #29
Ezt ugye te se gondolod komolyan? Majd egy rektor fogja megszabni a rendőrnek hova léphet be... Csak nehogy pucsítania kelljen. :D
2005. okt. 27. 16:30 | galéria | válasz | #28
A szervezet szerint mióta kiderült, hogy Chan szigorú büntetésre számíthat, Hongkongban 80 százalékkal csökkent a fájlcserélő tevékenységek.
Nyilván... Nem inkább átváltottak olyanra amit nem tudnak lenyomozni a jogsértő szervezetek...
2005. okt. 27. 13:53 | galéria | válasz | #27
Nah, elkaptak egy torrenten file-cserélő emberkét Kínában. Nekem is először az jutott eszembe hogy nyilván vmi rendszerellenes weboldalt működtetett, csak azt elfelejtették közölni a kínai hatóságok. Remélem azért a Boszporuszon nem jön át ez a gyakorlat.
h4x0r  
2005. okt. 27. 12:58 | galéria | válasz | #26
OFF: Veszpremi vagy? Mert itt is nyilik egy nanoTecso. Ki is irtak az epites keritesere, hogy "Nem kell Tecso! Focizni akarunk!" (regen focipalya lehetett). :)

Mellesleg a BSA/RIAA/Artisjus/stb. eselytelenek, ameddig a kolegiumokban folyik az "ipari" warez-felhasznalas, leven oda csak rektori engedellyel lephetnek csak be meg a rendorok is.
2005. okt. 27. 12:47 | válasz | #25
Jó ezt egy avi esetén nehéz lesz bizonyítani. Mondhatom azt is hogy az egy fake. Ha megpróbálják lejátszani, jó kis renderelési problémákba ütköznek.
jojo  
2005. okt. 27. 12:32 | válasz | #24
Szégyennek tartom az itteni fizetésekhez képest, a magas árakat.
De ez kit érdekel!
A Yodót meg csak sajnálni lehet, mert nem kereskedett vele, csak az örömét osztotta szét mindenkinek.
zentus  
2005. okt. 27. 12:27 | válasz | #23
Azon gondolkodjatok el, hogy nálunk egy premier film és nyugaton Franciaországban mennyibe kerül. Egy példa én behoztam anno Franciaországból egy audio CD ritkaságot 1500Ft-ért ami nálunk 7000Ft volt. És nagyon meglepődtem hogy kint DVD filmek max 1500-3000Ft volt. Ami nálunk, 5000-7000Ft kategóriában férne be. Ebből azt akarom kihozni, hogy ha külföldi árakon adnák a dvd-t cd-t akkor szerintem vissza esne az illegális másolatok. (Meg jó lenne a külföldi fizetés is:D)
jojo  
2005. okt. 27. 12:08 | válasz | #22
1000Ft-t még adnák is egy DVD-ért, és akkor mindenki jól jár.
50FT/lemez +30Ft tok előállítási költség kb 10Ft. Jogdíjak kb 400Ft tehát marad 500Ft haszon aki eladja. Akkor ki a tetű? A paraszt aki legálisan megveszi, vagy az aki ráteszi ezek mellett a 3000Ft hasznát?
Elgondolkoztató ki a rabló?!
Keem1  
2005. okt. 27. 10:55 | válasz | #21
"... egy maktermelo parasztot itelnenek el, amikor a drogkereskedoket meg bekenhagyjak..."

Ez teljesen így van. De ez nem csak a jogsértésnél, hanem minden bűnözési "iparágban".
Az igazán vétkeseket, nagykutyákat a legritkább esetben kapják el (főleg drogterjesztés vagy terrorizmus). De valahogy a törvénykezésnek mindig is az volt az álláspontja, hogy a vizes lepedőt rá kell valakire húzni. Nehogy már kimaradjon egy jó kis per. És ki lesz az áldozat? Nyilván nem a teljesen vétlen, de az egyszerű, egyébként a teljességből igen kis részt birtokló emberke, aki nem tudja megvédeni magát, és éveket húz le a sitten.
Ez kb olyan, hogy a móri gyilkost se találták meg, elítélni meg el kellett, így a legelső ember, aki még ott volt, kapta a mészárosnak járó büntetést. (mellesleg lehet h azért meg is érdemelte, nem az én dolgom ezt kideríteni)
2005. okt. 27. 10:02 | válasz | #20
Temp fieokat eleg nehez visszaosztani: dc-n nem engedik, torrenten meg hiaba mondod azt, hogy te csak addig toltottel fol, amig nem jott le egeszeben az anyag, a lenyeg ott van elasva, hogy a reszletet is megosztottad, amivel az egesz letoltheto. Ez olyan mint az installat progi, mait ha deinstallasz, es utana megis egy dll a gepen marad, mar buntetheto vagy, mert a programnak egy reszevel rendelkezel. :-)

egyebkent meg szanalmas, hogy szerencsetlent elitelik. ez kb olyan, mintha kolumbiaban egy maktermelo parasztot itelnenek el, amikor a drogkereskedoket meg bekenhagyjak...
2005. okt. 27. 09:43 | válasz | #19
Ez a temp fájlok visszatöltésére is igaz?
assdf  
2005. okt. 27. 09:42 | válasz | #18
Igen csak épp te meg elfelejted azt a tényt hogy magyarországon minden üres adathordozóért jogdijat fizetsz.Ráadásul ez a jogdij nem áll arányban egy adathordozó méretével.Jogdijat fizetsz ha veszel egy üres cd-t,dvd-t, vagy ramot a fényképezőgépedbe vagy merevlemezt a gépedbe.Hogy miért? mert az az állam kiindulópontja hogy te bizos ugyis vmi illegális másolatot fogsz rájuk rakni.Már ez is érdekes helyzet, de ha már igy van, akkor mit pofáznak a jogvédők?Semmi más nem történik mint megprobálják kétszer kifizettetni veled ugyanazt a szart.
2005. okt. 27. 09:22 | válasz | #17
Az mióta magáncélú másolás hogy valakinek megosztod ? Nem a letöltéssel van baj...hanem amikor visszaosztod...legyen az eMule vagy DC++ vagy Torrent...onnantól vagy bűnös hogy visszafele is töltesz mert az már terjesztés...
2005. okt. 27. 08:47 | válasz | #16
"Ez azt jelentheti, hogy a jövőben az emberek nagyon meg fogják gondolni, hogy elérhetővé tegyék-e mások számára az interneten a filmek illegális kópiáit"

A magáncélú másolat mióta számít illegális kópiának?
Abator  
2005. okt. 27. 07:42 | válasz | #15
Egyébként nálunk azért nem lehet 50 centes dvd-t kapni, mert az a szar hologrammos matrica 170 ft-ba kerül a dvd-ken, és benne milyen meglepő, jogvédelmet fizetünk Másolni, meg mégse szabad. Most, vagy ne legyen szabad másolni, és legyen 120 ft-egy dvd; vagy ha már kifizetjük a jogdíjat, akkor had másolhassunk is.
Döntsék már el végre ...
Egyébként a fickó gondolom megmondta, hogy kapja be a kormány, hogy nincs munkája, és a kormány válasza erre az volt a nagy szólásszabadságban, hogy nézd már nincs 4 illegális filme otthon?
aaaaa  
2005. okt. 27. 02:33 | válasz | #14
Abból kellene példát statuálni, hogy megmentettek 1 millió éhezőt.
Ha csak tizedannyi energiát fordítanának ilyen dolgokra, mint erre az értelmetlen pereskedésre, kisemberek terrorizálására már jobb lenne a világ.
Ilyenkor nincs demokrácia, jogegyenlőség ? Jöhet a "statuálás" jó kommunista módra ?
Kínában persze, hogy csökkent a filecsere, ott akármiért kivégzik az embereket...
torjoz  
2005. okt. 26. 23:10 | válasz | #13
Nálunk miért nincs 100-120 forintért(50 cent) DVD?
Válasz:
Mert a Magyarok hülyék, engem is beleértve: nem merünk felszólalni, és kiállni akármi mellett is:(!
Más: ahol lakom pletykák szerint most készülnek nyitni miniT*sc*t gyárat minek, az hogy a fél város munka nélkül van az nem érdekel senkit, ez nálunk kicsiben az országban nagyban megy!!!
2005. okt. 26. 22:22 | válasz | #12
A helyi DVD kereskedésben visszaesett az akciós 50 centes DVD-k kereskedelme. Te ezt nem értheted. ;)
2005. okt. 26. 22:20 | válasz | #11
Ja, 3-ból két film nagyon sz*r, azt kéne elítélni aki legyártotta. :)
Másrészt pont Hong Kong-ban, ahol 1-2 USD-ért hamis gyárilag nyomott DVD-ket kapni, és ahol 5-8USD-ért komplett sorozatot kapsz DVD-n? Lol.
2005. okt. 26. 22:18 | galéria | válasz | #10
Ez ok,grat,de én nem hencegnék vele...
2005. okt. 26. 21:28 | válasz | #9
Ma csak 60GB warezt szedtem le a céges hálóról. Az MPAA esélytelen.
Andris  
2005. okt. 26. 20:52 | válasz | #8
3 ilyen gagyi film miatt kár lenne 4 évig ülnie...
2005. okt. 26. 20:50 | galéria | válasz | #7
Jujj, 80%-kal visszaesett a fájlcserélő tevékenység. :D vicc...
NEXUS6  
2005. okt. 26. 20:29 | galéria | válasz | #6
Eccerűen röhögcséges azt látni, hogy egyes hatóságok kormányok mit erölködnek.

Csak azt nem veszik észre, ha egyszer télleg győznének az a net és az IT vége lenne!!!!
2005. okt. 26. 20:24 | válasz | #5
RIAA és társai bekaphatják:) Mi nyertünk már:)
2005. okt. 26. 20:21 | galéria | válasz | #4
Én már több milliós kárt okoztam a feltöltéseimmel... és még fogok is sokáig
NEXUS6  
2005. okt. 26. 20:18 | galéria | válasz | #3
Miért van az ha mostanában valami nagyon durva módon ítélnek el magánembereket netezés miatt, az vagy kínában vagy amcsiban van?

Asszem kialakulóban a gonosz tengelye;))))
efraim  
2005. okt. 26. 20:14 | válasz | #2
Ez a cikk most valami vicc ? Harom film miatt vadoljak ? Raadasul Kinaban, ami kalozipar melegagya, mondhatni szulohazaja ? Ilyen nincs, ez valami fake cikk lehetett valahol...
2005. okt. 26. 19:48 | válasz | #1
"Ez azt jelentheti, hogy a jövőben az emberek nagyon meg fogják gondolni, hogy elérhetővé tegyék-e mások számára az interneten a filmek illegális kópiáit"

LOL