Újabb részletek az Internet Explorer 7-ről
2005. október 25. 16:00, kedd
A Microsoft új protokollok integrálásával minden eddiginél nagyobb biztonság elérésére törekszik, amely azonban ígéretük szerint nem eredményez észrevehető változásokat a böngészés menetében.

Hirdetés

A szoftvercég fejlesztést végző munkatársai a böngésző fejlesztését nyomon követő naplóban közölték a legújabb részleteket. Ebben többek között megemlítik a szoftver hetes verziójában alkalmazni kívánt biztonsági protokollokat, a HTTPS-kapcsolatok kezelését, valamint a következő generációs operációs rendszer, a Vista hatásait. Az újítások révén minden eddiginél nagyobb biztonságot, és a böngészés kényelmének megőrzését ígérik, amelyet a szigorítások ellenére is igyekeznek garantálni.

A biztonságot érintő egyik legfontosabb változás a Secure Socket Layer v2 (SSLv2) titkosítási eljárás elhagyása lesz, amelyet utóda, az SSLv3, illetve az ezen alapuló Transport Layer Security (TLSv1) vált majd fel. Ez utóbbit már a böngésző jelenlegi, hatos verziójában is használhatjuk, ám használatát kézileg kell beállítanunk. Az IE7 már alapesetben ezt használja majd a HTTPS-kapcsolatok biztosítására, ami a szoftvercég szerint nem okoz semmilyen közvetlen változást a böngészésben. Annál inkább fontosabb ez az üzemeltetők számára, hiszen az weboldalak egy része még nem támogatja az újabb protokollt. A Microsoft szerint igen kevés ilyen oldal létezik, ám kisebb változtatások is okoztak már problémákat. Igaz, a legtöbb esetben a beállítások egyszerű módosításával együttműködésre bírhatjuk oldalunkat.

A böngészés közben tapasztalható változás a HTTPS-kapcsolatnál eddig használt dialógus ablaknál lesz látható. Az IE7 ugyanis négy esetben is megtagadja az oldal betöltését: a) a szükséges engedélyben (certificate) nem egyezik a hoszt neve, b) az engedélyt egy nem megbízható root állította ki, c) az engedély lejárt, illetve d) az engedélyt visszavonták. A korábbi vegyes tartalomra figyelmeztető ablak helyett pedig a böngésző megjeleníti a biztonságosnak ítélt tartalmakat, míg a többit a felső információs csík révén engedélyezhetjük.

A böngésző újításaihoz járul majd a Windows Vista kibővült eszköztára, amely az eddiginél több titkosítási algoritmust, és egyéb fejlesztéseket hoz majd. Addig is nekiláthatunk tesztelni a változtatásokat, már amennyiben birtokunkban van a Vista Beta 2 és az ahhoz mellékelt legújabb Explorer.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. okt. 28. 18:30 | galéria | válasz | #88
Gondolod nem olvastam el, ami kint van? Ennyire hülyének nézed az embert? Akkor nincs több kérdésem.
2005. okt. 27. 20:53 | válasz | #87
?
http://hbp.tar.hu/bkf.htm
!
IE-n gagyi,FF-en kevésbé.
2005. okt. 27. 20:51 | válasz | #86
"a lényeg, bármit is tesz az ms az a szükségszerűen rossz."

Mivel érdemelte ki vajon a Microsoft, hogy sokan utálják? Most ne a divatfikázókról, lámákról beszéljünk.
Milyen volt a marketingjük, stratégiájuk, áruk és minőségük egy évtizeden át?

2005. okt. 27. 20:50 | válasz | #85
rosszabbak vagytok mint az MSZP vs Fidesz vita, mert ott vannak személyes árnyalatok, egyéb kérdések,de itt tények vannak, rulz Opera/ FF.
dokar  
2005. okt. 27. 13:13 | válasz | #84
de azért durva, nem?
:)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 27. 13:03 | válasz | #83
:) mennyi ilyen van a neten és sok hülye megadja a banki adatokat.
van ennek egyébként "tudományos" neve is: phishing.
dokar  
2005. okt. 27. 12:54 | válasz | #82
Barátnőm kapott egy ilyen körlevelet:

>Kedves barátok
>
> Olvassátok el ezt a levelet, és cselekedjetek gyorsan
>
> Ezt a levelet egy olyan információval küldöm amit egy profi , jó
> barátomtól
> kaptam.
>
> A Microsoft, és az AOL, a legnagyobb világhálón lévő vállalatok jelenleg,
> a
> leggyakrabban használt program Internet Explorer biztonságáért,
> tesztelték
> ennek a programnak a beta változatát.
>
> Amikor tovább külditek ezt a levelet az ismerőseiteknek, a Microsoft
> leellenőrzi,(mindig h az a fél Microsoft Windowst használ) 2 héten
> keresztül.
>
> A Microsoft 245.- � fizet minden egyes személy után akinek tovább
> külditek
> ezt a hírt.
> A Microsoft 243.- � fizet minden tovább küldött hírért, és a Microsoft
> 241.- � fizet minden harmadik személynek aki megkapja ezt a hírt.
>
> 2 hét múlva a Microsoft cég e-mailen felveszi veletek a kapcsolatot, és
> átutalja az összeget.
>
> Eleinte nekem is kétségeim voltak, amíg 2 hét múlva fel nem vették
> velem
> mailen a kapcsolatot, és rá pár napra át nem utaltak számomra 24800
> � t
> miután tovább küldtem a hírt.
>
> MIndenképpen küldjétek tovább ezt a hírt, mielőtt befejeződik az
> Internet
> Explorer beta verziójának a tesztelése.
>
> Aki mind ezt megteheti nem más mint Bill Gates úr.
>
> A marketing összes költsége őt terheli.


Mit gondoltok erről?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 27. 12:36 | válasz | #81
hanem a jóarcok hozzáállását szóltam le - akart lenni
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 27. 12:34 | válasz | #80
felhívnám a figyelmedet arra az apróságra, h nem az ms-t védtem, hanem a jóarcok hozzáállását.

"Azért mert MS valamit így lát, attól még lehet, hogy azt a felhasználó meg így látja. Attól még, hogy a fikázó azt mondja, hogy termékcsatolsá történt, at [........] l még lehet, hogy azért terjedt el, mert jött, aztán ott volt rögtön."

azt szokás mondani, h a szándék a fontos :)

májd, ha te nem egyből csak a negatívumot veszed észre, akkor majd még társaloghatunk. valamit valamiért.

ja és nem vagyok fan. (gyk. nem rajongok az ms-ért) tényleg, létezik olyan, h antiFan? ha igen, akkor ti biztos azok vagytok.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 27. 12:28 | válasz | #79
a táblázatos dolgot leszámítva igazad van. sokkal egyszerűbb egy div-nek megmondani, h hol legyen a poziciója abszolute vagy relative és mitől milyen messze, mint a cellák egymástól való függőségével foglakozni. sőt SEO szempontjából is jobb, mivel teljesen mind1, h a sturkturálisan (szekvencia szerint) melyik elem hol szerepel. a body után jöhet egyből a tartalom és alá rakhatod a fejlécet meg az oldal paneleket (SEO-t ez nagyon megdobja), a css meg majd szépen a helyére teszi. accessibilityből sem utolsó mivel mind a képernyő olvasók, mind a css képtelen böngészők is egyből a lényeget olvassák/jelenítik meg, sőt a karakteres böngészők is jobb eredményt produkálnak (nem mintha olyan nagy lenne a piaci részesedésük :)).
a táblázatok mellőzése nem trend, mindig is baj volt velük. trend az AJAX vagy a DHTML, mind a 2 már tízensok éve elérhető, mégis most van mindenki elájulva tőle.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 27. 12:17 | válasz | #78
baz, ott van fél oldal ami leírja miről szól és tele van linkekkel ami a részletes leírásra mutat. bele ne szakadj már fél oldal elolvasásába. (és igen olvastam)

#76 jóvan, menjé pihenni.
2005. okt. 26. 22:49 | galéria | válasz | #77
Kösz! Látom olvastad. Biztos széleskörűek az ismereteid.
2005. okt. 26. 22:49 | galéria | válasz | #76
Helyesbítenék, sok mindent mondtál, és leginkább keverted a szenzort a fazorral. Az, hogy a homlokegyenest ellentmondásos felháborodásodban volt olyan is, ami megállta a helyét, az más kérdés. Ettől függetlenül még az egész érvelésed nem állta meg a helyét, ezért mondtam, hogy LOL volt.
Azért mert MS valamit így lát, attól még lehet, hogy azt a felhasználó meg így látja. Attól még, hogy a fikázó azt mondja, hogy termékcsatolsá történt, attól még lehet, hogy az is történt. Attól még, hogy MS fan úgy gondolja, hogy ezzel nem a konkurrenciát próbálták meg kijátszani, attól még lehet, hogy pont ez történt, akarva, akaratlanul. Attól még, hogy te úgy látod, hogy az IE pusztán azért terjedt el, mert megfelelt a kor követelményeinek (amikor követelmény sem volt) attól még lehet, hogy azért terjedt el, mert jött, aztán ott volt rögtön.

És ha majd egyszer ki tudod mondani, hogy valahol hunyó volt az MS, mert az MS sem tökéletes, el kell, hogy oszlassam a kételyeidet, akkor tudok majd rád úgy tekinteni, mint egy nem elvakult MS mellett érvelő rajongóra, aki azt hiszi, hogy a másik akkor fikázik, ha olyanokat mond, amivel nem ért egyet.
2005. okt. 26. 22:37 | válasz | #75
"Te elméletről én pedig gyakorlatról beszélsz": mondom beszélek
2005. okt. 26. 22:37 | válasz | #74
FTeR: Szerintem Te elméletről én pedig gyakorlatról beszélsz. Az én tapasztalatom ugyanis az, hogy ma táblázatok nélkül nem lehet mindenütt jól megjelenő, és kódszinten is átlátható szerkezetet kialakítani. Pontosabban lehet, de szerintem bonyolultabb. Én pedig nem fogadok el egy bonyolult dolgot csak azért, mert az az aktuális trend.

Praktikus szempontok alapján döntöm el, hogy mikor melyik oldal mekkora arányban és milyen CSS és JS kódokat fog felhasználni vagy tartalmazni, túl a HTML-en. Ez feladatfüggő. De a táblázatokat többnyire nem zárom ki (illetve értelmes keretek közt nem tartom kizárhatónak) egy normális, áttekinthető dizájnban.

Flash és Java: Flash maximum mint díszítő látványelem, Java pedig csak olyan oldalakon, ahol célirányosan olyan fejlesztés van, ami máshogy nem, vagy csak kínok árán oldódna meg.

Mértékkel lehet bármit, csak ismerni kell mikor mekkora arányban mit kell az üstbe belekverni. Szerintem. A technológiák több esetben képesek egymást támogatni, vagy erősíteni, ami végeredményében ha kihasználásra kerül, egy praktikus és látványos weboldalt eredményez, feltéve hogy a dizájn is megfelelő minőségű.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 26. 20:47 | válasz | #73
az ami a címében szerepel...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 26. 20:46 | válasz | #72
dzsí, nem azt mondtam, h az IEből nem származik bevétele, azt mondtam, h nem közvetlen a bevétele. ellentétben az ff/opera üzleti bevételeivel.
nemtom ezen mit nem lehet érteni.
ms-nek nem létfontosság az IE, ellentétben a többivel. semmi másra nem jó neki, mint hogy növelje a windows értékét (és mellesleg fentartja a cég internetre gyakorolt befolyását).
2005. okt. 26. 20:28 | galéria | válasz | #71
- vagyis most szarul működik miatta a web, és ez a felhasználóknak rossz. Nem szégyen ez, be kell ismerni. Szép és jó dolog az innováció, de azért nem kell behunyni a szemünket a sötét oldala felett sem.

- arra gondolsz, hogy miért gondolom, hogy ebből bevétele származik M$-nek? Mit gondolsz miért integrálják bele? Hogy kevesebb darabot adjanak el a monofunkcionális operációsrendszerükből? Nagyon egyszerű kérdés pedig, akkor miért nem veszik ki belőle, ha ez nem okoz nekik plusz bevételt? Mert ilyen önzetlenek? LOL

- Úgy legyen!
2005. okt. 26. 20:24 | galéria | válasz | #70
Jónak tűnik, mi van benne?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 26. 20:24 | válasz | #69
#63: IEban sok cucc az ajánlás (pre)béta változatát tartalmazza, mivel megjelenéskor csak az volt. ezért van olyan, h a funkció benne van, mégsem olyan mint a végleges szabványban.

#64: indokold meg.

#65 biztos lehetsz benne, hogy IE7 teljesen kompatibilis lesz az IE6-tal. (ff is valamennyire az). és azt is biztosra veheted, h azok a javascriptes objektumok amik az activeX-ből származnak, az továbbra is eltér a szabványostól (legalábbis deklarálás és inicializálás terén).
2005. okt. 26. 20:20 | galéria | válasz | #68
Én értem.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 26. 20:18 | válasz | #67
ezt biztos nekem és biztos a #13asra akartad?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 26. 20:17 | válasz | #66
email klienst ugyan nem használok (csak webest), de többi ugyan az :)
2005. okt. 26. 20:15 | galéria | válasz | #65
Így van, majd ha kijön az IE7, és ugyanúgy fog benne kinézni minden oldal, mint a 6-ban, akkor lehet nekem beszélni a szabványosításról.
2005. okt. 26. 20:12 | galéria | válasz | #64
Ez azért LOL volt.
2005. okt. 26. 20:07 | galéria | válasz | #63
Ami nem lenne gond, ha a már szabványban rögzített dolgok szabványos felhasználása során szabványosan is jelenne meg.
2005. okt. 26. 20:05 | galéria | válasz | #62
Csináltam, sokat szívtam, és nem mondtam soha.
2005. okt. 26. 18:49 | válasz | #61
ez tipikus "amíg kötekedni tudok igazam van" hozzáállás
nightw  
2005. okt. 26. 17:23 | válasz | #60
Érdekes vélemény, hogy az IE részesedése 90% körül van, ezért az a mérvadó és utána kell szopni a többi miatt. Ezzel egy a gond. Mit mondasz a maradék 10%-nak? Ha boltos lennél és az ajtód minden 10. vevőt nem engedne be, akkor is úgy gondolnád, hogy ez tök normális? Érdekes, hogy a maradék 10% szinte teljesen egyformán működik, IE viszont nem. Amúgy teljesen igazad/igazatok van. W3C ajánlás nem szabvány, csak egy vicc. DoS-t neki! Ne legyenek szabványok. Mindenki csináljon olyan kódot, ami eszébe jut és minden böngésző értelmezze úgy, ahogy akarja. Egyértelmű megoldás.

Köszönöm.
Yfel  
2005. okt. 26. 17:10 | válasz | #59
Ha minden IE jobb mint az Opera es majdnem minden Firefox majdnem jobb mint az a legtobb IE akkor Az Opera:

a) Szar
b) Jo
c) majdnem jo de annyira megsem
d) Hulye vagyok, nem akarok regisztralni

Valami ilyesmire gondoltal?

:o)

Y
dokar  
2005. okt. 26. 16:16 | válasz | #58
Ez csak az én személyes véleményem volt.
dokar  
2005. okt. 26. 16:14 | válasz | #57
Megint megy a bolondok háza!

Sztem nagy hülyeség ez az MS őrület és MS utálat.

Az MS fanok mindenben az MS dolgokat keresik, és tök mindegy mi az, az MS-t fogják isteníteni, ahelyett, hogy körül néznének az adott kategóriában. Az ellentábor meg ennek épp az ellenkezőjét csinálja, minden jó neki, csak az MS-től ódzkodik.

Ha minden cucc MS, akkor az olyan egyhangú, mintha pl minden holmid csak a kék színű lenne.
De az se jó, ha valaki pl gyűjti a színes üvegolyókat, de a kék színűeket mindig "eldobja".

Én oprendszernek win-t használok, webnek FF-t néha IE-t is, emailnek TB-t, web programozásnak Macromedia-t, rendszerprogramozásnak VS-t, filmnek Mplayer-t és zenének Winampet!
Macc  
2005. okt. 26. 12:21 | válasz | #56
figyi, en egy szoval nem fikaztam a frontpage-t, viszont engedtessek mar meg nekem, hogy designer szemmel otvarnak tartsam a frontpage-el keszitett oldalakat...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 26. 10:45 | válasz | #55
nemtom, fontpage-en mit kell fikázni. az nem egy developer program, sima júzer alkalmazás, ami tele van előre készített modulokkal, h a lámer is összedophassa a családi kirándulást bemutató galériát. ezért adják az ofisszal (a többi júzer alkalmazással) és van helyette más a VSben.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 26. 10:42 | válasz | #54
#47, rég? ff-ben mi a régi? újszülött csecsemő :P

#48, tipikus fika paranoia. egyébként te magad válaszoltad meg, msnek piac a kereső, a böngésző csak egy eszköz amivel lehetőséget biztosít és odacsábítja a felhasználókat. és ebből közvetett haszna van. tehát nem közvetlen. de azért örülök, h belém kötöttél.

#49 exploit és nem heck és azok is csak a nem dokumentált fícsöröket jelentik. és a w3c _AJÁNLÁS_ nem törvény és még csak nem is szabvány. semilyen kötelező érvénye/ereje nincsen. és IE3 környékén a szabványok igencsak elavultak voltak, így ha vmi újat akartak felmutatni akkor magukra voltak utalva. aztán w3c átvette az ötletet, módosított rajta és hopp itt a de Facto ajánlás amit az IE nem támogat.
Macc  
2005. okt. 26. 10:35 | válasz | #53
ha CSS-ben szeretnel osszehozni egy kulturalt szabvanyos(!) layoutot, akkor majd fogsz vele szopni. Amig frontpaggel csinalsz otvar tipusu weblapokat, addig csak mas fog szopni:)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 26. 10:31 | válasz | #52
2 kiegészítés/ellenvetés:
1. dizájnolásra használni a <table>-t manapság már majdnem olyan bűn, mint a goto utasítás 3. generációtól fölfele. minden nyelv ismeri, mégsem ajánlatos használni és 1est ad a tantóbácsi.
2. a flash és java oldalakkal az a baj, h a SEO szempotjából nullák. ha már itt tartunk, az internet fejlődését legjobban a google és tsa-i hátráltatják, azzal, h spiderbot-ok elég "buták" és gyakorlatilag a standard htmlen kívűl semmit nem ismernek. az "ajax"-ot is ez hátráltatja a legjobban. márpedig ha valaki azt szeretné, h olyan oldala legyen amit meg is találnak (ki nem akarná?), az kénytelen a google tudását szem előtt tartani és nem a böngészőjékét.
Caro  
2005. okt. 26. 10:28 | válasz | #51
Ez a PC piacra is igaz. Mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti.
És emiatt kell ma is a driverekkel szenvedni.
Egy új hipertext szabvány kéne, nem ilyen elbonyolított baromságok.
És törekedni arra, hogy a böngésző az _BÖNGÉSZŐ_, tehát NEM kommunikál a géppel, NEM ír ki vinyóra dolgokat, NEM olvas onnan, kivéve ha a felhasználó SZÁNDÉKOSAN azt akarja, hanem az oldal "programját" jeleníti meg a saját "VM"-én.
arty  
2005. okt. 26. 10:15 | galéria | válasz | #50
a kérdés, valóban 100% ban átvették a szabványokat, vagy a szokásos módon csak 90%-ban és ismét csak hekkelgetheti mindenki az oldalát/böngészőjét az ie7 hez ..... ? :(
arty  
2005. okt. 26. 10:13 | galéria | válasz | #49
azt, h az internet tele van "hekkelt" oldalakkal, köszönjük a köcsög saját "szabványokat" használo IE motoroknak, a 3.0 óta! :(

MS mindig is arra törekedett, h teljes monopoliumot alakithasson ki, ennek következtében sok oldalt liinuxon, mekintoson, egyében NEM tekitnhettél meg, ez még most is helyenként jellemző. Milyen egyszerü is lenne, ha lenne A szabvány és mindenki az ALÁ fejlesztené a bönhgészőjét, nem kéne egymást okolni!

Alapvetően a netscape is és az MS idézte elő a jelenlegi helyzetet :(
2005. okt. 26. 10:13 | válasz | #48
"be kellene látni, h az msnek a böngésző nem üzleti piac" - már hogyne származna belőle üzleti haszna. Pl firefox meg google együttműködnek azért, hogy a google keresések eredményeit a firefox ügyesen elő tudja tölteni a háttérben, ezért firefox alatt a google gyorsabb tud lenni mint IE alatt. MS meg együttműködik saját magával, hogy a saját keresőjének eredményeit előtöltse a háttérben, ezért IE alatt az ő keresője legyen gyorsabb mint a google. És a saját keresőoldalán meg ugyebár már van reklámbevétel. Esetleg szabotálja a google-t, mert tőlük az is kitelik, hogy 1 százalék eséllyel korruptált csomagokat csempésszenek a google.com-ra vonatkozó hívásoknál. Mivel ő az oprendszer, ezt simán megteheti...
Andris  
2005. okt. 26. 08:39 | válasz | #47
Akárhogy is nézem az IE7 nekünk csak jó. Mivel a legtöbb oldalt még most is IE6-ra optimalizálják ezért teljsen vissza van fogva a fejlődés. Viszont az IE7 megjelenésével a MS újabb technológiáknak ad teret. (amik persze már rég megvoltak a Firefoxban meg a többiben, de hiába ha nem támogatták őket)
Minden rosszban van valami jó :)
2005. okt. 26. 02:57 | válasz | #46
En is ki fogom probalni....
2005. okt. 26. 01:23 | válasz | #45
Én mint szintén Opera fan, érdekfeszítve várom az új IE-t. Ennek több oka is van. Egyrészt néhány éves webfejlesztői tapasztalatom szerint az Opera nem kezeli rendesen a CSS szabványt, másrészt a JavaScript kódok körül is különböző problémákat vet fel. Én mégis azért szeretem jobban az összes jelenlegi böngészőnél, mert számomra az esetek 90%-ában jobb böngészési élményt nyújt, és több benne a lehetőség, főleg ha mindezt a 3Mb-os telepítőhöz viszonyítjuk. Sok dologban élenjárónak tartom, megint sok dologban pedig határozottan el van maradva. Véleményem szerint az Operának a nyíltkódú fejlesztési stratégia sokkal többet hozna a konyhára, mint a jelenlegi zárt. A cég úgytűnik számomra, hogy nem képes lépést tartani a felmerülő igényekkel és újonnan megjelenő szabványokkal szemben. Ha a jelenlegi elveiken nem változnak, nagy valószínűséggel alul maradnak a piaci versenyben. A necckép a bukását követően képes volt üzleti modellt váltani, és ennek köszönhetően az FF sikeres lett (én személy szerint mondjuk nem kedvelem, de ez megint teljesen szubjektív és senkit se érdekel :P). A 4 éves IE motor még most is jobban kezeli a szabványokat sajnos mint az Opera. Hogy az operában miért nincs például DOM és normális XML/XSLT kezelés, számomra sem világos, mert jelenleg úgy tűnik, hogy ezeké a technológiáké a jövő. Az MS ez mindenkinél korábban látta. Én speciel könnyen lehet hogy az Operámat lecserélem IE7-re, mert az alapvető dolgok amiért ma Operát használok, azok az oldal megjelnítési sebesség és a tabbed browsing. Ha az IE kompaktabb lesz és ugyanakkor gyorsabb mint a többi böngésző, én legfeljebb az oldalakkal való kompatibilitás tesztelésére fogom használni a többi böngészőt.

Amúgy a legegyszerűbb, ha az ember megtanul alapelvek szerint összeállított dizájnokkal dolgozni és építkezni, mert az szinte 100% cross-browser kompatibilitást eredményez:
- táblázatok + CSS használata, minimális és minden böngészőben szabványos JS kódokkal.
- ActiveX és DOM nélkül.
- lehetőleg Java és Flash programok felhasználásával, mert ezekhez minden lényeges platformon van elérhető megjelenítő.
- Átgondolt, egyszerű struktúrával.

Ezek az én alapelveim, néhány év után.
2005. okt. 25. 23:17 | galéria | válasz | #44
Aki az IE6-ot hasonlítja az Operához vagy a Firefox-hoz az egyszerüen nem normális... az IE6 már 4 éves progi könyörgöm... ha reális képet akarunk akkor az IE7-tel kéne tesztet készíteni...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 23:12 | válasz | #43
az is jellemző, h a fikázóknak az jön le, h a szemét ms árucsatolással próbálta tönkretenni a konkurens böngészőket. közben semmi másról nincs szó, mint, h úgy tekintettek az IEre mint az operációs rendszer tudását kibővítő eszközre.
be kellene látni, h az msnek a böngésző nem üzleti piac (értsd: nem származik közvetlen haszna belőle), szimplán egy járulékos terület, ellentétben pl az operával vagy a mozillával, akiknek nincs semmi másuk.
persze ehhez azt is érteni kéne, h ms nem csak egy operációs rendszert vagy csak egy böngészőt fejleszt, hanem egy egész programozási platformot, aminek része minden egyes terméke (win, ofisz/IE, .Net/VS, stb.).
2005. okt. 25. 23:11 | galéria | válasz | #42
Stabil fél 0.5%-on áll az Opera... Még a Netscape is
2%-os részesedéssel bír...

Vannak jó dolgok az operában, de nem kell nagyobb feneket keríteni neki mint amennyit ér...

FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 23:00 | válasz | #41
ffnek sikerült ráéreznie a piac igényeire, ezért lett sikeres. ezt akár lehet a misztikus userfriendly-séggel jellemezni. általában ebben jobb ms, mint más sw gyártók.
nem kell semmit belemagyarázni, az IE3 ferpléjben győzte le netscapet, és miután magáénak tudta a piac nagyobbik felét, akkor került integrálásra a winbe. szó sincs arról, h az ms ráeröltte volna a népre. egyszerűen jobb, gyorsabb, nagyobb tudású volt és jobban megfelelt a valós piaci igényeknek mint más böngésző.
smv  
2005. okt. 25. 22:56 | válasz | #40
Ok, megfogadom amit mondtál, de szerintem én nem tényként közöltem, csak kifejtettem az én szubjektív véleményem (mint Opera fan).
2005. okt. 25. 22:46 | galéria | válasz | #39
azért az FF nem azért került a figyelem központjába, mert reklámozták. hanem azért mert reklámozták, és bevállt. nagy különbség :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 22:44 | válasz | #38
rakat cuccot meg lehet úgy oldani, h ne keljen plusz munkát végezni és az eredmény is ugyan az legyen, csak ismerni kell a közös nevezőt.

egyébként üzleti szempontból úgy van, h elkészíted a kódot IEre és utána kell szarakodni a többivel. hosszú évekig IE volt A böngésző (a maga 9x%os részesedésével), ezt hangyányit az FF rugta fel, de mint látjuk nem túl tartósan. persze ha nem lett volna az FF, akkor most nem örülhetnénk az IE7 új fícsöreinek. a vicc, az h ff semmi olyat nem tudott, amit korábbi böngészők már nem tudhattak a magukéknak, csak valahogy mégis a figyelem középpontjába került, aztán hirtelen mindenki azt hitte, h feltalálta a "spanyolviaszt" (de jól esett leírni ;P) - jó példa erre a füles megoldás.
2005. okt. 25. 22:39 | válasz | #37
Az internetezők 90%-a? :)
2005. okt. 25. 22:37 | válasz | #36
wow, sok buta amcsin kívűl vajon ki fogja majd használni ?
2005. okt. 25. 22:33 | válasz | #35
Én is láma vagyok webszerkesztéshez, de épp most dobtam össze egy lapot és roppant idegesítő, hogy csak az IE miatt kell még beleírnom jópár plusz sort és paramétert mert az istenért nem boldogul el a lapokkal mint a többi böngésző. Persze minden megoldható, de azért nem mindegy mennyi idő alatt...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 22:28 | válasz | #34
akár hiszed akár nem, pont a bonyolultabb módon próbálkozol :)

egyébként amikor én kezdtem és minden segítség nélkül összedoptam egy odlalt, akkor az IEben jól ment és a többiben volt szar. ennek egyik oka biztos a gondolkodás módom, a másik, h az IE fordítója sokkal hibatűrőbb, akár elgépelésből adódó hiba sem jelenthet neki gondod. persze ez invalid kódot eredményez és a hiba is nehezebben észrevehető. de felmerül a kérdés: hiba-e egyáltalán, ha a böngésző a várt eredményt hozza?
persze ha az ember elkezdi szentírásként követni az ajánlásokat, akkor elég sok bajba ütközhet.
egy jó tanács: sosem attól jó egy oldalad, h a w3c validator azt mondja rá. a leg validabb és legszebb kódú oldal simán lehet egy rakat szar. nem szabad hagyni, hogy a kód szépségebe ölt energia az oldal megjelenített végeredményének rovására menjen.

ja és ha már beismered, h nem vagy egy pro, akkor legalább ne nyomasd tényként a tapasztalaidat. és legfőbbként ne próbálj meggyőzni a vélt igazadról.
smv  
2005. okt. 25. 22:14 | válasz | #33
Mondtam, hogy az álltalam használt technika nem tökéletes, és, hogy biztosan megoldható minden valahogy, ileltve, hogy ugyanolyan legyen. Nem mondtam, hogy nem. De én a legegyszerűbben (nem értek még hozzá annyira) próbálom megcsinálni a dolgokat, és ami szembetünő, hogyha minden alatt jó, az én kis lami módszeremmel, akkor IE alatt miért nem. Ha FF Opera stb ugyanúgy értelmezi a kódot, akkor az ie miért nem. Nekem csak ennyi a problémám.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 22:12 | válasz | #32
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 22:08 | válasz | #31
ne kamuzz, ha bárminek css-en keresztül pixelben adod meg a méretét, az pont ugyan akkora lesz.
az inputok mérete akkor különbözik, ha nem cssben, hanem a html tag width vagy length paraméterét adod meg (és itt sem bug miatt más, hanem azért mert ott a karaktel szélességgel számol, az meg böngésző és felhasználó függő).

táblázatokat meg táblázat megjelenítésére kell használni és nem dizájnolásra, azért találták ki a css-t, hogy végre számüzni lehessen a <table>-os oldal szerkezet építést.

IEnél gond szokott lenni, h bizonyos tegek után berak egy sortörést (ilyen a table is), de ez sem bug, szimpla koncepciós elgondolás és marha könynen orvosolható.

mi is baj azzal az oldallal?
smv  
2005. okt. 25. 22:07 | válasz | #30
Persze hogy érdekel. Előbb utóbb én is ezzel akarok foglalkozni, de még nagyon gyerekcipőben járok hozzá, tehát minden újra vevő vagyok. De az olyan technikák is érdekelnének, amivel minden böngészőre optimalizálod az oldalakat. Persze ha nagyon titkos dolgok akkor nem, de nagy segítség lenne. :)
2005. okt. 25. 22:07 | válasz | #29
Ok, reméljük a legjobbakat.
smv  
2005. okt. 25. 22:05 | válasz | #28
Igen, ez így van, bár pl a darksyten olyan 60% az opera&FF kombo aránya az IE-vel szemben, tehát oda jól jön. De szerintem elvárható, hogy ha Opera&FF&Konquerror&stb böngészőnél jó, akkor az IE is kezelje már le rendesen.

De nem vagyok pesszimista, remélem, hogy megjelenik az IE7 és minden megoldódik.
2005. okt. 25. 22:00 | válasz | #27
ja értem... hát ez nagy szívás valóban. ha el kell döntened, hogy csinalsz egy honlapot, és a 80%-ra akarod-e tervezni vagy pedig a maradék 20%-ra (böngészők részesedése). És te a 20%-ra tervezel. na mind1...
Zedas  
2005. okt. 25. 21:59 | válasz | #26
"Próbálj már meg egy olyan oldalt csinálni, ami IE&Opera&FF alatt is tökéletesen ugyanúgy néz ki"
Jelenleg minden általam csinált weboldal ilyen :)
Tudod, a webtervezők ebből élnek...
Amíg nem láttál XSLT-t, vagy nem tudod mi az, nem tudom én sem elmagyarázni hogy miért is olyan jó.
Ha érdekel, holnap összeütök egyet.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 21:58 | válasz | #25
érdekes ez a hozzáállás. külföldi oldalakon (msdn blogokban is) megfigyelhető, h a fikázók "tudatosan" érthetetlenkednek és mintha csak ügyvédek lennének minden mondatba szerkezetileg belekötnek, a mondanivalót meg direkt félreértik.
nemtom ez mér jó nekik.
a lényeg, bármit is tesz az ms az a szükségszerűen rossz.
smv  
2005. okt. 25. 21:54 | válasz | #24
Ez kbupdatere volt válasz, csak elfelejtettem a válasz linket...
smv  
2005. okt. 25. 21:53 | válasz | #23
Táblázatok, szövegek igazítása css-el. +- eltoltás fel le px-ben megadva. a password tipusú inputokat szarul méretezi, vagy csak mert olyanja van arrébb rakja a képeket, és nem pont egymásra.

Persze én sem valid honlapokat csinálok, sőtt a béka feneke alatt sem vagyok, de pl ott a http://darksyte.uw.hu .Ok, szar a forrás, szar az egész, de ha FF és Opera elboldogul vele, hogy pont ugyanúgy nézzen ki, akkor az ie miért nem képes erre?
2005. okt. 25. 21:51 | válasz | #22
Tudod ez olyan, hogy ha vki(k) azt hangoztatná(k) (ezek pl az MS fikázók) egyfolytában, hogy a Föld kocka alakú márpedig csakazértisaz, mert mi utáljuk a gömböt (MS) (-> vagy a forgási ellipszoidot).
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 21:51 | válasz | #21
1. az IE6 előbb jelent meg, mint a legtöbb ajánlás(! -nem szabvány) azon a listán
2. az hogy kevésbé simul az ajánláshoz nem jelenti azt, h kevesebbet tud. a valóság az, h az IE6 fícsör listája a leghosszabb a jelenlegi böngik között (fejlesztőire gondolok).
3. a listán több sorra van alternatív megoldás, csak ügye az nem "szabványos".

-------------
egyébként akármennyire hihetetlen, az opera xml-hez való hozzáállása elég idegesítő. cégnél el is döntöttük, h nem foglakozunk vele, az oldalak accessibility-je elég nagy ahhoz, h operában is minden infót megkapjon a látogató, max a "user experiment" lesz kissebb.
2005. okt. 25. 21:47 | válasz | #20
Ugyan, ez csak a szokásos gépesített: "eM eS fika program indul, MS fika, MS fika" Bármi mi is legyen.
2005. okt. 25. 21:46 | válasz | #19
pl mit lehet szopni? én sose szoptam IE-vel. kérlek taníts:D
2005. okt. 25. 21:37 | válasz | #18
Igazad van, az IE a leggyengébb a három böngésző közül.

http://nanobox.chipx86.com/browser_support.php

Ezt nézzétek csak meg.
smv  
2005. okt. 25. 21:29 | válasz | #17
Most majd kapom az ívet h qvaanyám, hülye vagyok.
smv  
2005. okt. 25. 21:28 | válasz | #16
Én Opera párti vagyok. Minden FF és IE fan folyton hangoztatja, hogy az Operával nem kell számolni, mert annyira kicsi a részesedése. Akkor most miért kell ez, hogy a gonosz Opera miatt nem fejlődik a web? Próbálj már meg egy olyan oldalt csinálni, ami IE&Opera&FF alatt is tökéletesen ugyanúgy néz ki. Opera&FF még menni fog rendesen, de az IE-vel sokat fogsz szopni, tehát én még midnig az IE-t tartom a web rákjának.
2005. okt. 25. 21:26 | válasz | #15
Baromira nem úgy néz ki mint ami kipusztul...SŐT!
Zedas  
2005. okt. 25. 21:14 | válasz | #14
Ez így ebben a formában nem igaz. Az IE nagyon is jól használható intranetes fejlesztésekhez és nagyon kényelmes a DOM modellje (persze nem szabványos).
Tele van buggal, kissé elmaradott, de baromi jó dolgokat ki lehe belőle hozni. Hozzátenném még hogy a Firefox teljes mértékben kompatibilis az IE nem szabványos dolgaival is.
A CSS2 támogatás pedig nagyon szép, de a webfejlesztők zöme még az egyest sem tudja tisztességesen használni, plusz az XSLT teljesen feleslegessé teszi a CSS2-t is, illetve tenné ha lehetne szabadon használni, ami ugye az Opera miatt nem lehetséges.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 21:12 | válasz | #13
ah, tökéletesen bebizonyítottad, h mennyire láma vagy.
nem tudom mire vagy nagyképű, látni, h fingod nincs az egésztől. biztos szereted a fórumokat használni dühöngőnek.
kár, h nem kell reg előtt kitölteni 1 inteligencia tesztet, sokat segítene.
arty  
2005. okt. 25. 20:53 | galéria | válasz | #12
az IE már 10 éve hátráltatja a web fejlődését ...

köcsög monopolium :(
szacsi  
2005. okt. 25. 20:49 | galéria | válasz | #11
Zedas  
2005. okt. 25. 20:42 | válasz | #10
Az Opera a legnagyobb kib@szás a webfejlesztőkkel az utóbbi négy évben. A fejlesztői stáb azon döntése hogy nem támogatja az XSLT technológiákat, kb. 2-3 évvel veti vissza a web fejlődését.

Remélem kipusztul a francba.
mousee  
2005. okt. 25. 20:24 | galéria | válasz | #9
Te is befoghatod az óriási szakértelmddel