A neves hannoveri számítástechnikai, informatikai és szórakoztató elektronikai kiállítás szervezői kénytelenek tudomásul venni, hogy jövőre újabb nagy vállalat marad távol a rendezvénytől.
Hirdetés
Napjainkban a számítástechnikai és informatikai kiállítások szervezőinek azzal a problémával kell szembe nézniük, hogy egyre több cég mondja le a részvételét ezeken a rendezvényeken. Nincs ez másként a CeBIT esetében sem. Az okok igen sokrétűek, de főként a kiállítási költségekben keresendő, hiszen egy nívós megjelenés, standokkal, kivetítőkkel, a kiutaztatott szakemberekkel nem két, hanem több ezer vagy millió euróba kerül.
A 2006-os CeBIT szervezői egy újabb nagy cégről kénytelenek lemondani. A Sony ugyanis bejelentette, hogy nem akarja képviseltetni magát a jövő évi kiállításon. Az indok: a szórakoztató elektronikai termékekhez képest "túl technikai" jellegűnek tartják a rendezvényt.
A cégek többségét azonban mégsem az ár tartja vissza a megjelenéstől, sokkal inkább két másik ok. Az egyik, hogy a legtöbb rendezvény - tisztelet a kivételnek - már afféle dzsemborivá alakult át, ahol mindennapossá vált a különböző prospektusokkal tömött nejlonzacskókkal rohangászó tizenévesek látványa, másrészt pont emiatt eltűnt vagy kezd eltűnni a kiállítások szakmai jellege. A nagyvállalatok többsége éppen ezért inkább már csak a kizárólag szakmai rendezvényeken (például Intel Fejlesztői Fórum - IDF stb.) képviselteti magát.
"Be kellett látnunk, hogy a CeBIT már nem a megfelelő kiállítási- és reklámplatform a számunkra. A termékeknek napjainkban olyannyira rövid lett az "élettartama", hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy új termék piacra dobásával a CeBIT-ig várjunk. Abszurdum, de igaz: gyakorlatilag már három havonta jelennek meg új termékek, mindez azt jelentené, hogy a CeBIT akkor lenne megfelelő, ha hat hetente lenne" - nyilatkozta Manfred Gerdes, a Sony Németország vezetője.
Szakértők szerint ez csak az egyik indoka a távolmaradásnak. A másik sokkal inkább a Sony új elnöke, Howard Stringer által négy héttel ezelőtt kihirdetett takarékossági programban keresendő. Ennek keretében leépítések várhatók az összes Sony kirendeltségen és a megtakarítási tervekbe nem fér bele egy költséges CeBIT-túra.
Mert nem potenciáli vásárló, persze h tervezget, nyilván tetszik is neki, de nem tudja megvenni, és innentől bukta! ha anyucinak kéne kifizetnie akkor onnantól már hiába akarja a gyerek, valamint ha oda nem léphet be (mondju ka korhatár miatt), akkor amikor eleget tesz a kritériumoknak, még jobban is for öülni, h mostmár végre bemehet, és sokka ltöbb esély van rá h ami megtezsik neki vásárol is! amugy amit láthattunk a cikkben ez ahivatalos verzió... De igencsak a pénzhiány állhat a háttérben ahogy a cikk végén is írja, elég durva amiket művel a sony, de nekem eddig se jött be szal szarják csak el még jobban
Én is sokat jártam kiállításokra, de a nagy mennyiségű kiállító miatt nem sok marad meg az emberben. Végül is a Sony nem az üzletek polcairól vonul ki, hanem a kiállításról. Manapság egyébként is sokkal nagyobb eredményt lehet elérni interneten keresztül, mint egy kiállításon, amit jó esetben is csak párszázezer ember néz meg. Van eszük, hogy felismerték.
Én nem értem, azok a gyerekek nemsokára felnőnek és potenciális vásárlók lesznek. Én naponta járok el a BNV mellet vezető úton dolgozni, érdekes látni, hogy sok gyerek járkál megpakolt szatyival olyan kiállítás előtt ami nem igazán nekik szól. Miért baj ez ? A jövő az övék és már fiatalon belenevelhető, hogy ez igen is jó és igen is ez kell nekik. Fontos a gyerekek jövőképének kialakításában a mostani benyomás. (ha nagy leszek, nekem ilyenem meg olyanom lesz). A Mcdönci is már a gyerekekre épít(kis ajándékok, stb..), hogy ha már nagyok lesznek és vagy 110-120kg-osak, érrendszeri problémákkal(stb.) megáldva még akkor is visszajárjanak sajtburgert zabálni, persze a gyerkőcével együtt.