Szabadalmakat sért az XML?
2005. október 24. 22:26, hétfő
Szabadalmi védettséget jelentett be az XML fájlformátumra az Észak-Karolinában nyilvántartott és ugyanezen államban székhellyel rendelkező Scientigo. Egy szabadalmi ügyekre szakosodott ügyvéd azonban megkérdőjelezi az esetet és kétségesnek tartja, hogy az esetleges szabadalmi pereket megnyerheti a cég.

Hirdetés

A Scientigo tulajdonában két, az 5.842.213-as és a 6.393.426-os számú szabadalom is van, amelyek "az adatok semleges formátumú cseréjére" vonatkoznak. Doyal Bryant, a Scientigo vezérigazgatója szerint mindez azt jelenti, hogy az XML fájlformátum megsérti az 1997-ben elfogadott szabadalmaikat.

Bryant elmondta, hogy egy partnercéget bíztak meg a licencfeltételek megvizsgálásával. A vállalat azóta 47 különböző társasággal folytatott tárgyalásokat, köztük olyan óriáskonszernekkel is, mint az Oracle és a Microsoft. A megbeszélések célja a licencdíjakról való megállapodás volt. Bruce Sunstein, a bostoni Bromberg & Sunstein Ügyvédi Iroda társtulajdonosa és szabadalmi ügyekre szakosodott ügyvéd azonban kételkedik abban, hogy a Scientigo képes lenne-e valóban a licencdíjakat beszedni. Az XML ugyanis az 1980-as évekből származó SGML utódjának tekinthető, amelynek az alapkoncepciója viszont az 1960-as évekből származik.

Az XML tehát nagyobb múltra tekinthet vissza, mint a Scientigo, és ez már önmagában kérdésessé tenné az esetleges szabadalmi perek pozitív végkimenetelét az észak-karolinai cég számára. Valószínűbb, hogy Bryant és kollégái csak blöffölnek, vagy így próbálnak némi pénzt kicsikarni az informatikai vállalatoktól. Az Oracle, az IBM és a Microsoft illetékesei mindenesetre eddig nem kívántak nyilatkozni az ügyben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
crx  
2005. okt. 25. 22:49 | válasz | #20
Ezeket valaki szabadalmaztasa nekem a 0-9 ig a számokat a magyar és a külföldi abc ét és esetleg még a 4 fő szint akor perelek be mindenkit.Ez egy idiotaság ez a szabadalmaztatás.
2005. okt. 25. 18:05 | galéria | válasz | #19
Amcsi az ingyenélők hazája, mindenki csak nyerészkedni akar. Mondjuk nálunk is.
pemga  
2005. okt. 25. 13:16 | válasz | #18
De igen, ez benne van a törvényben/szabályzatukban is. De a szabadalmi hivatal állapítja meg, hogy mi az új. Kb úgy működik, hogy ha ők nem tudnak még róla akkor új. Ez gondolom úgy történik, hogy rákeres az archívumukban, egyébként sok a duplikáció. Ha Te utólag tudod bizonyítani, hogy Te már a szabadalmi eljárás megkezdése előtt használtad, akkor a szabadalmat semmissé lehet tenni (az ő pénzigényével együtt). Ez egy bírósági per keretében zajlik és Te kezdeményezed a szabadalmat birtokló ellen. Látszik, hogy ez egy baromi idő és pénzigényes folyamat amit nem fog egy mezei feltaláló véghezvinni, ha nincs mögötte senki.
NEXUS6  
2005. okt. 25. 12:32 | galéria | válasz | #17
Amúgy valamelyik cikkben volt, hogy a nagy M$-nek is micsoda erőfeszítésébe tellik legálisan lejátszani az ügyeket. És ráadásul micsida csúszásokat is jelent időben még a fejlesztések esetében is, amíg lecsekkolnak valamit.
NEXUS6  
2005. okt. 25. 12:30 | galéria | válasz | #16
Ezek a szabadalmak tényleg hülyeségek. Még hogy fejlődés!!!!

PL van egy terület, ahol van egy kisebb cég aki jól nyomul. Jön egy megamúlti és mellényzsebből kicsengeti neki a jogdíjat. Aztán százzal gázzal el kezdi nyomni a hasonló termékeket, kiscég nem bírja a versenyt tönkremegy, nagycég kegyesen felvásárolja.

Többi kis cég meg csak pislog mert hogy be se meri a lábát tenni a piacra. Nagycég meg csak terpeszkedik és tunyul mert hogy nincs kihívás, ha meg van azt elintézi az ügyvédeivel!!!!
smv  
2005. okt. 25. 11:25 | válasz | #15
Nem csak új dolgokat lehet szavadalmaztatni?
2005. okt. 25. 11:11 | válasz | #14
ha meg mégis magyarok alkotnak valami nagyot (pl lásd rubikkocka) akkor az a külföldi aki fantáziát lát benne felvásárolja fillérekért, és ő már tudja utána korlátlan mennyiségben gyártani, csak az a legszebb benne h egy rossz döntés miatt aki kitalálta az egészet egy fillérrel nem fog ebből az összegből többet látni!
2005. okt. 25. 11:07 | válasz | #13
lool, gomboljunk le még több pénzt a mikrofostról, tőle lehet úgyis... Viszont ha az xml volt előbb akkor a scientigo kerülhet szarba.. :)
faz  
2005. okt. 25. 11:04 | válasz | #12
"az adatok semleges formátumú cseréje"?

a beszéd elég semlegesnek tekinthető vajh'? (vagy az írás? esetleg a farokcsóválás?)
faz  
2005. okt. 25. 10:57 | válasz | #11
Én meg a találmányok szabadalmaztathatóságát szeretném szabadalmaztatni, így ez az én szabadalmam lehetne.

Vagy akkor időhurokba kerülnénk?
Razgon  
2005. okt. 25. 10:56 | válasz | #10
Milyen fincsi kis üzlet lenne nekik, ha ezentúl mindenkinek fizetnie kellene aki XML-t használ. A rohadékok. Remélem hosszan tartó súlyos betegségben fognak megpusztulni.
2005. okt. 25. 10:49 | válasz | #9
Ez a szabadalmi hivatal, meg az egész szabadalmi eljárás egy faszság!
Vigye oda a működő kütyöt, ha megy, jegyezzék be, ha nem megy fizetessék ki vele a vizsgálati díjat és hajtsák el a picsába.
A hülye példán felbuzdulva mindjárt szabadalmi kérvényt nyújtok be, hogy a filmek széő befejezéséhez elengedhetetlen, hogy a főhős a ellovogoljon a naplementébe, és soha többet nem forgathatnak ilyen filmeket!!!
Sőtt bejelenetem, hogy az igazán szép filmekben párbeszédek vannak, sőtt azt is hogy az akciófilmekben akciónak kell lenni, és a romantikusokban romantikának.
Ha azt a galamberegetős faszságot bejegyezték ezeket miért ne tennék!!
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 25. 10:09 | válasz | #8
hehe, tegnap az IBMes hírhez írtam ezt, akkor mégnem volt ez a cikk és misztikus módon a hozzászólásom is eltünt :)
elég pofátlanok, de nagyobb gond ennél, h az amerika jogrendszer élni hagyja őket.

Enkil  
2005. okt. 25. 09:58 | válasz | #7
az ibm és a novell szinte csak a szabadalmaik utáni kapot pénzből él meg
Enkil  
2005. okt. 25. 09:56 | válasz | #6
a pénz a minden
szombi  
2005. okt. 25. 09:49 | válasz | #5
Egy nagyon idióta történet, de megtörtént:
Nyolc éve egy holland fiatalember szabadalmi kérvényt nyújtott be.
Ennek lényege, hogy az igazán szép temetésekre fehér galambokat kell elereszteni.
Szó mi szó, megkapta a szabadalmat, és azóta nem rendezhetnek temetést,
nem forgathatnak filmet a közismert galamberegetéssel úgy, hogy ne fizetnének neki.
2005. okt. 25. 08:19 | válasz | #4
tudom, hogy ez egy nagyon elmés hozzászólás, de az ilyeneket be kéne varrni egy zsákba és addig ütni, amig van még minek puhulnia rajtuk..
egy idó után odáig fajul a dolog, hogy a linux kernel is illegális lesz, mert van benne pár tucat "szabadalom sértés"..
Mberke  
2005. okt. 25. 07:58 | válasz | #3
Az a baj, h eredetileg a szabadalmakat azért hozták létre, hogy gyorsabban fejlődjön a világ, és semmilyen tudás se vésszen el, ne tudják elvennia az új találmányokat azoktól akik kitalálták.
Csakhogy a szoftverek egy nagyon különleges része a termékeknek, itt pont fordítva működik a dolog. Hihetetlen mértékben lelassítja a fejlődést. Nem lehet semmi újjal előállni, mert a nagy multiknak rengeteg szabadalmuk van amivel bárkit meg tudnak fojtani ha akarnak.
Szóval az egész logikáját nem értem miért is kellene!!! Jójó persze a multiknak jó:(
k0zi  
2005. okt. 25. 06:14 | válasz | #2
Hogyan tégy keresztbe az ilyen cégeknek:
1.) Ne támogasd a szoftverszabadalmakat!
2.) Ne támogasd a szoftverszabadalmakat!
3.) Ne támogasd a szoftverszabadalmakat!
2005. okt. 25. 05:27 | válasz | #1
Vicc neve: hogyan gazdagodjunk meg 5 egyszerű lépésben! Lépések:
1.) Végy egy népszerű informatikai megoldást.
2.) Végy ügyvédeket.
3.) Végy pár régi szabadalmat, ami a tulajdonodban van és régebbi mint az 1-es pontban választott informatikai megoldás.
4.) Peredl be a megoldást gyártó céget, ezzel teremtve reklámot a cégednek.
5.) Fizesd ki az ügyvédet a bukott per után, hiszen az egész világ összes sajtójánaka reklámköltségét megspóroltad, így megéri a pert elbukni, illetve az amúgy is kérdéses szabadalmakat, amik jószerivel fabatkát sem érnek.

Vicc vége.

Nevetés elmarad.

Ez nem vicc, ez a valóság.

Nevetés. Sírás.