Eligazol a Microsofttól a Wiki atyja
2005. október 19. 19:24, szerda
Az internetes enciklopédia, azaz a WikiWikiWeb koncepciójának ötletgazdája két év után egy nyílt forráskódú projekt kedvéért hagyja el a szoftvercéget. A Wikipediát eközben egyre több kritika éri színvonalának süllyedése miatt.

Ward Cunningham távozásáról a Microsoft Watch számolt be. Eszerint a szakember az Eclipse Foundation igazgatójaként folytatja karrierjét, és feladata többek között a közös fejlesztések felügyelete lesz. Cunningham - akit a szoftvercég lépéseit és terveit közelről figyelő oldal az utóbbi évek egyik legjobb igazolásaként jellemez - nem végzett közvetlen fejlesztői munkát, hanem a Patterns & Practices csoport tervezőjeként dolgozott. Távozását néhány blogban már korábban említették, ám az ok megjelölése nélkül.

Az Eclipse Foundation nem akármilyen cégeket tömörít. Olyan nagykutyákat találunk közöttük, mint a BEA, a Borland, az IBM, az Intel, a Red Hat, az SAP vagy a Novell SUSE. A szervezetet az IBM alapította még 2001-ben, ám az Eclipse tavaly óta független csoportként tevékenykedik. A közös fejlesztések egy olyan platform kidolgozására irányulnak, amely több téren is felveheti a versenyt a Microsoft Visual Studio csomaggal - ebben is segíthet a Macromedia, amely nemrég csatlakozott az alapítványhoz. Nyilvánvaló, hogy Cunninham távozása kellemetlenül érinti a szoftvercéget, pláne, hogy egy riválishoz igazol át.


Eközben egyre több kritika fogalmazódik meg a Wikipedia minőségével szemben, amely sokak szerint kívánnivalót hagy maga után. Ezek legtöbbje kívülről érkezik, ám mostanában már az alkotók, a projekt működtetői is megszólaltak. Larry Sanger, egykori társalapító, aki időközben távozott a csoporttól, már tavaly megfogalmazta ellenérzéseit. Szerinte az enciklopédia három fő problémával küzd: a hitelvesztés, a felelőtlenül viselkedő, öntörvényű felhasználók túlzott befolyása, valamint az az elidegenedés. Ez utóbbi alatt nem a felhasználóktól, hanem a "szakmától" való elidenegedést érti, amely a tudás, a szakértelem tiszteletének hiányával párosul.

A napokban Nicholas Carr kritikus hangvételű cikkében kifogásolta, hogy az enciklopédia képtelen megfelelni az új kihívásoknak. Írásához két bejegyzést választott ki, Bill Gatesről, illetve Jane Fondáról, és ezek minőségét taglalta. Nemes egyszerűséggel "szemétnek" nevezte a két bejegyzést, amely hemzseg a valótlan, kétségbe vonható állításoktól, és egyáltalán nem felel meg az elvásároknak. Jimmy Wales, a másik, jelenleg is aktív társalapító nem értett egyet Carr kritikájával, ám azt elismerte, hogy a két idézett bejegyzés valóban minősíthetetlen.

A működtetők és a felhasználók visszajelzései alapján úgy tűnik, hogy a Wiki a technikai, nagyobb szakértelmet követelő témákban megbízható, míg az általános jellegű bejegyzésekben bőven hagy maga után kívánnivalót. Kérdés, hogy milyen módon lehetne ezen javítani, hiszen a jelek szerint erre még mindig nem találtak megoldást.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 21. 11:23 | válasz | #58
végén még bebizonyítod, h az OpneGL nagyobb game platform mint a dx :)
Teljesen mind1 hány karmek gém, a játék piac vagy 0,1%át teheti ki.

Én nem mondtam, h ne használd a me-t, csak gondoltam neked is jobb lenne, ha nem abból szereznéd a wines tapasztalatokat. Talén egy licensz frissítéssel olcson beszerezhetnél egy újabbat. De ha az tetszik...

6. ja, csakhogy ez reinstallnál müxik csak...
Ne próbáld már bemesélni, h linuxot 0-ról könnyebb felállítani.

#56 érdekes. én annó 1200est tudtam összemérni egy 1800assal (amd...), majd kicsit később egy 2000el. utolsó kettőnél mégcsak a konfig többi része sem változott. mégis tapasztaltam gyorsulást. egyébként is abszurd amit állítasz. közel nevetséges.

#57, én nem akarok os-t fejleszteni, csak használni. felrakom és _minden_ megy, ez a lényeg.
lehet, h nem vagyok 100% áptudét minden linux installból, de ne próbáld már nekem beadni, h egy install után nem kell még szarakodni mire használható állapotba kerül (ha elfogadod, ha nem, winben könnyebb az alap dolgokat konfigolni).
Caro  
2005. okt. 20. 23:54 | válasz | #57
Nem minden disztrib gyors.
A debian, és az arra épülők gyorsak. A redhat is viszonylag gyors. A suse pl lassú. Uhu-m soha nem volt.
De a linuxot nem is gond fejleszteni, mert moduláris felépítésű. A wint meg egybe integrálják, amitől ugyan gyors lesz, csak egy idő után meghalnak a fejlesztők, lásd múltkori cikk a Vista-ról.
Kötekedhetsz, ha akarsz, de egy linuxhoz normal install-al nem kell ész, és nem lesz lassú, és minden, ami egy átlagembernek kell, fenn lesz rajta.
Caro  
2005. okt. 20. 23:49 | válasz | #56
Összbenyomás. Szoftver-indulási sebesség. Nem a levegőbe beszélek.
Caro  
2005. okt. 20. 23:49 | válasz | #55
1) abból indultunk ki, hogy szerinted 1000 éve nem fejlesztették, ami nem igaz
2) NEM mod-okról van szó, hanem olyan gémekről, amik pl quake engine-t használnak. Köze nincs mod-hoz.
3) abban igazad van, hogy fan, de attól még jó fej. És a jó fejek határozzák meg a piacot, és nem fordítva
4) Debian 3.1, így már ismerős? Nekem linuxal kapcsolatban soha az életbe nem kellett help fórumba írnom.
5) ME-t is lehet hibernálni, de nekem 0-ról hamarabb elindul, még a hibernált xp-nél is jóval gyorabban. Az me köztudottan a leginstabilabb win, néha fagy is, de hetente max 1x. Hogy miért? mert nincs fenn rajt semmi felesleges hülyeség.
Még virtualizációban is gyorsabban elindul, mint a hibernált XP! És gyorsabban is fut. Igaz, a memóriavédelme=0, de nem használom fontos dolgokra.
6) Aha. Szerinted. Elég bemásolni a régi konfig file-t, az esetek 90%-ában már kész is van. A maradék 10%-nál pedig szerver app-onként 5 perc man olvasás, és további 3 perc konfig, meg 15 teszt. Új telepítésnél sem tart sokáig, mert általában egy-két beállítást kell módosítani.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 22:50 | válasz | #54
egyéként kb másfél hónapja egy slokwavet. azelőtt 3 hónapja meg uhut, annál még az ablakmozgatás is diavetítés volt, mikor rákérdeztem aszonták azért mert nem optimizáltam. lol jót nevettem, majd win alól legyalultam.

xp alatt 2x kell az elején továbbot nyomni, sztem azzal könnyebben elboldogulna.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 22:44 | válasz | #53
ezt miben méred? az ablakok mozgatásában? lol
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 22:43 | válasz | #52
1. annak, h hány weblapon _említik_ az OpneGL-t semmi köze ahhoz, h hány játék használja.
2. aktuális vagy közelmúlt beli játékokról beszéltem 10 éves szarok nem érdekelnek és mint írtam noname gagyik sem. egy quake3 hobbi mod nem tesz ki egy teljes jétékot. minimálisan sincs igazad és tudom, h csak engem akarsz idegesíteni, ezért nem foglalkozok ezzel tovább (csak az EA egy délután alatt több játékot hoz forgalomba mint összes kármek endzsint használó játék együttvéve)
2/b. nem...

#48 semmit nem mond és nem is érdekel (ha majd valami gondod van és benézel egy help fórumba akkor csak ezt ad meg, kiváncsi vagyok mire mész vele)

#49 ki nem szarja le, h mennyi idő alatt bootol? a müködési sebesség a lényeg. egyébként egy hibernált xp hamarabb feláll, ráadásként az összes programmal ami leállítás előtt futott...

#50 és mire megy vele, ha a 20 perc után feltelepített disztib még semmire sem használható? ezután jöhet a 2 napos konfigolás. igaz ez disztrib és cél függő, van ahol 2 hét (pl egy fullos webszerver winnél 2 nap, redhatnál 2hét).
Caro  
2005. okt. 20. 22:35 | válasz | #51
Ja, és még valami:
A win egyforma sebességgel megy egy 1000-es és egy 3000-res gépen. A linux az 1000-esen egy enyhén lassabb, mint a win. A 3000-resen viszont EZERREL TÉP.
(bár egy 600-asra is felraktam a napokban, és azon gyorabb, mint az 1000-esen.Igaz, abban viszonylag új 80G-s winyó van, ebbe meg régebbi 40G-s)
Caro  
2005. okt. 20. 22:31 | válasz | #50
Mondd, te mikor telepítettél utoljára linuxot?
Megmondom neked, hogy egy számítógéphez full nem értő embert odateszel egy winxp meg egy suse telepítő elé, akkor bőven a suse-t fogja előbb felrakni.
A múltkor mikor felraktam debiant 3GHz-s gépre, az se volt több 20 percnél, ha leveszem a csomagletöltési időt.
Caro  
2005. okt. 20. 22:29 | válasz | #49
Me licensz járt a géphez, és nem fogok winért pénzt kiadni.
És ez az me gyorsabban bootol, mint a mindenféle bootboosteres XP, 3200+-os gépen.
Caro  
2005. okt. 20. 22:27 | válasz | #48
A sarge van fenn.
Caro  
2005. okt. 20. 22:27 | válasz | #47
1) de igen, az. Nagy számok törvénye.
2) nana. Lehet nem, de az engine-t millióknak adják tovább, és úgy már nagyon sok van. Főleg igaz ez a már free kiadott engine-ökre.(asszem most a quake 3 a legutolsó, amit közkincsé tettek).
3)Mert nem csak win alá fejleszt?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 22:25 | válasz | #46
köhöm, xpnél berakod a lemezt és 20-30p mulva kapsz egy rendesen működő os-t, esetleg fél órát még konfigolhatsz kényelmi dolgokat.
linuxnál ez 2 nap ahhoz, h működjön.
2005. okt. 20. 22:18 | válasz | #45
Linux telepités nem mérvadó. Ahhoz nem kell hozzányúlni mert megy.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 22:14 | válasz | #44
egyébként me-t csak 98se-re érdemes telepíteni (rá frissíteni), mert format után telepítve nem egy nagy eresztés.
igazából nem is egy rendes verzió, csak mivel a 2000 ből nem adtak ki külön desktop változatot utólag próbálták pótolni a hiányosságot. egyértelmű mellék vágány.
azon a gépen amin megy a me érdemesebb 2000et rakni, sőt xp classik beállítással és kevéske konfigolással még jobban megéri.
persze, ha ezek nem elérhetők...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 22:00 | válasz | #43
és min 3 generációval korábbit mint az épp aktuális
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 21:59 | válasz | #42
gondolom linuxból is egy 5 éves változatot telepítettél...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 21:58 | válasz | #41
jaj nemá
1. google itt nem referencia
2. összes carmack game és arra épülő egyéb cucc sehol sincs az össz játékok terén (id nem arról híres, h sorozaton gyártja a játékokat).
2/b. carmack egy fanatikus, egyáltalán nem tükrözi a piaci tendenciát.
Caro  
2005. okt. 20. 21:54 | válasz | #40
Gyak, ha kijön egy új disztrib, addig nem nagyon. De mondjuk debianból az se jön sűrün.
A sarge elég friss, 2005 június, a következő, a woody 2002 júliusi.
Nem sietik el, de a dolgok működnek.
Fagyás gyak kizárva a memóriavédelem miatt. Fagyott már nekem linux, de akkor, mikor nem ment a procihűtő.(P1 166 MMX)
Bár a múltkor mikor telepítettem véletlen megint nem raktam fel(csak a ventit), mert előtte tisztítottam, és raktam gépre, és a másfélórás install közben végig stabil volt(netről szedte a csomagokat, P3 1000). Utána raktam milleniumot, és a formázás közben viszont az kifagyott :)
Otthon most is megy egy 500-as gép 333-ra lehúzva, kibelezve, hűtőventillátor nélkül, aktív bordával, és ez már 1.5 hónapja folyamatosan megy, és stabil. VPN szervernek használom.
Caro  
2005. okt. 20. 21:46 | válasz | #39
Hmm... azért van bőven.
Gyak. az összes Carmack cucc(a Dangerous Dave in the haunted manison az még nem :))
És mennyi minden van, ami az ő motorjaira épül!
Tudom nem referencia, de beírom google-be, akkor OpenGL kb. 7 430 000 találat, DirectX kb. 10 500 000 találat.
Szóval olyan nagy különbség nincs. És azért az 1.3-as ban jó cuccok vannak.
Szerintem te csak a "nagyokat" nézed. Amiben igaz, hogy több a DX-es. De van sok kisebb, ahol viszont a GL vezet.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 21:45 | válasz | #38
persze őszintén ;)
vajon én hogy csinálom, h max hw hiba miatt fagy a win és nem raktam még 1xse újra? 1-2 dolgot leszámítva az alapbeállításon fut...[/apto]
2005. okt. 20. 21:31 | válasz | #37
Értelek Nexus6, nekem is ez volt az érzésem, amikor a Sinclair gépről átültem az első 8086-oshoz.
Azóta kipróbáltam jópár vasat (nem lett belőlem programazó, és már nem is lesz), megmaradtam "parlagi júzernek", aki maga építi a gépét és telepíti a szoftját. És erre a legjobb platform csak a PC maradt. Azt se felejtsük el (annak mondom, aki meg sem született még akkor), 1988-ban egy 8086/1 Mb mem/512kb ISA videó kártya/Nagy FDD/Winyó nélkül/billentyűzet/egér/14-es EGA monitor/akkor még csendes XT előtti ház + DOS úgy 6000 dm volt!
Aztán a gyengus, de használható oprendszer hozta magával azt, hogy lassan elindultak lefelé a vasak árai és ma ennek az összegnek a tizedéből gépet rakhatsz össze.
Linuxosok, nálatok sose fagy?
Ti sosem telepítetek újra?
Őszintén!
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 21:27 | válasz | #36
OpenGL-t már ezer éve nem fejlesztették, ha ms komolyan gondolt játék platformra, akkor ki kellett találnia valamit... (de ezt te úgyse látnád be/értenéd meg)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 21:25 | válasz | #35
IBM a kor szellemének megfelelően egy fix hw-s fix OS-sel szerelt rendszert akart árulni (kb mint most az alma). Ezt az ms rugta fel azzal, h nem cél hwre írt OS-t (amikor gyakorlatilag abbahagyta az OS/2-őt). IBM cseszte el az egészet (szerencsére...), egyszerűen nem gondolta komolyan, egy akkori lead dev írta egy levelező listán egy kérdésre, h azért bukott az egész, mert a kék óriás nem fektetett elég figyelmet (pénzt/marketinget) a fejlesztésbe, ms meg fogta és ott hagyta. nézzétek meg, a nagyon veszteséges PC részlegük most nagyban virágzik más kézben.

ugyan mér lenne szemétség ms részéről? jó volt IBMnek és jó volt neki. ha mind a két fél hasznot húz belőle, akkor egy 3. édes keveset tehet. gondolhatod, h a kezdeteknél msnek nem volt olyan befolyása, h akármilyen szerződést rákényszerítsen IBMre. gyak örült, h megnyete a pályázatot.

#33 ugyanmár, OpenGL egyáltalán nincs elterjedve, ugyan úgy ahogy a linux sincs PCn. sor léci, h hány olyan nagy neves játék jelent meg ami csak OpenGL és nem DX, majd sorold fel azokat, amik csak DX (az 1-2-3 éves portolásoktól és noname gagyiktól kímélj).

#31 kivételesen egyet értek veled (talán mer be is látsz dolgokat), csak a végkövetkeztetésem más, de úgyis tudod mi a véleményem a több osről.
2005. okt. 20. 21:10 | válasz | #34
az opengl 1000 éve megvan ,DE az m$ csakhogy egy os legyen a világon cimmel kitalálta a dx-et és ahogy kinéz a dolog eszében sincs mást használni.
Caro  
2005. okt. 20. 20:23 | válasz | #33
A megoldás:portábilis programozás.
OpenGL eléggé elterjedt azért.
arty  
2005. okt. 20. 19:56 | galéria | válasz | #32
nem is jó, meg jó is :)

ha játszani akarok, nem kell egyik rencerből átbootolnom a másikba ;) stb stb

ettől függetlenül, örülnék, ha a cégeknél NEM win futna, oda semmi értelme ...
NEXUS6  
2005. okt. 20. 18:44 | galéria | válasz | #31
A részemről továbbra is fenntartom, hogy a M$ egy PR lufi!

A PC PR lufinak indult, és az a cég ami ezzel a legjobban tudott azonosulni az meg is kapta magának az egész piacot.

Ha emlékeztek a filmre, akkor azt is tudjátok mi volt az IBM motivációja a PC létrehozásával: egyre másra kezdtek feltünedezni a noname kis gyártók hómkompjúterei. A siker a '70-es évek végén akkora volt, hogy az IBM nem akart az üzletből kimaradni. Csakhogy egy ilyen architektúra kifejlesztése jó pár év, és nekik nem volt semmilyük.
Abszolút külső anyagból dolgoztak mind HW mind SW tekíntetében ők csak a nevüket adták hozzá!!!!

És a buli beindult.
Az emberek rákattantak arra a gépre amit a világ legnagyobb IT cége csinált, mondván, hogy az csak jó lehet.
Csak arra kellett vigyázni, hogy a PC "komoly sámítógép" imidzsét fenntartsák. Ez pedig csak megfelelő PR stratégia kérdése, és semmi másé!!!!

Miközben a sokkal barátságosabb, felhasználóbarátabb, nagyobb tudású és főleg olcsó rendszerek sorban kihaltak, a PC szépen terjedt, hála a sznobizmusnak.

Nem síránkozni akarok, mert manapság már olyan olcsó a HW teljesítmény, hogy még ebből a nem teljesen konzisztens platformból is bagóért szupergépet lehet építeni.

Engem egy dolog zavar, hogy most amikor az IT intelligencia alapszíntje, -hála a win alacsony színvonalának- elég magasan áll (mert eszméletlen tudást követel a júzertől). Most már egy átlag júzer is rájöjön, ha egy gép 10 másodperc alatt nulláról bebútol, evekig nem kell rá rendszert telepíteni, és a hw elemeket könnyű hozzá telepíteni az egy jóbb rendszer, mint ami 10 perc alatt bútol be, 2 havonta újra kell telepíteni, és az új hw továbbra is rizikót hordoz magában.
Most viszont a M$ egyszerűen semmilyen új rendszert nem enged már be a hómkompjúter piacra.

Ez zavar.
Igaza van annak aki azt mondja a M$ nem a gonosz maga. Az egyeduralmához sokkal inkább hozzájárultak a konkurens cégek hibái, mint az M$ vezetésének zsenialitása. És tényleg csak azt teszi mint minden más cég tenne.

De ez gyerekek akkor sem jó, hogy csak egy OS gyártó van és slusz!
Caro  
2005. okt. 20. 18:21 | válasz | #30
Mivan, egyikőtök sem ismeri a sztorit?
Arról van szó, hogy az IBM a PC architektúráját közkinccsé tette, azzal a céllal, hogy okos emberek majd fejlesztenek hozzá. Az lett belőle, hogy a többi cég elkezde másolni. És így vált a PC egy eltejedt, szabványos platformmá. És innen kezdődött meg a robbanás, mert a korábbi inkompatibilis architektúrák nem kedveztek a számtech fejlődésének.
És az IMB a DOS-al együtt adta a gépeit, mert úgy kötött licenszet Billy fiúval, hogy minden eladott gép után fizet neki. NEM minden eladott DOS után!
Így mással is adhadta volna, de akkor is fizetnie kellett volna érte az MS-nek.
Így jóhogy DOS-al adta.
Innen már közismert. De ez az IBM részéről hülye húzás volt, az MS részéről meg szimplán szemétség.
Persze, hogy miért csinálták akkor így, azt nem tudom, de nyilván meg volt rá az okuk.
faz  
2005. okt. 20. 18:03 | válasz | #29
Azt amúgy tudod, hogy értelmezhetetlenek a mondataid? A kérdés felkiáltás (igaziból kijelentés), a következő kérdés szintén kijelentés, az utolsó mondatban lévő mindent pedig addig még nem definiáltad. A tényállás egy szó, a hadd két d, a mindig rövid i. Egyébként hadd kérdezzem meg: mit akartál kérdezni?
savior   "Rest in Peace savior" 
2005. okt. 20. 16:42 | galéria | válasz | #28
egyre tobb programozol hagyja ott oket
ugy nez ki ms megindult lefele a lejton
2005. okt. 20. 14:55 | válasz | #27
Még mielőtt ideges lennél :)

Megkérdezném, hogy TE aki használja a **** szoftvert, amit a **** cég fejleszt! Ez egy tény állás. De akkor had kérdezzem már meg, hogy ha én írok egy szoftvert, ami **** és ezt sokan használják, és MÉG mindíg használják, és még MINDÍG használják. Akkor én vagyok a hülye, vagy a minden? :)
Enkil  
2005. okt. 20. 14:06 | válasz | #26
egy lusta kiöregedet programozóval kevesebb csak jót tesz a cégnek
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 20. 13:58 | válasz | #25
:P lökitek itt a rizsát és még egyet is értetek egymással.
ms a világ egyik legnagyobb cége és mindközül a legjobban jövedelmező is (legjobb haszonnal dolgozó). leggazdagabb emberekből az 1. 3. és a tizenvalahanyadikat az ms termelte ki (a lejjebb lévőkről nem is beszélve).
annak ellenére, h több részleg (pl xbox) évek óta veszteséges, maga az egész vállalat évről évre növeli a profitot.
minden számottevő platformon vagy uralkodó, vagy ugrásszerűen növekszik a részesedése.
de ha nektek jólesik, akkor csak várjátok a bukását.
(többet nem írom le, de ezt az új fájlrendszeresdit felejtsétek már el. egyáltalán nem volt szó újról, csak az ntfre épülő adatbázisról, ami korlátozott formában benne is lesz a vistában)
dokar  
2005. okt. 20. 13:29 | válasz | #24
Ward Cunningham-ről szól a hír, de már megint Bill Gates-t tettük a középpontba!
assdf  
2005. okt. 20. 13:03 | válasz | #23
lol. Ez pontosan ugy történt hogy Gates megvette a dos elődjét amit már nem tudom melyik programozó fejlesztett de még nem volt müködőképes.Na nem vmi nagy összeget fizetett érte, és ezt ma lopásnak minősitik egyesek, de éppenséggel akkor senki sem tudta hogy ez lesz a következő évtizedek tuti üzlete. Gatest egyenesen hülyének nézték hogy ezzel foglalkozik. Tökéletesen tisztában vagyok vele hogy később Gates is ellopott ötleteket mint ahogy tőle is loptak.De ki nem? Te talán azt hiszed hogy az intel vagy az amd, vagy az ibm vagy bármelyik nagy cég (bárhol a világon nem csak a számitástechnikában) nem lopkodja egymás ötleteit? Hát dehogynem erre már külön iparág épült.Erre mondta anno Jézus hogy "az vesse rá az első követ aki még soha nem..." Szóval Gates nem ártatlan bárány, de a linux vagy az apple és a többi kitalálója sem.A másik meg: probálj meg te a nulláról indulva alapitani most bármilyen vállalatot ugy hogy 20 év mulva te leszel a világ leggazdagabb embere? Amit ő csinált az ilyen szempontból fantasztikus, keveseknek sikerült eddig. És mégvalami ami tényleg fontos és erre régen a töritanárom emlékeztetett mindig: az hogy mi utólag tudjuk hogy mi lett egy csata vége, és mit rontott el a vesztes fél, azt ott akkor senkise tudta még,senki se tudta hogy ki fog nyerni. Valahogy az ms is ilyen. Ott akkor a számitástechnika mint olyan szinte nem is létezett, egy teljesen feltérképezetlen és ismeretlen piac volt, még maga az ibm sem látott benne nagy üzletet.Ha te akkor lettél volna fiatal vszinü bolodnak tartottad volna azt aki ebbe belevág. Az már más kérdés hogy mi most utolag már tudjuk hogy mennyire sikerüzletág lett és hogy befutott az ms.
2005. okt. 20. 12:50 | válasz | #22
assdf: csak egy kerdes: ala tudod tamasztani hivatalos statisztikaval is hogy a vilagon kb hany %ban ahsznalnak M$ oprendszert es hanyban masikat? mert nemtudom honnnan vetted te is a 90%ot, erdekes.
A monopoliumrol meg annyit hoz nezzel spektrum tv-t, azon volt egy riport, amikor gates multjarol keszult dokumentumfilmet mutattak be. Ott elmondtaka regi alapito tagok hogyan tortent, es Gates tenyleg lopta a dost, csak akkor meg nem az volt aneve, es egy kis gardaval azt fejlesztette tovabb, mostanara idaig jutott, az emberek is olyanok, mint a hollo. Vagy varju? :) Ami csillog azt viszik :) Haverom tipikus peldaja ennek, o nemtesz fel pl fapados virusolot sem, hiaba 8 mega, neki fel kell tennie 400 megas full navot, mert mindenfele felugralo szir szar van benne es azthiszi hogy dolgozik lol. Remelem xphez kijon egy vista skin es ezzel adjak majd el hogy ez a vista, es a sok lama user meg el is fogja maajd hinni :(

assdf  
2005. okt. 20. 12:35 | válasz | #21
Ja és amikor a dos elindult akkor még az ms sem volt sehol csak egy kis cég volt a sok közül.Mindenkine törvényes joga hogy bármilyen sz@rt árulhat, maximum nem vesznek tőle és csődbe megy. Mégis a sok hiper-szuper "már a 70es években is tudta azt amit az xp..." oprendszer mellet mégis csak ez a használhatatlan és értelmetlen kis dos terjedt el, pedig akkor még nem volt ms hegemonia meg semmi pénzügyi háttér, meg marketing, meg 5000 ügyvéde gates-nek.Ideje lenne már a sok microsoft utálónak elgondolkodnia vajon az ő kedvenc oprendszerét gyártó cég hol hibázott ekkorát.
assdf  
2005. okt. 20. 12:30 | válasz | #20
Mégis a Microsoft a világ legnyagyobb szoftvergyártó cége és az ő oprendszerük fut a gépek 90%an. Na erre varjál gombot. Az ms fikázása helyett inkább fikázd légyszives a felhasználók 90%at mert ők azok akik annyira "hülyék" hogy használják az ms "hülye" szoftverjeit.Az ms semmi mást nem csinál mint erre épit, mert ez az üzletileg hasznos rész.
2005. okt. 20. 11:31 | válasz | #19
Én a .NET framework-kel nem büszkélkednék. A VB-t jól tönkrevágták vele, a VB.net óta egy rémálom, a C# viszont egész szimpatikusnak néz ki csak nem tudok césharpul...
dokar  
2005. okt. 20. 11:16 | válasz | #18
Na jól van én NEM azt mondtam hogy super studio! Tele van buggal az tény. A .Refresh-el is meggyűlt régebben a bajom!
Nincs sok viszonyítási alapom ez is tény, csak azt tudom, hogy amikor Flash-ben írtam AS-t, akkor éreztem, hogy a VS sokkal jobb programozás terén.
Na de most ilyenekbe ne menjük bele.
2005. okt. 20. 11:00 | válasz | #17
Ja és mellékesen 10 éve írják az új file rendszerüket, de ez még nem lesz benne a vistában mert még nincsenek kész vele!!!!!!!!!!!!!!!
10 éve!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
TÍZ éve''''''''''''''''''
2005. okt. 20. 10:56 | válasz | #16
Ja mellékesen pár napja a Vista vezető programozója nyilatkozta, hogy ki kéne dobni az egészet, mert az egész egy nagy kalap szar, és a kód 70%-át újra kéne írni, és ma mi a hír, letölthető az első béta, és év vége előtt már a második is.
Programozók szavaztak mind az 50-en.
A többi léhűtő is szavazott mind a 10.000, és érdekes 10.000 vs 50 szavazattal mégis jó ez az oprendszer, és a sok hülye el is hiszi annak a 10.000 pr szakembernek akinek annyi köze van a programozáshoz, mint madártejnek a repüléshez.

2005. okt. 20. 10:52 | válasz | #15
Inkább mutatok 10.000 PR embert akik miatt ez a helyzet ma. Csak rámutatok a Microsoft épületére.
A fele Marketing ember a másik fele ügyvéd. Egyébiránt meg a DOS-t is csak vette a Billi fiú, mert már akkor is tel volt pénzel a family!!!
Ennyit a nagy gurulól! Képtel volt oprendszer írni már akkor is, és ez máig nem változott.
Mikor a DOS dühöngött a PC-ken az amigán már akkor mulitaszking grafikus oprendszer volt 2-3 720k-s lemezen!!! Ezt a microfosnak sikerült megírni 10-12 1.4Mb-os lemezen 3 év múlva. Gratulálunk!!
2005. okt. 20. 10:45 | válasz | #14
Ja, nagyon jó főleg mikor ráálsz a DataEnvironment részre, és ettől összefagy. Én már beszoptam párszor, mielőtt rámennék save. Minden 3. esetben kiakad, és veszne a belefeccölt munka.
Mellékesen jegyzem meg, hogy pl. ehhez a super studiohoz a 3. service pack oldotta meg, azt, hogy eltérő dátumformátummal rendelkező nyelveken is működjön a setup wizard!!! Ehhez 3 service packra volt szükség!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tényleg csak gratulálni lehet hozzá. (Addig meg írtam egy kis progit, ami kicserélte a setup.ini-ben a dátum formátumát (2 perc alatt megvolt, nekik ez 3 service packba került))
2005. okt. 20. 10:41 | válasz | #13
"Hát bizony látjuk is hogy mire képes az az 50 ember."

Így van, nagyon jól mondod! Nézz körül a számítástechnikában, és láthatod, hogy 50 ember munkája 90%-ban vesz részt az informatika mindennapjaiban. Mutass a te ismerettségi körödből 50 olyan embert, aki az elkövetkezendő 20 évben eléri ezt, azaz a számígógépek kb. 90%-án az ő programok fog futni...
dokar  
2005. okt. 20. 09:59 | válasz | #12
(jöt=jót), bocsi
dokar  
2005. okt. 20. 09:58 | válasz | #11
Én nem vagyok M$ fan, de Visual Studio tényleg jó.
A többi M$ cuccról jöt vagy semmit alapon következőket mondanám: .
lpapi  
2005. okt. 20. 09:40 | galéria | válasz | #10
Vajon Bill mikor adja föl az egésszet és szünteti meg a céget? Vagy mindig lesz olyan hülye aki beszopja M$ cumit?

Amúgy tudva levő dolog, hogy néhány M$ fejlesztő is linuxos, csak jól fizet az M$, de amikor a munkának vége, fejlesztenek a szabadszoftveres oldalra is...
2005. okt. 20. 09:27 | válasz | #9
Hát bizony látjuk is hogy mire képes az az 50 ember.
Hát csak ennyire.
Mind olyan szar mintha tényleg csak 50 ember írná, meg tesztelné.
faz  
2005. okt. 20. 08:41 | válasz | #8
Aspirin, te is jó hozzászólásokkal tudod kezdeni.
(Ami egyébként tök alaptalan, de mindegy.)
2005. okt. 20. 08:18 | galéria | válasz | #7
Tudod van aki olyan hülye, hogy nem ért a szóból...:D
2005. okt. 20. 01:04 | válasz | #6

50 a 10000-hez = 500 a 100000-hez

Szóval NEXUS6 azt írta, hogy az MS-nél csak minden kétszázadik ember programozó...
2005. okt. 19. 23:23 | válasz | #5
Ezt persze nem tették hozzá:D

http://pcforum.hu/hirek/9886/Elhagyja+a+Red+Hat-ot+alapitoja.html
2005. okt. 19. 23:08 | válasz | #4
Azért nem semmi, hogy 50 ember mire képes. Windows, Office, Mediplayer, NET framework stb stb.
2005. okt. 19. 23:07 | galéria | válasz | #3
További sok sikert neki ;]
NEXUS6  
2005. okt. 19. 22:21 | galéria | válasz | #2
????!!!!!!

Azért lehet hogy a Linuxosok között a töltelékemberke/szakember arány jobb mint a M$ féle 10 000-sales/PR/marketing manager, 50-programozónként;))))
2005. okt. 19. 22:14 | válasz | #1
Örülhetnek a Linuxosok, végre lesz egy szakember is közöttük.