Az idei amerikai mozis nyár egyik legnagyobb vígjáték-durranását múlt csütörtöktől már a hazai mozik is vetítik.
Hirdetés
Úgy tűnik, idén nem a nagyágyúk és a már befutott nevek hozzák az igazi meglepetéseket a humoros műfajban, hanem inkább az alacsonyabb költségvetésű vígjátékok diktálnak Hollywoodban. Erre kitűnő példa az alig 40 millió dollárból forgatott Ünneprontók ünnepének (Wedding Crashers) jól megérdemelt, hatalmas, 200 millió dollár fölötti kaszálása az Egyesült Államokban, valamint jelen cikkünk tárgya, melynek elkészítésére a producerek alig 25 millió dollárt költöttek, de az amerikai bevételek már átléptek a 100 millió dolláros álomhatáron is.
A film története pofonegyszerű - akinek a cím alapján nem jön le, annak nyilvánvaló olvasási vagy értelmezési zavarai vannak. A 40 éves Andy Stitzer életében két dolog állandó: a munkahelye és a reggeli erekciója. Filmünk hőse még nem nagyon bújt nővel ágyba, illetve ha a bújás meg is történt, odáig már nem jutottak el, hisz mindig adódott valami gikszer (ezek amúgy inkább az előzetesben láthatóak, a filmben egy részük már nem kapott helyet). A lényeg, vagyis a konfliktus adott: el kell venni a szűz szüzességét, és ebben Andy három jóbarátja, illetve inkább csak munkatársa nyújt segédkezet.
Úgy tűnik, hogy a siker kulcsa nem a neves sztárok kezében van, hiszen a 40 éves szűz főszereplője, Steve Carell, bár régi motoros, mégsem számít ismert névnek, maximum egy valahonnan felrémlő arcnak. Az eleinte főleg tévés komikus (Saturday Night Live, The Daily Show) nemrég nyitott a nagyvászonra a Minden6ó című filmben, ahol Jim Carrey rivális műsorvezetőjét játszotta, majd a 40 éves szűz rendezője által készített, nálunk csak videón és DVD-n megjelent "A híres Ron Burgundy legendájával" futott be igazán, valamint a Földre szállt boszorkányban is kapott egy mellékszerepet.
Carell profi módjára simán megbirkózik a feladattal és csuklóból hozza a karaktert (talán saját tapasztalatai is segítettek), majdnem hibátlan alakítást nyújt. Ebbe még az a bizonyos egyetlenegyszer, öt kamerával felvett jelenet is beletartozik, ahol is jelentős mennyiségű szőrtől szabadítják meg a főszereplőt.
A Ron Burgundy-filmben Carell egyébként mostani partnereivel is együtt játszott, akik között talán Paul Rudd lehet a legismerősebb, aki a Jóbarátok Mike-jaként járatta be az arcát. Talán ő az egyetlen, akinek sikerül valamit hozzátennie a filmhez, mert sajnos hiába vannak a mellékszereplőknek vicces pillanatai, inkább csak statisztálnak a főszereplőnek. Női fronton Catherine Keener (Tolmács) van jelen, aki mindig kimért karakterét most a kellő melegséggel társította.
Summa summarum, a 40 éves szűz egy nagyon kellemes film, de hogy a bevált közhellyel éljek, közel sem váltja meg a világot. Azok, akik a 100%-os pisi-kaki-kuki poénok miatt néznék meg a filmet nagy valószínűséggel csalódni fognak, hisz bár természetesen jelen vannak az álló hímvesszős és a budis poénok is, mégis a 40 éves szűzben - akárcsak az Ünneprontók ünnepében - a kezdeti ökörködések ellenére sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a romantikus szál. Ez a film végén egy nagyon vékony határvonalon táncolva hovatovább giccsbe megy át, elég ha csak a szereplők önfeledt, bár nyilván parodisztikus közös dalolására gondolunk, ami valljuk meg, a Keresd a nőt-ben sokkal jobban működött.
Annyi biztos, hogy idén ez volt az egyik eddigi legjobb romantikus vígjáték - hogy ez most a 40 éves szűzre nézve pozitív kritika, vagy a többi komédiára nézve negatív, azt ki-ki döntse el ízlése szerint. Ha Grétsy tanár úr idegeit kívánnám borzolni, akkor azt mondanám hogy az "alap le van téve", erre már lehet építkezni - jöhet a folytatás és a többi Steve Carell film. Ezek közül az első, a Minden6ó (Bruce Almighty) 2006-ban bemutatandó folytatása lesz, Evan Almighty címmel. Onnan pedig már csak ugrás a Sugár és a hírnév, valamint a Steve Carell poszter a tinilányok szobájában. Ja, a film szinkronos.
40 éves szűz (The 40 Year-Old Virgin)
magyarul beszélő amerikai vígjáték, 116 perc, 2005
Rendező: Judd Apatow
Forgatókönyvíró: Judd Apatow, Steve Carell
Operatőr: Jack N. Green
Zene: Lyle Workman
Producer: Judd Apatow, Shauna Robertson, Clayton Townsend
Vágó: Brent White
Szereplők:
Steve Carell (Andy Stitzer)
Catherine Keener (Trish)
Elizabeth Banks (Beth)
Leslie Mann (Nicky)
Romany Malco (Jay)
Paul Rudd (David)
Seth Rogen (Cal)
Jane Lynch (Paula)
Visszatérve a 'geek' esetleges magyar fordításaira, én azt mondanám 'stréber' bár ez jóval szűkebb jelentéstartalmú, mint az angol terminus. Nekem bejön a Speier Dávid (magyar fordító-istenkirálycsászár) ratyija is, bár az a magyar köztudatban egyelőre 'buzi'ként él, de még bőven áteshet egy kis értelmezésbeli változáson, mert a szó szerintem baromi geekesen hangzik. (Egyik kedvenc sorom a filmből (csak azért, mert vicces a 'ratyi' szó): Mindig azt hittem, hogy Matt Damon csak egy kis ratyi, de ebben elég jól küldi a rakitírt.)
"itt valamit keversz:) a batman-t jónak állítod be, a világok harcát bukottnak,"
de marhajó lenne ha a postomat el is olvasnád és nem csak belemagyaráznál mindent.... specku nekem a batman nem jött be... ott voltak ugyan a szóviccek meg még a város is szépen nézett ki, de az elégörgetett hegyek és a film ily módon történő elnyújtása baromira unalmassá és egysíkúvá tette és a mozi közben azon vettem észre magam, hogy az órám nézem annyira nem történt semmi.. szóval ebben nem tom hol van a "jónak beállítás"...
a világok harca meg pont hogy tetszett és jól emlékeztem arra, hogy bukottnak mondták (2005 aug-i sgcikk: a nyár bukásai...)
"Jellemző módon a nyár második helyezettje, Steven Spielberg idei első durranása - a Világok harca - is jócskán elmaradt az elvárttól és "csak" 229 millió dollárt jövedelmezett. " szóval neked lehet hogy soknak tűnik de ők sem ennyit vártak...
"ugyan még nem néztem, de úgy utálom az ilyen címeket, hogy kasszasiker meg bukott film... annó a batmant is hődejó-nak harangozták be és egy nagy vontatott unalmas valami lett belőle
most ez hogy van? ami neked nem tetszik, akkor az gagyi film, rossz? nem az van, hogy neked a legtöbbekkel ellentétben nem tetszett a batman? "
mivan?? mondta valaki, hogy gagyi vagy rossz? azon eredményeit amit pozitívnak emeltek ki: (madárijesztő, morgan f., wayne char) nem is is vitattam. de ha valaki azt mondja, hogy ez tényleg nem volt vontatott akkor elég kényelmes életet él...
"olvasd el a batman-es hozzászólásokat és akkor meglátod, hogy a "hődejó" beharangozás mellett a legtöbbeknek ugyanúgy bejött a film." persze, mintahogyan találkoztam már jónéhány fanatikus reality show rajongóval is... lehet, hogy az országban X millió embernek tetszett, de attól még tényleg az én személyiségemmel van baj és tényleg nem förmedvény ami ott megy?
azért mert az sg.fórumozók exhas: 90%a dicséri akkor az statisztikai adatnak vehető és rögtön jó?
"jó, tényleg nem volt benne sok robbantás és lövöldözés, ezt elismerem." ...az kell a filmhez...persze...
érdekes ha valaki megfogalmaz egy kritikát akkor rögtön mint a szivük csücske ellen intézett támadásnak itélik meg a post-ot, meg rögtön globális filmlehúzásnak mondják...
a vil.harcát sem rossznak mondtam, csak egy cikk ugrott be belőle, amit azért tartok talán kicsit hihetőbbnek mert lehet, hogy filmes bevételekhez viszonyítva írták a csak-ot míg nekünk magyaroknak meg minden amiben sok nulla van már sok.
szóval azt se fikáztam de rögtön jöjjünk elő a klasszikussal, hogy a "mindenkinek ellentmondó fórumozó"
"viszont a batmanből biztos nem véletlenül csinálják a köv részt" robotzsaru12345 napersze. soxor vmiből nem azért csinálnak többet mert hűde megtérült, hanem már csak azért is mert amíg arról a témáról nem húzták le az összes bőrt addig 20x-is eladhatnak xar filmet
"viszont a jegyeladási adatok pontosabb képet adhatnak." abból meg pont nem jön le semmi. nem egy nagyon jó film nagyon szerencsétlen jegyeladással zárult, mert az ún. "filmkritikusok" -ra hallgat a jónép.
én nem próbáltam meg az lenni, csak egy jelzőjét firtattam a filmeknek. ha meg nem tetszik a post-om KÉRLEK csináld úgy mint a nagyok: xarjál a fórumkritikákra és csak filmnézés után menj kritikát olvasni róla. Mert szerintem ha valaki elmegy megnézni egy filmet akkor már szerintem egy véleménnyel jön ki, ha meg ezt valakinek a postja képes ezek után is leírni akkor baromira határozott véleményei lehetnek, hogy még a saját gondolatait is mások befolyásolják....
barman begins: - usa bevétel: 205M dollár - világbevétel: 166M dollár - budapesti bevétel: 52M forint (az országos 97M forint) - összesen: 371M dollár
viszont a batmanből biztos nem véletlenül csinálják a köv részt
hanem direkt. ezzel nem mondtál sokat. persze, hogy sikeres lett a batman, szerette a közönség, ráadásul képregényfilm, így már a film előtt várható a folytatás.
itt valamit keversz:) a batman-t jónak állítod be, a világok harcát bukottnak, holott utóbbi sokkal több pénzt hozott. (a kasszasikerből egy dolgot lehet megállapítani, hogy érdekelte-e az embereket a film vagy sem)
ja, és:
ugyan még nem néztem, de úgy utálom az ilyen címeket, hogy kasszasiker meg bukott film... annó a batmant is hődejó-nak harangozták be és egy nagy vontatott unalmas valami lett belőle
most ez hogy van? ami neked nem tetszik, akkor az gagyi film, rossz? nem az van, hogy neked a legtöbbekkel ellentétben nem tetszett a batman? olvasd el a batman-es hozzászólásokat és akkor meglátod, hogy a "hődejó" beharangozás mellett a legtöbbeknek ugyanúgy bejött a film. jó, tényleg nem volt benne sok robbantás és lövöldözés, ezt elismerem.
a világok harcában ..., mégis bukott film lett a mozikban
a világok harca mindenhol nagy siker - az más kérdés, hogy sokkal többeknek nem tetszett, mint mondjuk a batman
ugyan még nem néztem, de úgy utálom az ilyen címeket, hogy kasszasiker meg bukott film... annó a batmant is hődejó-nak harangozták be és egy nagy vontatott unalmas valami lett belőle
a világok harcában meg bár nem volt túlbonyolítva a sztori, de csak az emberek viselkedésétől (a tömeg) olyan nyomott volt a hangulat, hogy a film végéig nem voltam nyugiban, mégis bukott film lett a mozikban
szóval ezek a jelzők....
Hi! I'm a signature virus. Copy me into your signature to help me spread.