Kilenc javítás a Microsoft októberi csomagjában
2005. október 9. 13:13, vasárnap
Kilenc hibajavítással és egy vadonatúj biztonsági szoftver terveivel rukkol ki a szoftvercég a hónap második hetében. Steve Ballmer vezérigazgató eközben felvázolta a vállalat biztonsági elképzeléseit.

Hirdetés

A szoftvercég weboldalán közzétett értesítőben nyolc, a Windows operációs rendszert érintő hibajavítást említenek, valamint egy továbbit, amely az Exchange szoftverrel kapcsolatos. Ezek közül legalább egy "kritikus" besorolást kapott, míg a többi "fontos", vagy "közepes" minősítésű. A Microsoft legutóbb egyetlen kritikus hibát javított, ám néhány órával később visszavonták a problémásnak bizonyult frissítést. A mostani csomagban helyet kapott a Windows Malicious Software Removal Tool újabb verziója, ami a letöltőközpontból is elérhető lesz.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a beépített böngészőt frissítik-e, pedig erre szükség lenne. A Secunia adatai szerint jelenleg több hiba is befoltozásra vár: az általuk jelentett 86 rés közül 20 még mindig javítás nélkül maradt. Ami viszont biztosan megjelenik, az a cég új biztonsági szoftvere, a Microsoft Client Protection. Ez elsősorban a vállalati ügyfeleket hivatott megvédeni, mégpedig az irodai asztali gépek, laptopok és fájlszerverek védelmének fokozásával. Mike Nash, a Security Business & Technology Unit vezetője szerint erre azért van szükség, mert a távoli támadók egyre inkább az üzleti vállalakozások bevételeire pályáznak, emiatt egyre többen igényelnek átfogó védelmi megoldásokat.

Elmondása szerint a Client Protecion kémszoftver-ellenes, hagyományos vírusírtó, valamint a kezelést megkönnyítő menedzselési eszközöket foglal magában, amelyek egy globális rendszerre támaszkodnak majd. A szoftver kihasználja az Active Directory és a Windows Server frissítési mechanizmusát, és állításuk szerint jobban illeszkedik a rendszerbe, mint a konkurens megoldások. A vállalatnak már van egy hasonló szolgáltatása (Windows OneCare), ám az inkább otthoni felhasználók számára készült. A végleges változatot 2007-ben dobják majd piacra, ennek áráról azonban még nem született döntés.

Mindeközben a vállalat biztonsággal kapcsolatos elképzeléseit maga Steve Ballmer vezérigazgató ismertette a Münchenben megrendezett találkozón. Előadásában többek között beszélt a Client Protection előzetesének megjelenérésől, valamint a SecureIT Alliance szövetség megalakulásáról, amely a biztonsági cégek összefogását jelenti. A vezérigazgató egyben ígéretet tett a meglévő megoldások további fejlesztésére, illetve átfogó biztonsági eszközök kialakítására. Ezek közé tartozi a Microsoft Antigen, amely a nemrég felvásárolt Sybari által kidolgozott vírusírtó és kémszoftver-ellenes technológián alapul. Erről bővebb információt a vállalat weboldalán találunk.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
patyo  
2005. okt. 12. 08:48 | válasz | #17
senkit nem farasztanak ezek a hulyesegek ????
2005. okt. 11. 01:27 | galéria | válasz | #16
A biztonsági résekről csak annyit... több az esélyed az ötöslottó megnyerésére mint az hogy valaki ezeken a réseken keresztül épp a te gépedet veszi célba,,,
dester  
2005. okt. 10. 23:59 | válasz | #15
Ha ilyen sok javítatlan és ráadásul közismert hiba lenne bennük már rég egymást érnék az ezeket kihasználó vírusok stb.
Mindenesetre én még nem hallottam az ezeket kihasználó férgekről, márpedig ha ezek a hibák tényleg foltozatlanok nem férhet kétség ahhoz, hogy már rég féreg-áradat használná ki ezeket.
2005. okt. 10. 23:45 | válasz | #14
Major  
2005. okt. 10. 23:26 | válasz | #13
Frissített a Secunia.com

Windows Xp home:
Most a 94 hibából 24 foltozatlan.

Windows Xp Prof.:
Most a 111 hibából 27 foltozatlan.

2005. okt. 10. 22:30 | galéria | válasz | #12
Hát én egyik céget se cikizném a hibajavítások miatt... inkább sűrűn javítsanak mint hogy tele legyen résekkel...
2005. okt. 10. 16:57 | válasz | #11
Jaj cuncibogárkám e 9 között sandagyanúm szerint lesz egy újabb verziójú msconfig is. (Ami Vista BETA2-ben van már)
2005. okt. 10. 16:56 | válasz | #10
2005. okt. 10. 08:05 | galéria | válasz | #9
Vagy nem!
2005. okt. 09. 22:40 | válasz | #8
Mit?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 09. 22:20 | válasz | #7
nem biztos, h ugyan arról van szó, de mintha ms ezeket a hibákat nem ismerné el (gyk, szerintük nem hiba - csak jobban tudják).
RoD  
2005. okt. 09. 21:46 | válasz | #6
Csak 9 ???
2005. okt. 09. 20:33 | válasz | #5
Szerintem mindenki el tudta olvasni.
2005. okt. 09. 20:24 | válasz | #4
Hű! MS hír! Mindjárt kezdődik a flame!
2005. okt. 09. 20:07 | válasz | #3
"Azt egyelőre nem tudni, hogy a beépített böngészőt frissítik-e, pedig erre szükség lenne. A Secunia adatai szerint jelenleg több hiba is befoltozásra vár: az általuk jelentett 86 rés közül 20 még mindig javítás nélkül maradt."

Ez (ha igaz egyáltalán) tényleg nem semmi!
Persze, nem tudom (a cikkből sem derül ki), hogy mennyire súlyosak azok a hibák/rések, amik javítatlanul maradtak, de akkor is soknak tűnik ez a 20 a 86-ból!

Igazán nem akarok egy újabb "IE vs. Firefox" vitát kirobbantani, de eszembe jutott, hogy nemrég a halálba cikizték a Firefoxot, mert "kéthetente" jött ki újabb verziója. Hááát...
DKm  
2005. okt. 09. 14:36 | válasz | #2
Hajrá!
2005. okt. 09. 14:05 | válasz | #1
Helyes.