Felszámolás a Magyar Televízió ellen?
2005. október 7. 19:31, péntek - Forrás: Napi Online
Tegnap járt le a cégbíróság július eleji felszólítása, hogy az MTV Rt. tulajdonosa rendezze a köztévé csődközeli tőkehelyzetét. Végül is Portugáliában már csődbement egy közszolgálati tévé, miért ne történhetne ez meg Magyarországon is?

Hirdetés

Az MTI információja szerint a cégbíróság július elején szólította fel az MTV Rt. tulajdonosát, az alapító Magyar Televízió Közalapítványt, hogy október 6-ával bezárólag emelje a minimálisan szükséges 20 millió forintra a társaság saját tőkéjét. A köztévé saját tőkéje azonban - a kiadások első félévi jelentős csökkentése mellett is - több mint mínusz 2,5 milliárd forintra esett vissza. A közalapítvány kuratóriumának nincs pénze, a cégbírósági felszólítás teljesítése érdekében az Országgyűlés elnökéhez fordult.

A közszolgálati televízió helyzetét nehezítette, hogy mintegy kétmilliárd forinttól esik el, mivel a kulturális tárca zárolta a televízió archívumának megvásárlására szánt 5,2 milliárd forint ötödét, a befolyó pénz után pedig általános forgalmai adót kell fizetnie a társaságnak. Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: "Én úgy tudom, hogy egyszer volt, hogy csődbe ment egy köztelevízió, Portugáliában, de borzasztó nagy gondok keletkeztek belőle, úgyhogy nem hiszem, hogy Magyarországon ezt meg lehet tenni, és úgy gondolom, hogy a médiatörvény ki is zárja ezt" - hivatkozott nemzetközi példára a kuratóriumi elnök. Jogászok szerint azonban a törvény betűje nem zárja ki, hogy az MTV-t felszámolják.

A Magyar Televízió Rt. 2004. évi mérleg adatai szerint a 7,2 milliárd forint jegyzett tőkéjű MTV Rt. saját tőkéje december 31-én mínusz 1,27 milliárd forint volt. 2003-ban az akkor 1,2 milliárd forint jegyzett tőkéjű cég saját tőkéje mínusz 9,15 milliárd forint volt.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mipi  
2005. okt. 10. 18:40 | válasz | #8
Ennek az egész mtv-nek felesleges üzemelnie. Az összes jó műsort megszüntetik. Néwshor is jó volt. Most meg a szólás szabadságát nem friderikusz fogja vezetni hanem valamelyik szerencsétlen ember. A friderikusznak legalább jó műsorvezető volt. Szüntessék meg az egész tv csatornát mert ma már felesleges üzemelnie. És akkor legalább a kábeltv szolgáltatók be tudnának rakni normális tv csatornákat mert lenne szabad helyük!
Pheel  
2005. okt. 09. 20:14 | galéria | válasz | #7
A politizálást kérjük befejezni. Az viszont érdekelne, hogy mégis hogyan lehet a semmiből 10 év alatt 3.8 milliárd Forintot szerezni TÖRVÉNYESEN.
2005. okt. 09. 18:08 | válasz | #6
Komolytalan!
Politikai kézeteidet ne itt tejeszd!
OFF
Az, hogy mi a tisztességes, az mindenkinek mást jelent. Törvényesen viszont össze lehet szedni ennyi pénzt.

A fidesz meg nevetséges... Orbánnak minden héten más a véleménye mindenről, maga sem tudja, hogy mit akar. Szerintem amúgy nem ép az elméje.
ON
Pheel  
2005. okt. 09. 13:46 | galéria | válasz | #5
Vizet prédikál, bort iszik...
2005. okt. 08. 19:49 | válasz | #4
benczurzs!
Politikai nézeteidet ne itt terjeszd!
OFF
Gondolj bele hogy tisztességesen össze lehet-e szedni 10 év alatt 3.800.000.000 forintot. Ennyi volt Gyurcsány vagyona saját bevallása alapján mielőtt miniszterelnök lett, privatizáció előtt kilátszott a s.gge. Azóta már a jóisten se tudja, komplett m-zárolt harckocsi hadosztályokat ajándékoz el az állami vagyonból, 4milliárdért építtet 1 km autópályát (fidesz 2-ért csináltatta, a reális ár 400millió, a többit ellopták, ellopják), stb.
EOFF
2005. okt. 08. 10:26 | válasz | #3
Szombi!
Politikai nézeteidet ne itt terjeszd!!

Én például egész másképp gondolom.
Ez a kormány megpróbálta rendbehozni, de a Fidesz elbaltázását, már nem tudták helyrerakni 4 év alatt sem!!
pemga  
2005. okt. 08. 01:42 | válasz | #2
Gazdasági megjegyzés: csődeljárás != felszámolás. Ezt gyakran össze teccik téveszteni. A csőd állami védelmet jelent a hitelezőkkel szemben, amig rendbe szedi a sorait a vállalat (ld. safe mode), igaz rengeteg felügyelettel jár, ezért nem szeretik. (Pl. Auchan ellen is volt csődeljárás, amikor nem fizette ki a szállítóit, de ott asszem közös megegyezés lett a vége.). A felszámolás akkor jön, ha a csődeljárás sikertelen, nem sikerül talpraállítani a céget. Árverezés, értékesítés, hitelezők kielégítése, stb-stb.
szombi  
2005. okt. 07. 22:29 | válasz | #1
Nem politikai szándékú megjegyzés!
A választásokig Gyurcsányék úgyis életben fogják tartani, ahogy egy kómás beteget is gépekre kötnek.
Utána viszont szinte teljsesen mindegy lesz.
Ha ők nyerik meg újra, akkor ,,lekapcsolják a gépeket'', és lesz újabb négy évük magyarázkodni és közbeszerezni.
Ha viszont Fideszék nyernek, akkor a jószándék ellenére sem tudnák megtámogatni,
mert az előző kormány gondoskodott róla, hogy ne legyen miből...