Elért a magyar mozikba is a Shrek és a Shrek 2 producerének legújabb egészestés CGI animációs filmje, mely egy postagalambról szól.
Hirdetés
Már-már olyan régen volt CGI animációs film a mozikban, hogy talán a rosszmájúak azt hihették, hogy Hollywood a Madagaszkár óta leállt a gyártásukkal. A rajongókat azonban megnyugtathatom, nem tűnt el a műfaj, sőt, egy újabb gyártó stúdió tűnt fel a Vanguard személyében, akik ugyancsak megpróbálkoztak saját komputer-animációs meséjükkel. Apró, alig 40 millió dolláros költségvetésből, két év alatt, rohamtempóban elkészítették a Vad galambot, amit aztán a Disney anyukája, a Buena Vista vett gondozásába és terítette számos moziban - de a siker ahogy várható volt elmaradt és az utóbbi idők legalacsonyabb amerikai CGI-film bevételével a film csúfosan megbukott majd minden országban.
A Vad galambban az alkotók merész elgondolása az volt, hogy meg kell ismertetni a kor fiatalságát a XX. századi történelem egyik legsötétebb, leginkább véráztatta korszakával, a II. világháborúval. A történet szerint Virgonc (angolul: Valiant) minden szíve vágya, hogy katonai postagalambként adja vérét a hazáért és ezért betoboroztatja magát a seregben, ahol hogy hogynem szinte azonnal a háború menetét eldöntő küldetésre küldik.
Sajnos a film olyan lett, mint amilyenek az elkészítés körülményei, annak ellenére, hogy az alacsony költségvetés nem lehet oka az ötletek hiányának, maximum az animáció minőségét határozhatja meg. Mit is ad nekünk a Vad galamb? Nekünk nem sokat, mivel a célcsoport a készítők elmondása szerint a 6-14 éves korosztály volt. Valamiért a készítők meg sem próbálták a Cápameséhez vagy a Madagaszkárhoz hasonlóan telezsúfolni utalásokkal a filmet, melyeket az idősebbek is magukénak éreznének - az persze más kérdés, hogy létezik-e olyan ember, aki utalások miatt néz meg egy filmet.
Pedig a háborús téma adta volna magát, de igazából csak egy-két kínos klisé elpuffantására telik az alkotóknak, meg a klasszikus hősök lassítva vonulnak beállításra. Így a csemetéket elkísérő szülők kénytelenek abba a bizonyos faarcba pakolni a pattogatott kukoricát és a poénok hiánya miatt mosolymentesen végigülni a film alig 70 percét.
De mindezzel nincs is baj, hiszen ha fiatalkorúaknak szól egy film, akkor szóljon nekik is. Ahhoz nem kell nagy jóstehetség, hogy megjósoljuk a kicsik imádni fogják a filmet (általában a rajzfilmeket imádják) - és mint olyan, ezzel teljesíti is küldetését a Vad galamb, nem is érdemes tovább ragozni a történetet. Igaz, ami igaz azon már elgondolkodik az ember, hogy a ma gyermekének feltétlenül egy olyan rajzfilmre van-e szüksége, melyben - mintegy háborús propaganda jelleggel - azt mutatják be, hogy milyen nagyszerű és hősies is katonának lenni. Éljen a II. világháború - szeretettel várjuk a hősies, cunami- és hurrikánsújtotta területeken helytálló CGI mentőkutyusok történetét.
Persze a Vad galambban minden megvan, ami a műfaj nagy könyve szerint szükséges a sikerhez. Van szerelem, vannak könnyek, természetesen a vicces mellékszereplők és a nagyon gonosz gonoszok sem hiányoznak (fúj, csúnya német madarak), valamint híres, általában angol színészek hangjai (Ewan McGregor, Ricky Gervais, John Cleese). De valahogy sajnos az egész mellől hiányzott egy jó szakács, aki fogyaszthatóvá tette volna a filmet, amely gyengécske grafikájával így eléggé íztelen lett, és mindössze a gyenge közepes osztályzatot érdemelheti ki.
Vad galamb (Valiant)
(Valiant)
magyarul beszélő angol animációs film, 76 perc, 2005
Rendező: Gary Chapman
Író: George Webster
Forgatókönyvíró: Jordan Katz, George Webster, George Melrod
Operatőr: John Fenner
Zene: George Fenton
Producer: John H. Williams
Vágó: Tiffany L. Kurtz, James Austin Stewart
Szereplők:
Ewan McGregor (Csőre Gábor) (Virgonc - Valiant)
Ricky Gervais (Kamarás Iván) (Gixer - Bugsy)
Tim Curry (Újlaky Dénes) (Vpn Karom - Von Talon tábornok)
Hugh Laurie (Revicky Gábor) (McChip tábornok - Gutsy)
John Cleese (Balázs Péter) (Merkúr hadnagy - Mercury)
John Hurt (Horányi László) (Félix - Felix)
Pip Torrens (Kerekes József) (Magos - Lofty)
Egyszer meglehet nézni kategória. De igazából kinek szól ez? Annak a (nemisolyan)kiskölöknek aki már tanult, hallott valamit a 2.VH-ról. Meramúgy mijön le? A sólymok azok gonosz madarak akik jódlival kínozzák hülyére a galambokat!? (amúgy kíváncsian várom a "sógorok" véleményét erről a részről )
Milyen kritika ez? Azt senki nem tudta, hogy a valóságban is használtak galambot üzenet küldésére a háborúban? Pl. D-Nap ismerős?
erről szól a film, nem? hogy a galambok ezeket a d-day-es papírokat viszik el a briteknek. most ezzel nem mondtál újat.
mondjuk azt nem értem, hogy a kritika kritikája hogy keveredett ide - nyilván egy jó adag irónia van a mndatban, hiszen kizárt, hogy az alkotók a háborút akarták volna népszerűsíteni
"A Vad galambban az alkotók merész elgondolása az volt, hogy meg kell ismertetni a kor fiatalságát a XX. századi történelem egyik legsötétebb, leginkább véráztatta korszakával, a II. világháborúval." <= ez baromság! Milyen kritika ez? Azt senki nem tudta, hogy a valóságban is használtak galambot üzenet küldésére a háborúban? Pl. D-Nap ismerős? Na ez nem jöhetett volna össze térkép nélkül! Helyiek térképezték fel a terepet számoltak be aknákról, a német géppuskák helyzetéről stb. stb. ezt és a partvonal térképét apró darabokban galambokkal juttatták el angliába!
Most az egyszer tök egyet értek a kritikával. Talán a Robots volt még ennyire gyengus.
Oké, hogy egy anim film szólhat a gyerekeknek is, de ha ők nézik - és moziban -, akkor van köztük egy v. két felnőtt is aki elviszi őket oda ...
Szvsz a kinézettel semmi baj nem volt. Sőt, nagyon jó volt. A sztori überszar, a poénok - egy-két kivételtől eltekintve - mind nyögvenyelősek voltak, szóval untam, ami ritka nálam egy mozifilmnél, és alig vártam, hogy vége legyen.
meg a másik, hogy az animációs filmekről automatikusan úgy gondolják az emberek, hogy gyerekeknek valók, holott nagyon sok rajzfilmnek még a közelébe sem engedném őket - pl. shrek - mert kimondottan felnőtteknek szóló poénok és utalások vannak benne.
Hm. Mint pedagógus mondom, nem ez a módja a háborúval való ismerkedésnek. Gyermekközeli rajzfilmeket nemigen látok mostanában. Sajnos kénytelen vagyok megnézni az ilyeneket is, így legalább valamilyen szinten rendbe tudom tenni a gyerekek lelki világát az animációs terror után.
tényleg rohadt rondák lettek a figurák. Mondjuk nekem már amúgy is marhára elegem van a beszélő állatokból. Mi a faszér alakult ez ki, hogy a legtöbb mesében állatok a szereplők??
"A Vad galambban az alkotók merész elgondolása az volt, hogy meg kell ismertetni a kor fiatalságát a XX. századi történelem egyik legsötétebb, leginkább véráztatta korszakával, a II. világháborúval." valóban egy rajzfilmmel kell megismertetni a fiatalokkal a II.VH-t, amiben ráadásul galambok repkednek... gratulálok...
(...és Churchill egy aranyos kis maci, Hitler meg egy nagy gonosz medve... az uristen@menny.hu után szabadon)
Szerintem egy rajzfilmnek nem a 2. világháborúról kéne szólnia, akármennyire aranyosak a figurák. Ezzel eltakarják a háború valódi arcát. Kezd elegem lenni a témából, ez a 2.VH-s háttér itt fantáziátlanságot sugall, n+1 könyv, film, játék van a témában, kár rajzfilmbe is beleerőltetni. A grafikát meg hülyeség fikázni, rossz grafikával is lehet jó egy rajzfilm, na meg a célközönség se számolja a vertexeket, nekik tök mindegy az alkalmazott technika.
Nekem se jönnek be ezeke a mutáns galamok... bár alapvetően mostanában semmilyen animációs film nem jön be. Azt hiszik ezzel helyettesíthetik a rajz ill. mesefilmeket, pedig ezek abszolút nem gyerekekre szabott filmek. Már a Shrek-ben sem tetszett hogy a meseszerűséget ötvözik egyre jobban a realisztikus grafikával. De hát ez a Pixar vs. Dreamworks viadal eredménye... ki tud élethűbbet csinálni. :(
De a Madagaszkár az nekem nagyon bejött, végig van poénokkal, és azt Rajzfilmszerűre csinálták annak ellenére hogy animáció.
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen
"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!"
Én pont tegnap néztem meg, igaz h közel 20 éves vagyok. Meg kell jegyeznem, ugyan már abszolút nem premier a film, de mégis fura volt, hogy összesen hárman voltunk a moziban (ez már veszteséget sugall...:) ). Valahogy a helyszínek környezete szerintem nem volt kivitelezve jól, szegényes volt, kevés helyszínen játszódott, meg aztán jó sok galambról, meg jó sok gonosz német madárról pampogtak, hát volt benne kb 5 galamb (+ a falut láthattuk néha ahol volt még +5), a német gonoszak száma meg 3 volt. Hát ez aztán a sereg. Ennél azért jobbra számítottam, egy 6-14 éves nem tudom hogy fogja ezt fel, lehet, hogy nekik tetszik.