Az Intel és a Paramount elkerülné a formátumharcot
2005. október 6. 17:12, csütörtök
Noha a világ legnagyobb processzorgyártója korábban a HD-DVD-t választotta, a két DVD utódformátum egyesítéséért szállt síkra. Hasonlóképpen nyilatkozott az eddig szintén a HD-DVD tábort erősítő Paramount Pictures hollywoodi filmstúdió elnöke is.

Hirdetés

A két vállalat döntése ugyan nem volt összhangban, ám szakértők szerint így is egy új korszakot jelenthet a Blu-ray kontra HD-DVD csatában. Egyre több ugyanis az olyan cég, amelyik mind a két formátumot támogatja. "A célunk az, hogy egyetlen egységes szabványt alkossunk a nagyfelbontású videók számára. Mindenképpen meg kell akadályoznunk, hogy kezdetét vegye egy, a formátumok közötti háború, mert ezzel nemcsak a számítástechnikai és a szórakoztató elektronikai ipar, de a felhasználók is nagyon rosszul járnának" - nyilatkozta a Makuhari városában megrendezett Ceatec Japan 2005 nevű rendezvényen Donald MacDonald, az Intel Digital Home Group alelnöke.


Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

MacDonald állásfoglalása azért is érdekes, mert az Intel néhány nappal ezelőtt jelentette csak be - a Microsofttal közösen, hogy a jövőben a DVD Forum szakmai szervezet által patronált HD-DVD formátumot támogatja. "Ez azonban közel sem zárja ki, hogy ne legyünk nyitottak a Blu-ray felé is" - érvelt az ugyanen kérdést feszegető újságíróknak a szakember.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Eközben a Paramount Pictures bejelentette, hogy bár hivatalosan a HD-DVD tábor tagja, a jövőben mind HD-DVD, mind pedig a Blu-ray lemezeken elérhetővé teszi a filmjeit. Thomas Lesinski, a filmstúdió elnöke azzal indokolta a bejelentést, hogy felülvizsgálták korábbi álláspontjukat és úgy döntöttek, nem hagyják veszni a Blu-ray piacban rejlő lehetőségeket. "Filmjeink így eljuthatnak például azokhoz a felhasználókhoz, akiknek Sony PlayStation 3 konzoluk van. Miért kellene őket megfosztanunk az általunk kiadott művek megtekintésétől?" - tette fel a kérdést a Paramount Pictures első embere.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
IoIa  
2005. okt. 12. 02:39 | válasz | #17
Hehehe... A mikorfos gőzerővel fejleszti a védelmet...
dez  
2005. okt. 07. 19:21 | válasz | #16
"h egyáltalán ne legyen rajta semmilyen védelem :DD Szal ezen a téren a HD-dvd áll nyerésre"

Gondolod, hogy semmilyen védelem sem lesz a HD-DVD-n? Nagyon is lesz, csak olyan, ami megpróbálja kontrollálni, hova másolhatod át, hova streamelheted, stb. (Kb. mint a védett wmv, aminél a [zárt kódú] lejátszó lejátszásonként kér le a netről certificate-et.)
IoIa  
2005. okt. 07. 15:56 | válasz | #15
Katt ide
Ezek szerint a BR tudni fogja a DVD és CD formátumot is kezelni... Eddig ez csak a másik platform jellemzőjeként volt ismeretes :)))

2005. okt. 07. 15:31 | válasz | #14
A felhasználóknak meg az az érdeke h egyáltalán ne legyen rajta semmilyen védelem :DD Szal ezen a téren a HD-dvd áll nyerésre, viszont ha nem történik valami sűrgősen akkor egyszerre 2formátum fog befutni ami azért mégse lenne olyan jó, vagy ha csak a blu-ray maradna az meg még rosszabb lenne
Cat  
2005. okt. 07. 12:27 | galéria | válasz | #13
hát ha a microsoft és az intel a hddvdt választotta, az eléggé eldöntötte a dolgot
ha a microsoft az uj szoftvereit dvd után hd dvdn is kiadja, akkor a vállalatok be fognak szerezni egy ilyen olvasót, illetve az intel meg támogatást nyujt abban, hogy ezek a lejátszók olcsók is legyenek
mindkettőhoz sok ezer cég kötödik több kevesebb szállal, és őket is ennek használatára kényszeríthetik (pl. alternatív anyagbeadásként ezt jelölik meg, nem a blu rayt)
Laslow  
2005. okt. 07. 11:23 | válasz | #12
Sztm meg kezdett előnyre szert tenni mostanában a BR, legalábbis több cikk is mintha ezt sugallta volna, így a HD-DVD-sek meg próbálják menteni a menthetőt, azaz kombinálni a 2 formátumot.
2005. okt. 07. 08:45 | válasz | #11
Egy doboz - két fiók?
IoIa  
2005. okt. 06. 23:19 | válasz | #10
Nem biztos, hogy az lesz a vége, bár szerintem is lesz majd combo.
Szerintem az egyik formátum nyerni fog, a másik pedig fokozatosan a háttérbe szorul. Valami azt súgja, hogy a BR sikeresebb lesz.
bundee  
2005. okt. 06. 23:06 | válasz | #9
Mik azok a nagy böszme dobozok?????????????????? Nagyobbak mint a vhs magnom :-)
Andris  
2005. okt. 06. 22:40 | válasz | #8
Viszont a combo drive-ok előállítása drágább, és nehezebb belőle jót csinálni, de mégis ez lesz a vége. Szóval megszívtuk...
IoIa  
2005. okt. 06. 21:08 | válasz | #7
De egy DVD lejátszó mindkettőt le tudja játszani. A két szóbanforgó formátumra ez könnyen nem oldható meg.
izb  
2005. okt. 06. 20:54 | galéria | válasz | #6
Ugyanaz lesz mint anno a dvd lemezeknél.
volt plusszos és minuszos
jól elvoltak
ugyanez lesz ezzel a két formátummal.
lové lové lové
IoIa  
2005. okt. 06. 20:23 | válasz | #5
Alapvetően az a probléma kulcsa, hogy mind a Sony, mind az Intel, mind a ms otthoni szórakoztató központban gondolkodik (bizonyos mértékig a Philips is ide tartozik). Ha az ellentábor terméke terjed el, akkor komoly licence díjakat kell fizetnie a másik tábornak, ha a piacból részesedni akar és ezt szeretnék megúszni. Ugyanis már eddig is jelentős pénzeket fektettek bele a fejlesztésbe, és ha nem az ő termékük nyer, akkor az kidobott pénz lesz.
A filmgyártóknak édesmindegy, bármelyik formátumon kiadhatják a filmjeiket, nekik csak az a lényeg, hogy a formátum elterjedt legyen (nagy piac), és kellőképpen védett formátum legyen.

[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. okt. 06. 19:24 | galéria | válasz | #4
Félek, hogy nem. A két óriás eléggé megosztotta a nagy játékosokat. Az pedig, hogy már többen is a kettős rendszerben látják a jövőt, előrevetíti a megoldást. Ez sajnos nem más, mint a Gordiuszi-csomó átvágása. Vagyis bizonyos kiadók a HD-DVD, bizonyos kiadók a Blu-Ray lemezeket fogják preferálni. Mi meg majd vásárolhatunk olyan lejátszókat / driveokat, amelyek remény szerint mindkettőt meg fogják enni. Eddig az eféle megoldásoknál mindig voltak anomáliák, inkompatibilitások, stb., kétlem, hogy most megússzuk ilyesmik nélkül...

Mondjuk jó is lesz, lassan nem ártana a DVD-szabványú videókról áttérni a HDTV szabványú felvételekre...
2005. okt. 06. 18:58 | válasz | #3
Sok pénzről van itt szó, de talán nem mi felehasználók húzzuk a rövidebbet. Szerintem lehet ebből még kompromisszum.
dez  
2005. okt. 06. 18:42 | válasz | #2
Épp arról van szó, hogy a HD-DVD-s cégek az sem akarják kihagyni.

Amúgy érdekes ez a megkésett egyesítési ösztönzés. Nem akkor kellett volna, amikor még folytak ilyen irányú tárgyalások a két oldal között?
2005. okt. 06. 18:21 | válasz | #1
Mégsem olyan szuper a kék-sugár?