Digitális otthonok és a valóság
2005. október 11. 14:22, kedd
Az IBC-VG Távközlés 2005 konferenciájának egyik húzó témája természetesen a szélessávú internet illetve az azon nyújtható szolgáltatások fejlődése volt. Erről a legátfogóbb előadást Tóth Péter Zoltán (Siemens Rt.) tartotta, "Hogyan változtatják meg életünket a szélessávú technológiák?" Az előadás szép volt, jó volt, számomra csak az volt a végén a kérdés, hogy vajon kell-e mindez nekünk? És fogják-e tömegek használni az extrémnek tűnő szolgáltatásokat.

Hirdetés

Tóth Péter Zoltán egy mottóval kezdte prezentációját, ami így hangzott: "Láttam a jövőt és működik". Ugyan bevallotta, hogy a jelent ő is úgy látja Magyarországon, hogy nem működik, hiszen a fogyasztói piacon le vagyunk maradva, de reményt lát abban, hogy hogy az új technológiák bekerülésében viszont élen járunk. Közlése szerint az alkalmazások piacán is követni kellene ezt a trendet, ezt viszont elméletileg a kereslet-kínálat vezérelné. A klasszikus kínálatot figyelembe véve viszont a hang alapú szolgáltatásokból nem lesz több bevétel, sőt főként a vezetékes piacon zuhanni fog a hanghívások utáni profit. Ezt először az ADSL-lel pótolták a szolgáltatók, most viszont újabb megoldásokra van szükség. Az új terület a Siemens szerint az otthoni szórakozás, az otthon biztonsága és az "intelligens otthon" vagyis a smart home.

A beszéd tehát a múlté, a legnagyobb növekedést az adattovábbítás, az internet mutatja. A közeljövőben pedig az otthoni szórakozás lehet ugyanilyen húzóágazat, ami hazánkban is sikeres lehet, hiszen nagy TV néző nemzet vagyunk (sajnos - a szerk). Az új eszköz a Set Top Box lesz minden lakásban. Ma már majdnem mindenhol van kábeltv, egyéb kábeles szolgáltatás, 300 ezer körüli ADSL előfizető, tehát minden adott az interaktív tévézéshez. Az ADSL esetében a net szolgáltatás felett érkező IP jelfolyam mehet tv szolgáltatásként).

Klikk ide! Klikk ide!

Az IPTV előnye, hogy számos igényt kielégít és számos szolgáltatás integrál a set top boxon keresztül. Elsősorban olyan, mint egy elektronikus programfüzet és egy személyi videófelvevő: böngészhetünk a műsorok között, a merevlemezes meghajtó segítségével rögzíthetőek az adások, és Video-On-Demand használatával a szolgáltató bármelyik filmjét bármikor kiválaszhatjuk megtekintésre. Lehetőség van az elmulasztott műsorok megnézésére is, bár ez a TV csatornákon is múlik, hogy lehetséges lesz-e. A készülékek többsége képes lesz arra is, hogy a filmet később kezdjük el nézni, azaz a reklámok kikerülnek belőle. Ez újabb aggályokat vet fel, hiszen a csatornák ebből élnek, de újabb reklámeszközökkel (pl.: PIP) meg fogják tudni oldani ezt a problémát is. A TV-zés mellett a set top boxok alkalmasak lesznek online játékra is, és természetesen internetezni is lehet majd a TV-n. Ez főként a teletextet váltja fel, de a rendszer SMS, MMS küldésre, videótelefóniára is alkalmas lesz.

Ezt a sok szép szolgáltatást keresztelték Triple-Play-nek, ami a telefon, tv és internet integrált hármasára utal egy szolgáltatón belül. Igen érdekes helyzet lesz, amikor a UPC és a T-Com mellett beszáll a triple play versenybe a Vodafone és a Pannon GSM is, hiszen a bevésett szabályok eltörlődnek. A Vodafone nem mobilszolgáltató lesz elsősorban, mert otthoni telefont, szélessávú internetet, illetve valószínűleg tévéadást is szolgáltatni fog. Kérdés, hogy lesz-e vevő ebben az ádáz versenyben, megéri-e a költséges beruházás?

Tóth Péter Zoltán itt egy Nyugat-Európára vonatkozó prognózist ismertetett, ami 2004-2008 között 60%-os növekedést jósol a digitális televízió piacának, főként a játék, a PayTV és a Video-On-Demand területén. Németországban tartottak egy igényfelmérést, amelyből kiderült, hogy a németek átlagosan 70 eurót költenek az otthoni szórakozásra (tv, internet…stb) és további 31-et lennének még hajlandóak elkölteni. A legtöbben ráadásul a triple-play ajánlatból a teljes csomagot vennék igénybe ahelyett, hogy válogatnának az őket tényleg érdeklő szolgáltatások közül.

Klikk ide! Klikk ide!

Magyarországon a helyzet szokás szerint kicsit más. Egyrészt jelenleg csak a kábelszolgáltatók képesek valódi triple playt nyújtani. A triple play felhasználók száma jelenleg körülbelül 20-25 ezer közé tehető (effektíve azok, akiknek van UPC telefonjuk, mert nekik van net és tv is többnyire). Azok a triple play felhasználók pedig akik különböző szolgáltatóktól veszik a három szolgáltatást körülbelül 400 000-en vannak. Nálunk a fent említett 70 euró helyett egy ARPU (átlagos bevétel per egység) érték 20 000 Ft az internet, telefon, tv esetében. A 300 000 ADSL felhasználó eddig főként magáért az internetért vette igénybe a szolgáltatást, a jövőben újonnan belépők viszont már a szórakozási igény kielégítése miatt csatlakoznak majd, amit a 2006-tól induló valódi triple play szolgáltatások segítenek majd.

Ma még az internetelérés végén csak egy PC van a dolgozó- vagy a hálószobában, amit millió funkcióval tudunk ellátni. A közeljövőben viszont megjelenik az IPTV, azaz a szélessáv bemegy a nappaliba is. Viszont a két változat nem üti egymást. A sávszélesség igény növekedésének tovább kell folytatódnia, hiszen egy élvezhető minőségű film körülbelül 2 Mbit sávszélességet igényel, később a HDTV még többet, ráadásul egy átlagos családban a két gyerek is mást nézne, a szülők meg főleg, és lehet, hogy valaki még a netet is használná közben.

A változás viszont a szolgáltatás típusában is megjelenik. Eddig bitfolyam szolgáltatást nyújtottak az internet szolgáltatók, tehát az árban a sávszélesség és az adatforgalom számított. Úgy tűnik ettől egyre jobban elfordulnak majd és az alkalmazás szolgáltatás nyer majd egyre nagyobb teret, tehát nem az számít mennyit tölt le, hanem az hogy az ügyfél milyen alkalmazást vesz igénybe. A húzóerő a foci és a hollywoodi filmek lesznek, versenyre kelve a mozival és a DVD-vel.

Klikk ide!

A szélessávú szolgáltatások közeljövője mellett már látszik a távolabbi 5-10 évvel későbbi kép, mégpedig a Smart Home képében. Ugyan kevés referencia van még, az iparág továbbra is gondolkodik, folyik a szabványosítás. Mindenki arra gondol a smart home hallatán, mint amit a Jetsons családban látott. Humanoid robotot, aki megcsinál mindent, stb. Azt a víziót, hogy leviszi helyettünk a "ház" a szemetet, felejtsük el. Néhány területen viszont biztosan valósággá válik: Otthoni szórakozás, TV, mozi. VoIP telefónia alkalmazások, videótelefon, szenzoros funkciók (biztonságtechnika, fény-árnyékolás technika, ajtó-ablak vezérlés, háztartási gépek hálózatban), illetve az iEgészségügy: testsúly mérés, EKG, vérnyomás, távoli diagnózis.

Jelenleg mindenhol az igényfelmérés folyik ezekkel a szolgáltatásokkal kapcsolatban. Az már kiderült, hogy a legjobb motiváló tényező az energiatakarékosság, a komfort érzet növelése és a presztizs lesz a kezdeti, bevezető szakaszban. Nyugat-Európában a legfontosabb szempontok a biztonság növelése, a komfort érzet és az élet megkönnyítése. A biztonság tehát első helyen van, így félő, hogy az emberek nem lesznek elég bátrak a házukat online rendszerekkel összekapcsolni, hiszen amikor egy folyószámla feltörése sem jelent gondot, akkor egy ipv4(+NAT) vagy ipv6 hálózaton továbbított titkosított jelfolyam még inkább nem jelent gondot a hackereknek, főleg ha PIN kódként valamelyik jóképességű újgazdag 8 darab egyest ad meg. A Siemens szerint viszont tisztában vannak ezzel a hibalehetőséggel és már a szabványosítás során odafigyelnek arra, hogy ezeket a lehetőségeket leszűkítsék. Elméletileg egy ip feletti zárt alagút jön létre a user és az eszköz között, amibe a bonyolult dinamikus kulcs ismerete nélkül nem lehet behatolni. Elméletileg.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
IoIa  
2005. okt. 14. 14:48 | válasz | #45
LOL!
Egy kérdés mitől személyeskedő?

PS: a fikcióidat ne tényként állítsd be...
Caro  
2005. okt. 13. 21:21 | válasz | #44
Igen.
A jelenlegi fejlődés nem is fenntartható.
2005. okt. 13. 14:49 | válasz | #43
Caro bármilyen borzalmas is ezt belátni, ma minden profitorientált. A fejlődés is az. A jótékonykodás önzetlen formája 16 éve elmúlt. Akkor még állambácsi olcsóbbá tette az emberek életét, amiért cserébe felhalmozott néhány milliárdos Orosz tartozást persze, mert az Oroszok nem akartak jótékonykodni. Már akkor sem.

Lola a személyeskedésedet kérlek még most függeszd fel. Normálisan írtam és ezt visszafelé is elvárom.

Amúgy amit írtam javarészt megfigyelésekből levont következtetés, ha ez jobban tetszik valakinek, akkor nevezze nyugodtan fikciónak. Nem vitatkozni akartam, hanem kifejteni a véleményemet. Van aki nem csak fórumfájtolni jár ide.
Caro  
2005. okt. 13. 01:41 | válasz | #42
Az információt egyszerűbb, gyorsabb, biztonságosabb eljuttatni, mint az információhordozót.
Ezért vesszen a bürokrácia.
Mielőtt viszont az ilyenek problémát okoznának meg kellene oldani a túlnépesedést a Földön, az elnéptelenedést Európában, az oktatás színvonalcsökkentésének megállítását, a vízhiány megoldását, az energiaválságot, a globális lobbi, korrupció felszámolását...
Szóval előbb sokkal gyakorlatibb problémákkal kéne foglalkozni.
Caro  
2005. okt. 13. 01:37 | válasz | #41
Így van.
Éljen sokáig a földfelszíni műsorszórás!
Nálunk pl. csak az van :)
Éntőlem lehet digitális, lolával ebben nem értek egyet.
Fejlődés kell, de nem profitorientált. Ha csak pénzért csinálnak valamit, akkor inkább ne csinálják.
Caro  
2005. okt. 13. 01:35 | válasz | #40
Az interlace-t el kell felejteni, csak egy csomó gond van vele, és nem jobb, mint a progresszív.
Tömörített adatfolyamnál a bitráta határozza meg úgyis a minőséget.
Caro  
2005. okt. 13. 01:27 | válasz | #39
Tökéletesen egyetértek.
Egyesek úgy tűnik elfelejtették az 56k-s időket.
Pedig 56k-n is lehet videót streamelni!
512k-n pedig próbáljátok TV-re kötni, és hasonlítsátok össze az eredményt a TV adással.
Jobb lesz az 512.
Csak ne felejtsük el: attól, hogy van, pazarolni nem lehet. Ezt a szélessávra értem. Az a lényeg, hogy olyan kicsi sávszélességet használjunk, amennyire csak lehet.
A tömörítési eljárásokat kell fejleszteni, és SZABVÁNYOSÍTANI.
Nem azt, hogy létezik 5-6 inkompatibilis drm-es formátum.
És ezután integrálni a HTML szabványba.
Caro  
2005. okt. 13. 01:24 | válasz | #38
Az Ökopárt is most alakult meg.
2005. okt. 12. 18:42 | válasz | #37
Nah, igen. Ha ez megvalósul (Magyarországon?? Na, ne viccelődjünk!! Itt még az internet user is csoda és nagy dolog!). De mi van, ha tényleg? Az érmének két oldala van. Ezután majd jön a többi extra dolog. A végén már ki se kell mozdulnunk otthonról. Csak egy klikk és eljutottunk a Himalájára (virtuális valóság). Otthonról dolgozunk, élünk, irányítunk (internet, videótelefon...stb.). Ezzel nem azt mondom, hogy ne fejlődjön semmi, csak nem ez lenne az elsődleges szempont, mikor rengeteg hajléktalan, kevésbé jómódú ember él. Ez valóban a gazdagok és a rabló-kizsákmányoló emberek szolgáltatása lenne. Addig sehova se fejlődjünk, amíg problémák vannak így is. Oldjuk meg őket, javítsuk ki és majd utánna jöhet mindez. Csak szép sorjában. :)
2005. okt. 12. 14:11 | válasz | #36
Na hiszen.
Nem akarok ilyen terű fejlődést.
Nekem megfelel a sima földi antenna.
Az egész parasztvakítás. Valaki jól keres, felső réteg villoghat, középréteg eljut az első 3. nap után a pesszimista sci-fi szintjére, a befolyásolhatóság-kontrolláltság még kiterjedtebb, erősebb lesz,
, az alsó réteg még inkább kimaradt a médiumokból.

Nekem bejöttek a hagyományos tv csatornák,sokkal jobban örülnék, ha pl hulladékgazdálkodás terén modernizálnának.

IoIa  
2005. okt. 12. 13:22 | válasz | #35
Például azért, mert rákényszerítik. Az addigit megszüntetik, és aki nem áll át az újra, az nem kap semmit. Kiváló példa lesz erre itthon az analóg műsorszórás beszüntetése...
shabba  
2005. okt. 12. 12:42 | válasz | #34
Ezzel az a gond a tv szolgáltatók nem a warezben bevett belső iparági szabványokkal élnek, hanem nekik vannak saját nemzetközileg elfogadott szabványaik. Ők nem azt nézik hogy kellene átméretezni, cropolni, deinterlacelni egy cuccot hogy az 0.5,1,2 cd-re ráférjen, vagy ki lehessen írni 2 dvd-re egy sorozat évadot. Ők célhardwarrel dolgoznak amik realtime tömörítik a média tulajdonostól érkező jelet a saját rendszerükhöz illően, vagy ha azt már a médiatulajdonos a számukra megfelelő szabványok szerint küldi akkor csak beillesztik. A média iparban használt céleszközök az SD-t úgy tekintik hogy az 720x576x50i, a HDTV-t meg 1280x720x50p vagy 1920x1080x50i. A bitráták codectől függően szintén szabvány értékek között mozognak.

Persze amiket leírták sorozatoknál bevett tömörítési módokat azok jó minőséget adnak, főleg nekünk ahol még mindig az analóg műsorszórás a trend, zizis, olykos szellemképes műsorral. Nekünk ez a HDTV-ről lekicsinyített és kisebb bitrátán encodeolt műsor kész csoda. Azért írtam korábban ahol alacsonyak az elvárások mert ahhoz szoktatták eddig a nézőket éveket át ott könnyű bárkit elkápráztatni még egy ilyen "csökkentett" digitális adással is. De ott ahol évek óta esténként HDTV-ben nézik a kupadöntőt, 1920x1080-ban a 50 colos plazmán, 15-18mbps-es MPEG2 bitráta mellett 5.1-es hanggal ott ez a fajta IPTV nem tudna labdába rúgni a már meglévő technológia mellett. Miért lépne visszafelé az előfizető ha már most jobbat kap? Ő csak olyan terméket fog venni ami jobb, többet nyújt vagy ugyanazt de olcsóbban.
Murdoc  
2005. okt. 12. 12:38 | válasz | #33
Woww, SonicXX a politikai vízióid nagyon...erőteljesek. Ha kicsit jártas vagy a politikában, tudhatod, hogy új párt nagyon keveset jelenik meg. Mert mindenki megszokásból szavaz, minthogy megszokásból nem netezik: "Minek ez nekem, eddig is megvoltam nélküle". Az új politikai pártokat meg általában megvásároljhák a nagyok: néhány milka többet ér mint egy bizonytalan politikai jövő.
Egyébként meg szerintem gyorsan fejlődik a szélessáv, egyre olcsóbb lesz, és lassan már tényleg lehet majd HDTV-zni rajta. Pár év alatt ez természetesen kialakul, ha lesz rá igény, bármilyen drága, úgyis kiépítik. Meg minél többet építenek ki, annál olcsóbb lesznek a felszerelések: optikai szál, etc....
IoIa  
2005. okt. 12. 12:21 | válasz | #32
Te kókajános tréningekre jársz? Nagyon úgy tűnik :)
2005. okt. 12. 11:34 | válasz | #31
Lola: Én úgy veszem észre, hogy az ország fogyasztási mentalitása lassan de biztosan jóirányba alakul. Az átkosban minden olcsó volt és mindig volt munka, ezért ami kellett meg tudták venni az emberek, és a munkahelyek sem rugdaltak ki senkit anyagi megtakarításból (pontosítok: nem volt jellemző). Az amit mi jómagyar fogyasztói, munkáltatói mentalitáson értünk, véleményem szerint mind a szocializmusnak köszönhető. Az emberek kezdik felfogni már, aggyal is és nem csak a szemükkel, hogy mindennek kemény ára van a boltban, tudjuk hogy nehéz állást találni, főleg jó állást szinte lehetetlen, ezért törekszünk olyan módszerek felhasználására amivel ez könnyebbé válik (CV-t írunk, karriert tervezünk hogy a munkáltatónk hosszútávú befektetést lásson majd bennünk, tréningekre járunk, egyszóval: versenyzünk és eladjuk magunkat). A baj az, hogy a legtöbb ember nem becsüli meg az állását még mindig kellően.
Mit akartam ebből kihozni: a fejlődésünk lassú de tapasztalható. Vannak akik lemaradtak, vannak akik az élmezőnyben dőzsölnek. De a kapitalizmus ilyen. Két doogról szól: versenyről és eladásról. A többi csak máz. Ez a verseny kényszerűen előbb utóbb beéri azokat a magasan ülő bácsikat és néniket is, akik azért ülnek magasan, mert az átkosban benyalták magukat a pártba vagy közel voltak a tűzhöz. Sok ilyen van, de hamarosan a kapitalizmus is kitermeli a politikai rétegét a közép és felső társadalmi rétegből, akik sokkal versenyképesebbek lesznek mint a jelenlegi politikusaink. Ugyanis ez a képlet, ez a tendencia. Nincs kristálygömböm, de nem is kell ahhoz, hogy megjósoljam, hogy legfeljebb 10 éven belül a politikai életbe be fog lépni egy új, sokkal dinamikusabb párt, és minden korábbi pártot el fog söpörni. Mert ilyen az evulúció, a kapitalizmus pedig az evulúcióról szól.
Az én véleményem, hogy a fatávval szemben potenciálisan csak az óvodafon lesz képes fellállni a kínálkozó új itthoni piacon, míg a többiek vagy eltűnnek vagy összeolvadnak egy hatalmas eggyé azért hogy ne tűnjenek el. Mert ez az evulúció: _a gyenge meghal_. Ha itthon csak óvoda és fatáv lesz én valószínűlek fatávpárti leszek mert az óvoda sunyi geci módon átveri az ügyfeleit mindig valami furmányos szemétséggel. Náluk ez ún. "kalkulált jogi rizikó". Köszi én nem leszek a kalkulációik része.

Egyszó mint száz: Szerintem mire ez a 3play és 4play megvalósul itthon, addig a fogyasztói mentalitás és a szolgáltatói viselkedés, és a politikai élet is melyik nagyobb utóbbi kisebb fejlődésen fog átmenni. Csak egy bolond mondja hogy nincs fejlődés. A középréteg jelenleg azért zsugorodik, mert nem teszi magát versenyképessé. Az alacsony társadalmi szinten élőkben viszont folyamatosan emelkedik a motiváció, hiszen mindenki törekedni akar arra, hogy jól éljen (nem a milliomosságra célzok, csak jól élésre). Ezért nem hiszek azoknak, akik azzal riogatnak, hogy a középréteg el fog tűnni. Dehogy fog. Csak idő kell hozzá, amíg realizálja a helyzetét. Amíg ez nem történik meg, addig természetesen a középréteg csúszik lassan lefelé. De 5 éven belül el fog jönni szerintem az a pont amikor ez a csúszás meg fog állni (nem, nem a középréteg "kihalása" miatt, hanem mert törvényszerű). Eddig 15-16 év telt el a rendszerváltás óta, volt 4 kormányunk. Hasonlítsa össze magában az MDF-es időszakot a jelenlegivel az, aki emlékszik még az MDF-es időszakra. Ne mondja senki hogy nincs fejlődés! Van. De természetes, hogy egy ország összes lakosa nem fog csettintésre paradimát váltani! Ez egy lassú folyamat sok kínlódással. Nincs miért aggódni és rágódni meg sirmánkodni, mert túl fogjuk élni. Mondhatnám hogy már-már túl is éltük, hiszen elmúlt 16 év az átkos után és az ország azóta túljutott jónéhány krízishelyzeten: kezdve a váltás utáni felbojdulásokkal, taxis sztrájkokkal, Bokros-csomagokkal. Ezeket mind át tudtuk vészelni és tanulni tudtunk belőlük. Fejlődtünk és fejlődünk. Senki se vitatja el, hogy a környező európai országoktól rengeteg dolgot kell még tanulnunk - az egyik ilyen példál hogy hogyan kell pályázni és pályáztatni - de az se vitatható el, hogy már eddig is rengeteget tanultunk. És ez az egész még csak pár éve kezdődött. Hol van még a vége, kérem?
2005. okt. 12. 09:55 | galéria | válasz | #30
Nos, milyen problémák is lehetnek:
Video-on-Demand: a probléma az, hogy a boxból zártat fognak eléd tenni, tehát letölti a filmet (ha lenne eszük, akkor itt pl a P2P technológia hatásos lenne, de mivel az warez, ezért rossz, és felejtendő és .... ), de nem hagyja, hogy azt te magadnak lemásold (mert pl filmenkért fizetsz), sőt, esetleg előre megszabva, hogy csak 1-2x nézheted meg utána törli a boxod
Itt a sávszél annyira nem gáz, ez eleve úgy lett kitalálva, hogy beállítod reggel, hogy mit szeretnél megnézni este (mint mi sokan a torrenten, szóval spanyolviasz :p). Ehhez nem kell csak a normál chello-s sávszél és lejön egy film 30-60 perc alatt
Online TV nézés (digitális televíziózás): no ehhez már piszkosul kell a sávszél (és minőségi nem szakadozó hálózat, nem csak a 10-15%-os hibaráhagyás miatt) egy jó HDTV kódolás 10 Mbps-es (persze proci is kell bőven a kikódolásához, szóval ventillátor inside :p)
2005. okt. 12. 09:13 | válasz | #29
... Pussz
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. okt. 12. 08:43 | galéria | válasz | #28
#13: Köszi a felvilágosítást, ez eddig nem volt tiszta, így már érthetőbb.

#16: Tehát pl. a Franciaországban terjedő újabb 20Mbites ADSL kapcsolatok sem elegendőek? Viszont sem a te, sem Munch reakcióját a videó sávszélességre nem igazán tudom elfogadni. Pár videó sávszélesség jó minőségű XViD tömörítés (ami ugye Mpeg-4) esetén:

624*352@24fps - 920kbit/s videó és 230kbit/s audió
960*528@24fps - 1850kbit/s videó és 386kbit/s audió
1280*720@24fps - 4300kbit/s videó és 386kbit/s audió

Már a cirka 2Mbites középső is igen meggyőző minőség, az utolsó pedig ugye még HDTV viszonylatban is bőven elmegy, és nem 10, csak 5Mbitet kér.
shabba  
2005. okt. 12. 02:33 | válasz | #27
Abszolút nem ott dolgozom. Programozó vagyok egy kis magáncégnél, nagyon távol az internetes és média businesstől. Amit leírtam az abból van amit az elmúlt években összeolvastam IT nemzetközi és hazai sajtóban és fórumokon, blogokon. Az IT csak hobby, szimplán érdekel a hálózati technológia része is nem csak a használata.
IoIa  
2005. okt. 12. 02:21 | válasz | #26
Akár a cikk folytatása is lehetne....
IoIa  
2005. okt. 12. 02:19 | válasz | #25
Magas ívben leszarom azt, hogy az usaban mi van és mennyiért. Itt semmi sem annyiért van.
Egyre több ember küzd megélhetési gondokkal, egyáltalán annak is örülnek, ha a közüzemi díjakat ki tudják fizetni, és akkor még az egyéb rezsiköltségekről nem is beszéltem. Rengeteg ember el van adósodva, fizeti a törlesztéseket a bankoknak, a munkájukat elvesztők előbb-utóbb akár szarért-húgyért is elmennek dolgozni, csak legyen valami pénzük. Persze van egy szűk réteg, akik már szarosra lopták/csalták magukat, nekik a pénz nem probléma. De nem ez a jellemző, és ennek a szűk réteg számára nem fognak milliárdos beruházásokat eszközölni, aminek a megtérülése is több, mint kétséges. A középréteg pedig lassan, de biztosan csúszik lefele.

Persze maga az elképzelés nem rossz, sőt, akár jónak is lehetne mondani, de ez nálunk még nagyon sokáig elképzelhetetlen.

PS: te valami olyan cégnél dolgozol, ami ilyesmivel foglalkozik? Nagyon marketing-gyanús a szöveg, amit írsz.
shabba  
2005. okt. 12. 01:55 | válasz | #24
Az árat a verseny nagysága határozza meg. Ha nincs verseny az árak az egekben lesznek,ha lesz akkor mélyrepülésbe kezdenek. Ez szinte minden területen így van. Az a kérdés az új hálózati infrastruktúra kiépítésekor lenne-e új beruházó aki piacot lát Mo-ban. Hogy a fatáv idővel eljut oda hogy rákényszerül egy új infrastruktúra kiépítésére az tuti, már csak az kérdés egyedül lesz-e mint most vagy lesz kihívója. Végülis a magyar piac elbírna 2-3 nagyobb szereplőt ez pedig már jó táptalajt biztosítana egy technológiai és árversenyhez.

A DT-n kívül van még más európai nagy telco aki terjeszkedik európa szerte beruházásaival és fejlesztéseivel, sőt a nagy telcok mind megjelennek a másik területén. A spanyol Telefonica, a Telecom Italia, a British Telecom, a svéd Telia, a France Telecom ezek mind rárapültek a másik területeire és milliárdos beruházásokat eszközölnek hogy piacot szerezzenek. Persze az igazán vonzó piacokat azok az országok képviselik ahol van vásárló erő és jó vásárlási morál is. Ahogy mondod a magyar mentalítás az: adjanak nagyon olcsón, nagyon gyors korlátlan netet aztán majd letöltöm a fél internetet warezba ingyen és baszok tartalom után fizetni egy fillért is. Ez a fajta vásárlói magatartás nem hoz pénzt, ezért oda mennek ahol tudják hogy bevételük is lesz a fizetős tartalomszolgáltatásból. De idővel ha ezek a piacok telítődnek még mi is kívánatos falattá értékelődhetünk föl.

A beruházás mértéke persze nagyon nagy lesz, hisz egy új hálózati infrastruktúra kiépítése nem kis pénz, és persze időben is hosszadalmas folyamat. Azért azt se feledd a már meglévő és használt szolgáltatások a kezdeti bevezetéskor ott lesznek mint konkurencia és azok behatárolnak egy árszintet. Némileg többet hajlandóak lesznek áldozni rá a felhasználók, főleg ha számokra érezhető többletet nyújt de nem akármennyit. És a magyar kábeltv árak elég nyomottak a nemzetközi árakhoz képest, persze nekünk ez így is magas. De pl. net árak terén sokkal inkább azonos szinten vagyunk mint a nemzetközi árak mint kábeltv-ben. Pedig a kábeltv árak hosszú évek óta infláció felett nőnek. Lehet a befektetőket ez is visszatartja, nem látják a megtérülés realítását, persze a magyar alacsony fizetések is ugyanígy elrettentőek.

Amcsiban pl. a Verizon egy olyan nagy távközlési cég aki az új optikai infrastruktúra kiépítése mellett tette le a voksát jó pár éve. Optikai szálat húznak ki minden egyes fogyasztóhoz. Jelenleg B-PON-t használnak de már tervben van az eddig kiépült közel 3 millió végpont migrálása G-PON-ra. 2012-ig tudtommal 15 millió előfizető bekötése a cél, a pénzügy keretösszeg pedig 21 milliárd dollárra rúg ami hatalmas összeg.

A net amit kínálnak 5/2mbps 35 dollár, 15/2mbps 45 dollár, 30/5mbps 200 dollár. Az utóbbi business csomag de azon területeken ahol rivális kábelszolgáltatók kényszerből meglépték a 15/2mbps-es csomagok bevezetését, ott lazán levitték ennek az árát 55 dollárra válaszlépésként. Az ADSL és kábelnet árak jellemzően 30-50 dollár között vannak 3-6mbps-es sebességgel, szóval ehhez képest az optikás net nem lett sokkal drágább, viszont ezek legalább mennek is míg ADSL és kábelnet esetén a nagy csomagsebesség értekek már inkább csak PR-marketing számadatok mint a valóság. Maguk a technológiák olyan korlátokat görgetnek maguk előtt ami alapjaiban megakadályozza a nagy sebességet mindenkinek modell megvalósítását.

Az IP telefon tudtommal ingyen jár a nethez, vagyis nincs alapdíj. Minden előfizető kap egy media gatewayt amiből jön a net, rákapcsolható a telefon és kapja a tv-t.

Kábeltv fronton is a szokásos amcsi kínálat van némileg felturbózva hogy kelendőbb legyen és az árak is hasonló szinten van mint amit a többi hagyományos technológián szolgáltató cég kínál. 13 dollár basic csomag 15-35 csatornával, 40 dollárért további 160 csatornát kapsz. 6 dollár a sport csatorna csomag 15 adóval, 16 dollár a film csomag 26 adóval, a HD csomagok felára 10 dolcsi. Kapsz Motorola féle set-top box-ot beépített merevlemezzel. Az on demand letöltés ára a friss tartalom esetén 4 dollár, archivumból 3 dolcsi. Ezek egyike sem kirívó árazású a már meglévő de más formában elérhető szolgáltatásokhoz képest. Pedig a Verizonnak is vissza kell szerezni a befektetését idővel és még profitot is kell valahogy termelni mert különben a pénzügy befektetők és bankok nem adnák ehhez a projecthez a pénzügyi keretet.

Az új és modernebb technológia megjelenése pedig fejlesztésre és árcsökkenésre kényszeríti a nem időben kapcsolókat. Az amcsi ADSL és kábelnet cégek már most elkeseredett lépésekkel próbálkoznak pedig a a Verizon FIOS elterjedtsége még nem túl nagy, mi lesz majd évek múlva. Épp ezért ők sem tehetnek más mint előre menekülnek és fejlesztenek. Pl. azon a területen ahol a FIOS beruházásba belekezdett a Verizon máris válaszlépésre kényszerült a volt inkubens("monopol") kábeltv-s cég amint beindult a Verizon tv szolgálatása. Eddig 69 dollárért kínálták tv csomagjukat, most a 240 csatorna árát levitték 50 dollárra és még bonusként broadband netet is adnak mellé(3-5 mbps-est).

Persze a magyar piac más itt jelenleg egy mammut trónol míg amcsiban van jó pár akik azért hajlandók átmerészkedni a másik területére is és ezzel megzavarják az inkubensek jó sorsát. Kérdés idehaza fatáv marad-e az új infrastruktúra kiépítsekor az egyedüli legény a gáton, vagy lenne-e olyan tőke ami megzavarná dominanciáját.
IoIa  
2005. okt. 11. 23:54 | válasz | #23
Szép álom, de Magdi néni akkor is el fog ájulni a számlától.
Egyébként tipikusan a Magdi néni pénztárcájú nézők azok, akik nem a tékából hozzák a filmeket, hanem kölcsönkérik Mari nénitől, akinek Jancsi fia már a bemutató előtt letöltötte valami warez oldalról...
De ha még ezt sem teszik, akkor megnézik az aktuális agyzsugorító műsort a retektévén, vagy a csigán.
Ja, és hogy miért lesz drága? Azért, mert borzasztó beruházás kell hozzá, és mint tudjuk, a szolgáltatók egyike sem jótékonysági intézmény, ennek az árát keményen behajtják a felhasználókon.
shabba  
2005. okt. 11. 23:27 | válasz | #22
Az IPTV sávszél tekintetében kevésbé problémás hisz mindenki ugyanazt kapja ugyanakkor, szóval ugyanúgy broadcast jellegű szolgáltatás mint a tv jelenleg. A hálózati eszközök ezt multicast-tal viszonylag sávszél takarékosan meg fogják oldani. Pl. ha van 80 SD csatorna mondjuk 4mbps MPEG4-ben, és további 20 HD 10mbps-en az ~0.5Gbps. Ezt az adatmennyiséget kell eljuttatni pl. egy DSLAM-hoz a gerinchálózaton. Ez már a mai Gigabit gerincekbe is belefér.

Ami igazán gond az a VOD jellegű szolgáltatás hisz ott mindenki mindig mást kap. Ezt viszont korlátozhatja a fizetős jelleg, ugye amiért fizetni kell azt nem nyomjuk állandóan míg a tv mehet mindig bekapcsolva. De nem kötelező ennek realtime onlány mennie, mehet offline is. Megrendeli a filmet az előfizető az pedig offline letöltődik a set-top box merevlemezére. Ha elég gyors az adatkapcsolat akkor ez nem fog okozni olyan egetrengetű várakozást. Mondjuk 4mbps-es stream esetén 10mbps-es átlag letöltési sebesség mellett 2.5-ed annyi idő mint a letöltendő tartalom időtartama. Mondjuk ez egy 42 perces sorozat epizód esetén negyed óra várakozás, ennyi kibírható.

De ahogy írtad itt is vannak kurrens tartalmat amik frissebbek ezért nagyobb irántuk a kereslet. Lehet a közel a felhasználókhoz(mondjuk a DSLAM-hoz közel) proxykat tenni így spórolva a gerinchálózat kihasználtásával.

De pl. lehet olyat is csinálni hogy a mozifilm tulajdonos a bemutató előtt meghírdeti a filmjét ahogy most is megtudod milyen bemutató várható. Ha érdekel a film feliratkozol és fizetsz érte, kvázi ez a jegyelővétel megfelelője. A filmtulajdonostól a PVR-ra letöltődik a film offline ezen egy hét alatt van rá idő. Persze elkódoltan és akár nem is teljesen így védekezve a visszaélések ellen. Mondjuk az utolsó 24h-ban már megkapod a PVR-ra a teljes tartalmat az addig el nem küldött hiányzó filedarabokat is. Az utolsó pár percben pedig a filmtulajdonos szervere már csak a dekódoló kulcsokat küldi szét a PVR-oknak hogy me tudd tekinteni a filmet. És így akár a mozibemutatóval teljesen egyidőben, akár otthon is indulhat a filmpremier mindezt fekve a kanapéról végigkövetve.
shabba  
2005. okt. 11. 23:10 | válasz | #21
A magdi nénik tv szolgáltatást jellemzően eddig is vettek hisz jellemzően ez az egyetlen szórakozási formájuk. Csomagra meg úgyis valami nagyobb összeállításért fizettek mert a spectrum,natgeo és hasonló természetfilm csatornák elég népszerűek, unokának meg kell a minimax, ezeket pedig a szolgálatók szándékosan úgy pakolják csomagba hogy mindig a legdrágább csomag felé tereljék az ügyfelet.

Szóval magdi néninek kell tv, az őt hidegen fogja hagyni hogy az műhódon, kábelen vagy IP alapú infrastruktúrán jut el hozzá. Az IPTV-ből ő csak annyit lát behúznak majd egy kábelt ami egy set-top boxban ér véget és kap hozzá egy távirányítót és ugyanúgy tv-zik majd mind eddig csak kap további plusz szolgálatásokat is.(van amit ingyen van amit fizetősen)

3play lényege pont az hogy egyetlen infrastrukrúra van amit minden ráépülő szolgálatás igénybevétele esetén fel lehet használni. Épp ezért a szolgálatónak az az érdeke minél több szolgálatást vásároljanak tőle hisz így a kiépítés beruházás költsége minél hamarabb megtérül.

Magdi néninek kell majd telefon hogy felhívja az unokáit legyenek azok akár vidéki városban vagy egy másik országban. Őt nem fogja érdekelni hogy ez a telefon PSTN vagy IP alapú. Ha ő rácsatlakoztatja a régi készüléket a set-top box ATA-ja aljzatába és megrendeli a szolgálatótól a telefonszolgálatást akkor egy kedvező havidíjért kap majd telefonszolgálatást is az IP miatt kedvező percdíjakkal akár az óceán túloldalára is. És a szolgáltatónak ehhez már nem kell új eszközt telepíteni, mert ha okos volt az elején jó set-top boxot telepített ami minden szolgáltatását nyújtja. Elég távolról engedélyezni a telefoncsatlakozást és máris él a szolgálatás.

Ha már ott a set-top box és benne egy winyó máris kész a PVR(personal video recorder) ami IPTV-hez szorosan kapcsolódó szolgálatás. Ha az előbbi példámban is említett régi filmet szeretné megnézni, lekéri az online tékából, fizet érte, letöltődik a film a PVR-ra és szépen offline megnézi. Még mindig olcsóbban kijön majd mintha elmenne a tékába DVD-t kölcsönözni, és lehet nincs is otthon DVD játékosa mert tök hülye a technikai kütyükhöz a szolgáltatótól meg a set-top box által mindent a feneke alá pakoltak készen. És azért havi 2-3 filmet talán majd ő megengedhet magának ha 1x talán a nyugdíjak is EU szint közelébe kúsznak.

Az IPTV egyik alapszolgálatása az elektronikus műsorújság(EPG), így aztán nem kell költenie TV újságra sem hetente.

Szóval számla tekintetében nem hinném hogy rosszabbul jönne ki mint most, hasonló szolgálatásokért most is fizetnek a magdi nénik.
2005. okt. 11. 23:07 | válasz | #20
Ez nekem eléggé utópia. Az lehet hogy a németeknek erre is jut a keresetükből, de egy magyarnak erre mikor lesz kerete? Most konkrétan a szolgáltatásra gondolok, és nem a netes vásárlásra, ami már ma is olcsóbb mint a bolti. Úgyértem, a cél 2010-ig 100000 forintnak megfelelő minimálbér. Ez szépen hangzik, de az a 100000 5 év múlva ugyanannyit, hacsaknem kevesebbet fog érni, mint most a 60000 vagy mennyi. Ileny körülmények közt ezt ki fogja tudni megfizetni 2010-ig? Arról a fejlesztésről ami emögött kell hogy legyen már nem is beszélve. Nem elég hogy a jelenlegi hálózatok többsége szinte mehet a levesbe, de egy nagy szolgáltatónak hirtelen üzleti modellt változtatni nem egyszerű dolog. Ez nem csettintésre fog töténni. Mire ez az egész realitássá válik majd a középréteg számára is, az jó 5-6 év.

Szerintem.
2005. okt. 11. 23:06 | galéria | válasz | #19
Digitális otthon és valóság ... ehhez hirtelen csak annyit, hogy gyakorlatilag sokan néznek otthon filmeket, meg hallgatnak zenét, mind ezt digitálisan persze, csak a nagy többség nem a bótban vette ... ha azokat számolnánk, akiknek tellik a hiper digitális otthonába lejátszani való korongokra is [a dvd, házimozi, pc-k, sms-es kávéfőző ..etc mellett] , akkor meglehetősen csúnya összképet kapnánk, sztem.

A sávszél problémára most hirtelen 1 ötlet.. ha fix a repertoár, tehát van mondjuk 100 féle film amiből a júzerek választhatnak, és van 100K felhasználó, akkor elég sokan fognak u. azt nézni, meglehetősen nagy valószínűséggel közeli júzerek is. Így az adat az út nagy részén együtt utazik, így ezeken a részeken elég 1x elküldeni a csomagokat egy kis módosítással a fejlécben, vagy a stream kezdetén a közös szakaszokat kijelölve, a router a móka végén szépen duplázza a csomagokat és küldi el a megfelelő tv-bambulóknak.

Persze ha mindenki mást néz, és full interaktív a dolog, tehát a downstream közel sem azonos a júzereknél, akkor nincs mit tenni, optikát kell venni ^.^
IoIa  
2005. okt. 11. 22:56 | válasz | #18
Pontosan így van, jól írtad.
Munch  
2005. okt. 11. 22:52 | galéria | válasz | #17
Hát bazeg ha neked másfél megabites videó elég, akkor csak gratulálni tudok. :DDD
shabba  
2005. okt. 11. 22:51 | válasz | #16
2. A sávszél elég fontos tényezője az IPTV szolgáltatásnak. Az ADSL sávszél tekintetében igen komolyan távolság korlátozott, úgy 3-3.5km távolságig oldható meg ez a sebesség. Ez egy átlagos 4.5-5km-es szolgálatási területnek alig csupán 40%-át fedi le, az előfizetők többségének nem jut ekkora sebesség.

Épp ezért van szükség a 3play szolgálatás alapjaihoz egy teljesen új és modern infrastruktúra kialakítására ahol a minimálisan biztosítható sebesség nem 512kbps-nél kezdődik hanem 10 de inkább 20mbps körül. Ehhez viszont százmilliárdokat kell költeni új hálózati infrastruktúrára és a ennek a kiépítése is hosszú éveket, évtizedet fog igénybe venni.

Ahogy a cikkben is szerepel egy átlagos család esetén több szolgáltatás egyidejű használatával kell számolni ahogy ez jelenleg is történik a való életben. Több egyidejű tv adás független bitstreamje, mellette videotelefon és adatforgalom sávszélesség szükségletének kell egyidejűleg teljesülni és ehhez a 3mbps édes kevés.

Ráadásul mi egy elég béna tv szolgálatáshoz vagyunk még szokva mert idehaz a tv szolgáltatás színvonala még kőkorszaki. Épp ezért minket még könnyű elkápráztatni akár egy 2mbps-es bitstream videoval is de ezt egy amcsi torkán már nem tudod lenyomni. Ő már megszokta hogy a műhódon vagy kábelen HDTV minőségben kapja a digitális tv adást, száz fölötti csatornaszámba, az IPTV-nek ha piacra akar lépni a régi megoldásoknál is többet kell kínálni mert máskülönben csak legyintenek rá. MPEG-2 stream esetén egy HDTV pedig megeszi a 20mbps-et, de még MPEG-4-es codec esetén is elkép egy 10mbps. 3 független tv csatornával, plusz mellette tv minőségű videotelefonnal, és mondjuk egy 10mbps sebességű adatkapcsolattal számolva már igen magas értéhez fogsz jutni. Itt már igazából csak egy FTTC+VDSL2 comba vagy passzív/aktív optikai hálózati megoldások jöhetnek szóba. A hagyományosan elterjedt távközlési ifrastruktúrán kialakított ADSL szolgálatás ehhez édes kevés.
IoIa  
2005. okt. 11. 22:40 | válasz | #15
A Magdi nénik nagyon hamar el fogják ezt felejteni, ha az első számla megjött....
shabba  
2005. okt. 11. 22:32 | válasz | #14
A magdi nénik nem az adsl-t fogják majd igényelni hanem egy adott szolgálatást ahogy most is teszik, és lényegtelen számukra milyen technológia áll majd mögötte. Ők majd olcsó telefonszolgáltatás akarnak és nem fogja őket érdekelni hogy IP alapú telefon lesz mögötte. Ők majd meg akarják nézni a BK-t vagy a kedvenc brazil szappanoperájukat és nem érdekli őket hogy IPTV van mögötte, az a lényeg az általuk megkívánt tartalom elérhető legyen.

Vagy ha úgy döntenek de jó lenne megnézni valami régi magyar filmet amiben a Latabár olyan sármos volt akkor nem azon filóznak hogy ezért le kell menni a tékában elhozni a dvd-t, meg kellene hozzá otthon dvd lejátszót tartani. A technikai háttér őket nem fogja érdekelni, bent lesz a lakásba egy set-top box, belép a VOD menübe, kiválaszja a filmet, fizet érte onlány aztán megnézi a tv-je előtt ülve.
shabba  
2005. okt. 11. 22:25 | válasz | #13
Úgy hogy a két szolgáltatásnak nincs köze egymáshoz adatforgalom tekintetében. Az internetért mint adatszolgálatásért veszel majd egy csomagot,amit adhat a szolgálató forgalom limitáltan. És fog is mert ezzel korlátozhatja a warez tartalom elérhetőségét, ami rontja a saját fizetős tartalomszolgáltatási businessét. Onnantól hogy a szolgáltatók a 3play révén előlépnek tartalomszolgálatónak és az elsődleges bevételi forrás már nem az adat hanem a tartalom lesz onnantól már nem lesz érdekük a warez megtűrése a halózatukon.

Az IPTV megint más adatfolyam ami az adatszolgáltatás limitjén kívül áll, külön is fox érte fizetni.

A VOD(video on demand) jellegű tartalomletöltés generálta plusz adatforgalom költsége pedig szintén bele lesz kalkulálva az érte fizetett díjba.
IoIa  
2005. okt. 11. 22:05 | válasz | #12
Ne csúsztass.... Időjárást bármikor megnézhetsz a TV-n is, rámész a teletextre...
2005. okt. 11. 21:02 | válasz | #11
Egy időjárásjelentést a neten is meg tudsz nézni nem kell hozzá a TV-t nézni. Mert tartalmilag az sem bővebb max annyival hogy nem te olvasod hanem egy meteorológus (jobb esetben) mondja el neked.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. okt. 11. 20:10 | galéria | válasz | #10
Látom nem igazán fogod fel, miféle előnyei lennének ennek a megoldásnak. Azért megpróbálom összefoglalni:

1.: Azt a műsort nézhetnéd, amit csak akarsz. Teszem azt hirtelen nosztalgiázni van kedved, és meg akarod nézni a Hallo, Hallo c. vígjátékot, mégpedig egymás után mondjuk három részt, mert most ennyi szabadidőd van. Beállítod, végignézed, és majd holnap hajnalban megnézel még egy részt. Utána meg mondjuk a legfrissebb hiradót. Mert ilyen kedved van. Nem te alkalmazkodsz a műsorrendhez, hanem az hozzád.
Ezt csináld meg egy nem-interaktív TV-nél...
2.: A sávszélességről annyit, hogy egy másfél megabites kapcsolattal már egész tűrhető minőségű netes TV adást lehet nézni. Három megabit esetén a sima TV adásnál jobb minőséget lehet már biztosítani - és azért ez a sávszélesség ma már nem nagy ördöngősség, nekem is 3Mbites, korlátlan ADSL netem van...
3.: Ha te egy időjárásjelentés megtekintésére akarod használni az interaktív TV-t, akkor jobb, ha tényleg maradsz a sima TV-nél, és figyeled az órádat, hogy hopp, igen, most ezen a csatornán a hiradó után lesz időjárás jelentés, hurrá, hol a távirányítóm!?! :))))
Munch  
2005. okt. 11. 20:07 | galéria | válasz | #9
Ez egy "hogyan tartsunk előadást a semmiről" című cikk.
2005. okt. 11. 18:38 | válasz | #8
ez is egy hozzáállás, de azt elfelejted, hogy fejlődés mindig lesz. ha majd nem lesz más akkor magdi néni is bekötteti az adsl-t:) de mire elérünk oda, előfordulhat, hogy olyan magdi nénik lesznek csak, akik igénylik is az adsl-t..
DKm  
2005. okt. 11. 18:36 | válasz | #7
Ja meg a korlátlan adatforgalmi előfizetésekhez nagyon sok lóvé kéne havonta...
2005. okt. 11. 18:36 | válasz | #6
remélhetőleg mire az inteligens otthon már nemcsak kuriózum, hanem elterjedni látszó valóság lesz, addigra az internet-szolgáltatók is elérnek egy olyan szintre, hogy nem fognak adatforgalom-korlátozással vacakolni.. az extrém adatforgalmakat, sávszélesség-korlátozással kéne csak "büntetni".. így már mehetne az interaktív tv..:)
DKm  
2005. okt. 11. 18:34 | válasz | #5
sztem hülyeség az interaktív tv. 1.Minek kapcsoljam be a gépet meg bootoltassam be a windows-t, hogy megnézzek egy időjárás jelentést (például). 2.Meg akkor olyan 10-20mps körüli net kéne. (Ami még sok háztartásban nincsen. Mert mindek kötesse be Magdi néni az adsl-t meg vegyen gépet amikor csak az m1-et nézi???) Viszont lenne pozitívum is: 1. Viszonylag gyorsan és könnyen lehet rögzíteni filmeket stb... 2. Nagyobb felbontás. Hát ennyi. Én maradok az asztali tv-nél meg a műholdas televíziózásnál...
Caro  
2005. okt. 11. 18:30 | válasz | #4
Ez otthonra szólt :)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. okt. 11. 17:52 | galéria | válasz | #3
A felvázolt interaktív televíziózást támogatnám, de kiváncsi lennék, hogy fogják megvalósítani az adatforgalmi korlátokkal rendelkező hálózatokon...
pemga  
2005. okt. 11. 17:40 | válasz | #2
Szerintem menj rendszergazdának tetszőleges vállalathoz :), tetszeni fog nekik a hozzáállásod :)).
Caro  
2005. okt. 11. 17:14 | válasz | #1
Én csak olyan fejlesztést támogatok, ami nem kerül semmi többletköltségbe, lehetőleg semmibe.