Szövetséget kötött a Google és a Sun
2005. október 5. 12:30, szerda
A két cég együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében felhasználják egymás szoftvereit - sokak szerint a lépés elsősorban a Microsoft, illetve az Office ellen irányul.

Hirdetés

A Sun közleményéből kiderül, hogy az óriáscég kiemelkedően fontos szövetségesnek tekinti a Google-t, amely nagyban hozzájárulhat a Java Runtime Environment további sikereihez. A megállapodás értelmében a Google Toolbar opcionális letöltésként jelenik meg a Java hivatalos oldalán, illetve az OpenOffice.org letöltőközpontjában. Természetesen az együttműködés nem merül ki ennyiben, ám a két vállalat egyelőre nem árult el további részleteket.

Mindössze annyit tudunk, hogy mindkét oldalon igyekeznek összegyűjteni a szóba jöhető megoldásokat, és még ki kell választaniuk a legjobbnak tűnő variációkat. "A Google és a Java a legjobban ismert és elismert márkák közé tartozik, mivel hasznos eszközökkel könnyíti meg a mindennapos életünket. Nagy reményekkel nézünk a kiterjedt együttműködés felé" - nyilatkozta Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója. "Az ingyenes és nyílt forráskódú szoftverek még soha nem nyújtottak nagyobb biztonságot" - tette hozzá Scott McNealy, a Sun vezére, amivel sokak szerint gyakorlatilag megjelölte a legfontosabb célkitűzést.

Ez pedig nem lenne más, mint a Microsoft termékeivel, egészen pontosan az Office irodai programcsomaggal szembeni nagyobb verseny. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az OpenOffice a Sun StarOffice programjából nőtte ki magát, és fejlesztése a vállalat jóváhagyásával (és a StarOffice újdonságainak átvételével) zajlik. A jelek szerint a vállalat az ingyenes szoftverrel véli megvalósíthatónak régóta dédelgetett tervét, és ehhez elengedhetetlennek tartja a Google partnerségét.

A Microsoft eközben éppen arra készül, hogy ismertesse a biztonsággal kapcsolatos stratégiáját. A Cnet értesülése szerint a vállalat vezetői - Steve Ballmer vezérigazgató, valamint Mike Nash alelnök - csütörtökön, a Münchenben megrendezett találkozón tart majd előadást, amelyben ismertetik a vállalat hivatalos útitervét, és bepillantást engednek a biztonsággal kapcsolatos tervekbe. Érintik majd a kémprogramok elleni alkalmazás - Windows Antispyware - jövőjét, valamint a Windows OneCare fejlesztésében elért eredményeket is.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Flashy  
2005. okt. 06. 10:07 | válasz | #6
azért lesz jó, mert nem kell robotokat küldeni a Marsra hogy vizet meg életet keressenek, hanem elég rázoomolni a googlemars progiban...
2005. okt. 05. 14:15 | válasz | #4
Thanx. Jó tudni, hogy a Gmail elérhető lesz a Marsról is ;)
Amúgy most már érdekelne miben sántikálnak, mit akarnak még a mindentkeresőn kívűl beépíteni?
Minden esetre a múltkori GoogleTV álláshírdetés is sokat sejtett.
Equ  
2005. okt. 05. 13:37 | válasz | #2
múlt héten még kedd esti hatalmas bejelentésről beszéltek, ami végülis abban merült ki, hogy ezentúl a jre telepítője felajánlja majd a google toolbar telepítését. Vajon hány programozóhónapba került ez nekik?

Na nem mintha a pár hónappal ezelőtti hasonló bejelntés mikor is a sun a ms-al is szövetségre lépett sokkal több eredményt produkált volna.

Ha nagyon ráfekszenek az "innváviónak" akkor pár hónap múlva már a google toolbar telepítője fogja felajánlani a jre installját, akkor lesz csak bajban a konkurencia...
2005. okt. 05. 13:04 | válasz | #1
Egyébb forrásokban a hírbe még be lett keverve valami NASA nevű szervezet is, azt hiszem az összeesküvés elmélet gyártók nagyon elemükben lesznek nemsokára :)