Elektronikus magánlaksértésbe keveredett a RIAA
2005. október 4. 22:02, kedd
Tanya Andersen amerikai állampolgár sértve érzi magát amiatt, hogy az Amerikai Zeneipari Szövetség feljelentette a szerzői és a szomszédos jogok állítólagos megsértése miatt.

Hirdetés

Azok a felhasználók, akik az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) célkeresztjébe kerülnek, általában igyekeznek megegyezni a szervezettel. Nos a RIAA ezúttal kifogott egy olyan bátor személyt, aki nem hogy megállapodásra törekedne, de még ő indított magánvádas eljárást a szövetség ellen. Annyi bizonyos, nem sok ilyen eset volt még a RIAA életében, ennél fogva akár precedensértékű ügyről is beszélhetünk.

A hölgy annyira megsértődött és felháborodott a szervezet feljelentésén, hogy jogi útra terelte az ügyet és feljelentette a zenekiadók szervezetét csalás, magánszférába való beavatkozás, jogi visszaélés, elektronikus úton elkövetett magánlaksértés és az úgynevezett Computer Fraud and Abuse Act nevű törvény megsértése miatt. Andersen azt állítja, hogy ő soha semmilyen zeneszámot nem töltött le az internetről és nem is kínált senkinek illegálisan letöltésre zenét. A nő szerint egyértelműen a kiadók kalózkodás elleni kampányának lett az áldozata.

Az ügy háttere, hogy a RIAA megbízta a MediaSentry online tartalmakat védő céget, hogy derítse ki mely felhasználók milyen anyagokat osztanak meg a világhálón. Ezeket az információkat később egy központban gyűjtötték össze. A központ minden egyes felhasználót megkeresett és arra hívta fel a figyelmüket, hogy vagy peren kívűl megegyeznek és kártérítést fizetnek, vagy bíróságra viszik az ügyet.

Az esetet a recordingindustryvspeople.blogspot.com címen található blogban lehet részletesen megismerni zeneipar kontra emberek címen. Kiderült: Tanya Andersen egy nyolcéves kislányát egyedül nevelő anya, aki szociális segélyekből él. A nő visszautasította, hogy a RIAA állítása szerint ő gotenkito@kazaa.com nicknév alatt gengszterrap számokat töltött volna le a világhálóról.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. okt. 05. 16:30 | válasz | #25
Milyen érdekes. Ez a nő szociális segélyekből él, tutira kapóra jön neki a pénz, amit megítélnek.
jihad   "Rest in Peace jihad" 
2005. okt. 05. 16:28 | galéria | válasz | #24
Hackerellenes törvény. A hacker bűnözőket bünteti.
jihad   "Rest in Peace jihad" 
2005. okt. 05. 16:26 | galéria | válasz | #23
Franciáknál 3500 ft a 8 megabites(!) adsl, a 15 megabites is csak 7500 ft. Nálunk ennyiért max partivst kapsz a seggedbe. Magyarország a lehúzások országa.
jihad   "Rest in Peace jihad" 
2005. okt. 05. 16:25 | galéria | válasz | #22
Nem kell olyan messzire menni, Európában már most is 300k ft-nak megfelelő píz a minimálbér. A Balatonra járó németek zöme is csöves, munkanélküli, minimálbéres. Mert annyi zsét kapnak hogy itt királyként élnek. De ugyanígy mi is királyként élhetünk magyar fizetésből romániában, ukrajnában.
pemga  
2005. okt. 05. 14:17 | válasz | #21
Ill. módosított :). Egy helyen szépen mutatják a changelog-ját: Link
pemga  
2005. okt. 05. 13:37 | válasz | #20
Igen, itt is van, ez a törvény már hatályon kívüli. Section 1030 was amended on October 26, 2001 by the USA PATRIOT anti-terrorism legislation. WikiPedia link

Szegény hölgy nem vette észre, hogy a jogait "kicsit" elvették...
pemga  
2005. okt. 05. 13:31 | válasz | #19
Gugli ezt dobja rá. 96-os törvény, és a lényege, amit mondtam, hogy törvényszéki engedély nélkül nem lehet hozzáférni senkinek a gépéhez (kivéve nemzetbiztonsági okok, stb.). De pont ezt a törvényt "bírálják" felül a WTC után hozott törvények, amik eltörlik ezt az engedélykötelességet. De kizárólag nyomozati szerveknek... (már ha nem lenne elég sok belőlük :)).
2005. okt. 05. 13:26 | galéria | válasz | #18
Ja, az NSA felakasztathat nyilvánosan a főtéren fényes nappal, mert megteheti (gyakorlatilag bármit). A RIAA nem !
2005. okt. 05. 12:43 | válasz | #17
Computer Fraud and Abuse Act nevű törvény
Ez mi? Tudja valaki?
2005. okt. 05. 12:09 | válasz | #16
Jani-B  
2005. okt. 05. 11:18 | válasz | #15
NSA= National Security Agency, azaz a Nemzetbiztonsági Hivatal az usában. Egy ilyen szervezetnek eddig is voltak ilyen jogai, de egy RIAA, hogy adhat ilyen megbízást egy haramdik cégnek?!?
pemga  
2005. okt. 05. 11:01 | válasz | #14
Hmm, mintha elfogadtak volna US-ben egy olyan törvényt a terroristatámadások után (valamiért nagyon jól jött ez nekik, addig állandóan visszadobták), hogy alapos gyanús és miegymás nélkül is lehet megfigyelni, elektronikusan is. Tehát pl. az NSA (?) jogosult házkutatás nélkül is a gépedre trójait telepíteni, megfigyelni az aktivitásokat és hálózati forgalmakat. De mondjuk az gyanús, hogy ehhez nyomozati szervnek kéne lenni, a rija meg nem az, csak úgy viselkedik :). De ez nem csak az ő sajátosságuk, Mo-n is így gondolkodnak. (Nem találom, pedig volt egy jó kis link egy levélre, amiben megfenyegetnek egy dékánt, mert nem telepíti a phishing cuccukat.)
echo  
2005. okt. 05. 09:35 | válasz | #13
A Nagy Lebowskit nem láttátok? A csávó ott is segélyekből tartja fenn magát, elfogadható szinten...
2005. okt. 05. 09:32 | válasz | #12
Azért szerintem az ottani viszonlatban jóval olcsóbbra jöhet ki a szélessávú internet mint itthon. Kb, mintha magyarban kenyeret veszel a boltban... :)
blaze  
2005. okt. 05. 09:22 | válasz | #11
Na meg még pereskedésre is kerűl.
Mberke  
2005. okt. 05. 09:01 | válasz | #10
Arra lennék kiváncsi, hogy ezek a szervezetek gyüjthetnek-e rólunk bármilyen adatot, és főleg ezt felhasználhatják-e ellenünk a bíróságon. Mert szerintem ehez csak a rendörségnek van joga.
2005. okt. 05. 08:53 | válasz | #9
Hmm.. Azért az se semmi hogy odaát egy segélyekből élő anyának van pénze internetelérésre ami valószínűleg szélessávú.

A RIAA meg bizosan örülne, ha a valós vagy vélt sérelmei miatt tönkretenne egy csomó hátrányos helyzetű családot.
assdf  
2005. okt. 05. 08:21 | válasz | #8
gogo emberek, remélem kapnak még pár ezer feljelentést a nyakukba és akkor nem lessz annyi idejük más emberek dolgai közt kutatni.
RIAA
fifi  
2005. okt. 05. 06:28 | galéria | válasz | #7
azért sztem nem annyira hülyék...
Yfel  
2005. okt. 05. 05:34 | válasz | #6
Frissito neha ilyen hireket olvasni :o)

Y
vax  
2005. okt. 05. 00:59 | válasz | #5
Köcsög riaa! Jó megbüntetnék milliárdos kártérítésre, hogy csődbe menjen.
szombi  
2005. okt. 05. 00:29 | válasz | #4
Hehehe! jól beszopták!
Szerintem a szellemi tartalmak védelmének ideje a végéhez közeleg...
PLaci  
2005. okt. 05. 00:09 | galéria | válasz | #3
A buzgómócsing barmok nem ismerik valószínűleg a dinamikus IP megosztás elvét, amire az internet szolgáltatások 99%-a épül :)
2005. okt. 04. 23:21 | válasz | #2
2005. okt. 04. 22:27 | válasz | #1
visszanyal a fagyi?

mellesleg jó kis cim:) recordingindustryvspeople.blogspot.com

Nekem már unalmas állandóan a riaaról olvasni...,inkább arról hogy feloszlott ,vagy ilyesmi