Ismét holland győzelem a Solar Challenge-en
2005. október 4. 10:39, kedd
Idén sem adott esélyt versenytársainak a holland Nuon Solar Team a napelemes autók szokásos éves versenyén.

Az előző két év első helyezése után az áramvonalas járművük rajt-cél győzelmet aratott és megdöntötte a korábbi rekordokat is. Bár a rendezők szerint a World Solar Car Challenge névre keresztelt verseny a baráti versengés szellemében fogant, mégis egyre inkább kezd a kegyetlen, az ellenfelet nem tisztelő Forma-1-re hasonlítani. A titkolózás itt is elsődleges eleme a járművek fejlesztésének, az autókat legtöbbször az utolsó pillanatban, a versenyre minősítő vizsgálatok előtt leplezik le.


Az idei bajnok, a holland Nuna 3

A Solar Challenge egy dán úr, Hans Thostrup agyából pattant ki, aki a lehető legbenzintakarékosabb autót szerette volna megtalálni. Az eredeti elképzelés szerint a verseny győztese az a gép lett volna, amelyik a legnagyobb távolságot tudja megtenni egy liter benzinnel. Némi meglepetésre azonban a BP olajtársaság azzal az ötlettel állt elő, hogy egy ausztráliai országjáró futam keretében kizárólag a Nap energiájának felhasználásával versenyezzenek a nevezők.

A Perth-Sydney távolságot elsőként a Quiet Achiever tette meg 20 nap alatt. A dolog sikerét jelzi, hogy ezt követően a napelemes autók versenye rendszeressé és nemzetközivé vált, és az ausztrál kormány is beszállt a rendezésbe. A kétévente megrendezendő esemény útvonalát végül Darwin és Adelaide között jelölték ki. A verseny 1990-ben átalakult az egyetemi csapatok technikai sportjává, amikor is egy svájci műszaki egyetemisták által épített autó vitte el a pálmát. 1999-ben az ausztrál Aurora csapat diadalmaskodott, azóta azonban a holland Delfti Műszaki Egyetem hallgatói által épített gépek dominálnak.

A Nuon csapat fölénye nem véletlen, a műszaki ipar legjobbjaitól kapnak segítséget. 2003-ban már első pillantásra sokan eldöntötték karcsú és áramvonalas alakja láttán, hogy a Nuna 2 lesz a nagy esélyes, ami akárcsak elődje, a Nuna 1, szintén fejlett űrtechnikákat hordozott magában, köszönhetően az ESA Technológia Átviteli Programjának. Elméletileg ez az autó jóval 160 km/h feletti végsebességre volt képes.

Az aerodinamikailag optimalizált külső burok az űrkutatásban is alkalmazott műanyagokból épült, ami nem csupán szokatlanul könnyűnek, de rendkívül erősnek is bizonyult. Maga a kocsiszekrény szénszálas anyagokból és aramidból, egy a műholdaknál alkalmazott anyagból készült. A külső burkolatot a legjobb hatásfokú gallium-arzenid napcellák borították, melyeket szintén a műholdakból kölcsönöztek.

A hollandok szerint a napcellák a legfontosabb összetevői a napelemes autóknak, amit jól példáz, hogy szinte a teljes felületet beborították velük. A Nuna 3 új burok kialakítást kapott, melynek hatására még könnyebb és áramvonalasabb lett. Emellett a jármű átesett egyúgynevezett stratégiai optimalizációs programon is, mellyel az akkutöltés, a napfény erőssége, a felhők és a pálya alapján állapították meg az ideális sebességet.

A siker nem is maradt el, a Nuna 3 minden eddigi rekordot megdöntött. A 3000 kilométeres utat 29 óra 11 perc alatt tette meg 102,1 km/h-s átlagsebességgel. Ez közel két órával jobb, mint elődjének eredménye. A 2003-as világcsúcs 30 óra 54 perc, míg az átlagsebesség "csupán" 99,4 km/h volt.


A második helyezett Aurora és a michigani Momentum

Az Aurora csapat azért befutott másodiknak, igaz nagy csatát vívtak ezért a helyért is a Michigani Egyetem járművével, a Nunát azonban egyiküknek sem sikerült megszorítani a rajttól kezdve.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Bjuma  
2005. okt. 12. 21:15 | válasz | #33
Biztos vagyok benne, hogy nem a napelemes autóké a jövő. Valószínű, hogy inkább az üzemanyag szelás autók fognak tért hódítani, amelyek hajtó anyaga a hidrogén. Sőt már most is azok lehetnének többségben az utakon, csakhogy a kőolajban egyenlőre még nagyobb pénz van. Ime egy példa arra, hogy a kapitalizmus nem csak előre lendíti a fejlődést, hanem időnként vissza is fogja. Így tehát, már most is feleslegesen károsítjuk a földlégkörét belsőégésű motorjainkkal. De persze ez az olajmilliárdosokat aligha érdekli.
pip  
2005. okt. 12. 13:54 | válasz | #32
nos vessetek egy pillatast pl erre a cikkre:
http://www.newsroom.ucla.edu/page.asp?RelNum=6518

Talan valoban rohadt olcsok lesznek a napelemek? Mert ha igen, akkor az beindithat egy folyamatlancot. Ha olcso, akkor mar tobb szektor is erdekelt benne; ha tobben erdekeltek, akkor nagyobb hangsulyt kap a kutatas; ha jobb eredmenyek lesznek, akkor meg tobben erdekeltek stb... csak el kell indulnia a folyamatnak, es nem szkeptikuskodni es leirni a napelemeket, mint azt itt sokan teszik. Meghogy befuccsolt dolog...
Mice  
2005. okt. 05. 09:43 | válasz | #31
hát csak a dolog másik oldala, hogy űrtech ide v. oda még így is csak ennyivel megy a kicsike. átlag gépben úgyse lesz űrtech már csak költség miatt sem, de ha elkezd emberi járgány lenni és nem törpecar, akkor még ennyi cella se fog ráférni és akkor mennyivel fog menni? szerintem teljes koncepcióváltás kéne
Mice  
2005. okt. 05. 09:40 | válasz | #30
ja, akkor gyere menjünk havat lapátolni az antarktiszra, s közben megnézzük azt a kis széket is :) bár a Planetárium Pesten szerintem jobb volt :)
Kryon  
2005. okt. 04. 21:03 | válasz | #29
Ténleeeg...???
És,hogy müxik???
Hadd,nézzük hol a hiba....
2005. okt. 04. 20:56 | válasz | #28
Egyszerű a megoldás!
Használatba kéne venni a perpetuum mobile-t
akkor nem kéne, se benzin, se napcella
Mert már feltalták......
2005. okt. 04. 18:45 | válasz | #27
az sem lenne utolsó szempont, ha a napelemek hatásfokát sikerülne tovább javítani.. most a legjobbak is 15% körüliek, ha nem tévedek.
a háztetőkre valóban jobban illik a napelem, meg napcella.. ott van hely:)
ha a Lancia Thesist tényleg egy napféytetőnyi napelem hűti, az szerintem hatalmas előrelépés. 4-5 lóerőt is megeszik a klíma. régebbi autóknál (régebbi konstrukciós klímával) az ember kikapcsolta előzés előtt a klímát..
Kryon  
2005. okt. 04. 17:59 | válasz | #26
Hát az nem meglepő,hogy a Napautó nem mostanában fog divatba jönni.....
Annyi az egész,hogy a napelem nem egy kimondottan mobil energiaforrás...,de pl. házak ellátására nagyon hasznos....
pip  
2005. okt. 04. 16:07 | válasz | #25
Csak nehany gondolat:
1) aksi mindenkepp kell legyen benne, mert ejjel nem sut a nap

2) ezelott 10 evvel egy napfenytetonyi napelem meg a klimat sem tudta volna uzemeltetni. Szerintem nem kell feladni, sok olyan kutatasi terulet van, ahol ugy tunik nincs mar kiut, aztan megiscsak eljon az a bizonyos attores. Elobb-utobb a napelemek is hatekonyabbak lesznek.

3) az, hogy nincs eleg napfeny, egyreszt a kornyezetszennyezesnek is betudhato, hisz a sok levegoben levo szennyezodes egyharmadaval csokkentette a foldre juto napfeny mennyiseget (az utobbi 200 evben ha nem tevedek). Szoval akkor fustoljunk tovabb es hagyjuk a napelemeket, mert amire eleg fejlett lesz a technologia, addigra mar nem lesz napfeny...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 04. 15:14 | válasz | #24
ment volna fél napig a megengedett sebességgel, egy normális kasznival, esetleg egy olyannal ami a biztonság előírásoknak is megfelel és legalább kényelmes, vagy a soförön kívül egyéb dolgot is képes szállítani.
2005. okt. 04. 15:03 | válasz | #23
Nos, a napelemes autókkal nincs más gond csak:
- Nem mindenki él Ausztráliában, itt meg nem mindig süt a nap.
- Ha nem süt a nap, mehetne aksiról, de az nehéz meg kevés energiát tárol meg sokáig tart a feltöltés, vagyis ha lesz benne aksi akkor már nem is lesz annyira hatékony.
- Az autó menetteljesítményét 90%-ban a könnyűségének és az aerodinamikájának köszönheti. A benzines autóknak is van olyan versenye, hogy 1 galon (kb 4.5l) benzinnel ki tud többet menni. A jelenlegi csúcs több 100 km (nem akarok hülyeséget mondani, de 4 vagy 700 valamennyi). Ha ez a verda kényelmes lesz - romlik az aerodinamika, romlik a teljesítmény. Ha sorozatgyártásba akar kerülni nem készülhet olyan anyagból aminek kilója több MFt, mert akkor drágább lesz mint 1 Ferrari. Nehezebb anyagok - romlik a teljesítmény.
Ne aggódj, a potenciális szponzorok - autógyártók - 1000el dolgoznak azon, hogy az autó minél gazdaságosabb legyen. Pl a hibrid járművekkel - robbanó+villany - eljutottak oda, hogy egy lehelletnyit gazdaságosabbak mint a sima robbanó motorosak (sokkal nem), viszont 2x olyan drágák, mégis piacra dobták. Hidd el, ha érne fikarcnyit is, akkor teleraknák napelemmel a pözsó 206-ost. Sajnos a normális, megfizethető árú napelemek annyi energiát tudnak termelni, hogy pl a Lancia Thesis napfényteteje üzemelteti a klímát álló motor mellett. Ennyit és nem többet - egyelőre.
2005. okt. 04. 14:48 | válasz | #22
Egyébként meg pl közlekedés, szállítás optimalizálással csomó energiát lehet spórolni. Egy autó ha a dugóban pöfög akkor is elég szépen fogyaszt, tehát ha mondjuk Budapesten lehetne közlekedni, és nem 1-2 óra volna amíg átér az ember a város egyik végéből a másikba hanem 20 perc, máris jól megvédenénk a környezetet. A tömegközlekedés is lehetne használhatóbb meg kulturáltabb, akkor esetleg fel is merülne alternatívaként.
A szállítás optimalizálásához jöhet még az, hogy a nem romlandó cuccokat (pl nyersanyagokat) szállító hajók simán lehetnének vitorlások. Jópár éve csináltak olyan vitorlás modelt (de lehet nagy hajót is), aminél az árboc egy függőleges turbina volt (vagyis nem 1, hanem 1 rakás), így akármerről is fújt a szél energiát termelt, azt meg már direktben vagy elektromos árammá alakítva simán át lehet vinni a hajtóműnek. Legénység ezekre se kellene több mint 1 motorosra, üzemanyag meg ingyért volna. Persze az olajtársaságok elintézték hogy ne ilyen hajók legyenek a tengeri teherszállítók.
2005. okt. 04. 14:40 | válasz | #21
Nem értem hogy pontosan mi a gondotok. A Nuna 3-mal több mint 1 napig mentek folyamatosan, átlagosan 100km/h-val, ami a megengedett városi sebesség kétszerese. Ha a kocsikat elérhető árfekvésbe sikerül helyezni és úgy kialakítani, hogy kényelmes legyen, akkor megéri ezeket a versenyeket csinálni. Máshogy se a köztudatba nem jutna el a napelems kocsik létezése, se a potenciális sponzorokhoz. És ezzel a versenny nyilván elsődlegesen a támogatószerzés a cél. Ezek hosszútávú dolgok. Szerintem az első polgári forgalomban is alkalmazható változatra még 5-10 évig kell várni, de a sikert pont az ilyen versenyek fogják közelebb hozni. Nem az a cél hogy 300km/h-val repesszünk az utakon, hanem hogy járgány menjen, és ne rongálja a környezetet.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 04. 13:56 | válasz | #20
annak lett volna értelme, ha akár csak negyed ennyi távot tesz meg egy használható autóval.
2005. okt. 04. 13:49 | válasz | #19
b+kjó
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 04. 13:30 | válasz | #18
nézzetek utána, h benzines sőt még a gőzhajtásosnál is mi volt előbb a verseny, vagy a normális fejlesztés.
nem távolsági és sebességi rekordokat kéne döntögetni, olyan gépekkel, amihez hasonló sosem fog forgalomba kerülni.
a x-prizenak van értelme, mert ott használható űrhajót kell építeni, olyat ami 4 ember szállítására képes.
ennek a napelemesnek akkor már talán értelme lenne, ha legalább 1 ember _kényelmesen_ elférne benne.
2005. okt. 04. 13:14 | válasz | #17
ez sajnos igaz. a napcella befuccsolt dolog. akkor már nem is érdemes rápazarolni az energiát.

szerintem:
ki kéne fejleszteni egy jó kis aksit, azt menne az egész vacak elemről. Japános is ezen próbálkoznak.
Ha meg a franciáknek tényleg összejön ez a fúziós erőmű, amit építenek, akkor lesz energia elég, méghozzá igen környezetbarát úton, de még az atomerőmű se rosz 5let. végül is vagy 30-40-szer környezetbarátabb a többi erőműnél(kivéve a szél, és a víz, de azok minimális energiát termelnek, szint minden falunak külön erőmű kéne, amire újabb kivétel ausztria, mert nekik annyi hegyvizi folyójuk van, hogy náluk érdemes volt)

mondom, kéne valami tök jó aksi, amibe irtósok áram fér, meg nem 6 tonna. (ha vki nézi a csillagkapu(mármint up-to-date) akkor vmi ZPM félére gondolok)
ilyen kis zsebredugható valami kéne, amivel évekig müxik a kocsi... ezen kéne kísérletezni, hogyan lehet jól energiát raktározni.

Első 5letnek mondjuk(ismét sci-fi), fúziós cella.
Vagy legalább egy mini atomreaktor, az van a marsjárművekben is. környezetberát, és egy ceruzányi üzemanyaggal hónapokig megy.(környezetbarátot úgy értem, hogy környezetbarátabb, mint a benzin, vagy a gáz, méghozzás sokkal, hisz ha a radioaktív hulladékot eltakarítjuk, akkor még a közelébe sem jut a természetnek, ahhoz meg csak ólom kell, amiből köztudottam van elég.)
ha meg egyfől mikrofúzót csinálunk a kocsiba, akkor már repkedhet is vele, mert az még messze van...

tyű de hosszú lettem. sry. lehet fikázni
norbre  
2005. okt. 04. 13:08 | galéria | válasz | #16
ráadásul régen nem voltak autók, mégis építettek piramisokat is :D
alternatívák: lovaskocsi (újrahasznosítható a ló, mert utána lehet belőle kolbászt csinálni :D), kézi vontatás, rabszolgák
pip  
2005. okt. 04. 13:05 | válasz | #15
Es megis mennyire becsulod a napcella elettartamat es milyen merteku atlagos havi napsugarzassal szamoltal amikor erre a kovetkeztetesre jutottal?
2005. okt. 04. 12:59 | válasz | #14
Az X repülőket se lehetett másra hazsnálni, a Forma 1 se hasznos. MInd2 célja a kisérletezés. Rengeteg dolog onnan kerül át a polgári közlekedésbe is.

Az asztalhoz nem jó a bringa inkább bringóhintóval próbáld :D
Mice  
2005. okt. 04. 12:44 | válasz | #13
egyik részről azt mondom, hogy tényleg jó, hogy időre optimalizálnak mert így legalább előjönnek olyan megoldások is, amellyek a maxot kisajtolják az autóból

viszont azért jó lenne ha valamikor már nem csak a teljesítmény lenne a mérvadó (nem dodge vipereket kéne tenyészteni), hanem azzal foglalkoznának, hogy emberi legyen az előállítása

azért ma sem minden autó szénszálas és űrtechnikás, szóval ezen azért finomíthatnának pár év múlva...
norbre  
2005. okt. 04. 12:34 | galéria | válasz | #12
an jó de ha így is van, az is számít hogy a napcella élettartama alatt nem kerül a levegőbe kipufogógáz
norbre  
2005. okt. 04. 12:33 | galéria | válasz | #11
ez komoly?
uniu  
2005. okt. 04. 12:31 | válasz | #10
Amugy a napcellak eloalitasakor felhasznalt energia mennyisege joval tobb, mint amennyit a napcella le tud adni az elete folyaman.
norbre  
2005. okt. 04. 12:28 | galéria | válasz | #9
amit nem mondtam hoyg 8 lábam van :D
na jó amúgy tényleg ezek felé kéne elmozdulni, de ez általában pénzes emberek pénztárcáját érinti és ugye azok irányítják a világot, na de ez már összeesküvéselmélet uh itt be is fejezem :D
2005. okt. 04. 12:21 | válasz | #8
Holnap haza kell hoznom 1 asztalt a város másik végéről. A lábaid vagy a bringád adod kölcsön, hogy otthon hagyhassam az autóm?:-)
Amúgy meg környezetbarát technológiák tényleg nagyon fontosak, mondjuk azért megnézném hogy az autók előállítása mennyire környezetbarát. De pl itt van az autógáz ami nem szennyezné jobban a környezetet mint a benzin, átállás filléres költség, nagy tömegben is át lehet rá állni, olcsóbb, több van földgázból mint kőolajból, a magyar állam meg nem engedi gyárilag gáz üzemű autók behozatalát (átalakítást se szponzorálják). Pfff...
uniu  
2005. okt. 04. 12:21 | válasz | #7
A cikkbol is latszik, hogy a Nuna milyen jo dolog :)
norbre  
2005. okt. 04. 11:59 | galéria | válasz | #6
mármint : ... láb és bicikli
norbre  
2005. okt. 04. 11:59 | galéria | válasz | #5
nekem van 2 tök jól kifejlesztett környezetbarát járművem, minden nap azzal járok munkába és kirándulni is azzal megyünk soxor. Úgy hívják őket hogy lába és hogy bicikli
Dredd  
2005. okt. 04. 11:22 | válasz | #4
nagyon jó kezdeményezés, valakiknek ki kell taposni az utat az elternatív üzemanyagok felé, és mi lenne erre alkalmasabb, mint egy látványos - á lá forma1 - autóverseny?
jerec  
2005. okt. 04. 11:15 | válasz | #3
2005. okt. 04. 11:13 | válasz | #2
Ja igen, szar az egesz, hulyek ezek a tudosok, meg mi van, ha terroristak kezebe kerul, tizedannyibol lehet sokkal jobbat, mennyien eheznek es ezek ezzel szorakoznak, stb, szokasos SG baromsagok...

Szerinted hogyan lesz valamibol hasznalhato valtozat, ha nem kiserletezes utjan? Igy tobb csapat kulonbozo iranyokbol kozelit meg egy problemat, szerintem baromi hasznos.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. okt. 04. 11:04 | válasz | #1
ennek mi értelme? először építsenek használható változatot, aztán versenyezzenek vele.