Nyolc vádlott a Csillagok Háborúja 3. perében
2005. szeptember 28. 11:56, szerda
Az amerikai szövetségi hatóságok összesen nyolc embert vádolnak George Lucas utolsó Csillagok Háborúja filmjének belső használatra szánt változatának ellopásával és a kalózmásolat elterjesztésével.

Hirdetés

A legújabb fejleményekről a Reuters számolt be. Eszerint az ügyészi hivatal a szerzői jog megsértésével vádolja a 28 éves Albert Valentét, aki a kaliforniai Lakewoodban eltulajdonította a végleges változatot tartalmazó kópiát. Valente időközben beismerte tettét, ám a hatóságok szerint további hét személy játszott fontos szerepet a kalózpéldány bemutató előtti elterjesztésében. Egyikük akár három évet is kaphat, amiért weboldalán elérhetővé tette a lopott példányt.

Emlékeztetőül: a Sithek Bosszúja kalózmásolata már a hivatalos megjelenés előtti napokban letölthető volt, és néhány nap múlva rohamosan terjedt a különböző fájlcserélő hálózatokon. A kalózpéldány azonban nemcsak a szemfüles internetezők, hanem a hollywoodi filmstúdiókat tömörítő MPAA figyelmét a felkeltette, pláne, hogy ezúttal nem hamisítványról volt szó. Többek között ennek köszönhető, hogy a filmstúdiók kiterjedt hadjáratot indítottak a p2p-hálózatok ellen, különös tekintettel a BitTorrentre, amely napjainkra az egyik legnépszerűbb fájlcserélővé nőtte ki magát. A D-elite elnevezésű akció eredményeként májusban bezárták az Elite Torrents oldalt, amelynek fő bűne szintén a film terjesztésének lehetővé tétele volt.


A történelem ezúttal is ismételte önmagát, ugyanis az előző két rész megjelenését követően is hasonló perekre került sor, éspedig szintén a kalózmásolat kijuttatása és elterjesztése miatt. Az észak-kaliforniai ügyészi hivatal 2000 decemberében jelentette be, hogy az első rész eltulajdonításával vádolt személy vallomást tett, és elismerte, hogy több weboldalnak is elküldte a kópiát. A második rész esetében 2002 októberében került sor hasonló perre, amikor egy volt LucasFilm-alkalmazottat vádoltak meg lopással. Akkor 450 ezer dollárra becsülték az eltulajdonított példány értékét.

A filmstúdiók tehát mindent elkövetnek, hogy felelősségre vonják a megjelenés előtt álló filmek kalózmásolatainak elterjesztőit, ám eddig nem nagyon sikerült megakadályozniuk a kópiák kiszivárogtatását. Hozzászokhattunk ahhoz, hogy az új - különösen a felfokozott várakozással övezett - filmek már napokkal a bemutató előtt letölthetők különböző weboldalakról, hálózatokról. Így volt ez a Mátrix filmekkel, a Csillagok Háborújával, és megannyi más népszerű és kevésbé népszerű alkotással. Az viszont már korántsem olyan egyértelmű, hogy ezzel a kiadók óriási veszteséget szenvedtek volna.

A letöltők nagy hányada ugyanis saját bevallása szerint az általában rossz minőségű másolat után is elmegy a moziba, természetesen csak akkor, ha arra érdemesnek találja a filmet. Jelentős károkról tehát inkább azon műveknél beszélhetünk, amelyek amúgy is kívánnivalót hagynak maguk után.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Runo  
2005. szept. 30. 08:32 | válasz | #36
"Jelentős károkról tehát inkább azon műveknél beszélhetünk, amelyek amúgy is kívánnivalót hagynak maguk után."

ERRÖL VAN SZÓ!!!
csomi  
2005. szept. 30. 07:51 | válasz | #35
De hat az a szomoru ebben, hogy nem is G. Lucastol loptak. Ez akkor lenne igaz, ha O egymaga leforgatta volna sajat maganak. Ez nem az O sajat filmje amit maganak keszitett. Nevetseges. Teljesen analog ahhoz mikor MS csinal valamit, egyeseknek barmit, es rogton Bill Gates ugatjak le amihez adott esetben lehet kurvara semmi koze sem volt. Olyan jo latni, hogy azert nap mint nap bebizonyosodik a magyar ember jo nagy fikagyaros es akkor erzi jol magat ha valaki ellen mindig askalodhat. Ehhh.
2005. szept. 29. 16:33 | válasz | #34
Akkor szerinted nem bün gazdag embertöl lopni?
Nyóc-kerben élsz vazz? itt nem az a lényeg hogy kitöl lopott, hanem hogy lopott... az hogy kitöl lopott csak azért fontos maximum, mert egy rohadt hires ember... az hogy mennyi pénze van, rohadtul nem számit bele, hogy roszat tettek-e a "roszfiu"-k
szerintem
csomi  
2005. szept. 29. 14:58 | válasz | #33
Akkor tessek megprobalni jobbat csinalni! Az en kornyezetemben az emberek nagy reszenek tetszett a film. A rajongokgnak egyertelmuen tetszett. Aki csipobol, ahogy emlitette valaki korabban, lefikazza ezt a reszt azzal nem erdemes vitatkozni. Szintugy erdemtelen barmilyen vitara aki egy pillanatig is komolyan gondolja, hogy Lucas egyeduli szelmalomharca ez a kopialopas dolog. Mellekesen en teljes mertekben megertenem, ha o kezdemenyezi. Azt hiszem aki olyan butasagokat beszel, hogy G. Lucasnak ennyi meg annyi penze van es nagy kretenseg ez tole az meg az eleteben nem alkotott szellemi produktumot. Sajat szememmel lattam, amikor valaki csorgo nyallal es fenyegetozve vedte peldaul 'szanalmas' kis weblapjat mert latta valahol felbukkani. Es itt azert tobb 100 ember tobb honapi osszehangolt munkajarol van szo. Aki ezen emberek munkajanak ellopasat tenyleg helyen valonak talalja azzal tenyleg nincs valami rendben. Komolyan kiakasztottatok.
2005. szept. 29. 13:58 | válasz | #32
Aki azt mondja, hogy erre való az előzetes, az téved. Illetve elméletileg nem, hiszen arra szánják, de gyakorlatilag mindenképp!
Egy csomó olyan előzetest láttam már ugyanis, amiben a kivágott jelenetek is benne voltak, másrészt 20 másodperc puffogtatásból, belassításból egy filmet nem lehet megitélni. Arról pedig ne is besszéljünk, hogy kizárólag a legjobbnak ítélt jelenetek vannak belevágva. Sokszor láttam már ojat is, hogy az előzetes az ÖSSZES jó jelenetet tartalmazta, azon kívül nem is volt benne nézhető jelenet. Egy ilyen filmnél, mint a Star Wars, sztem már inkább reklámnak minősül a varez. Ugyanis az, aki csak egy kicsit is kedveli ezt a világot, a rossz minőségü kopiát látva el fog menni a moziba, hogy "nagyban" is láthassa azt ami hiába mese, mégsem nevezhető rossznak!
A cikk írójának pedig gratulálok az utolsó bekezdéshez. Sikerült megfogalmaznia miért van az átlagembernek SZÜKSÉGE a warezra.

Dante
2005. szept. 29. 13:55 | válasz | #31
"Mert az kb. 25000 évet ölel fel, az összes létező utalással, a különféle StarWars cuccokból. A filmen ennek a világnak maximum az 1%-a(!) látható."

A nézők 99.99%-a cask azt az 1%-ot ismeri. Már az is jó, ha az eredeti részeket látta. Tehát úgy kellett volna megcsinálni a filmet, hogy így is élvezhető legyen.
Egyébként sok mással is baj volt (pl. rendezés), nem csak a történettel.
Zoley  
2005. szept. 29. 13:39 | válasz | #30
Lattam mar fos filmbol keszitett uber trailert es hat mitmondjak, qrva nagy csalodas volt amikor a moziban lenyegeben csak a trailert lattam egy csomo unalmas es ertelmetlen resszel kiegeszitve "film" cimszo alatt....
Atyus  
2005. szept. 29. 13:03 | válasz | #29
"A letöltők nagy hányada ugyanis saját bevallása szerint az általában rossz minőségű másolat után is elmegy a moziba, természetesen csak akkor, ha arra érdemesnek találja a filmet. Jelentős károkról tehát inkább azon műveknél beszélhetünk, amelyek amúgy is kívánnivalót hagynak maguk után." - A filmelőzetes pont erre való, hogy a néző eldönthesse, hogy számára érdemes-e megnéznie. Ehhez nem feltétlen kell letöltenie a filmet.Az egyszer megnézett film utáni moziélmény azért mégiscsak más, mintha rögtön ott nézte volna meg először.
Caro  
2005. szept. 29. 01:38 | válasz | #28
Ennyi erővel minden film mese.
Miért "mesébb" a Star Wars, mint egy olyan film, amit földi környezetbe helyeznek? Mert a szerző olyan dolgokat használ, amik jelenleg nem léteznek?
Semmivel se másabb, mintha egy történelmi környezetbe helyezte volna a sztorit(most ne gyertek azzal, hogy "réges-régen egy messzi, messzi galaxisban" jó?)
Csak annyi, hogy negatív helyett pozitív előjelet írunk be az időbe. Meg egy picit megdolgoztatjuk a fantáziánkat.
2005. szept. 29. 00:46 | válasz | #27
Szeritem is sokan bajban lennének, ha nem költhetnének jelentős pénzeket a filmekkel kapcsolatos merchandisingért cserébe.
Nem utálom a filmet, sőt az utolsó két rész(2., 3. sőt a régebbi 3. és 4. is) szerintem elég jó volt. Mesefilm jó kis CGI effektekkel, jó hangzással és zenével, profi munka. De hogy meghatározó legyen a filmtörténetben? Nézőszám, kialakult rajongótábor alapján lehet. De valójában nem hiszem hogy történet alapján messze lenne a gyerekkori estimeséinktől.
e-Mese habbal a new generationnek.
Egyébként meg nem hőbörögni hogy Lucas fogához veri a garast(amit jelen esetben nem is tett meg), egyszerűen biztosítani akarja az ük-ük-ükunokájának is a kényelmet, és biztos megélhetést, amihez nem biztos, hogy máshogy hozzájuthatna. Honnan tudhatja ő, hogy az unokája is majd milliárdossá válna saját erejéből?
Caro  
2005. szept. 28. 23:06 | válasz | #26
Akkor gondolom nem ismered a teljes történetet.
Mert az kb. 25000 évet ölel fel, az összes létező utalással, a különféle StarWars cuccokból.
A filmen ennek a világnak maximum az 1%-a(!) látható.
Persze, lehet utálni is...
De azért ne csípőből.
Caro  
2005. szept. 28. 23:05 | válasz | #25
A cikk sehol nem említi, hogy Lucasnak lenne baja, és ez amúgy eléggé valószínűtlen is.
Az MPAA&társairól van szó.
2005. szept. 28. 20:46 | válasz | #24
hogy miert is rinyal ez a kis szakallas (George Walton Lucas Jr.) ?

Salary
Star Wars: Episode I - The Phantom Menace (1999) $400,000,000
Raiders of the Lost Ark (1981) $2,500,000 + net profits
Body Heat (1981) $250,000 + 5% of profits
Star Wars (1977) $200,000 + 40% of the net profits
American Graffiti (1973) $50,000 + 15% of gross
THX 1138 (1971) $15,000
The Rain People (1969) $3,000
Finian's Rainbow (1968) $3,000

ezek az adatok tutik, de persze nem minden filmje van feltuntetve.
And5  
2005. szept. 28. 20:13 | válasz | #23
Ha annyi pénzem lenne fognáma személyes gerilláimat és ráfenytenék a tovlajra, hogy összehugyozná magát azt nem cisnálna többé ilyet most minek ezért börtönbe csukatni nem követett el az akkor bűnt ...
fifi  
2005. szept. 28. 20:12 | galéria | válasz | #22
van különbség,de azért nagy meglepetések nem fognak érni
And5  
2005. szept. 28. 20:08 | válasz | #21
W4r3Z  
2005. szept. 28. 19:21 | válasz | #20
Há' ja, mert a star wars univertum aztán egy qrvára nagy intelligenciát igényel tényleg.Ugyanmár főnök....
2005. szept. 28. 18:50 | válasz | #19
amíg nem érted az egész Star Wars univertum lényegét és semmi közöd hozzá addig ne fikázd !
FecaA  
2005. szept. 28. 17:51 | válasz | #18
Natehát!
A filmhez "csak" annyit fűznék hozzá, hogy a moziban 100* jobb volt! Főleg az elején az űrcsata! Nekem már vagy 1 hónapja megvan az 5.1-es, de köze sincs a mozihoz...
HuAn82  
2005. szept. 28. 15:58 | galéria | válasz | #17
A megjelenés előtt letöltött ramaty verzió láttán vonnak le sokan következtetéseket a filmről, hogy ilyen meg olyan szar. Szvsz mozi és "otthoni" verzió élményben ég és föld volt akkor.
2005. szept. 28. 15:30 | válasz | #16
azt, hogy kinek mi jön be meg hogy milyen a film szinte mindegy, az MPAA meg sztem csak egy big budget movie-ra várt amit úgyis mindenhol néznek ergo picit dumálnak arról ,hogy kilopták meg warezolják mindenki odafigyel rájuk, főleg US hatóságok, miért pont ez ? idén nem jött ki idáig hasonló volumenű film, és sztem ezt minden évben el akarják játszani legalább 1x
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. szept. 28. 15:26 | galéria | válasz | #15
Egyáltalán nem biztos hogy Lucas pereskedik, pláne azért nem,hogy több pénze legyen!

Nem kéne ennyit fikázni,mondjuk tényleg nem egy nagy durr a film! (az első kettőnél mondjuk jobb,tehát az eredetiek az ászok!:))
2005. szept. 28. 15:24 | válasz | #14
azért az alap, hogy az ilyen ritka minőségi filmet moziba nézem és majd boltba veszem a dvd-t, najó lehet, hogy közrejátszik, hogy SW fan vagyok
szombi  
2005. szept. 28. 14:45 | válasz | #13
Én megnéztem a moziban a premier napján, másnap meg letöltöttem hogy meglegyen...
A moziban sokkal jobb volt!
2005. szept. 28. 14:25 | galéria | válasz | #12
[#egyetért]
jihad   "Rest in Peace jihad" 
2005. szept. 28. 14:23 | galéria | válasz | #11
Jelentős károkról tehát inkább azon műveknél beszélhetünk, amelyek amúgy is kívánnivalót hagynak maguk után.
Ez a lényeg! Az ilyen szemétre akkor se dobna ki senki pénzt ha nem lenne warezban, tehát kár itt se keletkezik.
Zro  
2005. szept. 28. 14:04 | válasz | #10
Nem valószínű, hogy Lucas pereskedik. Kikerült a másolat a netre megjelenés előtt és a stúdió vagy a forgalmazó feljelentést tett, innen pedig már a rendőrség intézi a dolgot. Lucasnak max szólhattak mi az ábra, ő meg mondta oldjátok meg:)
2005. szept. 28. 14:03 | galéria | válasz | #9
Ha annyi pénzem lenne, hogy nem bírnám megszámolni se tojnék rá. Legbelül,mélyen fájna a dolog, de valahogy elviselném.
Fenjoy  
2005. szept. 28. 13:52 | válasz | #8
attol félnek, hogy ha kiderül hogy milyen szarokat csinálnak, senki nem megy el a moziba, innen fuj a szél:) én mindig is nevetni fogok mikor egy milliárdos, anyagi dolgok miatt sír... lopás ide vagy oda:)
Pini  
2005. szept. 28. 13:52 | válasz | #7
ha téged loptak volna meg nem tudom te hogy állnál a dologhoz

2005. szept. 28. 13:45 | válasz | #6
Ízések és pofonok....nekem a film tetszett. Ettől függetlenül tényleg undorító amit Lucas csinál! Írtó gazdag, de azért megpróbál valakit sittre juttatni ezzel, hogy erőlteti a dolgot. Ha stílusosan akarna kijönni a dologból, aztmondaná "tojok rá, a lóvém megvan, nem foglalkozok az egésszel", de úgylátszik lelki problémát okozott neki hogy meglopták. Nem tudom sajnálni....ennyi pénzel ne sírjon valaki.
avman  
2005. szept. 28. 13:42 | válasz | #5
korrekt lenne amennyiben visszaadnák a pénzt ha kijövök a moziból a felénél és visszakérem az elpocsékolt időmért... de nem teszik... vagy ha nem lenne másolásvédelem a dvd-n, vagy régikód (ami csak az egyzseri júzernek okoz gondot, aki valóban megvette a cuccot)
nos addig szexuálok a szerzői jogaikkal, amíg ők is szexuálnak a fogyasztói jogaimmal... ez így korrekt...
én nem töltöttem le, mert, hanem a moziban néztem meg azt a szart... de legalább jó minőségben...
dokar  
2005. szept. 28. 13:40 | válasz | #4
Ez a film egy rakás trágya, végig se tudtam nézni olyan unalmas. Ez aztán méltó befejezése volt a SW-nak. Lucas erre büszke ???
jonnie  
2005. szept. 28. 13:31 | galéria | válasz | #3
Nem érdekes hogy mennyi pénze van, nem szép dolog ellopni más munkáját. Ettől függetlenül én is letöltöttem, megnéztem,letöröltem, és örültem hogy nem mentem el a mozina megnézni.
DWz  
2005. szept. 28. 13:23 | válasz | #2
Imadom, hogy Lucas igy is halalra kereste magat az SW3bol, de azert leall sirni, hogy a gonosz kalozok elloptak tole a filmet. Mar igy is annyi penze van, hogy elkolteni se tudja, csak moho a kis kocsog, es neki meg tobb kell. Amugy tenyleg szar volt a film.
Neophyte   "Rest in Peace Neophyte" 
2005. szept. 28. 13:17 | válasz | #1
dögöljenek meg én is letöltöttem azt a bizonyos verziót... bár ne tettem volna akkora fos volt a film...

Azt kéne börtönbe csukni aki ilyen fénykardos baromsággal eteti a népet...