Microsoft partnereket képez a NetAcademia
2005. szeptember 22. 18:02, csütörtök - Forrás: SG.hu
A Microsoft Magyarország a NetAcademia Oktatóközpontot kérte fel saját partneri hálózatának oktatására.

Hirdetés

A mai napon, Budapesten induló, majd több vidéki nagyvárost érintő tanfolyamsorozat keretében a NetAcademia feladata a Microsoft Small Business Server 2003 szervermegoldásával kapcsolatos, a gyakorlatban is hasznosítható szakmai tudás átadása.

A Small Business Server 2003 (SBS 2003) a Microsoft kisvállalatokra szabott informatikai megoldása, ami tartalmazza mindazokat a funkciókat, illetve szolgáltatásokat, melyekre e cégeknek a gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb működés érdekében szüksége lehet. "Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Microsoft hazai képviselete bennünket kért fel partnereinek oktatására." - emelte ki Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy az SBS 2003 konkrét bevezetésében és használatában is eligazítást nyújtó roadshow első állomása a Microsoft évente megrendezésre kerülő budapesti partnerkonferenciája, a Fókuszpont lesz, majd ezt követően 9 vidéki nagyvárosba látogatnak el az Oktatóközpont szakemberei.

Az oktatás alapját az az online leckékkel is fűszerezett kötet képezi, amelyet a NetAcademia Oktatóközpont 2005. májusában mutatatott be a szakmai közönségnek. "Az immár 5000-es példányszámot ostromló SBS 2003 című könyvet vettük alapul, és ezt gyúrtuk olyan tanfolyammá, amely a kis és közepes méretű vállalkozások rendszergazdáinak a mindennapos munka során felmerülő összes kérdésre választ ad." - mondta Fóti Marcell. A mostani képzéssorozat csak az első lépcsője annak a hosszú távú együttműködésnek, amelynek célja a Microsoft Small Business Server 2003 népszerűsítése a hazai kis- és középvállalatok között.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás