Az Opera a Firefox babérjaira tör
2005. szeptember 21. 23:51, szerda
A norvégok megint előrukkoltak valamivel. A Firefox legyőzésére készülnek. Az Opera Software elnöke az alternatív internetes böngésző 8.50-es, reklámmentes változatának bejelentése után alig egy nappal máris arról beszélt, hogy a jövőben csupán egyetlen céljuk lehet: a második hely megszerzése a böngészők piacán.

Hirdetés

Ez azt jelenti, hogy az Opera egyértelművé tette: gőzerővel a Firefox trónfosztására készül. Némi túlzással Jon S. von Tetzchner mostani bejelentésével ismét kirobbantotta az újabb böngészőháborút. Ezúttal azonban nem az Internet Explorer és a Netscape a küzdelem résztvevői, hanem a két legnépszerűbb alternatív online böngésző, a Firefox és az Opera.

A Daniel Goldman, az Opera Watch blog szerkesztője által készített interjúban Tetzchner kijelentette: a 8.50-es Opera piacra dobása csak és kizárólag egy, a Firefox népszerűségére való válaszreakció volt. A Firefox térhódításából a norvég szoftverfejlesztők is levonták a megfelelő konzekvenciákat, és a fejlesztők jövőbeni célja a konkurens alternatív program fölé kerekedés.

Az Opera Software elnöke ugyanakkor elismerte, hogy még rengeteg munka vár rájuk és a Firefox megszorongatása csak hosszú hónapok vagy évek múlva fog bekövetkezni. Annak ismeretében, hogy a Firefox is hihetetlenül rövid időn belül lett világszerte népszerű, közel sem vállalkozik lehetetlen feladatra a norvég csapat. "Ha ez a Mozillánál sikerült, ugyanez miért ne sikerülhetne nekünk is?" - tehetik fel maguknak joggal a kérdést az Opera Software munkatársai.

A norvég fejlesztők nem ülnek a babérjaikon, már újabb nagy dobásra készülnek, gőzerővel dolgoznak a Merlin kódnevű Opera 9-es változat tökéletesítésén. Az elszántságot jól jellemzi, hogy még soha nem vett részt annyi programozó egyetlen Opera-verzió létrehozásában sem, mint ahányan jelenleg a 9-es változat körül "bábáskodnak".

Az Opera 8.5 letöltése (angol)
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tproli  
2005. szept. 26. 17:36 | válasz | #56
Minek a sok ezköztár?


Egyáltalán minek eszköztár? Nálam fullscreenben megy az Opera, lent kb 1 cm-nyi helyen van a page bar, ami ugye a megnyitott oldalakat mutatja. Én még ezt is sokallom, de szeretem látni, hogy milyen oldalak vannak megnyitva.
Ezt megspékeltem egy kis StrokeIt-tal (egérmozdulatok) meg PowerPro-val (aki ismeri az tudja h mi, aki meg nem, az nem tudja mit hagy ki), így csak akkor kell a billentyűzethez nyúlnom, ha vmi szöveget kell beírnom.

2005. szept. 24. 18:02 | válasz | #55
"Nézd meg a mail(őőő) jahogy hopp nincs is benne."

Minek egy böngészőbe mail?

"Vagy szeressük azért, hogy a blank ablakokat külön FF-be nyitogatja, nem csak egy új tabot csinál neki."

Beállítás kérdése. Nálam minden új tabon nyílik meg.

"A letöltésvezérlője egy vicc az Operájéhoz képest."

Fel lehet okosítani ext-ekkel.

"A nem folyamatosan látszódó ezküztárakkal millió helyet lehet nyerni."

Minek a sok ezköztár?
Yeti  
2005. szept. 24. 03:41 | válasz | #54
Van még valami, amiről nem tudtok: Be lehet állítani az Operát úgy is, hogy tényleg IE-ként azonosítsa magát 1az1ben, és ne is írja utána hogy Opera(mint ahogy az alapból megtörténik, ha az "infentify as IE" van bekapcsolva), de ehhez egy ini fájl kell, szóval nem hiszem, hogy jelentős mennyiségű ember használná így. Mellesleg ez a mód azért kellett, mert egyesek direkt szürték, hogy egy oldalt még véletlenül se lehessen Operával megjeleníteni rendesen(egyébként ki nem találnátok hol csinálták ezt, véletlenül pont az msn-en). Szerintem az operánál erre gondoltak, amikor azt mondták, hogy nem feltétlenül egyezik meg a valósággal a statisztika.
2005. szept. 23. 22:32 | válasz | #53
Na nézzük:

#3 Igen, 2-5% között van (www.stasector.hu) és egyre népszerűbb. Csak nem jelenik meg minden 0,5% térnyerésnél 3 újabb cikk róla az SG-n mint a FF-ról. ÉS MINDENKI ELFELEJTI HOGY AZ FF MÖGÖTT EGY KOMOLY REKLÁMHADJÁRAT ÁLL!

#4 "Egyébként ez az ingyenesség sem véletlenül van... Azt hiszik ezzel népszerűbbek lesznek ugyanmár... nevetséges..."

Népszerűbbek is lesznek. Eddig mindig az volt, hogy "de a firefox jobb mert freeware". Most meg elszállt az FF egyetlen előnye. :)

#18 "Mellesleg a %-os arányok semmit sem mondanak, mivel nagyon sokan úgy használják az Operát, hogy IE-nek azonosítsa magát"
Ez könnyen kiszűrhető.

#36 "Ezek nem érvek... és messze nem tükrözik a valóságot"

Vannak akiknek két érvük van:
1, "Te nem tudsz érvelni, ez nevetséges, stb"
2, "Szánalmas vagy, nem vitázok veled"
Te közéjük tartozol?

#50: Igaz, a letöltésvezérlő nagyon alap, sokat lehetne rajta javítani.

-------------------

Szerintem egy nagyon jó húzás volt az ingyenessé tétel. Sajnos a verziószámot is csak emiatt emelték 8.02-ről 8.5-re, nincs annyi újítás mögötte.
tproli  
2005. szept. 23. 14:57 | válasz | #52
Mire gondolsz konkrétan (firefoxból átvenni)?
Enkil  
2005. szept. 23. 09:56 | válasz | #51
Meg az lenne a jó ha az operások azt az egy két elhanyalgolható használható apróságot átvenék a firefoxtól az úgy már egy nagyon király opera lenne:)
Enkil  
2005. szept. 23. 09:53 | válasz | #50
Az lenne a jó ha böngészőkben a letöltés vezérlő mondjuk olyan széles körü beállítási lehetőségekkel rendelkezne mint pl: a flashgetnél. Az operának nagyon jól müködik a letöltés vezérlője de egy pár alap beállítási lehetőség jó lenne !
Sil78  
2005. szept. 22. 23:21 | válasz | #49
Napi 5-6 órát keresgetéssel? Én is rengeteget keresek, de meg is őrülnék, ha ezt IE alatt kéne csinálnom. Firefoxban sokkal gyorsabban megtalálom, amit akarok. Először is ott a címsorból való keresési lehetőség: nem kell odamennem előre egy keresőoldalra, mert a kedvenc keresőimnek (megfelelően paraméterezgetve) megvan az 1-2 betűs rövidítése, amivel seperc alatt rá tudok keresni bármire. Ez még a beépített keresőmezőnél is jobb, gyorsabb és teljesen testreszabható. Aztán amikor már ott vagyok a találati oldalon, eleve látok minden találat mellett egy kis előnézeti képet, ami már nyújt némi támpontot a releváns találatok kiszűréséhez, tök hasznos tud lenni ez a kiterjesztés. És persze az engem érdeklő találatokat szépen végigkattintgatom a középső egérgombbal, így megnyitja őket tabokban, áttekinthetőbb az egész. Az oldalon belüli keresésről meg ne is beszéljünk: csak el kell kezdeni gépelni, és odaugrik, sokkal jobb megoldás, mint az IE keresőablaka, arról nem is beszélve, hogy közben nem takarja a szöveget.
tproli  
2005. szept. 22. 21:10 | válasz | #48
Jók ezek az egymásnakugrások Opera-FF ügyben :)

Szerintem mindkét félnek el kell ismernie, hogy mind2 "alternatív" böngésző a legjobb a maga nemében.

Jómagam is az Operát komálom jobban, és nehéz megértenem, hogy másoknak miért az FF jön be. Nade mindenkinek más tetszik, mást talál fontosnak.

Ezt a kérdést (Opera vagy FF) mindenkinek önmagában kell eldöntenie, és nem biztos, hogy összegezni kéne ezeket a döntéseket.

Egyébként talán érdemes elgondolkozni azon, hogy attól jobb-e egy böngésző, hogy minél többen használják.
Nagyon nem vagyok benne biztos...

smv  
2005. szept. 22. 20:02 | válasz | #47
Sajnos nem azért. :(
De ami vicc, hogy a Vista Ie-je se lesz W3C kompatibilis.
2005. szept. 22. 19:01 | válasz | #46
Képzeld el, NEM AZÉRT!

Jogi vitákba keveredett az MS és a SUN, és a SUn nyert, az ú javajukat kellett volna beletenni. ennyi
2005. szept. 22. 18:05 | válasz | #45
"Jah, Java-t is csak xp és xp sp2 frisstelepítésnél kell feltenni, mivel ki kellett szednie MSnek a JAVA-t XPből."
Talán csak nem azért mert totál inkompatibilis volt a Java szabvánnyal? :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. szept. 22. 17:55 | válasz | #44
nem mondtam, h igaz vagy egyet értek vele.
amikor először találkoztam ezzel az állítással, akkor jót röhögtem rajta. amikor oprerájék hivatalosan is ezzel a szöveggel jöttek, akkor elgondolkoztam, h miért éri meg égetni magukat.
Pheel  
2005. szept. 22. 17:50 | galéria | válasz | #43
Én meg már láttam ilyen signature-t eleget. Esetleg azt tudom feltételezni, hogy az Opera felhívja a figyelmet, hogy egyesek rosszul értelmezhetik, ami ESETLEG befolyásolhat néhány eredményt.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. szept. 22. 17:47 | válasz | #42
opera hivatalos közleményében volt ez az álláspont/állítás, ezért a 8.5ben már nem is az IE szimuláció az alapértelmezett.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. szept. 22. 17:44 | válasz | #41
eh, ezen jót mosolyogtam :)
nem a tageket kell megjeleníteni, hanem kezelnie illene a formátumot, a hozzá tartozó formázási és futtatási lehetőségeket. És nem utolsó sorban a hozzá szükséges javascript fügvényeket.
Tudod sok weblap már az xml-t használja a szerver és a böngésző közötti adatcserére (a javascriptel karöltve, újonnan ezt hívják AJAXnak) - összehasonlításnak: IE5.0 már tudta ezt. Ezek vagy egyáltalán nem működnek opera alatt, vagy fejlesztőnek külön figyelmet kell fordítani arra, h operához vmilyen alternatív lehetőséget biztosítson (pl server oldali futtatás, de ezzel gyak a lényegét veszti el).
Pheel  
2005. szept. 22. 17:38 | galéria | válasz | #40
"Mellesleg a %-os arányok semmit sem mondanak, mivel nagyon sokan úgy használják az Operát, hogy IE-nek azonosítsa magát, mert sok oldal csak akkor enged be, hozzáteszem, ez nem az Opera hibája."

Szerintem ha ilyen okos dolgokat tudsz állítani, akkor ideje megnézned, hogy milyen nyomot hagy maga után egy IE és egy Opera(IE-ként azonosítva magát) egy webszerveren. Ha ezek után is biztosan állítod, hogy a statisztikákba rosszul kerül bele a használat, akkor sajnállak. Gyk: ez egy városi legenda, hogy IEként azonosítva az Opera rossz statisztikát növel.
2005. szept. 22. 17:14 | válasz | #39
Jah, Java-t is csak xp és xp sp2 frisstelepítésnél kell feltenni, mivel ki kellett szednie MSnek a JAVA-t XPből. (SP1 tartalmazta, és ezért kellett SP1a-t kiadni, ami java mentes)
2005. szept. 22. 16:47 | válasz | #38
Nem értek egyet veled

Nagyon utálom az ilyen gondolkodású embereket. Te valószínüleg berögzött windows ellenes lehetsz-most "trendi" FF-t használni, mert mindenki azt használ és nehogy má' azt a szar windowsos IEt kelljen használnia Én IEt használok, hamár egyszer alapból tartalmazza a windows. (Mellesleg nekem jogtiszt XP profom van-teszek rá ,hogy most ki, mit gondol

1ébként tudom, hogy szar az IE, de legalább nem kell letölteni hozzá (java-n kívül) minden egyéb bővítményt, mint az FFhez. Fent van az FF is, de csak azért ,mert néhány oldal kizárólag azzal akar rendesen futni
smv  
2005. szept. 22. 16:29 | válasz | #37
Firefox: Windows-os magyar nyelvű verzió (1.0.7) telepítővel (4.6 MB)

Opera: Windows-os angol nyelvű telepítővel (8.5) (3.60Mb)

Persze ez csak a telepítő mérete, de hát ez van. Persze ezek nem érvek, ezek az egyéni véleményemet tükrözik, most így konkrétan nem fogom magam beleásni a dolgokba. Én személy szerint jobban komálom az Operát, többek között a leírt dolgokért, és ennyi.

Azt pedig, hogy bővítmények hagyjuk már a fenébe, hisz alapból nem képezik a böngésző részét.
2005. szept. 22. 16:15 | galéria | válasz | #36
Ezek nem érvek... és messze nem tükrözik a valóságot

Az opera egy csomó oldallal nem működik együtt...letöltésvezérlő nagyon sok fajta létezik Firefoxhoz az alap tényleg nem valami jó... de azért vannak a bővítmények...

NEm túl sok beállítási lehetőség van... már alapból is milllió van... hát még ha felrakod a jobbnál jobb bővítményeket... csakhát aki lusta utánanézni a dolgoknak...

A FF-nál nem gyorsabb és nem is kisebb....
floatr  
2005. szept. 22. 16:07 | válasz | #35
Lolnyik ez a fox-mozgalom.
smv  
2005. szept. 22. 15:05 | válasz | #34
Ja és ezzel nem azt akarom mondani, hogy inkább ie, hisz én is inkább használnék, ha Opera nem lenne FF-et de ezek azok a funkciók, amiket én már elvárok a böngészőmtöl. Mindenesetre inkább FF, mint IE.

Persze ez sem tökéletes, pl a reklámtiltást alapból még mindig várom, de egyszer majd csak...
smv  
2005. szept. 22. 15:02 | válasz | #33
Persze. Nézd meg az alap RSS readerjét. Nézd meg a mail(őőő) jahogy hopp nincs is benne. Vagy szeressük azért, hogy a blank ablakokat külön FF-be nyitogatja, nem csak egy új tabot csinál neki. A letöltésvezérlője egy vicc az Operájéhoz képest. Saját css-ek alkalmazása az oldalra. A nem folyamatosan látszódó ezküztárakkal millió helyet lehet nyerni. A képek letiltásával is. Találkoztam már olyan oldallal, aminek FF nem fogta meg a popupját (http://www.startlapjatek.hu -n vannak ilyen oldalkák). Az FF-be alapból nem túl sok beállítási lehetőség van, ezzel szemben az Opera lényegesen testrehagyható.

Nesze "baszod" itt vannak az érveim. És azzal ne gyere, hogy pluginok így, meg más progik úgy, nekem ezt tudja alapból a brúzerem, ezeket szeretem benne, ezért használom. Az 'egérkifejezések' vagymi a neve rohadt kényelmessé teszi a böngészést (jobb klikk, és balra vagy jobbra mozdított egér az oda vissza ugráshoz stb). A billentyűparancsokról (pl ctrl+d azonnali megnyitása a vágólapon lévő oldalnak) ne is beszéljünk.

Az olyanokat már fel se sorolom, hogy villámgyors, pici stb.
2005. szept. 22. 14:20 | válasz | #32
És még:

Vírusos böngészőt és levelezőt terjesztett a Mozilla

:DDDDD


""A fertőzött fájlokat már eltávolították, bár ez jó időbe telt", közölte az esettel kapcsolatban a Kaspersky laboratórium. Az eset külön pikantériája, hogy a kártevők nem a nyílt forrású szoftverek Windows alatt futó, hanem a vírusok által jelentett fenyegetéssel szemben sokak által - tévesen - immunisnak gondolt Linux platfomra szánt változataiban voltak megtalálhatóak."

Cuki:)

pemga  
2005. szept. 22. 14:18 | válasz | #31
Senki nem mondta hogy tökéletes, tökéletes rendszer nincs. Különösen ha a bleeding edge-t használod (pl. Linux unstable kernel). A különbség az, hogy

1. mennyi idő alatt derül ki (MS szereti eltitkolni)
2. mennyi idő alatt javítják
3. mennyi hiba van
4. ezek közül mi az eloszlás (súlyos -> tökmindegy)
stb.

Linuxot én személy szerint nem azért használok mert biztonságosabb, hanem mert _megoldják_ a problémákat :). Van aki szerint biztonságosabb, lehet, ezt mindenki úgy méri ahogy neki tetszik. Én tudom, hogy unstable, béta dolgokat használok, azért mert tetszenek a feat-ek benne, de tudom hogy ezzel mi jár. Linuxnál is ha valaki komoly rendszert üzemeltet, akkor a stable változatot használja, abban nagyságrendekkel kevesebb hiba van, súlyos alig-alig.
2005. szept. 22. 14:12 | válasz | #30
"Mellesleg a %-os arányok semmit sem mondanak, mivel nagyon sokan úgy használják az Operát, hogy IE-nek azonosítsa magát, mert sok oldal csak akkor enged be, hozzáteszem, ez nem az Opera hibája."

Igazad lehet, valószínű Opera 60-70% körül van:DDDD
2005. szept. 22. 14:11 | válasz | #29
De volt. FF sem tökéletes. És ráadásul Linux? Huh, juj. De mennyi ideig volt benne, azt kérded?

Hát mikor is jelent meg a FireFox? Mert IE-nél mindig erre hivatkoztok. Na mindegy. FF is egy szar, akkor meg inkább IE-t a népnek:)

pemga  
2005. szept. 22. 14:07 | válasz | #28
Fantasztikus, és mi a hiba? Mert az általad idézett hírben egy szó nem esik erről. Csak azt írják, hogy Az 1.0.7-es Firefox esetében a fejlesztők már befoltozták a biztonsági rést., tehát már nem élő hibáról van szó. (Mennyi idő volt ez? Egy nap?)
2005. szept. 22. 13:59 | válasz | #27
Amúgy a teljesség kedvéért, mivel itt sg-n ugyse jelenne meg:

Ég a Firefox? Újabb súlyos hiba a böngészőben

Kiemelném érdekességképp:

"A Secunia szerint a súlyos biztonsági hiba a Linux operációs rendszerek esetében használható ki."

:)

2005. szept. 22. 13:58 | válasz | #26
Mert talán reálisabban látják a dolgokat, mint te. :)
pemga  
2005. szept. 22. 13:22 | válasz | #25
Tegnapi fórumban is kérdeztem: Pl. a nap folyamán hány oldalt szoktál folyamatosan nyitva tartani, ránézegetni? Mindig minden egyes indításnál nulláról indulsz (ld. default homepage). Nem zavarnak a reklámok? Gyakran szoktál váltogatni használat közben az egér és a billentyűzet között? Szoktál több file-t letölteni párhuzamosan? Szoktál olyan nyelvű oldalakat látogatni, aminek a nyelvét nem érted, de számodra fontos információkat rejt?.

Erre ezt válaszoltad: Rengeteg ablaot szoktam nyitva hagyni rengeteget szoktam letölteni. Olyan cégnél dolgozom ahol az internetes keresés elsődleges napi 5-6 órát töltök el töltéssel és kereséssel ezért is próbáltam ki több fajta böngészőt.
De minek egyis sem tudott többet mint az ie amire nekem szükségem van


Ha szereted, hogy sok ablakban van, Te dolgot, én a tabokat jobb szeretem, ez valóban ízlés kérdése. (Nekem tetszik, hogy nem keverednek össze a taszkok a böngészőablakokkal, míg nálad igen.) Mi van a többi dologgal? :D
fapapi  
2005. szept. 22. 12:49 | válasz | #24
tegnapi fórumba is írtam nem hiszem hogy olyan nagy szám lenne az opera vagy a Firefox.

Van aki ezekre esküszik de ingyenességét nézve sem kellene.
Egyikben sem találtam olyan funkciót amitöl el lennék ájulva.
Olyan cégnél dolgozom ahol elengedhetetlen az internetes keresés, 5-6 órát töltök el keresgetéssel.
Azt hiszem hogy ez nem számít átlagnak.
Tegnap ehhez mérten néztem az átlagot. Erre tökéletesen megfelelt az IE.
Persze megnézek minden ujdonságot is külömböző böngészőkből de 1-2 hónap után leszedem őket mert sok haszna nincs azon kívül hogy a helyet foglalja csalódom egyet.

2005. szept. 22. 11:09 | válasz | #23
Már van magyar is.
rgranc  
2005. szept. 22. 10:52 | válasz | #22
Ó, nem, nem! Az Opera a második helyre tör! A Firefox pedig az első helyre, tehát szó sincs arról hogy az Opera a Firefoxszal akar versenyezni... :D :D :D

/r.
blaze  
2005. szept. 22. 10:50 | válasz | #21
Ajánlom minden FF-esnek a legújabb 1.0.7-est:
ftp://ftp.mozilla.org/pub/mozilla.org/firefox/releases/1.0.7/win32/en-US/
Ez még csak angol nyelvű, de baromira gyors!!!

Andris  
2005. szept. 22. 10:45 | válasz | #20
Leglább verseny lesz... az IE meg jól lemarad
pemga  
2005. szept. 22. 10:20 | válasz | #19
Ööö, XML-t nem jobb rendes xml szerkesztővel nézni? Ha csak simán a tag-eket mutatja a struktúra nélkül (mint pl. a IE) az semmivel nem jobb. Sokkal jobb, ha látom egymás mellett két panelban a struktúrát (lehetőleg kirajzolva) és mellette az egyik példányosított változatát...

Egymásnak esni Opera Vs FF tényleg nincs sok értelme, alternatívát nyújtanak egymásnak, van választási lehetőség. Mindenki használja azt ami neki tetszik :). A IE-vel is nekem leginkább az a bajom, hogy ha valami miatt muszáj azt használnom (pl. idegen gép) akkor kb. 1 perc alatt annyira felidegesít a hülyeségeivel és őrületes hiányosságaival, hogy kezem ökölbe szorul és úgy nehéz gépelni. (Láttam embereket sima explorert használni filemanager-nek is...) Ilyenkor szokott jönni az opera letöltése :), mert azt gyorsan be lehet lőni. Tartós használatra meg FF, mert az meg jobban kézre áll, csak molyolni kell vele, hogy tökéletesen egy hullámhosszon legyünk :). De ez egyéni felfogás :).
An-Dee  
2005. szept. 22. 10:14 | válasz | #18
Én 3 os-re is megvettem az Operát, és nem azért mert hülye vagyok, hanem mert igy támogatom ezt a programot, amit a 3.62-es verzió óta használok, és akkor nem volt Firefox :) Netscape-et meg hagyjuk.

Mellesleg a %-os arányok semmit sem mondanak, mivel nagyon sokan úgy használják az Operát, hogy IE-nek azonosítsa magát, mert sok oldal csak akkor enged be, hozzáteszem, ez nem az Opera hibája.

Munkámból adódóan használok IE-t és FF-et is, de valahogy az hosszú évek alatt megszoktam az Operát és semmi bajom nincs vele.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. szept. 22. 09:14 | válasz | #17
előreláthatólag ez a 9es verzsön ismerni fogja az XML-t? (mielőtt még valaki benyögné a 8.xx nem ismeri - mélg írták is az opera oldalán, direkt nem foglakoznak vele)
2005. szept. 22. 09:11 | válasz | #16
Én is Opera rajongó vagyok, most is abban nézem az SG-t, munkahelyemen is feltettem... FF-t soha nem használtam, de nem is akarok, tökéletesen megfelel nekem az opera.. főleg az tetszett meg benne elsőre hogy leveleket kezel egyszerre meg böngészni lehet... de ezt ugyis tudjátok. a Lényeg: soha nem térnék át FF-re vagy mozillára mert láttam már és abszolót nem nyerte el a tetszésemet.
Fenjoy  
2005. szept. 22. 09:11 | válasz | #15
a két "kicsi" kicsinálja egymást de ki lesz a nevető harmadik? amugy én kiprobáltam amit lehet, Netscape,FF,Opera... tudom ez nem divat de nekem az IE jött be... és ha nem lenne a win része is használnám...ennyi:)
Nyiri  
2005. szept. 22. 08:42 | galéria | válasz | #14
Megmagyaraznad a semmirevalo FF dumat? Erveket baszod.
2005. szept. 22. 08:14 | válasz | #13
Gyenge próbálkozás. Soha nem cserélem le az ff-t.
lck  
2005. szept. 22. 07:07 | válasz | #12
Reklámcsík: nem hiszem hogy aki vette a fáradtságot az Opera letöltésére annak annyira nagy nehézséget jelentett volna egy serial letöltése. Jó persze tudom vannak elvi okok.
lck  
2005. szept. 22. 07:01 | válasz | #11
A "semmirevaló" kifejezés tán egy kicsit durva. FF-ot használok, de ha holnaptól nem használhatnám akkor mindenképpen az Operára térnék át és messze ne m tekinteném semmirevalónak. Te újra IE-t használnál ?
lck  
2005. szept. 22. 06:53 | válasz | #10
Szerintem a böngészőhasználatnál nagyon nagy szerepet játszik a megszokás. Én egy jó ideig Operát használtam aztán a kiterjesztések miatt tértem át Firefoxra. A két "rokon" böngésző közötti áttérés is nehézkes volt számomra. Az első időben valahogy nem állt a kezemre a Firefox. Aztán eltelt egy év. Most hogy ingyenes lett az Opera, kipróbáltam újra. Ugyanaz a nonkonfort érzésem volt mint valamikor a Firefoxszal. A megrözött IE használóknál szerintem ez az áttérés általában még nagyobb nehézségekkel jár - akik valamilyen okból fogékonyak voltak a váltásra már megtették. ( Lásd. a fórumokban vívott IE - FF háborút ) Szerintem az Operában nincs annyi plusz hogy azt a 10 %-ot aki áttért FF-ra jelentős arányaban átcsábítsa. Esetleg erre csak valami olyan dobással lenne képes mint a FF az extension-ökkel.
smv  
2005. szept. 22. 06:44 | válasz | #9
Az Opera azért pont a FireFox helyére pájázik, mert nagyon jól tudják, hogy IE -vel szemben vajmi kevés esélyük van egyelőre úgy, hogy az része a Windowsnak, stb.

A legnépszerűbb alternativ böngésző címért viszont harcba szálnak, amit nagyon jól tesznek, és remélem, hogy a semmirevaló FF-t végre kipusztítják, így én Operáékkal vagyok.

Az ingyenességnek persze szerintem is ez a célja, hog ynépszerűbb legyen, de abba szerintem nincs igazatok, hogy ez most senkit nem érdekelt. Van sok ember, akinek alapból tetszett a böngésző, csak a reklámcsík miatt verte magát. Vagy az Opera vs FF vitát mindig ezzel zárták le az alanyok, hogy "MápedigazOperanemingyenesbibibibi!" stb. Mostmár az.

Persze, írtátok, hogy az Opera 10 év alatt tudott 1%-ra menni. Ez vajmi igaz, de azért a 7-es 8-as Operák jelentősen javultak a régiekhez képest, azok bugzottak rendesen. Sajnos csak mostanra sikerült elérniük a rendes motor megírását, de már kész vannak vele, tehát miért ne akarhatnának maguknak 'címeket'.
2005. szept. 22. 06:16 | válasz | #8
már igen ;)
hmhm   "Rest in Peace hmhm" 
2005. szept. 22. 02:57 | galéria | válasz | #7
activex et kezelie?
IoIa  
2005. szept. 22. 02:00 | válasz | #6
Az emberek többségét hidegen hagyja, hogy most ingyenes lett. Gondolom, hogy aki eddig használta, az sem fizetett érte egy vasat sem, mint ahogy a windows-ért sem.
A FF is jó példa arra, hogy marketinggel mi mindent el lehet érni. Az nem vitás, hogy ma a FF jobb, mint a msie. Én Mozillát használok, mert azt szoktam meg (a Netscape után), a FF is fenn van a gépemen (a msie viszont le van ütve), de pusztán csak kíváncsiságból, egyelőre nekem a Mozilla jobban fekszik. Semmiféle kiterjesztéseket nem használok, mert nincs rá szükségem, azok nélkül is nagyon jól elvagyok.

cSuwwi  
2005. szept. 22. 01:14 | galéria | válasz | #5
ez egy vicc :]
a firefox elsőre megfogott amikor feltettem, de a régebbi sőt a nyolcas opera még sokadik próbálkozásra sem gyere be...
próbálkozni lehet, de maradnak harmadikak szerintem még jóideig.
2005. szept. 22. 00:58 | galéria | válasz | #4
Egyébként ez az ingyenesség sem véletlenül van... Azt hiszik ezzel népszerűbbek lesznek ugyanmár... nevetséges...

Egyébként az Opera nagyjából egy szinten van az Netscape-el és Mozilla Suite-val (1-2% között) ... mármint ami a részesedést illeti.... FF-ot meg sem közelíti...
2005. szept. 22. 00:52 | galéria | válasz | #3
Az Opera 10 év alatt nem tudott 1% fölé menni... szerintem nincs ok a FF-nak semmilyen félelemre... nekik 1 év alatt sikerült majdnem 10%-ot elérni, nagy különbség....
2005. szept. 22. 00:33 | válasz | #2
Könyörgöm, ne essenek egymásnak az Opera meg a Firefox hívei! Sem itt, sem máshol!
Nyiri  
2005. szept. 22. 00:26 | galéria | válasz | #1
Behugyok :) Miert pont a FF helyet akarja elvenni? Miert nem az IE-t. Az IE egyetlen elonye hogy alapbol van a windowsban. Mas nincs.

Talan inkabb arra kellene izzitani.