Logitech bemutató a Kogart Házban
2005. szeptember 21. 10:51, szerda
A Logitech budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy immáron hetedik éve kétszámjegyű növekedéssel büszkélkedhetnek mind a nyereség, mind az árbevétel tekintetében.

Hirdetés

Ennek a részvényesek minden bizonnyal örülnek, az innováció és a 135 új, felhasználói igények alapján kialakított termék viszont a vásárlóknak okozhat örömet. Az egér-billentyűzet kombó mellett a cég számos irodai és szórakoztatóelektronikai cikket is bemutatott. A Logitech számára a legfontosabb piac természetesen továbbra is a PC-világ marad, hiszen 1981 óta vannak itt jelen és azáltal, hogy a PC-k már szinte minden háztartásban jelen vannak, számos egyedi kiegészítőre tartanak igényt a felhasználók. Túl ezen pedig nyilván mindenki szereti, hogy az élete a számítástechnikában is egyszerű legyen, hatékony, ugyanakkor valami egyedi is legyen benne.

Katharina Tarmann-Dröscher, a Logitech Kelet-Európáért, Görögországért és Izraelért felelős regionális igazgatója ezek mellett kiemelte, hogy a termékeik a minőségük ellenére megfizethető áron kerülnek forgalomba, mivel olyan példányszámban készülnek, hogy megengedhetik maguknak. Ezt a jelenséget ő "mass luxurynak", azaz tömegluxusnak nevezte, ami többek közt jelenti azt is, hogy a legtöbb termékük 100 dolláros ár alatt vehető meg.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A 135 új termék első hallásra kicsit soknak tűnhet egy év alatt, de a cég - közlésük szerint a sikerek érdekében - nem ragadt le a PC piac mellett, hanem számos kisebb területre is betette a lábát. A mobiltelefónia, a zenelejátszók és a játékkonzolok területe, valamint az otthoni szórakoztatóelektronikai piac bizonyultak jó továbblépési lehetőségeknek. A termékeket négy csoportba osztották: Living Room, azaz nappali szoba, Office, iroda, On the Go, mobil eszközök és a Gaming, videójáték kellékek.

Az otthoni részlegben abból indultak ki, hogy az ember hazatérve laptopját rácsatlakoztatja a szoba többi kütyüjére és annak segítségével néz filmet, hallgat zenét stb., ezért olyan eszközöket hoztak létre, ami ezt leegyszerűsíti. A Harmony termékcsalád hat tagja olyan távirányítókból áll, amik egyszerre tudják kezelni az összes eszközünket, például a DVD gomb megnyomásával elindul a DVD-lejátszó, a tv- és a házimozi-hangrendszer. A távirányító képes megtanulni több ezer típus infra jeleit, amit egy órás procedúrával a Logitech adatbázisa segítségével bárki könnyen megtehet.

A távirányító mellé dukál egy kifejezetten szobai használatra tervezett vezeték nélküli billentyűzet és egy egér is, melyet állítólag még együtt is egész emberi áron kínál majd a forgalmazó. Üröm az örömben, hogy a magyar nyelv sem a billentyűzet szintjén, sem a szoftver szintjén nem prioritás a cég számára, sőt, a Media Desktop billentyűzete csak angol kiosztással lesz elérhető, mivel a cég felmérései alapján a vevők nagy része ezt részesíti előnyben.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A másik érdekes szekció a Gaming, ahol a PC-s hardcore játékosok igényeit akarják kielégíteni, illetve a konzolosok is számos praktikus eszközzel gyarapíthatják kincstárukat. A napokban debütált Playstation Portable mellé máris közel 10 kiegészítő készült, melyek a PlayGear nevet kapták, sőt a legtöbb már kapható is a hazai műszaki szaküzletekben. A teljesség igénye nélkül a PlayGear család tartalmaz egy védőtokot, amibe 3 OMD lemez és 4 Memory Stick Pro kártya is applikálható a gép mellé, illetve egy kijelző-védő eszközt, ami a tokkal azonos törhetetlen polikarbonát anyagból van. Továbbá megjelenik egy hordozható hangfalszett (2.0), egy speciális fülhallgató és egy 3,5-es jackduplázó is.

A PC-sek pedig minden eddiginél komolyabb egereket és billentyűzeteket vehetnek kezükbe. A kábeles G5-ös egér egyedi festésű színvilágával és beépített nehezékeivel akar kiemelkedni a tömegből: 0-38 gramm közötti mértékben növelhetjük meg az egyébként könnyű egér súlyát, illetve 5 fokozatban a dpi-t is állíthatjuk rajta. A szóvivő véleménye szerint az MX 610, az első kétirányú kommunikációt megvalósító egér a netezők álma lesz. Képes jelezni, ha e-mailünk vagy üzenetünk érkezett.

Kérdésünkre a Logitech szakembere azt is elmondta, hogy a 2000 dpi-s felbontás ugyan a legtöbb embernek valóban felesleges képesség, de a megszállott FPS-rajongók, akik már nem elégszenek meg a kis képfelbontással, értékelni fogják. A duplalézeres megoldás pedig a notebooktulajdonosoknak nyújt majd könnyebbséget, hiszen ez már egy sima üveglapon is képes pontos kurzor navigálásra.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Összességében elmondható a Logitech új és a közelmúltban bemutatott termékeiről, hogy itt is megjelent a trendi hatás, ami arra ösztönöz, hogy az olcsóbb eszközöket néhány havonta lecseréljék az emberek, illetve a mobiltelefonokhoz hasonlóan cserélhető dizájnokkal vértezhetjük fel némelyiket. A testreszabhatóság nem hátrány, viszont sok termék már itt is olyan tulajdonságokkal rendelkezik, aminek néhány embert leszámítva kevés a gyakorlati haszna.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
KDOG  
2005. szept. 22. 14:52 | válasz | #8
én pl megveszem, most is használok ilyet.
Ugyanis grafikai munkánál a szutyok 2ezres optikai kb semmire se jo. 10 töl indulnak a valamire való egerek.
nem mindegy hogy oldalba kell rugni, vagy enyhén megtolni az egeret kb 1pixelhez.
persze akinek csak egy sajátgép ikon eltalálására kell az optikai egér....
2005. szept. 22. 08:26 | válasz | #7
Logitech forever :DDD
2005. szept. 22. 01:41 | válasz | #6
Azért ez valahol maxigáz. A képek alulexponáltak, és a utolsón pfff, esetleg az Mcdonald'snak és a pizzásoknak csináltok reklámot? Ez igy tök igénytelen. Na meg máskot röbb képet.
2005. szept. 21. 23:31 | válasz | #5
haveromnak az 40 ezres Sphere webcam-je van aminek van a szép tartója is meg motor mozgatja elvileg követi a fejedet de rohadtul nem, meg kb. a képe ugyanolyna mint az én 5ropisomnak szal......
2005. szept. 21. 23:29 | válasz | #4
attól függ, hogy boltba vagy más helyről veszed, én nem mindent veszek boltba azok mindig sokat akarnak rajtam keresni
2005. szept. 21. 22:51 | válasz | #3
Nem nehéz 10ezres egérrel jó bevételt elérni. Nekem tökéletesen megy a legolcsóbb optikai is.
2005. szept. 21. 19:07 | válasz | #2
MX610 szerintem a top most...

G5nek nagyon jó tapintása volt, meg érdekes a festés, mondjuk nem illene bele az én desktopomba, ellenben a fent említettel :)
2005. szept. 21. 16:50 | válasz | #1
Az a lézeres Logitech G5 egér nem olyan rossz, de sztem az én MX1000-semet nem múlja felül