Rendőrakadémia 8?
2005. szeptember 19. 20:11, hétfő
A '80-as évek elején (egészen pontosan 1984-ben) szinte berobbant az amerikai mozikba a rendőrök kalandjait humorosan bemutató Rendőrakadémia. A film rendkívüli sikernek örvendett kis hazánkban is, bár nálunk akkor még narrátoros változatban volt elérhető. A vígjáték hét részt, valamint egy "vígjáték-sorozatot" ért meg, bár sokak szerint a negyedik után kár volt folytatni.

A hírek szerint az 1997-es hetedik rész után folytatni kívánják a rendőrök kalandjait, mégpedig az eredeti szereplőkkel. A producerek tárgyalásokat kezdtek a negyedik részig főszereplőként viccelődő Steve Guttenberggel, Bubba Smith-szel és Leslie Easterbrookkal. A történetért a széria három részében is feltűnő Tim Kazurinsky lesz a felelős.


Az egykori Mahoney hadnagy

A nyolcadik részt az első mozifilmet is rendező Hugh Wilson dirigálja majd le. Wilson nevéhez fűződik az Elvált nők klubja valamint a Whoopi Goldberg nevével fémjelzett Spiclik sipirc! is.

Az eredeti szereplők közül talán Steve Guttenberg tudott kisebbfajta karriert befutni. Olyan filmekben szerepelt, mint a Három férfi és egy bébi és folytatása, a Három férfi és egy kishölgy valamint a Casper második része. Első rendezése, a P.S. Your Cat is Dead című film volt, de bukása elrettentette a színészt a további próbálkozástól. Azóta többnyire tévéfilmekben szerepel.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
akyyy  
2006. márc. 15. 20:34 | galéria | válasz | #12
mikor lesz már?:)
sweech  
2005. szept. 26. 13:43 | galéria | válasz | #11
miért vag benne annyira biztos?
2005. szept. 23. 22:51 | válasz | #10
én várom, sztem jó lesz. megvan mind a 7 rész szinkronosan
2005. szept. 23. 17:09 | válasz | #9
RpPRO: igazad VAN!
2005. szept. 23. 17:08 | válasz | #8
mikor készűl már róla Horrofilm, a vígjátékok szarok...
RpPRO  
2005. szept. 22. 19:40 | válasz | #7
Auuu. Nem tud gitarozni, de a kezebe nyomtak egy gyonyoru Gibsont. Ide vele!
2005. szept. 21. 16:40 | galéria | válasz | #6
ezdeszar erőltetett gagyi:|
KM  
2005. szept. 21. 09:53 | válasz | #5
Régi szép idők!
2005. szept. 21. 07:57 | válasz | #4
dörmi-dörmi szinkron. ;-)
2005. szept. 20. 11:09 | válasz | #3
miért a narrátor-al mi a baj?
avman  
2005. szept. 20. 09:24 | válasz | #2
narrátoros változat??? talán inkább hangalámondás :D.
DWz  
2005. szept. 19. 20:48 | válasz | #1
Az a Cat-es film mekkora egy szar volt! Bar nem a rendezes miatt, inkabb a scriptet kellett volna mashogy. Akarhogy mashogy.