Magyar tag az EICTA új elnökségében
2005. szeptember 16. 08:45, péntek - Forrás: SG.hu
2005. szeptember 13-án, Londonban került sor az Európai Digitális Technológiaipari Szövetség (EICTA) közgyűlésére. A tisztújító ülésen Kovács Zoltánt, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnökét is beválasztották az új elnökségbe, megbízatása két évre szól.

Hirdetés

Kovács Zoltán új EICTA board-tagsága azért siker a magyar infokommunikációs (IKT) szektor számára, mert lehetővé teszi, hogy a hazai IKT szektor érdekeit a legnagyobb európai infokommunikációs szervezet döntéshozó szervén, az EICTA elnökségén keresztül képviselje az IVSZ. Az új tagállamok nemzeti szövetségei közül a magyar mellett a cseh és a lengyel elnököt is beválasztották az új vezetésbe, a három ország szövetségeinek közös célja, hogy a csatlakozott tagállamok hasonló érdekeit együttesen, hatékonyabban képviseljék az EICTA-n belül.

Az EICTA közgyűlés másik hazai vonatkozása, hogy az EICTA, az IVSZ és az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közös szervezésében, 2005. december 2-4. között, Budapesten kerül megrendezésre az újonnan csatlakozott és most csatlakozó országok Infokommunikációs Csúcstalálkozója. A korábbi elnököt Rudy Provoost-ot (vezérigazgató, Philips Consumer Electronics) szintén két évre választották újra, az alelnöki posztra pedig John Higgins (a legnagyobb angol IKT szövetség, az INTELLECT ügyvezető igazgatója) került.

„Rudy Provoost újraválasztását örömmel üdvözölték a tagok, mert személye garancia arra, hogy az EICTA, mint az infókommunikációs és fogyasztói elektronikai szektor európai szervezete, egyre erősebben és hatékonyabban képviselje az iparág érdekeit”.- mondta Kovács Zoltán.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás