Újabb képregény a vásznakon
2005. szeptember 17. 18:28, szombat
A képregényfilmek korát éljük! A Pókember sikere óta egyre-másra ontják Hollywoodból a jobb-rosszabb adaptációkat.

A hazai képregényrajongók sokszor bizony meglepve nyugtázzák, hogy míg ők kishazánkban a '80-as években a Bobo, Góliát és Pif füzetekre gyűjtögették zsebpénzüket, addig Amerikában már Pokolfajzat tett rendet a rosszfiúk között. Ezért is van, hogy a manapság hazai mozikba kerülő "szuperhősök" felét alig ismeri valaki.

Ezt a sort gyarapítja a Warner Bros is, aki az Amerikában nagy sikerű The Losers című képregényt kívánja a vásznakra vinni. A DC - Vertigo gondozásában kiadott füzetek története egy különleges kiképzésben részesült akciócsoport kalandjait mutatja be. A csapatot elárulják, csapdába csalják és tagjait kivégzik. Azonban a gyilkosok nem végeznek tökéletes munkát, hiszen egyikük sem hal meg. Felépülésük után elindulnak megkeresni az árulót.

A Vesztesek története először 1970-ben jelent meg a DC Comic GI Combat és Our Fighting Forces című köteteiben, ám akkor még egy csapat amerikai katona kalandjait mutatta be a II. Világháborúban. A mostani formáját 3 évvel ezelőtt nyerte el, amikor a Vertigo elővette a képregényt és mai köntösbe bújtatva kiadta.

A filmváltozat forgatókönyvéért a színész-rendező Peter Berg lesz a felelős. Ő volt Az Amazonas kincse valamint a Péntek esti fények című filmeknek. De, amint arról már mi is beszámoltunk Berg dirigálja le a lopakodós játékok királyaként számon tartott Splinter Cell filmváltozatát is.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás