![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
VoIP titkosítóprogramot készített a PGP atyja
2005. szeptember 15. 11:06, csütörtök
A zFone névre keresztelt szoftver hivatalos debütálására a magyar határhoz közeli osztrák városban, Grazban került sor. Az alkalmazás első verziója képes csak a Mac OS X operációs rendszert támogatja.
"Egyetlen, a cég hálózatába kötött, megfertőzött számítógép képes lehet arra, hogy ezeket a beszélgetéseket 'elfogja' és WAV formátumban rögzítse. Eddig megszoktuk azt, hogy az akció sikeressége érdekében a lehallgatóknak vagy a telefonközpontokban kellett lenniük vagy a hívott fél közelében, a poloskák hatósugarán belül. A VoIP korszakában viszont már lehetőség van arra is, hogy valaki a világ másik végén üljön és mégis tisztán hallhassa miről folyik az aktuális diskurzus" - sorolta legújabb programja kifejlesztésével kapcsolatos érveit a PGP "atyja", aki nem felejtette el megemlíteni, hogy a zFone azonban teljesen más módon működik, mint az egykori e-mail titkosító szoftver, a PGP.
A hívó, illetve a hívott fél azonosítására a zFone egy meglehetősen egyszerű módszert használ. A képernyőn megelenik egy véletlenszerűen generált számsor, amit előbb az egyik, majd a másik fél is hangosan felolvas, így mindketten meggyőződhetnek arról, hogy valóban az ül a túloldalon, akivel tényleg beszélgetni szeretnének. Aki lehallgatja a titkosított beszélgetést, az csupán csak úgynevezett fehér zajt hall. Zimmermann két iBook segítségével be is mutatta hogy mit tud a szoftver, ugyanis az első verzió csak a Mac OS X operációs rendszert támogatja, de már fejlesztik a Windows és a Linux alatt futtatható változatokat is. Öröm az ürömben, hogy a zFone nem támogatja a Skype-ot. Ennek oka Zimmermann szerint az, hogy a cég nem óhajtotta megosztani vele a Skype által használt prokollokra vonatkozó információkat. A szakember mindenesetre reményét fejezte ki, hogy a vállalat változtat majd ezen az álláspontján. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |