Megköttetett az eBay-Skype házasság
2005. szeptember 12. 20:59, hétfő
Amit néhány nappal ezelőtt még csak, mint lehetséges jövőképként emlegettek az internetes híroldalak, az mára valóság lett. Délután a Skype megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a cég új tulajdonosa az eBay internetes aukciósház lett.

Hirdetés

A tervek szerint első lépésként az eBay 2,6 milliárd dollárt ad a Skype Technologiesért, ennek az összegnek a felét készpénzben fizeti ki a portál, míg a másik felét részvényekben. Második lépésként az eBay további 1,5 milliárd dollárt fizet 2008-ig vagy 2009-ig. A tranzakció teljes összege tehát így eléri a 4,1 milliárd dollárt. A második lépcsőben fizetendő 1,5 milliárd dollárt azonban csak bizonyos üzleti növekedés elérése után utalja át az online aukciósház.

Az eBay a most megkötött üzlettől azt reméli, hogy még jobban sikerül megvetnie a lábát az internetes piacon, erősíteni tudja az online fizetési szolgáltatások között betöltött pozícióját és további kiaknázható piaci lehetőségekhez juthat. A Skype jelenlegi vezetői a tranzakció kapcsán azt emelték ki, hogy az eBay befektetései által még inkább meg tudják őrizni a piacvezető pozíciójukat az internetes telefónia piacán és hogy további VoIP-szolgáltatásokat tudnak kifejleszteni, illetve bővíthetik majd szolgáltatásaikat.

A Skype használói az internethez kapcsolódva, számítógép és mikrofonos fejhallgató segítségével közvetlen beszélgetést folytathatnak. A Skype-nak 53 millió regisztrált felhasználója van, a cég adatai szerint egy adott pillanatban mintegy 2 millióan használják a rendszert. 2003-as bevezetése óta a cég szabad hozzáférésű szoftverét több mint 164 millió alkalommal töltötték le.

A két cég vezetői abban egyetértettek, hogy a Skype, az eBay és az eBay-hez tartozó PayPal internetes fizetési rendszer együttesen egy új online birodalom alapjait képezhetik. Az eBay saját és a PayPal népszerűsítésére is fel akarja használni a Skype-ot, valamint a VoIP-szolgáltatás segítségével könnyítené meg a portálon lévő hirdetést és vásárlást. Szakértők szerint ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy túl sokat fizetett az eBay a Skype-ért és emiatt előbb vagy utóbb drágítani fogja néhány szolgáltatását. Egyelőre tehát még igencsak kérdéses, hogy mennyire lesz hosszú életű és mindkét fél számára kifizetődő ez a házasság.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. szept. 15. 14:51 | válasz | #24
msnt csak ne ajánlgassad, mer más a funkciója, és pont az a jó a skype-ban h egyszerre több emberrel is lehet beszélni élőben...
#2: sztem senki se szeretne, ez nekünk sztem csak rossz lehet, bár mivel gyakran telepítgetek újra winfost, így néhány foramt c óta már fel se raktam, nem volt rá szükségem de ha konferencia beszélgetés kéne akkor onnan intézném, csak még az zavar h a gépen tárolja a telokönyvet, nem a neten mint az msn szal ien gyerekbetegségek...
faz  
2005. szept. 13. 20:40 | válasz | #23
ez se rossz, de akkor ez csak egy adott szolgáltatóval használható, nem? amit én mondok, akköré meg persze kell egy közösség, de ha lenne, akkor olyan lenne mint a winamp, amihez minden plugin elérhető ami csak kellhet. és ha lenne egy ilyen készülék, akkor az összes programba integrálnák a hozzárendeléseket, már ha elterjedne. de persze csak egy ötlet volt, és már van ilyesmi ezek szerint. csak eszembe jutott hirtelen.
2005. szept. 13. 19:24 | galéria | válasz | #22
A buta módszer, azaz direkt IP hívás itt asszem nem müxik, hanem ugyanúgy mint vezetékesnél beütöd a telszámot. Van egy központi gép (Akár Windows 2000-es :))), aminek a feladata csak annyi, hogy átfordítja, hogy te a 4444-et hívtad, az a 10.0.0.1-es IP címen csücsül. Elküldi neked, hogy az a 10.0.0.1, és ő ki is lép a kommunikációból, direkte kapcsolódik az IP telcsid ahhoz az IP-hez, és mehet a csevej. Vezetékesre azért pízes a dolog (vagy bevállalja a szolgáltató), mert ott először is kell egy gateway (pl IP-E1 30 csatis), ami 30 kimenő/bejövő hívást tud normál tel.vonalról IP-re és vissza átültetni. No itt már a kimenő hívás, az normál Fatáv hívás pl
faz  
2005. szept. 13. 17:41 | válasz | #21
Ezt a hardveres-ips dolgot nem tudtam. És hogy találnak egymásra? ip cím alapján? mert gondolom felh. nevük nincs.

egyébként rendszeresen telefonálok gépről, ne hidd hogy annyira nem tudom hogy mi van hogy nem asziszem hogy rendesre is ingyen van :-)
2005. szept. 13. 16:26 | galéria | válasz | #20
Sztem nem vagy járatos az IP telefónia világában :)
hardveres IP telefon millió van, elméletileg csak rányomod net-et, oszt már hívhatod is a túloldalti IP telefonost. Az átjárás az IP telefónia és a normál telefonok között viszont költséges, mert ott a normál vezetékes percdíjak vannak
faz  
2005. szept. 13. 16:22 | válasz | #19
Én sem azt mondtam, hogy a hardver fusson utána. A hardver marad, csak ha a készítő komolyan gondolja, vagy bárki, akkor megcsinálja a plugint ami hozzárendeli a gombokat, stb. Ez nem hardver.
shabba  
2005. szept. 13. 16:20 | válasz | #18
Elég gáz lenne ha a hardware futna a programok után. Erre találták ki a szabványokat, ha azt elfogadják a programkészítők akkor egyszerűen és olcsón lehet szabványos eszközöket gyártani. Általánosan elfogadott szabvány pedig évek óta van a SIP-en alapul. Az IP telefonok és Softphone-ok döntő többsége ezt ismeri és használja. Az csak a Skype-osok ötlete volt hogy csinálnak egy háziszabvány ami nem kompatibilis semmivel.

Nem véletlen hogy komoly cégek akik átállnak IP alapú telefóniára SIP alapú komoly cégek hálózati megoldásait választják nem pedig a Skypeot. Hiába próbálnak a business réteg felé fizetős kiegészítéseket gyártani arra komoly cég úgy sem lesz vevő.
faz  
2005. szept. 13. 15:55 | válasz | #17
Ez zsír.

Pár év múlva kéne piacradobni rendes asztali telefont ami egy pluginnel vagy ilyesmivel bármelyik progit tudja kezelni... Tök jó lenne :-)
faz  
2005. szept. 13. 15:54 | válasz | #16
Na ne.
2005. szept. 13. 15:35 | válasz | #15
En is nyugodt szivvel ajanlom a google talk-ot!!!
Hangminosegben semmi kulonbseg nincs Skype es GTalk kozott... egyszeru, kicsi, es ha nagyon elfogy a savszelessegem, kerit maganak.
(Ezt ugy ertem hogy gyakorlatban van akivel skypeon beszelek van akivel a GTalkon es ha nagyon letoltok valamit, a skypenal vagy par mp-es kesesek lesznek, vagy szaggatni kezd. a GTnal nem).
Sajnos a GTalk nem megy regebbi oprendszereken, de ha tehetnem mar minden ismerosom rabeszeltem volna.......egyenlore............
AtisH  
2005. szept. 13. 14:31 | válasz | #14
Én csak reménykedek, hogy a Skype megmarad ingyenesnek és tényleg nem rakják tele szeméttel...
2005. szept. 13. 13:01 | válasz | #13
Ajánlani ajálhatod, aztán próbáld meg őket használni kis sávszélleségnél, stb.
A Skype hangminősége és gépigénye nagyságrendileg kisebb.
Nyiri  
2005. szept. 13. 12:48 | galéria | válasz | #12
En meg attol hogy az ebay ennyire gazdag. A multkor volt egy dokufilm mutattak egy hondas arcot aki kb 26/27 eves lehet. Megy a riport. Kiirjak. XY... (Ebay kitalaloja). Azt hittem eldobom az agyam. 6 eves otvar hondaval jarkal, mert szereti azt a kocsit, sot meg mikor mar reg jol ment az Ebaynek akkor is par haverjaval lakott alberletben, mert jo a tarsasag :D

Vegulis igaza van.

Aztam ugyanebben a musorban mutattak egy indiai fickot aki ferrarival furikazot. "Hi I'm BlibliBlaba dzsindzsi... En talaltam fel a hotmailt..." Par evvel kesobb eladta az MSnek es most istenkent el... :)

Kar hogy nem az internet hirtelen elterjedese elott eltne a szilicium volgyben ugy 25-30 evesen :(
2005. szept. 13. 11:18 | válasz | #11
Skype helyett ajánlom az ICQ-t vagy az MSN-t...
2005. szept. 13. 11:15 | válasz | #10
Én attól csokizok be, hogy 2003 óta 4.1 milliárd dollárra ment fel az ára.

Ha én most nyitok egy kis ABC-t a sarkon, az is fog érni ennyit 2 év múlva?
2005. szept. 13. 10:00 | galéria | válasz | #9
Aha, na akkor majd tesztelem.
Gondolom akkor egy saját VoIP protokollt fejlesztett bele, vagy egy saját codec-et.
Nyiri  
2005. szept. 13. 09:30 | galéria | válasz | #8
Egy kis beszelgetos lofutty 4 milliard dollart er?
2005. szept. 13. 09:28 | válasz | #7
Talán a hangminőség.. mert eddíg számomra a skype votl a verhetetlen.
2005. szept. 13. 09:17 | galéria | válasz | #6
Még nem próbáltam, de mi extra van a skype-ban, amit a netmeeting nem tud?
2005. szept. 13. 08:42 | válasz | #5
Használj Google Talkot.

Elég puritán, de a skype is addig volt problémamentes amig nem rakták tele mindenféle szeméttel amire az embernek semmi szüksége sincs.

A szeptember 10 előtti skype patch amúgy is kellőképpen bugos volt már.
nenad  
2005. szept. 13. 08:25 | galéria | válasz | #4
lassan kereshetunk masik telefonos programot.
Fenjoy  
2005. szept. 13. 08:20 | válasz | #3
Én is főleg hogy Vegatáriánus vagyok:
juhand  
2005. szept. 13. 08:03 | válasz | #2
Nem jó hír. Nem szeretnék reklámot a skypeban.
faz  
2005. szept. 13. 06:19 | válasz | #1
de gyorsan eladták, ez igen. én felvágottat veszek ennyi idő alatt.