A TCP/IP internetprotokoll társfejlesztőjének megszerzésével az amerikai vállalat szert tett egy élő legendára. A szakember szerint azonban ez csak PR-fogás, ő ugyanis harcolt ezért az állásért.
Hirdetés
A 62 éves Vinton Cerfet gyakran és előszeretettel emlegetik az internet atyjaként. Ez korántsem túlzás, hiszen tény, hogy még egyetemi hallgatóként 1968-ban részt vett az ARPANET létrehozásában. Később Robert E. Kahnnal közösen kifejlesztette a világháló adatcsomag-forgalmának alapjait jelentő TCP/IP-protokollt.
Cerf 1976 és 1982 között a Pentagon fejlesztési hivatalában, a DARPA-nál dolgozott és itt fejezte be az internetprotokollal kapcsolatos munkáját. A kíváló szakembernek a több évtizedes munkásságát ismerték el tavaly a Turing-díjjal, amit Kahnnal közösen kapott, és ami az informatikusoknál a Nobel-díj megfelelője. S hogy került az elismert kutató a Google-hoz? Nos, Cerf saját bevallása szerint az Eric Schmidttel, a Google vezetőjével folytatott beszélgetésén hozta szóba, hogy szívesen lenne a vállalat tanácsadója. Schmidt persze kapva kapott az alkalmon, így a web ikonja a jövőben a Google különleges beosztású munkatársa lesz.
A piacvezető internetes keresőt fejlesztő és üzemeltető amerikai cégnél Vinton Cerf feladata lesz többek között a szerzői és egyéb jogi, valamint az adatvédelmi irányelvek kidolgozása, illetve az internetes alkalmazások új generációjához készítendő új infrastruktúrák megtervezése. "Már alig várom, hogy munkába állhassak. Talán furcsa, hogy ezt mondom, de nem az számít, hogy mit csináltam korábban. Egyedül csak az számít, hogy mit csinálok majd itt és most és hogy ezt miként lehet majd hasznosítani a jövőben. Ez lesz az én és a munkám fokmérője" - nyilatkozta Cerf.
A PC Welt nevű német internetes lapnak a szakember elmondta, hogy ez a munka nem érinti az ICANN szervezetnél és a NASA Interplanetáris Hálózat nevű projektében betöltött szerepét.
Érdemes némi előzményeket is olvasni: http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=29745&count17=1 Érdekes amit arról írnak, hogy a Google minden tehetséges programozót és informatikust beszippant, valamint az a rész, hogy nem is az az érdekes amikor felsővezetőket csábít el, hanem a VALÓDI tapasztalattal rendelkező középvezetőket ... Komolyan meglepett, hogy az MS-től is nagy mennyiségben szív el agyakat a Google.
Te jó ég! Hát ha csak a fele igaz ... Akkor megvalósíthatják azokat a nagyszabású terveket, amit mind az MS, mind a Sun csak trvzgttt és vagy nem lett semmi belőlük, vagy befuccsoltak. Microsoft Network, és Sun internetről futatható irodai programok helyett lesz GoogleNet és társai?
A Google is ugyanazt teszi, mint az Egyesült Államok már majd' száz éve: brain drain.
Ha jobban belegondolunk, igazából így lehet a jóból még jobbat csinálni...
Mi haszna a hatalomnak, ha nem gyakoroljátok?
Ha egy férfi nem mutat elég tiszteletet irántatok, akkor annyit se hagytok a rohadt kocsmájából, hogy gesztenyét pirítson rajta, értve?
GEŐŐ