Elhagyja az AMD-t az Athlon 64 szülőatyja
2005. szeptember 8. 15:22, csütörtök
Az AMD64 technológia kifejlesztéséért majd elterjesztéséért folytatott kemény munka után Fred Weber, a vállalat technikai igazgatója elhagyta a céget, hogy feltörekvő vállalkozásokba fektesse pénzét.

Hirdetés

A processzorgyártó közleménye szerint Weber azzal az indoklással távozik, hogy eleget tett korábbi ígéretének, és teljesítette feladatát, vagyis sikerre vitte az AMD64 platformot. "Hat évvel ezelőtt ígéretet tettem az AMD-nek, hogy piacra viszem az AMD64 technológiát. Büszkén mondhatom, hogy e feladatot végrehajtottuk; az AMD64 és a Direct Connect architektúra mára elterjedt, mainstream technológiának számít. Az AMD előtt fényes jövő áll, a vállalat igen jó kezekben van" - jelentette ki Weber, aki új lehetőségek iránt érdeklődik. Pénzét ezért feltörekvőben lévő vállalkozásokba fekteti majd, amelyek egy napon hasonlóképpen megrengethetik a piacot újszerű megoldásaikkal.

Weber helyét a műszaki igazgatói poszton Phil Hester veszi át, aki korábban részt vett az Opteron-szervereket gyártó Newisys megalapításában, és több mint két évtizedet töltött el az IBM-nél. Tapasztalt szakemberről van tehát szó, akinek érkezése azonban - legalábbis a vállalat állítása szerint - nem hoz majd jelentős változást a jelenlegi irányvonalban. Az AMD-processzorok fejlesztésének felügyelete mellett az ő feladatkörébe tartozik majd az infrastrukturális fejlesztések, a következő generációs megoldások integrálása, valamint a vásárlói igények nyomon követése. Ez utóbbi érdekében a vállalat partnereivel, a linuxos közösséggel, valamint az OEM gyártókkal folytat majd egyeztetéseket.

"Jelentős előrelépéseket értünk el az x86 Everywhere stratégia terén. A következő évben azonban az eddiginél is fontosabb lépések várhatók a szórakoztató-elektronika területén. A digitális életstílus gyakorlatilag több gyorsan bővülő piacot egyesít magában, és mindenhol igyekszünk utat találni saját megoldásainknak" - jelentette ki Hester.

Az AMD64 kétségkívül sikertörténet az AMD számára. Nehéz szülés volt, de a kezdeti nehézségek után mind az Opteron, mind az Athlon 64 processzorok terén megtalálták számításukat, és életképes alternatívát kínáltak a vásárlók számára. Tették ezt akkor, amikor a konkurens Intel még túl korainak és kockázatosnak vélte a 64 bites processzorok piacra dobását. Mára bebizonyosodott, hogy a megjelenés jó választás volt: a platform világszerte elterjedt, és a nagyobb teljesítmény, illetve az új funkciók pótolni tudták a 64 bites szoftverek hiányából fakadó hátrányokat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
gz8  
2005. szept. 10. 00:15 | galéria | válasz | #16
Nézd el neki, booty time-ot akart írni.
2005. szept. 09. 20:21 | válasz | #15
Már bocs de mi az a buty time???
2005. szept. 09. 13:30 | válasz | #14
Érdekes lett volna, ha a duron az első AMD proci.
Én speciel 386-tól és onnan delfelé láttam, lehet a 8086-ot, meg a 286-ot még nem klónozták.
Most meg MÁR nem klónoznak ...
2005. szept. 09. 12:21 | galéria | válasz | #13
2005. szept. 09. 09:21 | válasz | #12
Aki a duront fejlesztette? meghalt füstmérgezésben
k0zi  
2005. szept. 08. 23:58 | válasz | #11
Azért tegyük hozzá hogy amikor egy cég arról dönt hogy ebbe az irányba megy a fejlesztés akkor a "jobbágy" "csak" a feladatáért felel. Míg a vezető a munkásokért és az üzleti terv sikeréért is.
2005. szept. 08. 22:48 | galéria | válasz | #10
aki az első amd procit fejlesztette hova ment????
dez  
2005. szept. 08. 21:37 | válasz | #9
Vagy lehet, hogy ő is dolgozott rajta? (Nem csak mint koordinátor, hajcsár, stb.) Jó lenne tudni ilyeneket, hogy azok a cuccok, amik eléggé befolyásolják az életünket, kiknek a munkája...
dez  
2005. szept. 08. 21:31 | válasz | #8
Fontos a vezető is, de:

"Elhagyja az AMD-t az Athlon 64 szülőatyja"

Ez kb. olyan, mintha a producer lenne egy film szülőatyja, nem a rendező, és kicsit az operatőr, forgatókönyvíró.
dez  
2005. szept. 08. 21:28 | válasz | #7
"Tették ezt akkor, amikor a konkurens Intel még túl korainak és kockázatosnak vélte a 64 bites processzorok piacra dobását."

Én ezt inkább úgy mondanám, hogy dehogy akartak ők olcsó 64 bites procit adni a piacnak, inkább az Itaniumon akartak bezsebelni még párszázmilliót...

2005. szept. 08. 20:22 | válasz | #6
Naja, igazság van benne, de... amilyen a mosdó olyan a törölköző. Tehát ha a vezető egy slendrián alak, akkor az ő alatta dolgozóktól se várhatunk el sokat...
2005. szept. 08. 19:27 | galéria | válasz | #5
Hát igen. A világ már csak ilyen.
Csukii  
2005. szept. 08. 19:06 | válasz | #4
"KEMÉNY MUNKA"... Buty time, cross de USA ... :)
Picsába..

Én meg azt mondom, hogy lehet, hogy nagy koponya, de az alatta dolgozó több 100 (lehet, hogy több 1000) mérnököknek is köszönhetjük.
Úgy bírom, hogy csak a vezetőkről emlékeznek meg, hogy mennyi mindent tett meg a cégért, a nyereségért. Mindenhol ezt látom ezt hallom, nálunk is csak úgy repkednek az év dolgozója címek… És kiknek???, a managereknek, vezetőknek, szakértőknek…
Aztán ha valamit nem tudnak Tőlünk –jobbágyoktól- kérdeznek.

That's the way it is.
2005. szept. 08. 17:24 | válasz | #3
Had tegyem hozzá, hogy Weber elég nagy koponya (szerintem), és meglátásom szerint elég nagy veszteség az AMD-nek. Csak reménykedni tudok, hogy az utódja is vállalni mer ilyen kockázatos lépéseket és nem lesz az innovatív termékek útjában.

Azért kíváncsi vagyok, hol bukkan fel legközelebb Weber, érdemes odafigyelni rá, képes meglepni a világot.
arty  
2005. szept. 08. 17:00 | galéria | válasz | #2
reméljük nem CSAK rajta múlott :)
acdc  
2005. szept. 08. 16:59 | válasz | #1
majd jön utánna egy amd128-as ember:)