Szemével irányítja számítógépét Stephen Hawking
2005. szeptember 5. 20:21, hétfő
Egy ritka idegi rendellenességben szenvedő brit fizikus az egészségügyi állapota fokozatos romlása miatt kényszerült arra, hogy egyedi módját fejlessze ki a személyi számítógépével való kommunikációnak és a PC irányításának.

Hirdetés


Stephen Hawking
Nem utópia a mozdulattal és kacsintással irányított számítógép. A világhírű asztrofizikus, a brit Stephen Hawking ennek úttörő példája. A brit fizikus nem arról híres, hogy olyan ember lenne, aki bármit könnyen feladna. Mindig új és új dolgokat eszel ki, hogy életét minél könnyebbé tegye. "Számítógépének szemével történő irányítására amiatt volt szükség, mert a fizikus egyre kevésbé tudja mozgatni a kezeit. Ráadásul két hónapja egy infrakészüléket is felszereltünk Stephen szemüvegére, ami szintén azt a cél szolgálja, hogy minél jobban irányíthassa a PC-t" - nyilatkozta Hawking asszisztense, David Pond.

Az infrakészülékre kiemelt szerep hárul a számítógép irányításában. A berendezés ugyanis észleli, ha például a 63 éves férfi bezárja a szemét vagy a szemizmait mozgatja és ezáltal megváltozik az infrasugarak iránya. Minden ilyen tevékenység pedig egyúttal egy-egy parancsot jelent a PC számára.

Hawking úgynevezett Charcot-szindrómában szenved, és ő az a brit, aki ezzel a betegséggel a leghosszabb ideje él. A fizikus a fekete lyukakról és az univerzum kialakulásáról és fejlődéséről szóló úttörő munkáival írta be magát a tudománytörténetbe. Ráadásul írónak sem utolsó, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1988-ban megjelent, Az idő rövid története című könyve világszerte bestseller lett.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. szept. 28. 21:53 | galéria | válasz | #40
Engedj meg egy kérdést:
Ismersz-e jó beszédfelismerő alkalmazást? Nekem egy sima szoftver kellene, amely az általam diktált (magyar) szöveget leírja. Tudtommal ez még nem megoldott, pedig nem lenne annyira bonyolutl, ill. angolul az Office-ban van valami, de magyarul nincs.
2005. szept. 28. 21:44 | galéria | válasz | #39
Gratula!
Mindig is tudtam, hogy te egy okos ember vagy ;-)

Egyik korábbi hozzászólónak:

Stephen W. Hawking: Az idő rövid története
Maecenas Könyvek, Budapest, (Talentum Kft.), 1998
(ez 10 év az eredeti kiadás után)

A könyvtárakban szerintem még megvan.
Egyébként: ha bemész a könyvesüzletekbe van egy kíváló grafikájú könyv: Az idő rövid történeténekfolytatása, szintén Hawkingtől. 5000 Ft.

Én amikor Hawkinget látom, mindig elfog a sajnálat. Úgy látszik senki nem tudja megmenteni önmagát.

2005. szept. 07. 09:51 | válasz | #38
Én vagyok az egyik írója annak a headmouse proginak :) Valóban csak egy sima trekker, amiből van tucatnyi, de elkészült egyébként már szemre is, egész jó eredményeink vannak vele. Ahhoz viszont már kell egy jól beállított videókamera, a felbontás miatt. De még mindig csak egy sima videókamerát kell használni, amit kb. 200 ezerért megvehetsz, míg egy infrás szemkövető rendszer úgy 10000 USD-nél kezdődik. Ja persze amit Hawking használ, az nyilván ennek a sokszorosa. Hatalmas piaca van ezeknek a kütyüknek, mert rengeteg ember küzd hasonló problémákkal, mint Hawking, pl. gerincsérültek, agyvérzésesek, stb. Léteznek is megoldások, de nálunk és a többi relatíve szegény országban ezek a termékek az átlagember számára megfizethetetlenek.
Mice  
2005. szept. 07. 00:33 | válasz | #37
miért ne? sakkozni tudtak! :) a protokoll droidok feladata meg a szórakoztatás :P
CAD  
2005. szept. 06. 22:25 | válasz | #36
Szerintem kezdj el olvasni aztan ertelmezni, nem mondtam hogy ugyan ezt tudja, csupan azt, hogy hasonlo dolgokra kepes es hogy az lett volna a minimum, ha azt is megemlitik kedves sanyika. Kivaltkepp azert mert ez hazai "termek"... kohom, na de semmi baj, Videk Man ott figyel a jatekos ruha mellet.

Ezt igy kb a drage Klapanciusz is megfogadhatja.
2005. szept. 06. 19:45 | válasz | #35
anthony burgesst (egy tenyér ha csattan, beteg a doktor, gépnarancs) ha jól rémlik, már temették volna az 50esek végén agytumor okán. most halt meg 10-12 éve, 7x évesen.
kinek halálhírét keltik...
2005. szept. 06. 17:50 | válasz | #34
gordonmail: Szánalmas vagy! Ha mindenki így gondolkozna, mint te, akkor még a fákon ugrálnál, nem CSéznél Grat a hozzászólásodhoz, te barom.
eke  
2005. szept. 06. 15:33 | válasz | #33
Allan R Sandage, Marteen Scmidth, Arno Penzias, George Gamow,Alan Guth ezek a nevek sem mondannak semmit? Mert akkor sűrgősen van mit pótolnod vazze. A GUT elmélet meg nagyon jó áll tekintve a húrelméletek nagymérvű fejlődését a nyolcvanas évek vége óta. Perszer vannak hiányosságok de, nagyon jól halad. Hawking legnagyobb tette az, hogy közelítette az Általános relativítás elméletet és a kvantummechanikát. Legjobban a feketelyukak dinamikájárólé szoló munkásságban sikerült...
2005. szept. 06. 15:25 | válasz | #32
droidok nem CS-znek... R2D2-t vagy C-3PO-t mikor láttad CS-zni?..
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2005. szept. 06. 14:25 | válasz | #31
Engem ne sértegessél, hogy kocka vagyok, ez számomra sértés.
Én már droid vagyok :D
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2005. szept. 06. 14:24 | válasz | #30
Nem, miért kéne bevállalnom? Én csak azt mondtam hogy tök jó lenne egy ilyen itthonra, csak én másra használnám :D
Szerintem egy anti-cheat sem venné észre :D
szombi  
2005. szept. 06. 11:32 | válasz | #29
nekem megvan ez a könyv...
tök jó!
2005. szept. 06. 11:09 | válasz | #28
A Pink Floyd Keep Talking cimu szamanak elejen is o beszel, illetve a beszedszintetizatora.

Tenyleg hihetetlen figura, ha a fekete lyukakrol van szo, mindig elojon a neve... Tenyleg, nem tudja valaki hogyan all az Egyesitett Nagy Terelmelet? Mar nagyon varom az antigravitacios gordeszkakat.

Amugy nagy sci-fi fan az oreg, nem veletlenul volt benne a Star Trek-ben.

Eddig egy szem kisujjal iranyitotta a szamitogepet, egy eleg ravasz menun keresztul, igy valogatta ki, hogy milyen szavakat mondjon a beszedszintetizatora. Hogyan tudta volna hasznalni head mouse-t drage CAD-VIP? Legalabb neznel utanna, mielott ilyet beirsz. Ez az ember most mar a szemen kivul _semmit_ nem tud akaratlagosan mozgatni.

U.I.: Par eve nagy botrany volt amikor elvalt a felesegetol, akivel vagy 20 eve egyutt volt es elvette az apolonojet. Nem sok koze van a langelmejehez, de latszik belole, hogy az akarattal es eleterovel nincs baj. :)
2005. szept. 06. 09:50 | válasz | #27
Basszus, ez egy sima headtreker, ilyen tonna szám van az elmúlt 20 évből. Mit érsz vele, ha NEM tudod mozgatni a fejedet????
Kornan  
2005. szept. 06. 09:16 | válasz | #26
Egyszer benne volt a star trek uj nemzedékbe is,a holoszobába Data hozta létre Eintstennel és Newtonnal eggyüt.
Caine  
2005. szept. 06. 08:47 | válasz | #25
Érdemes tőle elolvasni az Idő rövid történetét, elég olvasmányos és elgondolkodtató. Egy fél éve még rá tudtam tenni a mancsomat egy példányra (a legnagyobb megdöbbenésemre, nem hitem, hogy még kapható). Talán még itt-ott van belőle néhány.
CAD  
2005. szept. 06. 00:00 | válasz | #24
Szeretnem megjegyezni, hogy ilyen berendezes letezik mar magyarorszagon... legalabbis hasonlo dolgokra kepes, igaz oda egy webkamera es egy software eleg ;). Ennek erdemes lett volna a cikk megiarasa elott utanna nezni, mondjuk ez szinte minden cikkre elmondhato, csak most igy hirtelen ez eszembe otlott.


Neural Information Processing Group - IK, ELTE - Head mouse link a projekteknel.
2005. szept. 05. 23:32 | galéria | válasz | #23
Én is sokat olvastam a fazonról. Egyébként a legnagyobb zsenit, vagy nyomorékok vagy autisták, vagy hasonló idegrendszeri betegségben szenvednek.
2005. szept. 05. 23:13 | válasz | #22
egyértelműen utóbbi.
2005. szept. 05. 23:11 | válasz | #21
Ez a cikk is az élet fontos dolgaira hívta fel a figyelmedet... Nincs picit kokca fejed?
2005. szept. 05. 23:10 | válasz | #20
Legmélyebb tiszteletem az övé, és cska sajnálni tudom, bárkivel történik ilyesmi, nem hogy egy ekkora zsenivel. Nem semmi dolgokat dolgozott ki egyedül és Roger Penrose-al. Mindegyik könyvét min2xer elolvastam eddig. Mint elméleti fizikus, mint író, kiválló. Nem semmi az ürge.
Derapo  
2005. szept. 05. 22:49 | válasz | #19
Vagy Bush:-)
Derapo  
2005. szept. 05. 22:48 | válasz | #18
Ez egy hihetetlen ember.Ha tized akkora kitartás lenne bennem+ezred annyi eszem lenne ma én lehetnék Oppenheimer.

2005. szept. 05. 22:48 | válasz | #17
Stephen W. Hawking jóval többet tett le az asztalra már mint Te, kis hülye pöcs, feltéve ha van otthon asztalod.
bandia  
2005. szept. 05. 22:39 | válasz | #16
Sztem most állítottál ki magadról szerénységi bizonyítványt! Gratulálok! Egyébként az egyik ma élő legnagyobb koponyáról beszélsz így, neked viszont annál kevesebb szorult a buksidba....Na de talán kinövöd!

Jó 5let ez a szemes kütyü...
Grusi  
2005. szept. 05. 22:22 | válasz | #15
Te mekkora paraszt vagy, te jó ég...
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. szept. 05. 22:20 | galéria | válasz | #14
értelmes hozzászólások... no comment...
2005. szept. 05. 22:18 | válasz | #12
hallod, mindek eszel ki ilyen dolgokat nekünk, igazán köszi, csak az a baj, hogy amekkorra kiadják addigra megdöglök én is, nemhogy ő :ĐĐĐ
2005. szept. 05. 21:59 | válasz | #10
Bevállalnád a full mozgatóideg és velejáró izomsorvadást, meg a pelenkát is?
2005. szept. 05. 21:58 | válasz | #9
Ha jól tévedek megmondták neki még a diplomája elött, hogy pár éve van hátra, a helyzet az, hogy ennek az embernek meg kellett volna halnia 28-30 érves kora körül. De nem tette! :)
2005. szept. 05. 21:57 | válasz | #8
"Brit fizikus, meg csillagász."
Inkább kozmológus, bár ennyi erővel nevezhetnénk asztrofizikusnak is, csak azért a kozmológia picit több. Szerintem.
Ben C  
2005. szept. 05. 21:25 | galéria | válasz | #7
pont ezt akartam mondani, rohatt
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2005. szept. 05. 21:20 | válasz | #6
Tyű baszki ilyen kell nekem is, evvel sak lesnének a többiek CS-ben, azt hinnék aim botozok közbe meg csak ránéztem az ellenségre :D

Hawking suttyó kis cheater :D
2005. szept. 05. 21:14 | galéria | válasz | #5
biztosan nem húzták akkor fizikából ...
2005. szept. 05. 21:13 | válasz | #4
Gratulálok.

Ki volt Albert Einstein?...
2005. szept. 05. 21:10 | válasz | #3
A tévében pár éve (talán 6-7?) láttam egy filmet róla, már akkor "temették" a betegsége miatt. A műsorban volt egy gondolatmenete a Isten-világmindenség témában (szükség volt-e Istenre a keletkezéséhez), hát csak lestem. Hatalmas koponya.
2005. szept. 05. 21:00 | válasz | #2
Brit fizikus, meg csillagász.
akyyy  
2005. szept. 05. 20:39 | galéria | válasz | #1
Bocsi hülye kérdés, de ő kicsoda?:S
Simspon családba is volt már egy csomoszór:S