Duke Nukem Forever infómorzsák
2005. szeptember 4. 18:09, vasárnap
Az elmúlt héten néhány igen érdekes információval lettünk gazdagabbak a Duke Nukem Forever sorsát illetően. Sajnos még mindig nem a megjelenési dátumról esik szó, bár lehet, hogy a DNF esetében egy hivatalosan megerősített konkrét időpont lenne a legnagyobb meglepetés. A hét év alatt már egészen megszokhattuk a "When it's done!" kifejezést.


Kiderült, hogy a játékokba épített fizikai motorokkal foglalkozó GEIA a közelmúltban felvásárolta a Meqon nevű céget. Ez ugyan sokaknak nem mond semmit, de ha elárulom, hogy az utóbbi vállalat készítette a Duke Nukem Forever, illetve a Timeshift fizikai rendszereit, máris érdekesebben hangzik a dolog. Sok mindenre nem tudunk következtetni belőle, csupán annyira, hogy közös erővel és tapasztalataik, eredményeik összevonásával egy minden eddiginél jobb rendszert is építhetnek a közeljövő játékainak.

George Broussard a 3DRealms egyik fő embere és a DNF project vezetője már nem látja ennyire rózsának a helyzetet. Véleménye szerint a fúzió nem feltétlenül jár előnyökkel a játék megjelenését illetően, hiszen ha a GEIA és a Meqon módosítja a fizikai rendszert, akkor nekik is át kell majd térniük erre. Amely természetesen rengeteg plusz munkával fog járni. Azt is állította, hogy ezen kívül már csak néhány apró optimalizálási feladat lenne és megjelenhet a játék. Majd elhisszük, ha látjuk.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. szept. 07. 06:57 | válasz | #14
Akkorát fog bukni, mint a Csillagok Háborúja Balfék árnyak név alatt elsütött "jar-jar a csigaszemű béka" gyerekmese.
2005. szept. 06. 20:17 | galéria | válasz | #13
"Dög előttem dög utánam":)
2005. szept. 05. 16:47 | válasz | #12
azzal mindenki tisztában van, hogy a duke nukem forever nem egy szoftverfejlesztési project, hanem egy piafelmérési projecT: mennyit bir a user várni :))))
hopp  
2005. szept. 05. 14:14 | válasz | #11
jézusom.. erről még akkor láttam egy videót, amikor még nagy szó volt, hogy 3D kártya kell hozzá... :D nem sietik el :)
Shan  
2005. szept. 05. 12:26 | válasz | #10
Ez még érdekel valakit? pffff....
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. szept. 05. 09:20 | galéria | válasz | #9
"Sajnos még mindig nem a megjelenési dátumról esik szó, bár lehet, hogy a DNF esetében egy hivatalosan megerősített konkrét időpont lenne a legnagyobb meglepetés." <--> "Ez ugyan sokaknak nem mond semmit, de ha elárulom, hogy az utóbbi vállalat készítette a Duke Nukem Forever, illetve a Timeshift fizikai rendszereit, máris érdekesebben hangzik a dolog."

Hát én ezt nem igazan értem...

2005. szept. 05. 07:37 | válasz | #8
Ez a games is olyan mint a S.T.A.L.K.E.R.
Soha sem fog elkészűlni és ha egyszer igen, már a kiadás illetve a bejelntés napján halott jaték lesz.
2005. szept. 05. 02:33 | válasz | #7
Duke Nukem Forever ..... waiting for you ... :-)
noss  
2005. szept. 05. 00:08 | válasz | #6
vagy Quake3 motorral =)
2005. szept. 04. 22:07 | válasz | #5
Én még ma is örülnék, ha most jelenne meg quake2 motorral.
MaREk  
2005. szept. 04. 21:24 | válasz | #4
csak látnám már
HuHa  
2005. szept. 04. 20:03 | válasz | #3
Ezt még anno Quake 2 motorral kezdtél el, jól emlékszem?
DWz  
2005. szept. 04. 19:12 | válasz | #2
Ja, ezt mar szerintem se eljuk meg. ;)
2005. szept. 04. 18:52 | válasz | #1
Húdejó 2200-ra tán még meg is jelenik