A britek nem kérnek az elektronikus szavazásból
2005. szeptember 3. 19:30, szombat
A brit kormányzat a legfrissebb hírek szerint elvetette az elektronikus szavazás következő évi próbájáról szóló korábbi terveket - ugyanígy nemet mondtak az SMS-ben történő szavazás ötletére is.

Hirdetés

A hagyományos szavazási rendszer megújítását célzó két éves projekt felett a brit Miniszterelnök-helyettesi Iroda (ODPM) rendelkezik, amely a silicon.com tudósítása szerint - a kormányzat döntése révén - kénytelen volt lemondani ennek bevezetéséről. Ez természetesen együtt jár a kiírt tender megsemmisítésével, amely minden bizonnyal kényelmetlenül érinti az ügyben érdekelt vállalatokat. Az iroda szerint minden érdeklődő felet időben értesítettek a változásról.

A korábban tervezett nagyszabású próbaüzem magában foglalta volna a világhálót, a mobiltelefonokat, szöveges üzeneteket, a digitális televízió készülékeket, elektronikus szavazógépeket, és természetesen az ezt kiszolgáló új rendszert. Reményeik szerint ez biztosította volna, hogy a szavazás "tiszta, hatékony, biztonságos, és legfőképpen könnyen elérhető" rendszer maradjon. A változás részeként most a program felügyeletét kivették a Miniszterelnök-helyettesi Iroda hatásköréből. Indoklásról nincs tudomásunk, mint ahogy a silicon sem tudott nyilatkozatot kicsikarni az irodától.

A szigetország tehát nem kér az elektronikus szavazásból, ami némiképp érthető, hiszen az új rendszert a mai napig sok kritika éri, és az ellenzőket az Egyesült Államokban lefolytatott szavazások sem győzték meg. Bár egyes vélemények szerint az elektronikus szavazógépek jól szerepeltek az amerikai választásokon, több hibáról érkezett hír, amely kellő alapot adott a szándékos beavatkozásról szóló pletykáknak. A helyzet nem sokat változott a tavalyihoz képest, amikor is cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a rendszer rendkívül éles viták tárgya világszerte, és a kormányok nagy része nem bízik az új rendszer biztonságában.

Itthon egyelőre nincs szó az elektronikus rendszer bevezetéséről. Ennél jóval nagyobb figyelmet érdemel az e-kormányzati funkciók tökéletesítése, a távmunka támogatása, illetve a digitális kultúra elterjesztése, hiszen ezen a téren is jócskán van mit bepótolnunk. Jellemző, hogy az külképviseleteken történő elektronikus szavazás ötlete is elhúzódó vitákat eredményezett, mivel nem tudtak megállapodásra jutni a feltételekről, illetve az erre jogosultak köréről.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Caro  
2005. szept. 04. 16:47 | válasz | #5
Jól is meg lehetne csinálni.
2005. szept. 04. 11:55 | válasz | #4
pedig elvileg nagyon sok pénzt meg lehetne spórolni az elektronikus szavazással...
Ronny  
2005. szept. 03. 22:14 | galéria | válasz | #3
Anglia nem egyenlő egyenlő Nagy Britanniával,ez nem foci(jelzem, hogy itt még a Nagy-Britannia kifejezés sem helyes)
smv  
2005. szept. 03. 21:49 | válasz | #2
Van hát. Én sem örülnék neki, ha e rendszerrel műkködnének a szavazások...
2005. szept. 03. 21:15 | válasz | #1
Mert van eszük!...