Már kapható az ECS különleges tervezésű alaplapja, amely mind az Intel, mind az AMD processzorait támogatja. A vállalat nemcsak az asztali, hanem a mobil chipekre is kibővítené a megoldást.
Hirdetés
A The Register információi szerint a PF88 jelzésű alaplap - amely egy bővítőlap révén támogatja az AMD processzorait - Japánban már a boltokba került. Ára igen kedvező, mindössze 136 dollár (mintegy 27 ezer forint), míg az A9S jelzésű bővítőlap 68 dollárba, azaz körülbelül 14 ezer forintba kerül. Az alaplap az LGA 775 tokozás révén alapesetben az újabb Pentium, illetve a Celeron D chipeket fogadja be, míg az AMD-rajongóknak szánt lap esetében a Socket 939 foglalatot választották.
Amint arról korábban beszámoltunk, mind a Pentium 4 alaplap, mind a K8 átalakító kártya a SiS északi hídját használja, amely a SiS656, illetve a SiS756 jelölést kapta a lapkakészlet gyártójától. A vezérlő legfeljebb 4 GB DDR2-667 memóriát kezel. Déli hídként mindkét platform a SiS965 jelölésű chipet használja. A speciális átalakító kártya az ECS saját fejlesztése - az AMD processzorához természetesen hagyományos DDR400 memóriákat használhatunk.
A PF88 egy PCI Express x16 illesztőhelyet tartalmaz a grafikus kártyák számára, és egy további PCI Express x1 bővítőhelyet az egyéb kiegészítőknek. Az alaplapon három hagyományos PCI foglalatot is találunk, míg a háttértárolók csatlakozásáért két Ultra ATA-100, illetve négy SerialATA illesztő felel. Bővítőhelyből tehát nincs hiány, ám továbbra is kérdéses, hogy mennyiben lesz sikeres egy ilyen érdekes megoldás a felhasználók körében.
Márpedig a gyártó láthatólag mindent megpróbál, hogy kibővítse az érdeklődők körét. Az ECS - amely június elején jelentette be egyesülését a PCChipsszel - ugyanis most azt ígéri, hogy további átalakítókat készít, amelyek a mobil chipek használatát is lehetővé teszik. Ezek közül kiemelik az A4S, illetve az I9S jelzésű lapokat, amelyek a Turion 64 processzor, valamint a Pentium M család számára készülnek. A PF88 tehát idővel nemcsak a két rivális gyártó, hanem a két platform processzorait is egyaránt támogatni fogja.
Volt intel is ,amd is, most amd van már 2 gen óta ,de igazából mindegy.... sis el nem megbízhtóság probléma volt hanem egyszerűen nem volt anyira ott mint a többi gyártó terméke. Régebben még nem érdekelt különösseben milyen lap van a gépemben , de idővel rájöttem hogy muszály rá pénzt áldozni mert rettentően sok mindenbe beleszólhat. Jó lehet kicsit kötözködtem sis el kapcsolatban .
Annyi előnye azért lenne, hogy manapság ha új procit vennél, tuti, hogy új lap is kell hozzá. Így meg nem kellene teljesen új lap, csak egy részét kellene cserélni, sőt, még az északi híd is frissülne.
a flash anim azt mutatja, minden ma forgalomba lévő foglalat rátehető. annyit változtat az egész, h a proci foglalatát leveszi az integráltságból, így (ha már több ilyen alapla/kártya forgalomba kerül) úgy választhatjuk meg proci foglalatunkat egy nekünk tetsző alaplapra, mint ahogy ezt adott esetben egy videókártyánál tesszük. tehát tetszik neked egy alaplap, mert jó az integrált vidikártya, meg szupi a hang rajta és valami csodálatos új slottal egészítették ki, de sajna csak intelben van de neked amd-ben kéne, akkor egy ilyen felépítésnél ez a gond elhárul, megveszed az alaplapot, majd megveszed hozzá a bövítő kártyát.
Csatlakozom, ez egy baromság. Az a fajta ember, aki unos-untalan cserélgeti a processzorait az nem fog megelégedni egy ilyen könnyü kis gagyi hűtéssel, amit ez a lap meg bír tartani, meg amennyi hely jut neki egyáltalán. Én szoktam buzerálni a gépemet belülről is, de eszembe nem jutna ilyen megoldásra fanyalodni.
És mi a rák tartja meg azt az AMD procit ha egy izmosabb hűtő van rajta? :) Úgy látom házhoz nincs csavarozva Inkább vegyén az ember egy AMD64x2-t azt csókolom :)
Eladó tablet PC
http://hardverapro.hu/apro/hp_tx2590eo_2/hsz_1-50.html
flash demo Egy kis flash demo hogyan gondolják . De nem hiszem hogyha valaki gépet vesz az mondjuk enyire sűrűn cserélné a procit hogy értelme legyen ennek , másik gondolom nem lehet túl nagy hűtőt sem rakni rá mert esetleg leszakad vagy nemtudom