Letölthető a Windows Server 2003 R2 előzetese
2005. augusztus 31. 13:41, szerda
A Microsoft nem tétlenkedik: csak nemrég jelent meg a Windows Vista, a Longhorn Server, illetve a WinFS fájlrendszer előzetese, de már letölthető a Windows Server 2003 frissített változata is.

Hirdetés

A Windows Server 2003 R2 az operációs rendszer első javítócsomaggal frissített változatának felújított verziója, amely jelenleg még fejlesztés alatt áll. A most közzétett RC0 (Release Candidate 0) - nevéhez híven - még igencsak korai állapotban van, ami nem meglepő, hiszen a már csaknem végleges RC2 valamikor az év vége felé várható. Egyelőre tehát a tesztelők a jelenlegi változat alapján végzik munkájukat, egészen az RC1-ig, amelynek megjelenési időpontja még nem ismert.

A Microsoft szerint a készülő változat több szempontból is kibővül. Az R2 jobb irodai szerver megoldásokat kínál, és megkönnyíti az alkalmazások fejlesztését. Az operációs rendszer ezen felül jobb tárolás-menedzsmentet tartalmaz, és olyan új funkciókat is, mint a branch server menedzsment és az Active Directory Federation szolgáltatások. A tavaly megjelent útiterv alapján azonban azt is tudjuk, hogy a cég feláldozott egyes bővítményeket annak érdekében, hogy az R2 határidőre a boltokba kerüljön.

Ennek egyik példája a Network Access Protection, amely az útiterv szerint a 2007-ben megjelenő Windows Server Longhorn egyik újdonságaként debütál majd. Az összes Terminal Serverhez kötődő újítást - amelyek eredetileg már az R2-ben megjelentek volna - kivették a programból, és ezen opciók majd csak 2007-ben látnak napvilágot. Ez a köztes kiadás tehát a Windows Server 2003 és Windows Server Longhorn kiadása közötti rést hivatott kitölteni, melynek megjelenése szintén 2007-re várható.

Az RC0 rövid életű lesz. Az eWeek.com tudósítása szerint erre maga a vállalat is felhívta a tesztelők figyelmét, hangsúlyozva, hogy a 180 napos próbaverzió alatt várják a visszajelzéseket. Amennyiben a mérleg pozitív lesz, a végleges változat megjelenése felgyorsulhat. Erre a vállalat szóvivője szerint nagy igény mutatkozik, amit az is jelez, hogy az R2 Café hírcsoport a béta hírcsoportok között az első helyet vívta ki, és magasan a legtöbb érdeklődőt vonzza.

A fejlesztőcsapat eközben nem tétlenkedik. Bár még a Windows Server Longhorn megjelenése is bőven odébb van - megjelenése 2007-ben várható - már megkezdődtek a Longhorn Release 2-vel kapcsolatos munkálatok, és zajlanak az egyeztetések a Blackcomb, vagyis a Longhorn utódjának tervezett újításairól.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
fapapi  
2005. szept. 01. 09:03 | válasz | #5
"Bár még a Windows Server Longhorn megjelenése is bőven odébb van - megjelenése 2007-ben várható"

Azt nem értem miért nem fejezik már be a 2003-as project et és csinálnák már a longhornt (vista).
2005. aug. 31. 21:42 | válasz | #4
Mi az az Apple? ;) Meg MacOSX:P
arty  
2005. aug. 31. 20:43 | galéria | válasz | #3
ez most hogy jön egy szerver oprenceres hirhez?

az apple minimálisan SEM szorongatja ezen a téren az MS-t :)
pemga  
2005. aug. 31. 14:56 | válasz | #2
Ugy érted, hogy minő véletlen, hogy lehet futtatni Mac-et pc-ken is? :). Jajj, pedig úúúgy védték :).
2005. aug. 31. 14:51 | válasz | #1
Hát igen, úgy látszik saját pályáján kezdi szorongatni a konkurencia (Pl. Apple)a Microsoftot.