Half Life 2 érdekességek
2005. augusztus 29. 20:50, hétfő
A Valve és az Electronic Arts igyekeznek a játékosok kedvében járni. Főként a Half Life 2 játékosoknak ajánljuk figyelmébe a mostani információkat.

Hirdetés

Kiderült például, hogy két héten belül minden HL2-tulajdonosnak elérhetővé teszik a Steam rendszeren keresztül a Lost Coast nevű pályát, illetve a Day of Defeat: Source kiadását is. Ezen kívül kiderült még az is, hogy az Aftermath kiegészítő egy vadonatúj mesterséges intelligenciával fogja felvértezni a játékot, ezáltal ellenfeleink komolyabb támadásokat is tudnak majd ellenünk intézni, mivel akár össze is foghatnak majd ellenünk. Visszatér a tavalyelőtti E3-as videókból már megismert Hydra nevű lény, amelyet valamilyen oknál fogva kihagytak az eredeti játékból, azonban most az egyik kiegészítés tartalmazni fogja.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Lost Coast pálya formáját követve a Valve háromhavonta kíván frissítéseket kiadni az alapjátékhoz, amelyeket évente dobozos formában is megjelentetnek, kímélve ezzel az alacsony sávszélességű internet hozzáféréssel rendelkezők idejét. A Steam rendszert teljesen átépítették és optimalizálták, amelynek fejlesztése még mindig nem ért véget, így további javításokra is számíthatunk.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. szept. 27. 10:15 | válasz | #5
A 2. képen, ahol a vízi motoron ül az ember, miért csak DX8-as kép? Elég szomorú, hogy a képek nem maximális szépségben jelennek meg... égő :( A DX9-es víz nem ilyen!!! :)
fapapi  
2005. szept. 01. 09:17 | válasz | #4
A játék sirály,már alig várom!!
2005. aug. 31. 18:34 | galéria | válasz | #3
én is csak működjön emporio változattal is:D
noss  
2005. aug. 30. 16:07 | válasz | #2
Hydra: vízikígyó. Kellett egy perc mire rájöttem hogy mire gondolt.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. aug. 30. 10:19 | galéria | válasz | #1
Én várom a kiegészítőket, nekem nagy kedvencem ez a játék(sorozat).