Az MSN oldalain tanyázik a spamküldők egytizede
2005. augusztus 28. 19:39, vasárnap
A Microsoft saját blogszolgáltatása kiemelkedően népszerű az internetezők életét megkeserítő spamküldők körében, akik feltűnő gyakorisággal veszi igénybe a szoftvercég által biztosított oldalakat.

Hirdetés

Az MSN Spaces veszélyeztettségéről a silicon.com számolt be, mégpedig a SurfControl biztonsági cég nyilatkozatára hivatkozva. Eszerint a spamküldők egy része a blogszolgáltatást felhasználva terjeszti a káros tartalmakat, kéretlen üzeneteit, így a szoftvercég akaratlanul is hozzájárul ezek terjedéséhez.

Charles Heunemann, a SurfControl ügyvezető igazgatója szerint ennek elsősorban az egyszerű és könnyű regisztráció az oka, ami lehetővé teszi a spamküldőknek, hogy több álnév alatt végezzék tevékenységüket. Hozzátette, hogy bár az MSN szolgáltatásának népszerűsége rohamosan nő, még mindig lemaradásban van a Yahoo! GeoCitieshez képest, amely magasan vezet ezen a téren. "Három héttel ezelőtt a világhálón fellelhető kéretlen üzenetek 30 százaléka az itt fellelhető oldalakra irányította a felhasználókat, különféle gyógyszereket reklámozva. A spamküldők azonban egyre inkább az MSN Spaces oldalaira térnek át, és a szolgáltatás részesedése - amely jelenleg 10 százalékos az összes spam arányában - gyorsan emelkedik" - jelentette ki Heunemann.



Ez azonban nem feltétlenül a Microsoft hibája. Tim Hartman, a Symantec mérnöke szerint a biztonságosabb beléptető rendszer sem jelentene megoldást, mivel ez fokozott veszélynek lenne kitéve. A kéretlen üzenetek jellege miatt az úgynevezett fekete listák sem hatékonyak, ezért új módszerekre van szükség az áradat megállítására.

Mindenesetre az MSN Spaces kétes népszerűsége a vállalat arculcsapását jelenti, tekintve, hogy a Microsoft hadjáratot folytat a spamküldők ellen. Legutóbb arról számolhattunk be, hogy a szoftvercég hétmillió dollárt sajtolt ki egy ilyen személytől. A befolyt összegből mintegy ötmillió dollárt közvetlenül a kormányokkal és a különböző hatóságokkal folytatott közös biztonsági programok fejlesztésére fordítanak, és egymillióval támogatják a hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek megsegítését célzó számítógép-programot.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. szept. 01. 22:29 | válasz | #67
Webes felület, nem program a webmessenger.
Köcsög MS, rászólgáltak a múltbéli viselkedésükkel. Ennyi. Persze biztos vannak divat fikázók is.
2005. szept. 01. 22:22 | válasz | #66
Rászolgált tehát MS sux. Esetleges fejlesztéseit elismerem ettől függetlenül.
2005. aug. 30. 02:00 | galéria | válasz | #65
Na ja.
Én is elismerem hogy sok idegesítő tényező van az MSN-be, de olyannal neten még, nem volt még ICQ-ja...
Másrészt szerintem ha működik valami, akkor az annyira nem zavaró ha jól néz ki (itt az MSN-re gondolok), azért nem térek át másik csevegőre, mert jól néz ki (mikor mindenki ezt használja)
Ugyan így windows-al... Tényleg szeretem ha jól néz ki amit nap mint nap használok, és a Windows-on megy a legtöbb minden, úgyhogy nemhiszem hogy fogok váltani oprendszert se, mégha van stabilabb, gyorsabb is.
/És a .exe kiterjesztés küldésére van megoldás az MSN-be, egy kis patch, kiiktatja hogy ne tiltsa le ezek küldését./
És reménykedem az új Windows-ba, hogy tényleg nem csak a kinézetet újítják meg...talán
Pheel  
2005. aug. 29. 22:57 | galéria | válasz | #64
Ismétlem önmagam: igazad van
Pheel  
2005. aug. 29. 22:56 | galéria | válasz | #63
"Nekem 1 oprendszer ne tiltson le semmit! És méginkább ne akarja megmondan, hogy mit akarok! (Ez a bajom az xp sp2-vel) Én már eldöntöttem, hogy veszek 1 g5-öst meg 1 tiger oprendszert azt csáó"

Remek választás! Majd pont a tökhülyéknek gyártott Tiger nem fog téged korlátozni, illetve megmondani, hogy mit akarsz!
FecaA  
2005. aug. 29. 22:32 | válasz | #62
Áh! Hogy csatlakozzak az ms-t és a messenger "fikázókhoz"! Nekem már vagy 1 hónapja nincs semmi kedvem msn-ezni! Nemtudom SZERINTEm ez az új izé, hogy az azureust nem tudtam átküldeni havernak 1 nagy "izé"! A vista is csak arra lesz jó, hogy a sok "izé" Amerikai szórakozzon vele! Nekem 1 oprendszer ne tiltson le semmit! És méginkább ne akarja megmondan, hogy mit akarok! (Ez a bajom az xp sp2-vel) Én már eldöntöttem, hogy veszek 1 g5-öst meg 1 tiger oprendszert azt csáó! Game-elni ott lesz a 360 + a ps3, netezni + a g5-ös! Nemtom én még mindig a win 98-at szeretm a legjobban.....!
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 21:42 | válasz | #61
ja, csak az egy m$ szolgáltatás neve és valszeg hamar szanálásra került volna.
Pheel  
2005. aug. 29. 21:07 | galéria | válasz | #60
Igazad van, bár szerintem MSNPlusként többen megértik. :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 20:20 | válasz | #59
egyébként msGplusz, mert messenger plusz
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 20:19 | válasz | #58
2x van benne licenszelős szöveg, az egyik erre vonatkozik...
2005. aug. 29. 20:04 | válasz | #57
Ha nem figyeltek oda....
2005. aug. 29. 20:04 | válasz | #56
hát akkor figyelmetlen voltam, nem emlékszem rá, hogy kérdezte volna.
Pheel  
2005. aug. 29. 19:53 | galéria | válasz | #55
Tulajdonképpen ez sokkal inkább téged jellemez, mint az MSNPlust...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 19:24 | válasz | #54
ha megengedet idéznék a #19-es hozzászólásomból:
"ingyenes a cucc, ha telepítő kérdezi, h felthet-e reklámot, akkor nemet kell nyomni és felmegy szó nélkül." idézet vége.

vagy csak nem kell észnélkül kattingatni egy telepítőnél...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 19:22 | válasz | #53
Eszközök->Beállítások->Üzenetek:
- Hagulatjelek megjelenítése
- Egyéni hangulatjelek megjelenítése
- Rezgő figylemeztetés kül....
- Animációk autómatikus lejátszása érkezésükkor
- ....
- ....

kedvedre pipálgathatsz.

itt a fórumba a :) azért nem cserélődik le, mert BBC-t ( pl [#vigyorog...]) használ, sok fórumban viszont lecseréli. beállítás kérdése.
2005. aug. 29. 18:50 | válasz | #52
Mert engedted a szponzor programot telepíteni. 1X én is beszoptam, ráadásul sokadjára telepítettem a programot...
2005. aug. 29. 18:49 | válasz | #51
Kinek mi fontosabb:) Én pl egész jól megvagyok enélkül (mondjuk azért 1X-2X tényleg jól jött volna, de akkor is mail-el megoldottam), de majd úgyis belekerül a 8-asba, mint alant olvasható...
2005. aug. 29. 18:46 | válasz | #50
Amúgy ezt az MSN PLUST SENKINEK SEM AJÁNLOM! Tele van spywarrel! Most próbáltam ki... Eh, 30 perc mire kiírtottam rendesen!
2005. aug. 29. 18:32 | válasz | #49
Hát látod ez lehet. Én maradi vagyok. (ezek szerint) A telefonomba se akarok fotógépet, meg fm rádiót. Persze ha a plebsnek ez kell... Attól lesz szines,szagos. Másrészt viszont egy olyan fontos adatkommunikációs dolog (mert ugyea telefon kommunikálni van) mint a bluetooth alig néhány telefon tartozéka. És az MSN is pont ilyen. Sok csilivili szar, és elvész a használhatóság. mint az ms termékek jórésze.
2005. aug. 29. 18:28 | válasz | #48
A szmájli akkor is megy ha csak annyit írok, hogy :) nem kell hozzá . Egyébként néha vicces, de megvagyok nélküle.
arty  
2005. aug. 29. 18:06 | galéria | válasz | #47
szvsz ez mind semmi ahoz képest, h nem lehet valakinek üzenetet hagyni ...

MSN=vicc
arty  
2005. aug. 29. 18:05 | galéria | válasz | #46
jogos :) csak átfutottam, kb. 5 szót olvasva el :)

sry

ettől még az ICQ jobb IM prg mint az MSN, csak nem az aalp klienssel kell használni ;)

TRILLIAN rulz ! :)

TRILLIAN
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 17:25 | válasz | #45
az .exe-s dolgot én is utálom, hotmailon ugyna azt csinálja. kicsit kellemetlen, h egy csatolt filet nem enged letölteni. figyelmeztetne vagy nehezíteni a leszedést, de hogy egyáltalán ne engedje az röhely.
2005. aug. 29. 16:47 | válasz | #44
Ha már mindenki kifejtette az MSN-ről a véleményét, én is megteszem:)
Én személy szerint meg vagyok vele elégedve, mondjuk néha vacakol (magától kilép), meg az új, iszonyathülye szolgáltatásai sem nyerték meg a teszésemet (pl rezgés, animáció küldése, s valszeg ezzel az új hangüzenettel sem leszek kibékülve, utolsó kivételével tiltottam is mindet:)), de amit a legjobban utálok benne: nem tudok exe-t küldeni, fogadni. Jó, sok láma vírustanya-tulajdonos számára ez hasznos lehet, de én a falra tudok mászni tőle... Persze átnevezéssel meg lehet kerülni (s valszeg msn plussal is), de azért kényelmetlen. S ha már az átvitel is szóba került: néha hihetetlen lassú tud lenni, remélhetőleg 8-asban ezen is fejlesztenek.

Fenjoy  
2005. aug. 29. 14:41 | válasz | #43
hát ez már komoly kifogás hogy valami "csili-vili" MegaLoL, láttom a Frusztráltak (Win-fóbiások) megint felkelltek:)

Msn Web


ez egy standard progi, nem "csili-vili" MSN de szerintem ezzel is bajuk lesz:)
smv  
2005. aug. 29. 14:40 | válasz | #42
Ja és mielőtt valaki csorgó nyállal elkezd felém ordítani: nem, erről (kivételesen) nem az ms tehet.
smv  
2005. aug. 29. 14:38 | válasz | #41
az ilyenek miatt vannak letiltogatva. De MSN -es viszonylatba jóval több ilyen fut, mint irc-n. Menj fel egy átlag irc serverre, meg vegyél fel 30 átlag júzert és figyelj ;>
Pheel  
2005. aug. 29. 13:28 | galéria | válasz | #40
Sajnos senkivel. ICQban is van olyan, csak ott van invisible is.
Pheel  
2005. aug. 29. 13:28 | galéria | válasz | #39
Éppen ez az, hogy nem tiltom le őket, viszont előfordul néha az, hogy valakinek akarok valamit mondani, de sietek. Ilyenkor jobb, ha nem esik nekem mindenki, hogy beszélne. Persze te eddig sosem jutottál még el agyilag...
Hege15  
2005. aug. 29. 13:20 | válasz | #38
nemhiszem el hogy lehettek ilyen balfaszok !!!
megint összevesztetek a májkroszofton
nemtökmindegy
nem fikázza senki akinek nem tetszik ne használja és ne pofázon ghogy milyen szar
hanem fogja be a pfáját és használja az ájszikjút
Major  
2005. aug. 29. 12:25 | válasz | #37
Sokaknak sikerült MÁR MEGINT elértelmezniük a címet: "Az MSN oldalain tanyázik a spamküldők egytizede", Alapból az msn bloggjáról van a hír és nem a msn mesengerről. Másrészt ha már szinte mindeki a messengerről írt akkor írok én is: (#14)A messenger pluszban van üzenethagyási lehetőség, de én általában megmaradok a nem túl biztonságos jó öreg IRC-nél!
2005. aug. 29. 12:22 | válasz | #36
Amúgy maradjunk annyiban, hogy tök mindegy mi a téma, miről van szó, a lényeg: MS fikázás. Erről szól ez az oldal. Biztos valami "Microsoft fikázó" verseny folyik itt, csak azok nem tudnak róla, akik nem fikáznak.
2005. aug. 29. 11:53 | galéria | válasz | #35
Ezt örömmel hallom
2005. aug. 29. 11:48 | galéria | válasz | #34
ICQ-ban jobb game-ék vannak, ha meg csak beszélgetni akarok akkor Skype az MSN-t használom a legritkábban :)
Grusi  
2005. aug. 29. 11:46 | válasz | #33
Ezen beröhögtem :DDDDDD
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 11:44 | válasz | #32
arról ki tehet, h hülyék a partnereid?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 11:41 | válasz | #31
egyre több 3rd partys cucc belekerül, az alap kliensbe is, úgyhogy sztem jófele halad, az extrákat meg lehet tiltani, pont ezért jó.

ott van állapotom->kapcsolódás elrejtése, habár lehet hogy akkor senkivel sem tudsz beszélni.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 11:38 | válasz | #30
a trillianba a szimpla chatelésen kívűl semmi nem működik, úgyhogy nem alternatíva (gondolok itt hangra vagy kéz írás).
de a szimpla msnmsg-ben is letílthatók mindenféle animációk, smájlok, ablakrezgetés, partner képe stb. ha nem szereted ki lehet kapcsolni és még a partnert is értesíti, h fölöslegesen strapálja magát.
2005. aug. 29. 11:36 | válasz | #29
"Azaz csak az lát, akire rászólok vagy előre beállítottam, mindenki másnak Off vagyok. Tudom, blokkolni kell és az majdnem ugyanez, de elég nevetséges egy 20 elemű listát végigblokkolni."

Akkor jó kapcsolataid lehetnek ha csak úgy letiltod őket :DD

2005. aug. 29. 10:02 | galéria | válasz | #28
tanulsag: kurva mikrofos:@@@@
NeoMaN  
2005. aug. 29. 09:37 | válasz | #27
icq=moszad
msn=cia

ennyi:Đ
smv  
2005. aug. 29. 09:22 | válasz | #26
Amúgy lassan ez az M$ fikázás étnyleg off lesz. Az M$ amerikai cég, az amerikaiaknak az elbutítás a célja, hisz így nagyobb lesz a vásárlóerő, hiszen mindent rájuk tudnak tukmálni. Ennek az elbutítási hullámnak kis hazánkban is vannak már áldozatai. Azok, akik átlátják ezt, ezekre úgy se fognak tudni hatni, hisz ők már a rendszer részei, és akár egy elmebeteg, aki egy rajzszöggel igazán boldog, ők is ki lettek elégítve (nono ki mire gondol) egy csilivili villogó zenélő szines szagos izével. Őket semmi nem fogja magához téríteni, hisza szemükbe annál jobb ami nekik van nem létezik. Az elbutulásnak már csak ilyen hatásai is vannak.
Az M$ gyakorlatilag ezt bármeddig folytathatja, és senki nem is fogja korlátozni, vagy nem hagyni nekik, hogy az embereket egy csak a csilivilire figyelő zombikká tegye.
smv  
2005. aug. 29. 09:17 | válasz | #25
Amúgy az okosabbaknak mondom (ala nem villogó idegesítő ablakokra vágyóknak), hogy az msn-nek van irc geteway -je (vagy hogy kell leírni), így bármilyen irc kliensből kényelmesen elérhető. Szintúgy az icq is. És akkor minden normális. Persze az MSN sajátosságát így sem lehet kiírtani (pl: Küld tovább ezt az üznetet, vagy 3 napon belül elveszted egy végtagod, kiherélnek, és meghal a kutyád; meg hasonlók) De legalább az idegesítő dolgok elmaradnak, és ha úgy is a kliensed figyeled, legalább nem kell másfele is nézned. (Nem mint ha buzimsn-t olyan nehéz lenne észrevenni)
Pheel  
2005. aug. 29. 08:39 | galéria | válasz | #24
Ami engem zavar, hogy rossz irányban fejlesztik. Évek óta csak MSNPlus-szal lehet átnevezni a kapcsolatokat, miközben a 7.5-ben már PustToTalk funkció is van, de ezt képtelenek belerakni. Ettől függetlenül számomra is jobb az MSN, mint a többi IM szolgáltatás.

Egy másik dolog, ami nagyon hiányzik, az invisible mode. Azaz csak az lát, akire rászólok vagy előre beállítottam, mindenki másnak Off vagyok. Tudom, blokkolni kell és az majdnem ugyanez, de elég nevetséges egy 20 elemű listát végigblokkolni.
DOT  
2005. aug. 29. 08:33 | válasz | #23
Gyerekek. Nem muszáj az ICQ, MSN klienst használni. Vannak mások is: Trillian, IM2, mittomén. Ezek testreszabhatók, a felugrálós viccecskék sem működnek, szoktam is írni annak aki ilyet küld nekem, hogy ez nálam nem jön be. Ráadásul elég egy kliens 3-4 szolgáltatáshoz: ICQ, MSN, Yahoo, IRC. Aki eddig boldog tudatlanságban élt, csekkolja meg ezeket. Aki meg a konzolért van oda, az így járt. :)(szvsz az MSN messenger egyetlen legnagyobb hibája az offline messaging hiánya...)
2005. aug. 29. 03:12 | galéria | válasz | #22
Nem különösebben érdekel a véleményed...

De a személyeskedés és ömlengés helyett inkább sorolj fel érveket az MSN ellen, és mond el miért jobb a többi...
2005. aug. 29. 02:28 | galéria | válasz | #21
Szerintem azért a Windows-ra, meg egy microsoft programra sem kéne mondani hogy szar..., attól hogy kijött egy stabilabb, gyorsabb op rendszer. Azért elég sok program csak Windows-on fut el (sajna a vírusok, meg minden szar)
Sokat igérnek a Vista-ra, reméljük jó is lesz - hát a beta hibáiból nem úgy néz ki (de hát még csak beta). Talán nem fognak ugyan olyat kiadni mint az XP.
A csevegő programokról meg annyi, hogy az MSN a legjobban beállítható, lehet csak egy egyszerü csevegő, meg teli lehet kedv szerint rakni minden félével, ezért több mindenkinek bejön... többen is használják.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 02:24 | válasz | #20
távol álljon tőlem, h NuCLEARScoRp-t védjem, de a te kissebségi fusztrációból fakadó betonbiztos felsőbbrendűségi (1337 - elite) érzésed sem egyszerű
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 02:19 | válasz | #19
az msn messenger (maga az msn egy szolgáltatás csoport, nem termék - hamár a linux csak 1 kernel ;) ) 7es verziója már külön helyet tart fent a hülye nick szövegeknek ( hogy hogy utálom őket), így a másik oldalon le lehet tíltani (így teszem én is, habár a chat ablakban eleve nem írja ki).
de a Messenger Pluszon már ezer éve elérhető egy olyan megoldás, ami egyszerűen levágja a hosszú nevek végét a megadott karakter számtól, sőt bármelyik partner tetszőlegesen át is nevezhető.
ugyan ezen "plugin" a fálcserélés sok problémáját is orvosolja. meg rakat mást is. msgplus.
ingyenes a cucc, ha telepítő kérdezi, h felthet-e reklámot, akkor nemet kell nyomni és felmegy szó nélkül.
fikázás helyett, inkább utána kéne nézni a dolgoknak. csak akarás kérdése az egész.

icq meg ha már itt tartunk nem a leg tisztább cucc, először is nekifutásból teleszarja az egész gépet, ha egy kicsit nem figyelünk. másodszor meg elképesztően pofátlanúl erőszakos, kilőni nem lehet. jó, persze megoldható minden itt is, csak úgy mint a msn msg-nél...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 29. 02:06 | válasz | #18
akkor te nem tartozol az msn messenger célközönsége közé. milyen jó, h van más is. tudod emberek imádják a kis kereső kutyát, meg a beszélő gémkapcsot és szeretnek teljes képernyős vicces dolgokat küldözgetni egymásnak. ezek az emberek vannak többen, legtermészetesebb dolog, h a többség igényeit elégítik ki. (egyébként ki mondta, h kötelező használni az extrákat, le lehet tiltani őket...)
eddie2  
2005. aug. 29. 01:47 | galéria | válasz | #17
te már nyalnád legszívesebben billi bácsi seggecskéjét sztem
hogy lehet valaki ilyen m$ buzi??
a vista is csak 1 cukros mázas nyám nyali fos op rendszer lesz és te pont ezért vagy ennyire rákattanva, mert tudatlan vagy
tudod mi az a terminal?
azt a 2 varmot is vajon miért kaptad?
amúgy meg az msn tényleg szar én is csak azért használom mert a legtöbben azt használják és máskép nem érhetem el az embereket...
2005. aug. 29. 01:43 | galéria | válasz | #16
"Másrészről az MSN messengerből meg hiányzik az üzenethagyás"

A 8-as verzióban már lesz offline üzenetrögzitő, ami képes hangot és szöveges üzenetet is "rögzíteni"...
2005. aug. 29. 01:35 | galéria | válasz | #15
*mikorhullámú=mikrohullámú :)
2005. aug. 29. 01:32 | galéria | válasz | #14
Az én tapasztalatom meg az, hogy ICQ-n nem tudtam szabadulni a reklámbotoktól, spammerektől, és valahányszor, akárcsak egy pillanatra is megszakadt a kapcsolatom (viszonylag gyakori, mikorhullámú netem van) azonnal magának követelte a fókuszt, nem zavarta, ha éppen egy teljesképernyős alkalmazást futtattam. (Másrészről az MSN messengerből meg hiányzik az üzenethagyás (mármint amelyikhez nem kell mindkét félnek bejelentkezve lennie))
de ez a hír meg nem az üzenetküldőkről szól...
2005. aug. 29. 01:03 | galéria | válasz | #13
"Tudod én az IRCt, MSNt kommunikációra használom, és számomra fölösleges a sok teljesképernyős extra smiley meg miafasz. Mivel én kommunikálni akarok és nem vicceskedni röhögő pofákkal."

OFF:
A Szmájlik az érzelmek kifejezésére lettek kitalálva, mint ahogy azt te is biztosan jól tudod...

Nem mindenki akar egy elavult, egyenkinézetű karakteráradatot okádó valamit bámulni... nem is beszélve a számtalan plusz funkcióról ami máshol nincs meg..

De ha még egy nyavajás logót se raksz be a nickednek... akkor ugyis hiába magyarázom...

Fenjoy  
2005. aug. 28. 23:41 | válasz | #12
Msn-nel egy bajom van, lehet több a le fel töltés mint az a 3 engedélyezett... nagyon kevés, etc:)
2005. aug. 28. 23:19 | válasz | #11
Amúgy MSN messengert én se igazán kedvelem, alig használom, inkább IRC. Sok maki MSN-en olyan neveket be tud írni magának, hogy idegbajt tudok kapni, IRC-re meg ez legalább nem igazán jellemző. (Hála a 9 karakternek :), persze vannak 15-ös ircd-k is )
2005. aug. 28. 23:09 | válasz | #10
olvasni, én meg írni nem.. na remek
2005. aug. 28. 23:08 | válasz | #9
de te még olvasni se tudsz.. minek neked chat program? Valakivel olvastasd már fel a hírt, pl anyukáddal, vagy aki a közeledben van és tud olasni.

"A Microsoft saját blogszolgáltatása kiemelkedően népszerű"

Vagy azt se tudod mi az a blog?


2005. aug. 28. 22:32 | válasz | #8
Ja és még annyi: Sose kaptam spaemt, csak mióta fenn vagyok MSNen.......
2005. aug. 28. 22:24 | válasz | #7
Tudod én az IRCt, MSNt kommunikációra használom, és számomra fölösleges a sok teljesképernyős extra smiley meg miafasz. Mivel én kommunikálni akarok és nem vicceskedni röhögő pofákkal. Ha ehhez egy p2 nem elég, akkor az a progi szánalmasan van megírva. Tipikusan az az ember lehetsz, akit a jobb kinézet nyűgöz le egy windowsban és leszarod mi van benne :D Majd lesz neked, meg a hozzád hasonlóknak szines, szagos VIsta :D
smv  
2005. aug. 28. 22:08 | válasz | #6
Mint egy zenélő, ha akarod ha nem előugráló, idegesítő, gépzabáló, csatikra berángathatóvá tevéő smilis villogós, szines, fontos követhetetlen izé? lol
akyyy  
2005. aug. 28. 21:26 | galéria | válasz | #5
jaja:)
2005. aug. 28. 21:15 | galéria | válasz | #4
Az MSN nem szar... és itt most nem az MSN Messengerről van szó.... persze egy pentium 2-esre jobb megoldás az ICQ, IRC Meg valakinek az ilyen igénytelen csevegő szutykok is bejönnek,,
smv  
2005. aug. 28. 21:12 | válasz | #3
IRC powa
arty  
2005. aug. 28. 20:12 | galéria | válasz | #2
ami szar, az szar ... és az MSN az :)

icq foreva' :)
2005. aug. 28. 20:09 | galéria | válasz | #1
Na már megint a MS-ot cseszegetik... ez már nagyon szánalmas...