A minden6ó szűz
2005. augusztus 30. 07:24, kedd
Az egyre inkább felfutóban lévő Steve Carell igazán emlékezetes alakítást nyújtott a törtető bemondó, Evan Baxter szerepében Jim Carrey A minden6ó című isteni vígjátékában.

Hirdetés

A siker után főleg mellékszerepekben domborított (Földre szállt boszorkány, Ron Burgundy legendája), de legutóbbi filmje, A 40 éves szűz című vígjátékában már főszerepet alakított. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a film igazi kasszasiker és ez megnyitott pár kaput Hollywoodban a fiatal komikus előtt.


A minden6ó producereit is meggyőzték a számok és az isteni vígjáték folytatásában Carell már a főszerepet alakíthatja. A film címe Evan Almighty lesz (szabad fordításban: Evan, a minden6ó). A rendezői székbe visszatér az első részt levezénylő Tom Shadyac, aki a film produceri teendőit is ellátja. Visszatér isteni szerepébe Morgan Freeman is. Jim Carrey és Jennifer Aniston azonban nem lesznek láthatók a folytatásban.

A filmet a Spyglass Entertainment forgatja majd és a Sony Entertainment lesz a fő forgalmazó. A forgatást a tervek szerint jövő év elején kezdik meg. Steve Carell szűz filmjéért még mindössze 500 ezer dollárt vághatott zsebre, az Evan Almightyért azonban ennek tízszerese üti majd a markát.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Briony  
2005. szept. 02. 16:12 | válasz | #6
Carrey azt nyilatkozta az Ace Ventura 2 után, hogy több folytatást nem vállal, mert úgy érezte, nem fejlődik a színészi kvalitása ezzel. Állítólag unta, hogy újból egy olyan karaktert kell megformálnia, akit már egyszer eljátszott.
Zolka  
2005. szept. 02. 15:48 | válasz | #5
JC nem vállalta el a szereplést. Ez kicsit más, mint a "kihagyták".
Maco13  
2005. aug. 31. 13:46 | galéria | válasz | #4
lol cím
Bucser  
2005. aug. 31. 11:30 | galéria | válasz | #3
Carrey nélkül nem ugyanaz.. ha gondolkodós filmet cisnálnak az jó lesz, de ha megint egy blődli vígjátékot az rossz... nagyon rossz....
2005. aug. 31. 08:09 | válasz | #2
Szerintem megint egy újabb bőrt akarnak lehúzni a filmről.....Azzal hogy Carrey volt az első rész főszereplője,és a másodikból kihagyják....hát nem tudom
Briony  
2005. aug. 27. 22:59 | válasz | #1
Örülök a filmnek, de nem értem, miért nincs kint ez a hír a főoldalon. Csupán a "Luc Besson"-hír egyik linkjeként van feltüntetve. Pedig elég friss!