Informatikus levéltárosokra lesz szükség
2005. augusztus 24. 07:38, szerda - Forrás: Magyarorszag.hu
A jövő évtől egységes lesz a hazai levéltárak számítógépes rendszere, ez új feladatokat ró a szakemberekre. A dokumentumok digitalizálására előreláthatólag tízmilliárd forintot költenek.

Hirdetés

Az elektronikus közigazgatás kiépítésében és működésében főszerepet szán a levéltáraknak a kulturális tárca, mondta Bozóki András miniszter Egerben, a Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlésén. Mint hangsúlyozta, a levéltár a múlt és a nemzeti kultúra őrzője, dokumentumai a jövőben új adathordozókon jelennek meg. Mindez az eddigiektől eltérő szakértelmet kíván a levéltárakban dolgozóktól - mutatott rá a miniszter. Ehhez informatikus levéltárosokat kell képezni, illetve átképzésre lesz szükség, ez a feladat főként a kulturális és az oktatási minisztériumra hárul.

A levéltári munkában előrelépést jelent, hogy 2006 januárjától egységes számítógépes rendszer használatára állnak át. Ezt a fejlesztést 50 millió forinttal támogatta a kulturális tárca. Bozóki András elmondta, hogy Magyarországon 85 intézményben 385 ezer iratfolyóméter dokumentum található; az elsődleges cél a legrosszabb állapotú dokumentumok digitalizálása, majd folyamatosan az egész anyag feldolgozása. Közölte: a tárca szakmai és informatikai stratégiája év végére elkészül. Megvalósításához a Nemzeti Kulturális Alapprogramban 10 milliárd forint áll rendelkezésre, ehhez pályázat útján juthatnak hozzá az intézmények.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás