Lejárt a DVD-szabványok egyesítésének utolsó határideje
2005. augusztus 23. 18:19, kedd
Bár a DVD örökébe lépő, következő generációs szabványok egyesítését lehetővé tévő utolsó határidőt is túlhaladtuk, a szemben álló felek még látnak némi esélyt egy jövőbeni közös megoldás létrehozására.

Hirdetés

A jelek szerint a Sony és a Toshiba főszereplésével zajló szappanopera szép csendesen, de tovább folytatódik. Az egyeztetés körüli mizéria június utolsó hetében ért véget, amikor is ellentmondásos hírek után arról számolhattunk be, hogy végleg lezárultak a tárgyalások a két vállalat között. Akkor a Sony egyik vezető beosztású tisztviselője ismerte el, hogy vége az egyeztetéseknek, és nagy valószínűséggel kudarccal zárul a következő generációs szabványok egyesítését célzó törekvés. Úgy tűnt, hogy a kapacitás terén folytatott számverseny magával rántja a két tábort, és újból előtérbe kerül a viszálykodás.

Természetesen titkon továbbra is reménykedtünk abban, hogy a gyártók belátják lépésük következményeit, és végül mégis egy egységes szabvány létrehozása mellett döntenek. Ez ugyanis nemcsak a vásárlóknak, hanem az ágazatban érdekelt vállalatoknak is kedvezne, tekintettel a nagyobb piacra, és a nagyobb bevételekre. A jelek szerint ezt ők is belátják, ám ez nem akadályozza meg az egymással rivalizáló szabványok megjelenését, és várható vetélkedését.


A legújabb fejleményekről a Reuters adott jelentést, a japán Yomiuri napilapra hivatkozva. Eszerint a szemben álló vállalatok, a Sony és a Toshiba vezetésével, még látnak némi reményt a végső megegyezésre. Véleményük nem különbözik a vásárlókétól, és ők is az egységes megoldásban látják a jövőt, ám ennek ellenére képtelenek voltak megállapodni annak megalkotásáról, és az egyéb részletekről.

Márpedig az utolsó határidő már lejárt: Yoshihide Fujii, a Toshiba alelnöke kijelentette, hogy mostanra már meg kellett volna kötni az egyezséget. Az alelnök kijelentését a vállalat szóvivője tette egyértelműbbé, aki elárulta, hogy most már mindenképpen meg kell kezdeniük a felkészülést az év végére tervezett HD DVD-lejátszók legyártására. Ezzel pedig értelmét veszti a további egyeztetés, mivel minden erővel saját szabványukra, és annak sikerére kell törekedniük. A Sony szóvivője még ennél is világosabban fogalmazott: szerinte az utolsó esélyek már az egyeztetési tárgyalások májusi-júniusi kudarca után elszálltak, így nem is nagyon reménykedtek a megállapodásban.

A következő generációs szabványok egyesítése tehát jelenleg nem túl valószínű, ám ha mégis megtörténik, arra még jó ideig várnunk kell. Szakértők szerint azonban a digitális technológia korában a formátumok kompatibilitásának biztosítása már egyáltalán nem jelent akkora problémát mint az analóg videokazetta formátumok összecsapása idején. A lejátszó berendezéseket könnyedén többfunkcióssá lehet tenni. A francia Thomson például már közölte is, hogy berendezései mindkét formátumot támogatják majd.

Egy Toshiba vezető szerint a termék londoni árusítása jövő év elején, 2006 első negyedévében kezdődhet.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2005. aug. 25. 00:07 | válasz | #15
(na jó, szinte)
dez  
2005. aug. 24. 23:56 | válasz | #14
Ma már a szerverről töltés ritkaság...
2005. aug. 24. 23:21 | galéria | válasz | #13
T-etves 150GB-os korlát mellett igenis fájó lesz az az 50GB. [ironikus akart lenni]
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. aug. 24. 23:16 | galéria | válasz | #12
Mé, lehet Gigás bérelt vonala is, ha megfizeti:D
Yfel  
2005. aug. 24. 18:55 | válasz | #11
5-10MBit folott mar nem a te net-sebesseged szamit, hanem a szervere amirol letoltesz. Egyebkent 24MBit nekem eleg nehezen hiheto... ha jol tudom akkor meg csak a BT kiserletezik 10MBit-es DSL-el.

Y
Major  
2005. aug. 24. 16:23 | válasz | #10
Nem letölteni kell hanem megvenni! :) Amúgy meg nem a magyarországi net sebbégekben kell gondolkozni! Pl. egyik svéd ismerősömnek 24 megbites nete van otthon,avval azért már nem olyan veszélyes az 50 giga!
dez  
2005. aug. 24. 14:09 | válasz | #9
Úgy tudom, a műsoros lemezek továbbra is mpeg2-esek lesznek, és persze a ripek jóval kisebb méretű xvid/wmv/h.264-esek. És szerintem csak a HD-s filmek fogják kitölteni az egész lemezt.
2005. aug. 24. 14:08 | válasz | #8
Még a DVD-iso-k sem túl elterjedtek. BR-iso-t még egy ideig nem fogunk töltögetni. Élelmes emberek majd szépen lerippelik, és belegyömöszölik egy DVD-be.
2005. aug. 24. 12:57 | válasz | #7
hát igen, hiába van elterjedőben a 1-2-3 megabites net , 50gigával megint annyit fogsz szívni mint amikor anno 56k-s modemmel szedtem az 1-2cd-s divX filmeket :D
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. aug. 24. 10:16 | galéria | válasz | #6
50Gb-s filmeket letöltenni, azért nem lesz semmi.
Dzson  
2005. aug. 24. 00:55 | galéria | válasz | #5
A CD és DVD is q drága volt mikor megjelent, és pár év alatt normalizálódott. A BR is ugyanígy lesz, a jövő úgyis a minél nagyobb tárkapacitásé, senki sem fogja visszafogni magát, csak mert az egyik adathordozó nem bírja, majd használja helyette a másikat.
dez  
2005. aug. 24. 00:17 | válasz | #4
Mi értelme lenne egyátalán az egyesítésnek? A HD-DVD lényege a sima DVD-s gyártósorok használata, a kapacitás rovására, a BD-nek meg ennek ellenkezője... Mi a fenén vitatkozhatnak?
2005. aug. 23. 22:53 | válasz | #3
ps3 miatt bluray lesz a nyerő
FecaA  
2005. aug. 23. 22:45 | válasz | #2
Le se sz@rom! Max letöltöm, a filmet, azt felilom br-re! Azt nem ke venni hddvd lejátszót! Br + úgyis lesz a ps3-amban! :-P
2005. aug. 23. 22:24 | válasz | #1
Úgy van kaparjátok ki egymás szemét, nekünk meg kib*szott jó lesz ha átvisszük lemezünket a haverunkhoz aki kijelenti hogy neki Sony meghajtója van nem Toshiba. A Sony szophat előről, a Toshiba pedig nyalhat hátulról!!!![moderálva]