Termelést bővít Magyarországon a Flextronics
2005. augusztus 15. 11:01, hétfő - Forrás: MTI
Az öt évre szóló megállapodás értéke mintegy 500 millió dollár.

Hirdetés

Az elektronikus gyártási szolgáltatások egyik vezető vállalata, a Flextronics és a polgári hajózás elektronikus termékeinek egyik nagy szállítója, a Raymarine ötéves kiszervezési együttműködésről kötött megállapodást, aminek eredményeképpen bővül a Flextronics magyarországi tevékenysége - közölte a szolgáltató cég az MTI-vel.

A Flextronics a megállapodás szerint integrált gyártási szolgáltatásokat nyújt a Raymarine-nek. A közlemény szerint a Flextronics által nyújtott szolgáltatásokat a cég magyarországi egységei látják el: így például nyomtatott áramköri lapokat állítanak elő, illetve logisztikai és tesztelési szolgáltatásokat nyújtanak. Az MTI információi szerint a Flextronics Nyugat-Magyarországi Ipari Parkjában egyelőre nem bővítik sem a létszámot, sem a gyárat, a szükséges szakember létszámot átképzéssel biztosítja a vállalat.

A megállapodás szerint a Raymarine ingatlanjai illetve egyéb vagyontárgyai nem kerülnek át a Flextronics tulajdonába, és Raymarine alkalmazottakat sem vesz át a cég. Mike McNamara, a Flextronics operatív igazgatója a közlemény szerint nagy várakozással tekint az együttműködés elé, és örül annak, hogy a magyarországi ipari park összetett szolgáltatásait ki tudja használni a Raymarine. A megállapodás bizonyos további, egyelőre nem részletezett feltételekhez van kötve.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
szombi  
2005. aug. 16. 09:17 | válasz | #1
Zalaegerszegen meg repülnek a dolgozók...