Lázadnak a japán zenészek
2005. augusztus 11. 17:40, csütörtök
Mivel a Sony Music Entertainment és az Apple Japan egyenlőre képtelen megegyezni arról hogy a japán zene kiadó az iTuneson is elérhetővé tehesse kiadványait, ezért japán művészek és ügynökségek egy csoportja közvetlenül az online zenebolt tulajdonosával próbál meg megegyezni.

Hirdetés

A Sony kiadójához tartozó Motoharu Sano japán rockzenész honlapján azt lehet olvasni, hogy a művész elérhetővé teszi pár szerzeményét az iTunest használók számára is. "El akarom juttatni a zenémet minden rajongóimhoz, bárhol legyenek" - nyilatkozta Sano a Nihon Keizai Shimbun japán lapnak. Az Amuse japán ügynökség - mely számos közkedvelt japán zenészt és együttest képvisel - pedig azt fontolgatja, hogy közvetlenül az Apple Japannal kezd tárgyalásokat - írja a Forbes.

A helyzet iróniája, hogy korábban pont az Amuse hangoztatta azt, hogy nem kíván az Apple-el szövetségre lépni. Tegnap azonban már úgy nyilatkozott szóvivőjük, hogy ők azt akarják, amit a felhasználók - és nagyon úgy tűnik, a felhasználók az iTunest akarják. Ahogy már beszámoltunk róla, az iTunes japán részlege az elindulást követő négy napban egymillió letöltést produkált.


Veszélyben a Sony Walkman

Japánban az Apple a Sony számára sokkal inkább fenyegetést, mint lehetőséget jelent és nem csak zenei letöltő szolgáltatásaira nézve, hanem PSP konzoljára valamint Walkman mp3-lejátszójára is. Sőt mi több, az iTunes japán indulásakor Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója az iPod eladásokat már közvetlenül a PSP eredményeihez hasonlította. A The Register értesülései szerint egyenlőre nemcsak a Sony, hanem a Victor Entertainment lemezei is hiányoznak a zenebolt virtuális polcairól. Mindkét cég megerősítette, hogy folyamatosan tárgyal az Apple-lel.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pafi  
2005. aug. 12. 12:00 | válasz | #12
Éppen ezért nem árul az Apple MP3-at. (Bár az iPod azt is kezeli.)
Teszt az indexen
Itt összehasonlítják a sony-val és a creative-val.
Egyébként az audiofileknek van apple lossless formátum is. Azt is kezeli.
pemga  
2005. aug. 12. 11:19 | válasz | #11
Mert ez készen van, és eléggé ismert. Ld. Japánban az iTunes nyitás utáni pár nap alatt milliós forgalmat generált.
Cobra.  
2005. aug. 12. 10:40 | válasz | #10
csak azt nem értem miért erőltetik az iPodot, miért nem csinálnak a saját oldalukra egy fizetős letöltési lehetőséget? Az onnan letöltött mp3/wma/akármi gondolom még iPodra is feltölthető.
uniu  
2005. aug. 12. 08:56 | válasz | #9
Sztem is a hirertek ott van, hogy a kiadokat probaljak kikerulni... Mondjuk ha az o nyereseguket levonnank az albumok arabol, kb a felebe kerulne, es a kalozkodast is visszavetne:)
2005. aug. 12. 03:39 | válasz | #8
nem hiszem, hogy marokkonzol piacra főleg jelenleg a piac legerősebb/jobb szereplőjére (PSP) bármiféle veszélyben lenne, meg eleve hülyeség a kettőtt hasonlítani ég és föld
2005. aug. 12. 03:31 | galéria | válasz | #7
Hajrá hajrá ;]
Treon  
2005. aug. 12. 03:06 | válasz | #6
Azért az "Almás" Stevy gondolkodhatna egy kicsit.. Majd ha az iPod-on is olyan brutál játékok lesznek futtathatók mint a PSP-n, akkor verheti a nyálát.. de addíg kuss van..
Egy zenehallgatásra IS alkalmas játékgép eladási számot ne hasonlítson már egy CSAK zenehallgatásra alkalmas szütyök eladási számához..
Hiába no.. Sok a droid ebben a setét világban...:)
Mice  
2005. aug. 11. 23:01 | válasz | #5
1. az az ezerszer jobb kicsit túlzás
2. lehet hogy te pénzes zsák vagy vakker, de nekem megteszi egy a 4.5k huf-os áron vett 2.1-es logitech meg a wireless füles is - ezeken meg egy 320kbit/sec-es 44khz-est megnézem mikor fog a 2 máshogyan hangzani. arról nem is beszélve, h nem 320 a max mp3nál sem...
3. a számonkénti vásár esetén x ezer forintból vehetek 20 olyan számot amit imádok míg ha uennyi manit albumra költenék lehet 1 max 2 albumot ha meg tudnék venni...nagyon megérné...
4. a csomagolásos marhaság, a bolt mezei áram meg eladói fizetése miatt miért is lenne jó nekem többet fizetni?

kicsit gondolkodj már el mielőtt ilyeneket írsz...
Macc  
2005. aug. 11. 21:03 | válasz | #4
Pont az a lenyeg, hogy nem ugyanannyiert veszi, es szamonkent, nem albumonkent...
izb  
2005. aug. 11. 19:11 | galéria | válasz | #3
Ennyi masszív barmot még nem láttam.
Mitől jobb valamit letölteni pénzért,mikor a boltban ugyanannyiért megvehetik 100x jobb minőségben.
Hülyék ezek.
2005. aug. 11. 17:59 | válasz | #2
Naná!
Hiszen mindenki szív egy picit. A vásárló is gondolja meg jó előre milyen lejátszóba fektet mert lehet hogy kedvencét pont nem tudja majd hallgatni.
pemga  
2005. aug. 11. 17:54 | válasz | #1
It has begun :). A zenészek ki akarják kerülni a kiadókat, nocsak-nocsak :). Érdeklődve szemléljük a fejleményeket.