Mégis megalapozható Atlantisz pusztulása?
2005. augusztus 12. 17:14, péntek
Úgy tűnik, létezik olyan hely, ami tudományos szempontokból is megfelel Platón a mesés Atlantisz elsüllyedéséről szóló elbeszélésének.

Marc-André Gutscher, a francia Nyugat-Bretagne Egyetem geológusa részletesen feltérképezte a Gibraltári-szorostól nyugatra, a tenger mélyén meghúzódó Spartel-szigetet, amit egy honfitársa, Jacques Collina-Girard 2001-ben már összefüggésbe hozott az Atlantisz legendájával. A sziget a Cadizi-öbölben fekszik a felszín alatt 60 méterrel, pontosan "Heraklész oszlopainál", azaz a Gibraltári-szorosnál, ahogy azt Platón is állította.


Ptolemaiosz térképének 1513-as kiadása - a zölddel jelzett sziget Atlantisz

Az onnan származó üledékek elemzése kimutatta, hogy egy hatalmas földrengés, illetve az ezt követő szökőár sújtotta a szigetet körülbelül 12000 évvel ezelőtt, nagyjából ugyanabban az időben, mint amire a görög filozófus írásai teszik a város pusztulását. A földtani emlékek szerint ez a térség igen erős 8,5-9 erősségű, ismétlődő földrengéseknek volt kitéve, ami könyörtelen szökőárakat eredményezett 5-15 méter magas hullámokkal.

Annak ellenére, hogy a kutatók több mint 40 különböző helyen keresték már az elsüllyedt szigetet, soha nem sikerült bizonyítékot találni az Atlantisz létezésére, csupán Platón beszámolója említi, ami i.e. 400 környékén íródott. A filozófus szerint két évszázaddal korábban egyiptomi papok beszéltek Szolónnak, egy görög államférfinak egy virágzó civilizációról "Heraklész oszlopain" túl. Amikor Atlantisz lakói bűnössé és dekadenssé váltak az istenek büntetésként "súlyos földrengéseket és áradásokat" zúdítottak rájuk.


Athanasius Kircher térképe 1669-ből

Platón írása szerint egyetlen nap és éjszaka leforgása alatt nyelte el a tenger a szigetet, ami Gutscher szerint a nagy földrengésekhez köthető hirtelen és katasztrofális pusztítás leírása, hasonlóan az 1755-ös nagy lisszaboni földrengéshez, ami 10 méteres magasságba csapó szökőárral végzett pusztítást a dél-ibériai régióban. Az üledékek elemzése arra utal, hogy az 1755-ös földrengéshez hasonló katasztrófák 1500-2000 évente következnek be a Cadizi-öbölben. Egy szokatlanul vastag turbidit, egy durvaszemcsés homok és sár üledék, amit a víz alatti földcsuszamlások zavarnak fel, i.e. 10000 környékére helyezhetők el az időben, ami körülbelül megegyezik Platon beszámolójával.

A turbidit rétegek ezen felül arról is tanúskodnak, hogy az Atlantisz-jelölt elsüllyedését követően nyolc földrengés zajlott le a térségben. Minden egyes földrengés a tengerfenék több méternyi süllyedését eredményezte, mely szerint a Spartel, ami egykor 5x2 kilométeres lehetett, 12000 évvel ezelőtt 40 méterrel magasabban helyezkedett el. Gutscher szerint, ha lakták is, akkor egyszerű halászok alkották a lakosságot, nem pedig egy fejlett bronzkori kultúra, ahogy azt Platón leírta.


1882-es térkép Atlantisz feltételezett elhelyezkedéséről

A múlt hónapban Görögországban megtartott Atlantisz konferencián 24 kritériumot emeltek ki, aminek egy földrajzi területnek meg kell felelnie, hogy az ősi Atlantisz lelőhelyeként tekinthessenek rá. Számos furcsaság között a szigetnek írástudó populációnak kellett otthont adnia fémműves és navigációs képzettségekkel, melegvizű forrásokkal, északi széllel, elefántokkal, valamint elegendő emberrel egy 10000 harci szekérrel és 1200 hajóval rendelkező hadsereghez.

A világon eddig egyetlen feltételezett hely sem felelt meg a 24 követelménynek, ami a Spartelre is vonatkozik. A sziget egyetlen előnye a többi nevezővel szemben, hogy geológiailag megfelelő tulajdonságokkal bír a Platon által leírt katasztrofális pusztulás végbe meneteléhez, azonban úgy tűnik, az Atlantisz továbbra is csupán egy mítosz marad.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
plamex  
2005. aug. 29. 13:49 | válasz | #64
2005. aug. 21. 14:21 | válasz | #63
csukot szemel:)/poén vot ne ved zokon/
de mst komojan lehet hogy van atlantisz
aki ráér méne kerese
ja +valki mongya má el hol van ez a video?
plamex  
2005. aug. 16. 11:39 | válasz | #62
ja és elolvastam a bibliát ...
plamex  
2005. aug. 16. 11:30 | válasz | #61
Ez csak egy interjú szövege egy bizonyos "högy"-el
ha láttad akkor tudod miről van szó ... (poén az egész .. olyan mint Szalacsi ... )
ha nem akkor ne szólj be :)
uniu  
2005. aug. 16. 10:26 | válasz | #60
Senki nem mondta h nem letezett, csak valoszinu h nem a mostani Anktartisz az. Med mondjuk azt sem ertem h a Biblia h kerult ide.. ?
fv  
2005. aug. 15. 17:51 | válasz | #59
Szerintem meg nem kéne fikázni a biblia-fikázókat. Minden intelligens vallásos embernek el kell tudnia fogadni, hogy van, aki nem hiszi el ezeket a dolgokat.
fv  
2005. aug. 15. 17:46 | válasz | #58
Mit nekünk madárinfluenza! Ősi szittya őssejtünk immunis minden betegségre.

Amúgy meg miért ne létezhetett vóna Atlantisz?
2005. aug. 15. 16:57 | válasz | #57
Kit érdekel Atlantisz úgyis jön a madárinfluenza és kipusztul az emberiség.
2005. aug. 15. 15:29 | galéria | válasz | #56
2005. aug. 15. 15:06 | galéria | válasz | #55
Ha elolvasod a bibliát, számodra is kiderülhet h. amit idemásoltál egy nagy humbug!
uniu  
2005. aug. 15. 12:39 | válasz | #54
Plamex idezete nem a Bibliabol volt:) Sott az meg hianyzik hogy: -Akik a ValoVilagban szerepelnek ok nem a kivalsztottak(vagy mi) ?
- Hat persze h nem, hiszen ok szoban tettben es gondolatban is vetkeztek."
:)
2005. aug. 15. 12:20 | válasz | #53
Azért nem kéne ennyire lenézni, meg fikázni a Bibliát. Intelligens ember tiszteli azt is, amiben esetleg nem hisz...
Bith  
2005. aug. 15. 12:13 | válasz | #52
Ahogy mondod, én is ezt akartam :).

Az Ősok utolsó megmaradt városa, és a wraith-ek miatt kellett a víz alá süllyeszteni :)).
plamex  
2005. aug. 15. 12:04 | válasz | #51
a világegyetem és az emberi hülyeség végtelen :)
2005. aug. 15. 11:56 | galéria | válasz | #50
Ja ezt én is láttam a TV-ben, félelmetes volt!
plamex  
2005. aug. 15. 11:53 | válasz | #49
"az utolsó időkben vagyunk .. nem sok van már hátra ... ebben a formában az emberiségnek ...mert Krisztus jön le másodszor és ez igen közel van ...nem adok 15 évnél többet az emberiségnek ...és most az antikrisztus sátán provokálja a háborút a világban ami be is következik világháború formájában de mivel ő ő ... isteni parancsra akkora földrengés lesz .. óceán alá kerül Amerika is meg Európa is .. nem is lesz kérdés a továbbiakban mert az isten kiválasztott területe 3 éve a nagykárpát medence amely olyan isteni erőkkel van megerősítve hogy mikor minden a víz alá kerül akkor csak ez lesz második ararátként az isten kiválasztott területe tehát nem lesz máshova Krisztusnak lejöjjön csak ide és innen is azok a krisztusi magyarok lesznek kiválasztottak
... a 144 000 akiknek már most él krisztusnak a lelke és abban a pillanatban amikor a földenergia megszűnik az összes többi ember aki itt él nem marad életben mert nem lesz mitől életben maradjon csak azok akikben a szentlélek adja a krisztustól a a ... élet energiát ... és így csak azt tudom mondani hogy minden nyomorúság szomorúság ellenére mindenki nagyon örüljön mert mi életben maradunk a krisztusiak ... nem véletlen hogy ez a kiválasztott nép az újszövetségben ... mivelhogy Krisztus magyar volt a szűzaya Adélben herceglány , pártus sumér nyelvű amivel 4000 szó azonosságot találtak ."
Rezy  
2005. aug. 15. 11:01 | válasz | #48
Hege!

Az nem buborék, egyfajta metángáz szivárgás a talajból ami a rohadó anyagokból szabadul fel és ezáltal a víznek megváltozik a fajsúlya ami azt eredményezi, hogy a vas hajó teste vasdarabként fog elsüllyedni a vízben illetve a repölőgépek sugárhajtóművei pedig a gáz miatt ami kiillan a vízből(mivelhogy felfelé száll),az pedig berobbantja a hajtóműveket.A rádiójelek meg azért szűnnek meg mert valszeg rohadt erős mágnesesség van ott v.hol.Amúgy érdekes véletlen egybeesés!
Ya bocs a leoltásért!
uniu  
2005. aug. 15. 10:05 | válasz | #47
Az Anktartisz el van sulyedve ? Ez kb olyan mint a Hungary meg a hungry.
uniu  
2005. aug. 15. 10:03 | válasz | #46
Ha a 7 vezer neve benne van a nevedben valahol, akkor biztos magyar vagy. Pl.: Taltos Szittya Tohotom, meg ilyesmik :) Illetve ha az ossejtjeid(ha vannak egyaltalan) nem betegednek meg:)
Dzson  
2005. aug. 15. 10:01 | galéria | válasz | #45
Atlantisz = Anktarktisz. Olvassatok értelmes könyveket, a Bibliát hagyjátok a lelki szegényeknek, hadd legyenek boldogok. :)
Tbone  
2005. aug. 15. 09:49 | válasz | #44
Nekem az egyik dednagypapam cseh volt, egy masik nemet. Akkor en mennyire vagyok magyar? Es kik az IGAZI Mmagyarok? Milyen szazalekben kell honfoglalo osi vernek folyni az ereimben, hogy en is IGAZI megyarnak valljam magam?
uniu  
2005. aug. 15. 09:08 | válasz | #43
Szeretem az ilyen osszeskuves elmeleteket:)Biztos attol feltek, hogy megvilagosodunk Atlantiszikent es le-take-eljuk a vilagot az olajert, meg a kolaert:)
pafi  
2005. aug. 15. 07:28 | válasz | #42
Nem kellene minden hülyeséget elsőre megkajálni. rotfl
2005. aug. 15. 02:35 | galéria | válasz | #41
Bocsi, keverem, annak Ítéletnap (End of days) volt a címe.
2005. aug. 15. 02:34 | galéria | válasz | #40
"A hatodik napon" c. filmben volt erre egy jo szöveg. :D
2005. aug. 14. 23:57 | galéria | válasz | #39
Én csak annyit tennék hozzá, hogy a Bibliának nagyon jó a marketingje.
M2  
2005. aug. 14. 23:32 | galéria | válasz | #38
Javasoljuk is majd beiktatni a Polgári Törvénykönyvbe:

I/20.§.24. A BIBLIA IGAZ! És ez iszaprétegtől független (gondoljon mindenki a Titanicra)! Az a személy, aki e pontot kétségbe vonja, arra az I/20.§.25. törvény vonatkozik.

I/20.§.25. Az ilyen ember nem ember! Ismerőse vagy ő maga kérje áthelyezését egyéb főemlősök osztályába.
M2  
2005. aug. 14. 23:26 | galéria | válasz | #37
Ó igen, azok a régi drága magyar génjeink! Külön szerencse, hogy itt a Kárpát-medencében semmilyen más népekkel nem keveredtek eleink!
Teljesen békésen éldegélhettünk, nem írtott ki minket tatár, török, ezért nem is kellett betelepíteni nyugati és északi földmíveseket s ráadásul a déli népek se költözgettek ide. Mert bizony mondom feleim, ha így lett volna, ma keresve se találnánk ősi magyar génjeinket...
2005. aug. 14. 23:21 | galéria | válasz | #36
Látom sokan vannak erreefelé akik Andersen nyomdokaiba kívánnak lépni.
2005. aug. 14. 19:29 | galéria | válasz | #35
"Az őssejtet kitették mindenféle betegségnek, de csodák csodája mindet túlélte."

hmm... :)
Grusi  
2005. aug. 14. 19:22 | válasz | #34
X egyetem, innentől kezdve bűzlik az egész... Sajnos elég hihetetlen ez az egész, főleg, hogy a CIA miért foglalkozna ilyesmivel, illetve miért került volna mindez felszínre mostanság.
Atlantisz meg - szerintem - csupán egy mese, mint ahogy rengeteg más is az ókori mondavilágból.
Hege15  
2005. aug. 14. 16:22 | válasz | #33
egyszer láttam egy filmet a bermuda háromszögről hogy ott azért süllyednek el a hajók meg azért tünnek el a cuccok mert valami buborékok már nem emlékszem honnan hogyan a felszinre kerülnek és ezek elsüllyesztik a hajókat.
2005. aug. 14. 15:56 | galéria | válasz | #32


Nem azt mondom, hogy minden ismertebb történelmi figurát évre pontosan el kell tudni helyezni, de azért több, mint ezer évet tévedni, ráadásul teljesen más történelmi korba helyezni valakit...
2005. aug. 14. 14:31 | válasz | #31
Nem teljesen vág ide a témához, de volt aki megemlítette, hogy milyen rokonságban állunk x népekkel. Még 70-80-as években végeztek egy kísérletet amerikában x egyetemen, ahol egy gén létét keresték különböző embercsoportoknál. Ezeket akkor őssejtnek nevezték. Az őssejtet kitették mindenféle betegségnek, de csodák csodája mindet túlélte. Megpróbálták megkeresni, hogy mely népekben található meg eza gén, amely létrehozza ezt a sejtet, és kiderült, hogy az egész világon 5 népben található csak meg. Japán, Sémi .....MAGYAR. Miután kiderült a dolog véletlenül a CIA leállította az egészet mielőtt a nyílvánosság elé tárhatták volna, csak mostanság került napvilágra. ( Hamár feszegettétek azt , hogy az atlantisziak rokonok :) ).

Röviden legyél rá büszke ami vagy!!!!!
2005. aug. 14. 13:53 | válasz | #30
Gyerekek, gyerekek, gyerekek! Mire jó ez? A Bermuda háromszögről ha nem tudtok semmit akkor miért beszéltek hülyeségeket, Atlantiszal kapcsolatban meg igenis létezhetett, azért ha belegondoltok 10-15000 év alatt igen kemény iszapréteg le tud ülepedni, csak gondoljatok a Titanicra, csak most van máregyes helyein 10-20 méteres iszap!!! A Bibliáról meg így beszélni balgaság, az ilyen ember nem ember, még ha nem is vagy hívő akkor is tisztelned kéne hiszen semmi jogod nincs ilyeneket állítani hogy hazugság!
2005. aug. 14. 09:38 | válasz | #29
ZPM = Zizegő Poros Masina :D
2005. aug. 14. 09:37 | válasz | #28
ZPM = Zizegő Porps MAsina :D
Janika  
2005. aug. 14. 02:50 | válasz | #27
tero=zero vagyis akkor csak röviden ZPM :-)
M2  
2005. aug. 13. 23:27 | galéria | válasz | #26
Elég a viszályból-veszekedésből, irány A Bárka, azon eljutunk Atlantis szigetéhez is!
2005. aug. 13. 22:27 | galéria | válasz | #25
"Melyik európai nép is a leszármazottjuk, elfelejtettem..."

Ez nagyon-nagy, sötétségnek, vagy megvilágosodásnak szántad?
2005. aug. 13. 20:20 | galéria | válasz | #24
Miért van az az érzésem hogy te még nem olvastad az ószövettséget? :)
2005. aug. 13. 19:58 | válasz | #23
miről beszélsz szaki?? Az ószövetségi bibilia egy mesekönyv. Egy rohadt szava sem igaz.
M2  
2005. aug. 13. 19:07 | galéria | válasz | #22
WOW!
Tök jó neked, hogy így mindent tudol!
És mi van a bermuda háromszöggel?

Olvastam, hogy ott az óceán lefolyócsőve és Atlantis anno azért tűnt el, mert kiugrott a dugó és a víz beszippantotta! Lehet most maga a sziget a dugó, így mentették meg a teljes világot a lefolyástól a bölcs atlantizenek (azaz mi)!
uniu  
2005. aug. 13. 18:16 | válasz | #21
En is ezt mondom !:)Atlantisz emiatt sulyedt el, mene maradhatott volna valami... ?
Pakosz  
2005. aug. 13. 16:42 | válasz | #20
A hawaii szigeteket a vulkanizmus hozta letre, ez a felteves teves.
2005. aug. 13. 16:18 | válasz | #19
Jah! Szumátra, Jáva, Celebesz, magyar volt és magyar lesz!
2005. aug. 13. 14:09 | galéria | válasz | #18
Mi vagyunk a leszármazottaik te ostoba!
A Sumér-Szittya-Magyar-Japánok!
uniu  
2005. aug. 13. 12:39 | válasz | #17
En pedig olyan variaciot hallottam, miszerint Atlantis a mai Hawaii szigetek, marmint az elsulyedt Atlantisz hegycsucsai.
gergod  
2005. aug. 13. 12:32 | galéria | válasz | #16
Ugyan már; Atlantisz már rég a Pegasus galaxisban van, és egy erőtér védi amit egy tero point module működtet.
2005. aug. 13. 09:35 | válasz | #15
Hát, Trója sem az a hatalmas város ám, mint a filmben. Amit Schliemann talált, az egy kb. 200m x 200m alapterületen elhelyezkedő falu. Laci73 felborítottam a netet ezért az ónötvözetből készült oroszlánszoborért, de szerintem ez urban legend: kizárólag Atlantisz-hívő oldalakon találtam rá, aból se volt sok, és hol bronzvázaként van említve, hol egy feliratként, amit Trójában talált Schliemann. Ha valóban létező tárgy/váza/felirat, történészek hada kellene foglalkozzon vele, vagy legalább egy fotóját feltették volna. Honnan szerezted az infódat? Nemere István? :)
M2  
2005. aug. 13. 02:53 | galéria | válasz | #14
Sőt, ha megnézitek az alsó 1882-es térképet, azon még a sodrása és a haladási iránya is látszik a szigetnek. Ekkora szigetet így mozgattak! Tudtak ezek az atlantisziak no! Melyik európai nép is a leszármazottjuk, elfelejtettem...
M2  
2005. aug. 13. 02:47 | galéria | válasz | #13
Ó, hát persze!
2005. aug. 13. 01:45 | galéria | válasz | #12
Ja tök igazad van ez az egész Atlantisz dolog egy baromság.
Mint Trója, az is csak egy monda (volt amíg Schlieman meg nem találta :)
2005. aug. 13. 01:43 | galéria | válasz | #11
Joe bacsi, ekkora blamat
Fenjoy  
2005. aug. 12. 23:31 | válasz | #10
Lemuria civilizácioról meg még kevesebbet lehet tudni sajnos...
Laci73  
2005. aug. 12. 22:53 | galéria | válasz | #9
M2: a British Múzeumban őriznek egy ónötvözetből készült oroszlánszobrot, amely Schlimann trójai ásatása során került elő, a talpán az alábbi felirattal: "Kronosztól Atlantisz királyától". Platón először gyerekkorában hallotta (nagybácsikájától) Atlantisz történetét, felnőttként Egyiptomba utazott, és az ottani papok mutatták meg neki - máig fennmaradt - írásaikat, melyeket egy Thot nevű férfi hagyott rájuk ( akit később a tudás isteneként tiszteltek)

Joebácsi: 1513-ban Platón már majdnem kétezer éve halott volt (ie. 346-ban halt meg)

Ajánlom a témával kapcsolatos korábbi SG cikkek fórumanyagait.
Ma2ska  
2005. aug. 12. 21:46 | válasz | #8
A mostani civilizáció is igy végzi, a bibliai csapások ennél kevesebbért történtek mint ami manapság folyik.
2005. aug. 12. 21:39 | válasz | #7
majd akkor szóljatok ha megtalálták :)
sok a találgatás....
M2  
2005. aug. 12. 21:27 | galéria | válasz | #6
Mindig röhögök az Atlantis-hívőkön. Majd, ha találnak egy köcsögöt, amin látható nyoma van egy máik kultúrának, akkor lehet keresgélni utána. De már Platón is csak hallott olyanról, akinek ismerőse látott valakit aki mesélte...
Fenjoy  
2005. aug. 12. 20:39 | válasz | #5
ez volt az első és egyetlen "civilizáció" a Földön
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. aug. 12. 20:07 | válasz | #4
hát egy biztos, platón már 1513ban jobban vágta eurázsiát, mint a mai átlagamerikaiak nagy része :)
2005. aug. 12. 19:53 | válasz | #3
nem Atlantisz.
Izland az vaze, csak Izland.
jihad   "Rest in Peace jihad" 
2005. aug. 12. 18:40 | galéria | válasz | #2
Ez a Platon jól be volt állva. :)
Cicero   "Rest in Peace Cicero" 
2005. aug. 12. 17:41 | galéria | válasz | #1
:D Igaz a rajzfilm?