Szélessávú internet az észak-alföldi iskolákban
2005. augusztus 9. 20:40, kedd - Forrás: MTI
Az év végéig az észak-alföldi régió három megyéjének minden általános-, közép- és felsőfokú oktatási intézményében lesz szélessávú internet-hozzáférési lehetőség - közölte az informatikai és hírközlési miniszter kedden Nyíregyházán.

Hirdetés

A tárca csakúgy, mint a legutóbbi három évben, a következő évtizedben is segíti majd az érintett térség, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye informatikai fejlesztését, modernizációját, beleértve a lakossági információs infrastruktúra kialakítását is - mondta Kovács Kálmán, aki kihelyezett miniszteri értekezleten írt alá közös nyilatkozatot az együttműködésről a régió önkormányzati vezetőivel. Kovács kiemelte, hogy az észak-alföldi régió 2002-től 3,9 milliárd forint központi forrást kapott pályázati és egyedi döntés alapján a fejlesztésekhez, amit a tervek szerint felgyorsítanak a jövőben.

A minisztérium adatai szerint a legutóbbi három évben 359 Hajdú, Szolnok és Szabolcs megyei önkormányzat kapott 2 milliárd forintnyi támogatást informatikai fejlesztésre. A térségben 1627 iskolának, könyvtárnak és pedagógusnak 875 millió forintot juttattak informatikai eszközbeszerzéshez. Emellett 88 iskola szélessávú internet-hozzáférésének kiépítését is segítette a tárca, 52 millió forinttal. Több, mint 380 millió forint összegű központi forrással pedig 347 eMagyarország pont létesült a három megyében. A minisztérium 98 millió forintos támogatásával 91, hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő óvoda készségfejlesztő számítógépes munkaállomást létesíthetett.

Az egészségügyi dolgozók és a fogyatékkal élő emberek közül 226-an 340 millió forint támogatással juthattak informatikai eszközökhöz. Tizenegy közművelődési és oktatási intézmény 70 millió forint központi forrást fordíthatott úgynevezett digitális tartalom-fejlesztésre, 10 vállalkozás pedig 197 millió forint támogatással vezethette be az integrált vállalatirányítási rendszert.

Kovács Kálmán a további tervekről elmondta: az iskolák széles sávú internet-hozzáférési lehetőségének kialakítása mellett informatikai tudásközpontot szándékoznak létrehozni a Debreceni Egyetemen, informatikai szolgáltatási központot a Nyíregyházi Ipari Parkban, s valamennyi önkormányzatnál megteremtik a digitális ügyintézés feltételrendszerét. Véleménye szerint fontos lenne, hogy a jövőben az érettségi vizsgához a számítógépkezelői vizsga is feltétel legyen, hogy a 21. század informatikai írástudását minél többen elsajátíthassák.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
gregor  
2005. aug. 10. 22:10 | válasz | #2
Szia Szombi!

Dunántulon legalább van gép!
Bár inkább az otthoni net elterjedését kéne terjeszteni!
szombi  
2005. aug. 10. 09:34 | válasz | #1
Informatikai írástudás...
Majd akkor, ha a dunántúli általános iskolákban lesznek normális gépek a mai 8-10 évesek helyett,
és lesz valami normális internetkapcsolat is az ISDN helyett...
Szerintem a minisztérium b*szik rájuk...