Ötezer tesztelőhöz jut el a Windows Server 2007
2005. augusztus 9. 21:07, kedd
A Microsoft mintegy ötezer tesztelő számára szeretné elérhetővé tenni a Windows Server 2007 zárt előzetesét, amely a jelek szerint az asztali változattal ellentétben egyelőre megtartja a Longhorn nevet.

Hirdetés

A szoftvercég tervéről a silicon.com számolt be, mégpedig belső forrásokra hivatkozva. Eszerint a Windows Server 2007 - amelynek végleges verziója nevéhez híven két év múlva várható - mintegy ötezer kiválasztott tesztelő számára elérhető, akik többnyire már a Vista előzetesével egy időben kezükbe vehették a szoftvert. Ezek között kiemelt szerepet kapnak a független szoftverfejlesztő cégek, a hardvergyártók, az OEM gyártók, valamint a fejlesztők. Arról egyelőre nincs hivatalos hír, hogy az előzetes mikor lesz nyilvánosan is elérhető.

A Microsoft tehát igyekszik tartani magát a korábbi tervhez, és nem sokkal a Vista piacra dobása után szeretné megjelentetni az operációs rendszer szerver változatát. A cél nem változott: új generációs web-alkalmazás platformot, központosított és egyszerűbb alkalmazásplatform menedzsmentet, valamint teljesen, az alapoktól újratervezett rendszermenedzsmentet ígérnek, amely gyorsabb és automatikus rendszerfelügyeletet tesz majd lehetővé.

Klikk ide!

"2007-ben szeretnénk leszállítani a Longhorn Server operációs rendszert, és a fejlesztés jól halad - a terméket azonban csak a kellő mértékű visszajelzések és intenzív tesztelések után dobjuk piacra" - jelentette ki a vállalat szóvivője a Microsoft Watch júliusi tudósítása szerint.

A szerverekhez szánt operációs rendszer előzetesét nem övezi akkora felhajtás, mint asztali társát. Bár a szoftver a Vistával egy időben elkészült, sem a hazai, sem a külföldi fórumozók, tesztoldalak nem árasztották el el a világhálót írásaikkal. Ez érthető is, hiszen az otthoni felhasználók igényeinek inkább a Vista felel meg, míg a Longhorn Server - amelynek végleges neve még mindig nem született meg - elsősorban a vállalati rendszereket hivatott kiszolgálni. A visszajelzéseket olvasgatva gyorsan kiderül, hogy a Vista előzetese eközben gyorsan terjed, igaz, nem túl legális úton. Az érdeklődőket ezúttal sem lehetett megállítani, és a zárt béta gyorsan - nem hivatalos - nyílt bétává változott.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Cikkek
Hírek
Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. aug. 11. 17:05 | válasz | #18
Axon  
2005. aug. 11. 14:50 | galéria | válasz | #17
Dejó!
Itt már fekete lesz alul az a csík.
Szuperjó lesz!
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 11. 13:41 | válasz | #16
neked semmire
maozedong   "Rest in Peace maozedong" 
2005. aug. 11. 12:36 | galéria | válasz | #15
mire használható ez?
smv  
2005. aug. 11. 11:02 | válasz | #14
Hát a ciszta, pista, astalaVista stb helyett jobban örülnék neki ;>
h4x0r  
2005. aug. 10. 22:47 | galéria | válasz | #13
Visszaprovokalunk, mi? :)
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 10. 20:52 | válasz | #12
mindenbben igazad van
Pheel  
2005. aug. 10. 19:56 | galéria | válasz | #11
Provokálunk, provokálunk? :-P
Pheel  
2005. aug. 10. 19:56 | galéria | válasz | #10
Na látod! Nem kell egyből negatívan hozzáállni mindenhez ;-)
2005. aug. 10. 19:25 | válasz | #9
Hogy hogy lecserélted a winfosos logodat?
Úgy gondolod, hogy a Linux a legnagyobb ellenfele a picipuhának?
Vagy csak jobban mutat még egy gyenge felbontású áthúzott pingvin is azoknál a hányadék zöldeskék logo-knál??
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. aug. 10. 15:09 | válasz | #8
//off
megnéztem az IE7-et. a searchbar-ban kiválasztható a google is, ebben nem nagyon reménykedtem :)
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 09. 22:01 | válasz | #7
igen a végleges vistaban is longhorn lesz...
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. aug. 09. 21:59 | válasz | #6
ez a kép a vista BETA1...
2005. aug. 09. 21:55 | galéria | válasz | #5
Gratula a cikkírónak már az első sorban baromságokat ír...
2005. aug. 09. 21:31 | válasz | #4
A Windows Vista kódneve továbbra is Longhorn (mint ahogy az XP-é Whistler volt, a server 2003-é pedig Whistler Server)
strogg  
2005. aug. 09. 21:25 | válasz | #3
jajj bocs hülyeséget írtam:)))
Csak annyira berögzült a longhorn, hogy elfelejtettem a ivsta keresztségét :)))
strogg  
2005. aug. 09. 21:24 | válasz | #2
vagy a longhorn szerver kiadása. Ez logikus is lenne szerintem.
smv  
2005. aug. 09. 21:19 | válasz | #1
Mi az a Longhorn felirat? Régi a kép, vagy a WServer 2007 -ben Longhorn logo marad?